Fröccs

Heston Blumenthal: házias ételekkel az űrbe

Január 21. 06:55
Heston Blumenthal az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, valamint az Európai Unió Űrhajózási Hivatalaival együttműködve készít egy speciális menüt.
 
A felkérés a hathónapos küldetésen lévő Tim Peake űrhajóstól érkezett, ennek nyomán Blumenthalnak hét fogást kell elkészítenie, amelyek mindegyike a Földön megszokott házias ételeket pótolja a csillagok között, de emellett tartalmazza a szükséges tápanyagokat és zéró gravitáció esetén is fogyasztható - írja a Turizmus Online.
 
A különleges menüsorról természetesen tévé-show is készül.

Ezek a húsok lettek olcsóbbak idén

Január 20. 20:19
Nyilvánosságra hozta a NAV azt az állásfoglalást, amely meghatározza, hogy januártól a kereskedelemben mely sertéstermékeket kell 5 százalékos áfával forgalmazni.
 
Ezzel egyértelművé vált, hogy az eddigi 27 százalék helyett 5 százalékos áfa vonatkozik többek között a darált húsra, a kicsontozott karajra, a légmentesen csomagolt tőkehúsokra és a szalonnás sertéshúsra is.
 
Ezekről van szó:
 
Ezek a húsok lettek olcsóbbak idén

Megújul a Gyulai Pálinkafesztivál

Január 20. 18:06
Új tulajdonosi kör szervezi idéntől a Gyulai Pálinkafesztivált, ami ebben az évben április 15. és 17. között lesz.
 
A szervezők kifejtették: arra törekszenek, hogy a rendezvény ismét az ország és a szakma elsőszámú pálinkafesztiválja legyen, hozzájáruljon Gyula ismertségének növeléséhez, valamint a fürdőváros és a környező települések vendégéjszakáinak növeléséhez.
 
A rendezvény szakma általi elismertségét programokkal és konferenciákkal szeretnék emelni, emellett kiemelten figyelnek arra, hogy színvonalas kísérőrendezvényeket is szervezzenek, minden korosztálynak megfelelő zenei kínálatot nyújtsanak.
(MTI)

Temerinből hordják az aranyat a paksi borászok

Január 20. 14:42
Egy nagyarannyal és nyolc aranyéremmel tértek haza a paksi borászok Temerinből, ahol tizenkilencedszer rendezték meg a Vince-napi nemzetközi borversenyt - írja a Teol.hu.
 
Hét ezüst, négy bronzérem és egy oklevél tartozik még a paksiak eredményei közé – tájékoztatta a lapot Polgár Zoltán, a Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesületének vezetőségi tagja. Mint mondta, nagyon népszerű a mustra, idén öt országból 625 mintát neveztek. Mindezt 14 bizottságban összesen hetvenkét bíró értékelte.

Pamela Anderson a libákkal van

Január 20. 13:54
A hízott kacsa- és libamáj, a foie gras fogyasztása ellen érvelt a francia parlamentben Pamela Anderson.
 
A kanadai születésű 48 éves állatvédő aktivistát egy zöldpárti képviselő, Laurence Abeille hívta meg, akinek pártja szeretné betiltatni a libatömés állatkínzásnak tartott szokását Franciaországban. 
 
Pamela Anderson felszólította a franciákat keddi parlamenti szereplése során, hogy ne egyenek hízott libamáját, hagyjanak fel ezzel a "kegyetlen luxussal", amely évente 80 millió szárnyasnak okoz "szörnyű kínokat".
 
Mint mondta, együtt érez "azzal a sok franciával", akiben szégyent és szomorúságot kelt "e nagyon társaságkedvelő madarak kínlódása". 
 
A liba- és kacsatömés betiltásának Franciaországban semmi esélye, mert a Zöldeken kívül egyetlen más parlamenti erő sem támogatja - jegyezte meg a Reuters hírügynökség. 
 
