Fröccs

Fórumsorozaton mutatja be az FM az eredetvédelmi programot

Október 13. 20:44
Fórumsorozaton mutatja be a Földművelésügyi Minisztérium az eredetvédelmi programot annak érdekében, hogy a szakmai szervezetek, vállalkozások, cégek minél szélesebb körben ismerjék meg a minőségrendszerek alkalmazásának, főként a földrajzi árujelzők használatának előnyeit.
 
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a fórumsorozat nyitó rendezvénye november közepén lesz a minisztériumban, amelyet még 10 regionális esemény követ jövőre. Kiemelte: az FM 2015-ben indította el eredetvédelmi programját, részben azért, hogy nőjön az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőkkel ellátott áruk száma, részben pedig azért, hogy a már oltalom alatt álló árukban rejlő lehetőségeket jobban ki lehessen használni.
 
Hozzátette, a termelőkkel folytatott konzultációkon azonban kiderült, hogy az új bejelentéseknek az egyik akadálya, hogy a kérelmezők tájékozatlanok az uniós oltalmakkal és azok védjegyjogi összefüggéseivel kapcsolatban. Ezért szervezi a minisztérium a novemberben kezdődő fórumsorozatot.
 
Elmondta, 37 borászati termék, 12 szeszesital, valamint 13 mezőgazdasági termék és élelmiszer áll uniós vagy magyar oltalom alatt. Emellett még 47 földrajzi árujelzést igénylő terméket is nyilvántartanak.
 
Magyarországon a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés gazdag és változatos termelési hagyományokkal bír, így sok olyan termék van, amelyik erősen köthető a földrajzi termelési helyéhez, de az előállítói még nem élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket egy földrajzi árujelző oltalom nyújt - közölte.
 
A fórumokon a többi között az eredetvédelem, a márkaépítés és a marketing mellett szó lesz a jogérvényesítés lehetőségeiről például hamisítás vagy bitorlás esetén, illetve ismertetik a termelői csoportosulások feladatait.
 
Az államtitkár felhívta a figyelmet: az uniós jog szerint alapvetően a termelői közösségeknek kell benyújtaniuk a földrajzi árujelző oltalom iránti kérelmeket.
(MTI)

A gasztronómia védőszentjei novemberben beköltöznek a Gellértbe

Október 13. 13:43
Idén Szent Mártont és a gasztronómia védőszentjeit idézi meg az ország legizgalmasabb Márton napi programsorozatán a Danubius Hotel Gellért november 10-13. között.

Felfigyelhettünk már arra, hogy a rendezvény mindig új és újabb tematikára építi fel a programokat, ezúttal azonban minden eddiginél különlegesebb élményben lesz része a vendégeknek, hiszen nem csak a legjobb borokat és a hozzájuk illő ételeket kóstolhatják, hanem többek között azt is megtudhatják, ki a szakácsok, vagy az érlelt sajtok védőszentje.
 
Pénteken a Bor és Piac válogatásában jelennek meg a kiállítók, míg szombatra a Bortársaság hívta meg a válogatott borászatokat. A gasztro kiállítók között ott lesz a Lakatos Műhely, a Steamboo, a Bükki Sajt és a mára már fogalommá vált Zing Burger. Szirbek István művészettörténésszel egy bortörténeti, Katona Csaba történésszel sörtörténeti túrán lehet részt venni, bebarangolva a szálloda jeles lakosztályait, ahol egykor államelnökök, filmsztárok, művészek laktak.
 
Az idei borfesztivál kortárs művészeti kiállítással, Vajda Pierre által moderált sajtkurzussal és egy szenzációs borvacsorával is kecsegtet, melynek háziasszonyai Mautner Zsófia és Fűszeres Eszter, a főszereplők pedig az ország csúcséttermeinek képviselői lesznek, többek között a Tanti, a Salon, a Kistücsök, a Gerbeaud és a Gellért Söröző részvételével.
 
Pénteken és szombaton megnyílik a Gellértben az egyedülálló Lakosztályétterem, és a Dunára néző panorámás luxuslakosztály kiváló keretet ad majd a Michelin csillagos séf, Pesti István Dom Perignon és fekete szarvasgomba elképzelésének.
 
Mindkét nap lesz After Party is, ahol fellép a Compact Disco és a Kelemen Kabátban, és az ország egyik legfelkapottabb helye, a DiVino Borbár várja a vendégeket.
 
