Fröccs

Mától már kóstolható a BalatonBor

Május 12. 12:38
Jó eséllyel a balatoni nyár slágere lesz a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor, mely a 2015-ös évjárattal indul, több mint húsz tóparti pincészet részvételével és először most, a Gourmet fesztiválon lehet megkóstolni az elkészült borokat, vasárnap estig, önálló standjukon.
 
Először jelentek meg egy régió vezető termelői egységes arculattal, egészen azonos címkével, melyen csupán a termelő neve különbözteti meg a borokat, de mindegyik az előre megadott kritériumrendszernek megfelelő stílusú, azaz a fajta legjavát és a termőhely egyediségét is szépen felmutató, friss és fiatalos arculatukhoz illő stílusú Olaszrizling. Egy jó értelemben vett balatoni sztenderdet teremtenek meg, új minőségi modellt képviselnek a legelterjedtebb hazai fehérbor fajtát illetően, melynek legkiválóbb tételei többnyire korábban is a balatoni borrégióból érkeztek. 
 
A minőségi és technológiai kritériumrendszerről itt olvashatsz többet.
 
Az elkészült borokat most lehet először megkóstolni. A szervező Balatoni Kör tehát beváltotta a borkedvelőknek több mint két éve tett ígéretét, hogy létrehozzák az első hazai régióbort.
 
Fontosnak tartják, hogy a legjobb európai sztenderdeket honosítsák meg itthon az első régiós márka bevezetésével, ezért kezdettől a hazai bemutatókkal párhuzamosan külföldön is megjelennek. Például Berlinben, a Brandenburgi kapu mellett a magyar turisztikai képviselet külön kirakatot rendezett be erre a célra és a legnagyobb német turisztikai vásáron, az ITB-n is bemutatták a BalatonBort, mint a hazai gasztroturizmus újdonságát.

Több mint 120 kiállító vár a ma kezdődő Gourmet Fesztiválon

Május 12. 11:47
Május 12-én kezdetét veszi a négy napon át tartó Gourmet Fesztivál a Millenáris parkban. Több mint 120 kiállítóval, köztük az öt budapesti Michelin-csillagos étterem standjaival várják az érdeklődőket az év egyik legfontosabb gasztronómiai eseményén.
 
A gasztronómiai programsorozat fókuszában idén a hal és a vad lesznek a világ legjelentősebb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjének inspirációjára, melyet kedden és szerdán Budapesten rendeztek meg. 
 
A csúcséttermek, cukrászdák, kávézók, pékségek, borászatok, pálinkafőzdék és sörmanufaktúrák kínálata mellett a gasztroszínpad programjai és újdonságként workshopok is várják a látogatókat.
 
Az érdeklődők megismerkedhetnek például a hazai Michelin-csillagos éttermek séfjeivel, megismerhetik a Bocuse d'Or magyar csapatát vagy megtudhatják, hogyan kell szakszerűen kardhalat bontani. Újdonságként kerültek a programba a Gourmet workshopok, melyeken az előzetesen regisztrált vendégek számos mesterfogást leshetnek el.
(MTI)

Ők isszák a legtöbb pezsgőt

Május 12. 09:28
Új statisztika látott napvilágot a 2015-ös év pezsgő eladásról. Az elmúlt évben 312 millió üveg pezsgőt értékesítettek, ez 1,7%-os növekedés az előző évekhez képest. A franciák az összes előállított pezsgő 48,2%-át exportálják,a fennmaradó 51,8%-ot pedig az országon belül forgalmazzák -írja a Bkwine.com.
 
A 10 legjelentősebb export piac (volumenben): 
  1. Egyesült Királyság
  2. Egyesült Államok
  3. Németország
  4. Japán
  5. Belgium
  6. Ausztrália
  7. Olaszország
  8. Svájc
  9. Spanyolország
  10. Svédország
Az értékesítési adatokról részletesebben itt olvashat. 

Óvatosan az import paprikával

Május 12. 06:30
Rovarölő növényvédőszer-maradékot találta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az egyiptomi étkezési paprika mintában, amelyet a kaposvári VITAMIN Expressz 2006 Kft. telephelyén vettek.
 
Az étkezési paprikában a NÉBIH laboratóriuma lambda-cihalotrin (rovarölő hatású) növényvédőszer-maradékot mutatott ki a megengedettnél nagyobb mennyiségben: 0,1 mg/kg helyett 0,23 mg/kg értéket mértek. Ez a növényvédőszer-hatóanyag a szívó és rágó kártevőkkel szemben nyújt védelmet.
 
A tétel visszahívása, valamint a további árusító helyek felderítése folyamatban van. A mért növényvédőszer-maradék mennyiség nem jelent akut egészségügyi kockázatot - áll a Nébih közleményében.
 
