Fröccs

Széll Tamás a norvégokat várta az élre

Május 13. 09:15
A skandináv mezőnyt, főként a norvég csapatot tartotta esélyesnek a győzelemre a Bocuse d'Or európai döntőjében Széll Tamás séf, aki csapatával végül megnyerte a világ legrangosabb szakácsversenyének budapesti kontinensdöntőjét.
 
Széll Tamás az M1 aktuális csatorna csütörtök esti adásában elárulta, hogy amikor a norvégok lettek a másodikak, csak akkor merült fel benne a gondolat, hogy nekik kell hazavinniük az első díjat.
 
„Amikor végeztünk a munkával, és azt gondoltuk, hogy a hal és a hús is közel tökéletes állapotban készült el, akkor nagyon sok mindent elárult az, hogy a konyhazsűrik tülekedtek a backstage-ben, hátul a konyha mögött, hogy egy kis maradék húst vagy szószt kóstolhassanak” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a verseny során szervezetten és tervszerűen tudtak dolgozni.
 
Mint mondta, a kecsegét bátran ízesítették, többek között finomra vágott savanyított medvehagymával, amelyet barnított vajjal kevertek össze.
 
Azon, hogy a jövő évi lyoni világdöntőre milyen ételeket készítsenek, még nem gondolkodtak, de már most feljegyzéseket készítettek, hogy a konyhai munkát még jobban tökéletesítsék, és jövőre még több pontot érjenek el - tette hozzá Széll Tamás.
 
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke kiemelte, hogy a konyhai zsűri adta a legtöbb pontot a magyar csapatnak. A zsűri a csapatmunkát, a szervezettséget, a tisztaságot értékelte, és 20 pontból 18-at ítélt Széll Tamás csapatának.
 
Hangsúlyozta, hogy erős és kiegyensúlyozott volt az idei mezőny, a verseny megszervezése pedig igazi csapatmunka volt. Mint mondta, Jérome Bocuse, az alapító Paul Bocuse fia szerint a budapesti verseny volt az egyik legjobb európai döntő a Bocuse d'Or történetében.
(MTI)

43 sörfőzde 205 sörét kóstolhatod meg a Belga Sörfesztiválon

Május 13. 06:43
Május 13. és 15. között sörben fog úszni a Bálna a Belga Sörfesztivál alkalmából. Persze csak képletesen értjük ezt, hiszen 43 főzde 205 féle sör vár rád a Bálna Budapest épületében. 
 
A könnyebb eligazodás érdekében az idei évben új kategorizálási rendszert vezetnek be a Belga Sörfesztiválon. Ez a rendszer az ízviláguk alapján 11 kategóriába sorolja a fesztivál söreit - tájékoztatták a szervezők a hét elején az MTI-t.
 
A fesztiválon csak gyümölcssörből több mint 40 félét lehet majd megkóstolni a közkedvelt meggyesektől a barackoson át egészen az egzotikusabb ízűekig. A kókuszos csapolt sör tavalyi sikere nyomán idén már banános csapolt sör kóstolására is lesz lehetőség. 
 
A világon egyedülálló sörkultúra bemutatását célzó három napos fesztivál egyik kiemelt sörtípusa a saison sör. Könnyen iható, mégis sűrű, tápláló, enyhén savanykás ízének köszönhetően rendkívül frissítő ital, mely reneszánszát éli. A másik kiemelt sörtípus idén az úgy nevezett sour ale. Az ebbe a kategóriába tartozó flamand vörös és barna, valamint lambic sörök fanyar ízvilágukkal a régi idők söreit testesítik meg, melyek azokban az időkben készültek, amikor a sörfőzők rozsdamentes acéltartályok helyett még fahordókat. használtak.
 
A kiváló sörök mellé a látogatók sörkorcsolyaként fogyaszthatnak szarvas kolbászt, Knyihár féle házikolbászokat és sonkákat, tepertőt, valamint különleges sajtokat is. A Bálna előtt álló prémium hamburgerekkel és az elmaradhatatlan belga hasábburgonyával várják a látogatókat. Desszertként belga csokoládék közül válogathatnak vendégek.
 