Vasárnap valóban rendhagyó Sunday Brunch ad méltó zárást az idei VI. Márton napi Borfesztiválnak a Gellértben.
 
Részletes információk: borfesztivalgellert.hu

A halhatatlan mustgáz

Október 13. 08:55
„János gazda elindult pincéjébe, hogy szemügyre vegye a forrásnak indult must állapotát. Miközben lefelé haladt, egy botra erősített gyertyát tartott térdmagasságban maga elé, így ellenőrizte pincéjében a mustgáz jelenlétét. Mivel a gyertya lángja erőteljesen lobogott, folytatta útját.
Jenő gazda az ablakban könyökölve figyelte szomszédját és arra gondolt, vajon János miért nem vezetteti be végre a pincébe az áramot? Bár igen fáradt volt az egész napos szüretelés után, mégis úgy döntött, ő is leszalad körülnézni saját borospincéjébe. A bejáratnál felkapcsolta a villanyt és elindult lefelé. 
Sajnálatos módon a villanyt már nem tudta kifelé menet többé lekapcsolni.”
 
A halhatatlan mustgáz

Sokszor nem is gondolunk rá, hogy akár így is véget érhet egy napunk, vagy talán az életünk. Pedig borászként mindannyian tudjuk, a mustgáz csak meggondolatlan áldozataira vár ebben az időszakban, hogy lesújthasson.
 
Mi is a mustgáz?
 
A must erjedése során a cukor elbomlásából etil-alkohol és szén-dioxid, azaz mustgáz keletkezik.

Az igazi veszélyforrást a szén-dioxid jelenti. Ez a színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb gáz önmagában nem mérgező, mivel azonban kiszorítja a levegőt a pincéből, így oxigénhiányos állapotba juttatja azt, aki belélegzi. A fellépő oxigénhiány eleinte szédülést, később eszméletvesztést, végül pedig fulladásos halált okozhat.
 
A Garamvári Szőlőbirtok fontosnak tartja felhívni a figyelmet a mustgáz veszélyeire, mivel évente átlagosan öt mustgáz okozta halálos baleset következik be országszerte.
 
A mustgáz elleni védekezésről a Garamvári Szőlőbirtok oldalán olvashatsz.

Ma éjfélig olcsóbb a jegy a természetes italok fesztiváljára

Október 12. 14:32
Ma éjfélig olcsóbb a jegy a természetes italok fesztiváljára
 
Ma éjfélig még 8.900 helyett 6.900 Ft-ért lehet jegyet venni a Mitiszol Fesztiválra, ahol ezért a jegyárért több mint 100 hazai és más európai bor, valamint temérdek más ital fogyasztható.
 
Az vagy, amit megiszol - továbbra is ezt hirdeti az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Mitiszol Fesztivál. Az esemény szervezője, a természethű borokat népszerűsítő Terra Hungarica célja, hogy a szélesebb közönséggel is megismertesse az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő borkategóriát.
 
A november 12-i rendezvény kínálata évről évre jelentősen bővül: az óriási borválasztékon túl (30 kárpát-medencei és 10 külföldi pincészet több mint 120 bora) a résztvevők söröket, pálinkákat, gyümölcsleveleket, szörpöket, gyógyteákat és kávét is kóstolhatnak. A közös nevező a tiszta forrásból, vegyszermentes gazdálkodásból származó alapanyag, valamint a szintetikus adalékok nélkül, minimális beavatkozással készült termékek.

Az italok mellé tapas tálakat kínál a Pipacs Biopékség, az Élő Bolygó Farm és a Zsámboki Biokert, a meleg ételekről pedig ezúttal a zöld ebédjéről és cateringjéről ismert Házikó, valamint a zebegényi Natura Hill ökohotel és étterem gondoskodik majd.
 
A fesztiválon érdemes külön figyelmet szentelni az idén 10. születésnapját ünneplő, természethű borokra fókuszáló borkereskedésre, a Terroir Clubra, amely azon túl, hogy számos külföldi kiállítót hívott a rendezvényre, egy különleges prémium kóstolót is tart majd, amelyen az elmúlt évtized legemlékezetesebb borait kóstolhatja a közönség Champagne-tól Burgundián át Tokajig.
 