A határértékeket elsősorban azért állapítják meg, hogy az integrált növényvédelem előírásait betartva, a termés kellő védelme mellett a növényvédő szer használat a lehető legminimálisabb legyen. A forgalomba kerülő termékeknek minden esetben meg kell felelniük ezeknek a határérték-előírásoknak.

3 dolog, amit biztosan nem tudtál a borról!

Május 11. 19:41
A bor az egyik legelőkelőbb ital a világon. Lássunk hát három olyan meghatározó alakot a történelemből, akik szintén ezt gondolták.
 
1. Ősi legendák szerint Kleopátra kedvence az egyiptomi Muscat Alexandria volt - írja a Winefolly.com. 
 
3 dolog, amit biztosan nem tudtál a borról!
 
2. Az orosz cárok előszeretettel válogattak a legjobb tokaji borok közül. De igazi kedvencüknek a Tokaji aszú számított, ami 300 évvel ezelőtt, annyira édes volt, akárcsak a szirup. 
 
3 dolog, amit biztosan nem tudtál a borról!
 
3. John F. Kennedy vagy inkább felesége Jackie szívesen kortyolgatott bordeauxi borokat a Fehér házban...
 
3 dolog, amit biztosan nem tudtál a borról!

Világrekordra készülnek a nápolyiak

Május 11. 17:10
Több mint 2 tonna liszt, ugyanennyi mozzorella, másfél tonna paradicsomszósz, 201 liter olaj és 25 kilogramm bazsalikom felhasználásával készítenek egy közel két kilométeres pizzát Nápolyban május 15-én.
 
Alessandro Marinacci, a helyi nápolyi lapoknak elmondta, hogy a város büszkeségének egyik fontos sarokköve a tény, hogy tőlük származik a pizza, ezért rendkívül fontos, hogy a város birtokoljon valamilyen pizzával kapcsolatos világrekordot - írja a 24.hu. Tavaly óta a milánóiak tartják a rekordot, de ez most megváltozhat. 
 
A kísérletet május 15-én tartják, ahova szeretettel várnak minden környékbelit. A szakácsokból álló elitalakulat öt külön erre tervezett fatüzelésű kemencével fog dolgozni. A szervezők úgy számolják, hogy a közel két kilométeres pizza kicsivel több mint 6 ezer embert tud majd jóllakatni.

Több sör fogyott tavaly a kánikulában

Május 11. 14:54
2015-ben 41 kánikula napot számoltak, amely duplája a megszokottnak. Ez meg is látszik a hazai sörfogyasztáson, ugyanis négy százalékkal nőtt az előző évhez képest.
 
A Magyar Sörgyártók Szövetsége által közölt sörpiaci mutatók szerint 2015-ben összesen 6,5 millió hektoliter sört értékesített a négy vezető hazai sörgyártó: a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Zrt. és a Pécsi Sörfőzde Zrt, valamint a tavaly első ízben adatokat szolgáltató Carlsberg Hungary Kft. - írja az Élelmiszer.hu.
 
Tovább erősödött a prémium kategóriájú sörök forgalma. A szuper prémium 12%-kal, míg a prémium szegmens 10%-kal nőtt. Folytatódó trend maradt a gazdaságos árkategória erősödése, tavaly 8%-os mértékben. A középkategóriás termékek forgalma 3%-kal volt kevesebb a 2014. évinél. Valamelyest, mintegy 3%-kal visszaesett az ízesített sörök forgalma és jócskán, 42%-kal csökkent az alkoholmentes sörök értékesítése.
 
Több sör fogyott tavaly a kánikulában
 
Mindezek mellett hét százalékkal nőtt a söripar adó- és járulékbefizetése, amely meghaladta a 71 milliárd forintot. Az elmúlt tíz évben a sör jövedéki adóterhelése 70%-kal nőtt, míg átlagos relatív, inflációtól szűrt ára 2000 óta nem változott. A legutóbbi, 2013-as jövedéki adó emelés több évre visszavetette a piac forgalmát.
 
Idén folytatódik a sörpiac bővítésére és a sörkultúra elmélyítésére irányuló fogyasztói kampánya a Magyar Sörgyártók Szövetségének, a Sör mi több, amelyben több ízben összefogva a kisüzemi sörfőzdékkel, új oldalairól ismertetik meg a sört. 
  

Hiába keresed már a Budweisert a boltokban

Május 11. 11:41
Új nevet kapott a Budweiser sör, de nem is akármilyen okból. A novemberi elnökválasztásra készülve nem kisebb akcióval tervezett előre, minthogy a teljes márkát újratervezve átnevezték söreiket - Egyszerűen csak "Amerika" sörre - írja az Index.hu.
 