A belépőjegy mellé minden vendég hivatalos fesztiválpoharat, az előre váltott jeggyel érkezők pedig egy pohár sört is ajándékba kapnak. A helyszínen lehetőség lesz zárt és nyílt térben egyaránt enni-inni. Szombaton és vasárnap délután a Városház tér és a Bálna között fél óránként közlekedő városnéző buszjárattal is megközelíthetik a fesztivál az érvényes belépőjeggyel, vagy fesztiválpohárral rendelkezők.
 
További információk: az esemény honlapján

Vedd a kezedbe a borospincék kulcsait hétvégén!

Május 12. 19:59
Vedd a kezedbe a borospincék kulcsait hétvégén!
 
Csaknem harminc borospince várja, hogy felfedezd a pünkösdi hosszú hétvégén! Itt az alkalom, hogy felkerekedjetek, és felfedezzetek minél többet!
 
A résztvevők listája, nyitvatartási adatok és, hogy a borászok mivel várják a szomjas bortúrázókat, itt található!

Ilyenek a hazai cabernet farnc-ok

Május 12. 18:53
Egy 15 tételes cabernet franc sort kóstolt végig a Borrajongó.blog.hu csapata. A fajta Villányban már a kiemelkedő szerepet tölt be, de hazánkban több borvidék is foglalkozik vele. Íme a beszámolóból egy rövid részlet:
 
A borok változatos képet mutattak a fajtáról, ugyanakkor a színvonal meglehetősen kiegyenlítettnek bizonyult: kevés kiemelkedőt találtunk az itt felsorakozó palackok közül, cserébe nagy csalódást is csak néhány bor okozott. A színes körképhez hozzátartozott, hogy a borok különféle buktatók miatt maradtak le az igazi klasszis kategóriától: bizonytalanságok az aromatikában, éretlennek/túlérettnek tűnő alapanyag, kellemetlen érzetű tannin, magas alkohol...
 
A kóstoló kiemelkedő tétele volt a 2012-es Bakonyi Makár Cabernet Franc:
Kifejezetten szép illat, remek érett gyümölcsösséggel, meggyel, cseresznyével, finom édesfűszerességgel, pici ribizliszárral és érintésnyi gumival. Rendezett, gyümölcshangsúlyos képet mutat szájban is, jó felépítésű, szépen használt hordóval. Érett meggy, piros bogyósok, erdei gyümölcsök, finom fűszeresség, pici meggymagos fanyarság, nagyon minimális pörkölési aroma. Számomra egyértelműen a mezőny legjobb bora. 7p-

„Syrah – a boldogság öt betűje”

Május 12. 16:32
Hazánkban igaz nem tartozik a népszerű fajták közé, de más országokban rendkívül sikeres a syrah. Eredetéről nemrég egy rövid cikket is közöltünk, amelyben kitérünk az új- és óvilági termőterületeire. Most A Művelt Alkoholista vett górcső alá három tételt, amelyek híres syrah régiókból származnak:
 
St. Cosme Crozes Hermitage 2012 (Franciaország)
Fűszeresebb, mint gyümölcsös. A fekete bors annyira klasszikus, ahogy a nyúlánk felépítés, a lendületes savak, a visszafogott alkohol is. Markáns, kiváló tannin, komoly szerkezet. Igazán tartalmas, remek utóízű, elegáns bor, példás észak-rhone-i.
 
Sons of Eden Zephyrus Shiraz 2013, Barossa (Ausztrália)
Vegyül egy hangyányi újvilági szörpösség az aromáiba, de ez csak első szippantásra tűnik fel, onnantól óvilági az élmény. Nem kifejezetten gyümölcsös, de a gyümölcsről szól. 
 
Radford Dale Black Rock 2011, Swartland (Dél-Afrika)
Meleg klímás, újvilági shiraz, amit burgundiként készítettek el. Ízléses, érdekes. Az illatban főtt szilva, egzotikus fűszerek, kevés mentol.(...) Korrekt a sav, a hordó ízében is kimért. Csak hüledeztem, amíg hirtelen el nem fogyott.
 
A teljes cikket A Művelt Alkoholista oldalán tudod elolvasni!