A hízott libamáj a világhírű francia konyha elengedhetetlen eleme, 2006-ban az ország gasztronómiai kulturális örökségének részévé nyilvánították. 
 
Franciaországban évente 20 ezer tonna hízott májat állítanak elő, az iparág 100 ezer embernek ad munkát. 
 
Az Európai Unió több országában, például Ausztriában törvény tiltja a libák tömését mint állatkínzást. 2012-ben Kaliforniában is betiltották a hízott libamáj előállítását és árusítását. 
 
Az ágazatnak jelenleg a libamájellenes kampányánál is nagyobb fejfájást okoz a madárinfluenza-járvány, amely miatt korlátozni kényszerülnek az előállítást a fő libamájtermelő vidéken, Franciaország délnyugati részén. A járványellenes intézkedés becslések szerint 350 millió euró veszteséget okoz az iparágnak.
(MTI)

Magyarország a ripacs borok Eldorádója

Január 20. 11:01
Magyarország a ripacs borok Eldorádója
Janosh von Beöthy
 
Ezt Janosh von Beöthy mondta a Wine Art Culture blognak. A borász élt Spanyolországban, Szaúd-Arábiában, Franciaországban, és Németországban is, végül mégis visszatért Magyarországra. 
 
Meglátása szerint a terroir borokra kellene a hangsúlyt helyezni, mert az egyedülálló a világon, de ez fajélesztőkkel nem megy. Beöthy úgy látja, borászati szempontból döntő különbség van a Balaton déli és az északi partja között, ezért nehéz egységesen a balatoni borokról beszélni. 
 
A borász a magyar bor kitörési pontját a generációváltásban és a régi beidegződések megszűnésében látja. "Biztos azért látom másképpen a dolgokat, mint sokan mások Magyarországon, mert én sokat éltem külföldön. Németországban, a 30 év alatt nem kérdezte meg senki, hogy miért mentem oda, nem úgy, mint Magyarországon, ahol 10 éve élek, és folyton azt kérdezik, hogy miért jöttem vissza. Szeretek provokálni, és sokszor, ha borász kérdezi miért jöttem vissza, az a válaszom: hogy ne a te rossz borod legyen a legjobb" - mondta. 
 
Szerinte Magyarorzágon az utóbbi években a gasztronómia fejlődött a legtöbbet: egy évtized alatt a magyar konyha kinőtte magát az élvonalba. Az, hogy nincs több Michelin-csillagos éttermünk nagyban annak is köszönhető, hogy azt a magas szintű szervízt, ami ehhez hozzátartozik, azt még nem tudjuk eléggé prezentálni - fogalmazott.
 
A teljes interjú itt olvasható.

Ezzel elindulhat az otthoni sörfőzés!

Január 20. 09:32
Otthon használható sörfőző gépet fejlesztettek ki magyar feltalálók. A berendezéssel bárki elkészítheti saját sörét. A témában Pál Balázs Marcell és Tél András alapítók és Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója volt a Mokka vendége.
 

Állítólag tökéletesen illeszkedik a te üvegedre is a borkoton

Január 19. 20:51
Zárja le és óvja meg borát ezzel csodálatos bor-óvszerrel - olvasható az Avina Conseil Facebook oldalán posztolt „borkotont” ábrázoló kép alatt. „Humoros tervezés, elegáns és funkcionális, egy fogamzásgátló, mely kialakításával tökéletesen rácsúszik az ön üvegére és tökéletesen elzárja azt, megvédve annak tartalmát” - fokozzák a fokozhatatlant a kommunikációs szakemberek, akik még hozzá is teszik, hogy az eszköz kicsi és praktikus, elfér egy zsebben vagy pénztárcában. A megfelelő alkalomnál pedig rögtön elő lehet kapni...
 
Állítólag tökéletesen illeszkedik a te üvegedre is a borkoton
(Via)