A nagyszabású, de emberi léptékű sétáló kóstolón túl, mindenki számára nyitott előadásokat tartanak többek között a kenyérsütésről, a kávékészítésről és a sörfőzésről is.
 

A hazai borvidékek nagy részén vége a szüretnek

Október 12. 12:47
A területek mintegy kétharmadán már befejeződött a szőlőszüret - közölte a földművelésügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rátkán szombaton.
 
Fazekas Sándor az Angyal Borászat és Szőlőbirtokon tett látogatása során újságíróknak elmondta, hogy a tervek szerint haladnak a munkák, a többi borvidékhez képest Tokaj-Hegyalján azonban némileg később kezdték meg a szüretet.
 
Az aszú szempontjából remélhetőleg kiváló év lesz a 2016-os, ehhez kedvező volt az időjárás a tokaji borvidéken - tette hozzá a tárcavezető.
 
Az idei aszúkiválóságok kiválasztása folyamatban van, beérkeztek a tételek, és remélhetőleg még idén megjelenhet a nemzeti borválogatottat bemutató könyv is - közölte a miniszter.
 
Fazekas Sándor elmondta, hogy az elmúlt években különböző pályázati támogatásokból több borászati és szőlészeti fejlesztés valósult meg Tokaj-Hegyalján, bővült a feldolgozókapacitás, és újabb pincészetek létesültek. A fejlesztések eredményeként a szőlőfeldolgozás, a borkészítés és a vendéglátás világszintű Tokajban és a környező településeken, ezek a beruházások elengedhetetlenek ahhoz, hogy Tokaj megtartsa előkelő helyét a világ borkínálatában - fogalmazott.
 
A miniszter elmondta, hogy a hungarikumok között a tokaji aszú az egyik legrégebbi érték, amely Magyarország "nagykövete" a világ legtávolabbi pontjain is.
(MTI)

Huszadszor lesz kolbászfesztivál Békéscsabán

Október 12. 08:42
Az október 28. és 31. között tartandó jubileumi, immár 20. Csabai Kolbászfesztivál a szokásosnál kicsit nagyobb lesz - mondta el az MTI-nek Hégely Sándor fesztiváligazgató pénteken a Csabai Kolbászházban.
 
Kifejtette: már tavaly rekordszámú csapat nevezett a kolbásztöltő-versenyre, amelyet idén 150-nel felülmúlnak, így összesen 750 csapat méri össze a tudását szombaton. A szárazkolbászok versenyére is száznál több nevezést várnak. 
 
Az idei év különlegessége lesz egy fotókiállítás, amelyet az elmúlt húsz év terméséből állítanak össze, emellett megjelentetik A csabai című könyvet.
 
A kiadványról Ambrus Zoltán szerkesztő, a fesztivál szülőatyja az MTI-nek elmondta: egyfajta helytörténeti könyv lesz, amelyet bolti forgalomban nem, csak a fesztivál idején lehet megvenni. Az volt a cél, hogy megismertessék a fesztiválra érkezőkkel, miért éppen a békési megyeszékhelyen jöhetett létre a csabai kolbász és miért őrzik a mai napig a kolbászkészítés hagyományát a helyiek. 
 
Ambrus Zoltán elmondta: sok gasztrofesztivál jött létre az elmúlt húsz év alatt, különösen örömtelinek tartja, hogy "ebben a küzdelemben" a Csabai Kolbászfesztivál megállta a helyét.
 
Kifejtette: véleménye szerint a két évtized alatt a csabai kolbász renoméján nem kellett javítani, "arra kellett odafigyelni, hogy a tömegessé válásával együtt ne romoljon a minősége". Békéscsabán 50-60 kisvállalkozás abból él, hogy kolbászt gyárt. A termékből Csehországba és Szlovákia szállítanak nagyobb mennyiségben - árulta el. 
 
Szarvas Péter független polgármester elárulta: a négynapos rendezvény 90-100 ezer látogatót vonz, amelyből 40-50 százalék turistaként érkezik. Hozzátette: az önkormányzat számára azért fontos a rendezvény, mert a városhoz kötődő egyik hungarikumra, a csabai kolbászra hívja fel a figyelmet még a határon túl is. Az önkormányzat dolgozik azon, hogy prémiumtermékké fejlesszék a csabai szárazkolbászt - mondta a városvezető.
 