Mi haszna van a szakácssapkának?

Május 12. 14:07
Az elmúlt napokban sorra láthattuk az interneten, újságokban, televízióban a fehér sapkás szakembereket, hiszen a napokban zajlott a Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntője. De mi célt szolgál ez a hosszúkás sapka a fejükön?
 
A történet az ókorban kezdődött, ekkor a díszítés mellett gyakorlati haszna is volt neki, hiszen így  római patrícius nem talált hajszálat az ételben. Majd a francia udvarban bevezették a fehér egyenszínt, hogy jól látszódjon rajta, ha el van szennyeződve.
 
A „szakácsok királya, királyok szakácsa” viszont azt is nehezményezte, hogy a kuktáknak a konyha párás melegében gyakran együtt főtt a feje a fazékban levő tojással. Ezért vagy 20 centivel megemelte a tetejét, hogy a séfek kobakjából gőzölgő verejtéknek legyen tere terjengeni. Ekkor kapta ma is használt nevét a kuktasapka: toque blanche, azaz fehér tokkalap - írja az Index.hu.
 

Mától már kóstolható a BalatonBor

Május 12. 12:38
Jó eséllyel a balatoni nyár slágere lesz a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor, mely a 2015-ös évjárattal indul, több mint húsz tóparti pincészet részvételével és először most, a Gourmet fesztiválon lehet megkóstolni az elkészült borokat, vasárnap estig, önálló standjukon.
 
Először jelentek meg egy régió vezető termelői egységes arculattal, egészen azonos címkével, melyen csupán a termelő neve különbözteti meg a borokat, de mindegyik az előre megadott kritériumrendszernek megfelelő stílusú, azaz a fajta legjavát és a termőhely egyediségét is szépen felmutató, friss és fiatalos arculatukhoz illő stílusú Olaszrizling. Egy jó értelemben vett balatoni sztenderdet teremtenek meg, új minőségi modellt képviselnek a legelterjedtebb hazai fehérbor fajtát illetően, melynek legkiválóbb tételei többnyire korábban is a balatoni borrégióból érkeztek. 
 
A minőségi és technológiai kritériumrendszerről itt olvashatsz többet.
 
Az elkészült borokat most lehet először megkóstolni. A szervező Balatoni Kör tehát beváltotta a borkedvelőknek több mint két éve tett ígéretét, hogy létrehozzák az első hazai régióbort.
 
Fontosnak tartják, hogy a legjobb európai sztenderdeket honosítsák meg itthon az első régiós márka bevezetésével, ezért kezdettől a hazai bemutatókkal párhuzamosan külföldön is megjelennek. Például Berlinben, a Brandenburgi kapu mellett a magyar turisztikai képviselet külön kirakatot rendezett be erre a célra és a legnagyobb német turisztikai vásáron, az ITB-n is bemutatták a BalatonBort, mint a hazai gasztroturizmus újdonságát.

Több mint 120 kiállító vár a ma kezdődő Gourmet Fesztiválon

Május 12. 11:47
Május 12-én kezdetét veszi a négy napon át tartó Gourmet Fesztivál a Millenáris parkban. Több mint 120 kiállítóval, köztük az öt budapesti Michelin-csillagos étterem standjaival várják az érdeklődőket az év egyik legfontosabb gasztronómiai eseményén.
 
A gasztronómiai programsorozat fókuszában idén a hal és a vad lesznek a világ legjelentősebb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjének inspirációjára, melyet kedden és szerdán Budapesten rendeztek meg. 
 
A csúcséttermek, cukrászdák, kávézók, pékségek, borászatok, pálinkafőzdék és sörmanufaktúrák kínálata mellett a gasztroszínpad programjai és újdonságként workshopok is várják a látogatókat.
 
Az érdeklődők megismerkedhetnek például a hazai Michelin-csillagos éttermek séfjeivel, megismerhetik a Bocuse d'Or magyar csapatát vagy megtudhatják, hogyan kell szakszerűen kardhalat bontani. Újdonságként kerültek a programba a Gourmet workshopok, melyeken az előzetesen regisztrált vendégek számos mesterfogást leshetnek el.
(MTI)