"Úgy gondoltuk, semmi sem ikonikusabb, mint a Budweiser, és semmi sem ikonikusabb, mint Amerika" - nyilatkozta a hazafias szorgalomtól túltengő cég kreatív igazgatója, Tosh Hall.
 
Hiába keresed már a Budweisert a boltokban
Íme az új "Budweiser" (Forrás: Index.hu)

Ez történt a Bocuse d'Or európai döntőjének első napján

Május 11. 09:47
A hatalmas nemzetközi figyelemmel övezett szakácsversenyen - amelynek eseményeit folyamatosan frissülő cikkünkben követjük - Magyarországon kívül a kontinens még tizenkilenc országa vesz részt.
 
Vomberg Frigyes, a magyar csapatot a konyhán kívülről, tanácsokkal ellátó coach az első versenynapon a konyhai zsűri tagjaként dolgozott. Elmondta: a szerdán versenyző csapatok coach-ai közül sorsolták ki az első nap konyhazsűrijének egy részét, így az ő feladata a keddi versenyen az „ellenfelek” szakszerűségének, munkájuk tisztaságának, megfelelő anyagfelhasználásának ellenőrzése volt.
 
A konyhai zsűri húsz pontot ítélhet a csapatoknak: tíz pont jár a higiéniáért és a konyhai eljárásokért, további tíz pont a gazdaságos alapanyag-felhasználásért.
 
„Sok csapat nagyon összeszedett, határozott, tudja, hogy mit akar, és akadnak gyengébbek is. Körülbelül négy csapat van, akik nagyon erősek és akiket nagyon meg szeretnénk szorongatni” - mondta még a verseny kezdetekor Vomberg Frigyes, akinek várakozásai szerint az északi országok ismét meghatározó szerepet fognak betölteni a versenyen.
 
A coach szerint azonban a zsűrizéssel szerzett tapasztalatai már nem fogják befolyásolni a magyar csapat, Széll Tamás séf és segítői munkáját. „Azon vagyunk, hogy ne hibázzunk. A saját programunkat szeretnénk megcsinálni úgy, ahogy elhatároztuk. Mindent elmondok nekik, amit ma itt látok, de ez már nem zavarja meg őket, ettől csak erősebbek lesznek” - fogalmazott Vomberg Frigyes. Hozzátette: nagyon várja a holnapot, „olyan ez, mint amikor a lovak verseny előtt várják, hogy kinyíljon előttük az ajtó és elstartolhassanak”.
 
Marco Acquaroli, az olasz csapat séfje elmondta, hogy nagy izgalommal készül a szerdai versenynapra, amikor Széll Tamás és csapata előtt versenyezhet.
 
Hatalmas felelősség egy ekkora versenyen indulni, de keményen készültünk - mondta el a Bocuse d'Oron első alkalommal résztvevő séf, hozzátéve: nehéznek találta az idei kötelező összetevőket, de sokat gyakoroltak a kecsegével és a gímszarvassal.
 
A hangulat rendkívül barátságos és motiváló, így igazán nagy élmény a kontinensdöntőn részt venni - mondta Marco Acquaroli.
 
A kontinensdöntő idén a magyar ízek jegyében telik, hiszen a versenyfeladatok fő alapanyagai - a dunai kecsege és gímszarvasborjú - mellett két magyar borászat vörös és fehér borai szerepelnek a kínálatban.
 
Sauska Krisztián, a nevét viselő pincészet tulajdonosa elmondta: eddig szinte elképzelhetetlen volt, hogy Magyarország ilyen rangos eseményt, ráadásul ilyen magas színvonalon vendégül lásson, ilyen nagy számú és nagy tudású külföldi vendéggel. Hatalmas lehetőség ez Magyarországnak és természetesen pincészetüknek is - emelte ki.
 
Mint hozzátette, elsősorban a helyi fajtákra koncentrálnak: a zsűri tagjai és a kiemelt vendégek a Sauska kékfrankosát, cabernet franc-ját, kadarkáját és kékfrankos alapú cuvée-jét kóstolhatják.
 
Szappanos Péter, a nemrég Grand Tokajra átnevezett Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója szerint a Bocuse d'Ort az új márka, név és arculat világpremierjének is szánják. Az arculatváltás egy hároméves folyamat záróakkordja, a versenyen személyesen is jelen lévő Áts Károly főborász nevével fémjelzett új minőséget jelzi a friss név is.
 
A Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntőjére ellátogatott a világhírű osztrák borász, Lenz Moser is, akivel a Grand Tokaj együttműködési megállapodást kötött a márka nemzetközi népszerűsítésére - árulta el a cég vezetője.
 
A versenyen már kóstolható a kiválónak bizonyult 2013-as évjárat aszúja, és a Grand Tokaj száraz borai közül egy birtokházasítás, egy sárgamuskotály, egy alap és egy prémium dűlőszelektált furmint is.
(MTI)