Hégely Sándor és Ambrus Zoltán szerint az élelmiszerkönyv előírásainak változásai nem fogják érinteni a csabai kolbász készítésének folyamatát. Mint mondták, a termék sosem tartalmazott nem belevaló, mesterséges anyagokat, ízfokozókat, csak friss sertéshúsból, fűszerpaprikából, sóból, köménymagból és fokhagymából áll. "A változtatás sok terméket meg fog reformálni, de a csabai kolbásznak nincs rá szüksége" - fogalmazott Hégely Sándor.
 
A fesztiváligazgató hozzátette: a huszadik rendezvény színvonalát a világhírű fellépők is emelik, Békéscsabára érkezik majd ugyanis a Modern Talkingból ismert Thomas Anders, fellép Dr. Alban, rajtuk kívül koncertet ad mások mellett Demjén Ferenc, a Neoton Família, Majka, az Ismerős Arcok vagy a Magna Cum Laude.
 
A Csabai Kolbászfesztiválra húsz év alatt 57 országból 1,5 millió vendég érkezett; tízezer gyúrócsapat 100 tonna húsból 100 kilométernyi kolbászt készített. 
(MTI)

160 éves éttermi vendégkönyv került meg

Október 11. 17:25
Lipcse világhírű éttermének, az Auerbach pincéjének egy csaknem 160 éves, elveszettnek hitt vendégkönyve került vissza a vendéglátóhelyre.
 
A könyvet 1859 és 1866 között használták a vendégek - mondta el Bernhard Rothenberger, az étterem üzemeltetője hétfőn. A könyvet régóta elveszettnek hitték. A nyilvánosságnak a jövő héttől mutatják be.
 
Az éttermet 1525-ös alapítása óta több mint 90 millióan látogatták meg és sokan örökítették meg gondolataikat a vendégkönyvekben, amelyek közül nem mindegyik maradt fenn. 
 
Lipcse legismertebb és második legrégebbi éttermének Johann Wolfgang von Goethe Faust című tragédiájában állított irodalmi emléket.
(MTI)

Télre sem áll le a Gasztrosétány

Október 11. 10:14
A Téli Etyeki Piknik januárban lesz, de nem kell olyan sokáig várni, ha etyeki programokra és ízekre éhezik az ember, hiszen addig is tartogat még eseményeket a Gasztrosétány: az őszi és az adventi időszakban még több hétvégén terveznek nyitott pince napokat az újhegyi pincék.
 
A Gasztrosétányt elsősorban az évszakonként jelentkező Etyeki Piknik rendezvénysorozatról ismeri a közönség, de érdemes tudni, hogy a rendezvényeken kívül eső időszakokban is zajlik itt az élet: a Gasztrosétány családi vállalkozói közül egyre többen tartanak rendszeresen nyitva, és szerveznek közösen is nyitott pince napokat.
 
Az idei őszi és adventi időszak is tartogat különleges programokat: az októberi ünnepi hétvégén Élményszüret várja a látogatókat, Márton-nap környékén a már hagyományossá vált Libadalom következik, végül karácsony előtt Advent a Gasztrosétányon címmel szerveznek nyitott pincét a helyi kézműves vállalkozók részvételével. Az alábbi két időszakban tehát különösen érdemes lesz az Etyek-Budai borvidék szívébe látogatni:  
 
  • Élményszüret a Gasztrosétányon – 2016. október 22-23. 
  • Márton-napi libadalom a Gasztrosétányon – 2016. november 12. 
  • Advent a Gasztrosétányon – 2016. december 3.

60 éves aszúkat palackoznak újra Tokajban

Október 11. 08:02
60 éves aszúkat palackoznak újra Tokajban
 
Az 1956-os szabadságharc 60. évfordulójára 124 palack 1956-os évjáratú Tokaji Aszút fogunk átpalackozni. Első hallásra egyszerűnek tűnik, de lassan öt hónapja készítjük elő a feladatot a NÉBIH - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársaival, az Országos 
Borszakértő Bizottsággal - írja Facebook oldalán a Nemzeti Borkiválóság Program.
 
Az újrapalackozás során komoly borszakmai előírásoknak kell megfelelni, figyelembe venni az 1936. évi törvényt, amely a bor készítésére vonatkozott, továbbá analitikai és műszeres vizsgálatok után speciális laborkörnyezetben, oxigénmentesen történik a palackozás, újradugózás, majd megkapja az ünnepi arculatot a bor.
(Via)