Fröccs

Király olaszrizling-körképet készített a Művelt Alkoholista

Március 08. 07:15
„Mindig jobban szerettem az olaszrizlinget, mint a furmintot. Talán mert az olaszrizlingnek nem volt sem Alkonyi Lászlója, sem Szepsy Istvánja, aki elhitette volna velem, hogy a fajtához csak a burgundi fehérek jelenthetnek méltó összehasonlítási alapot. Az olaszrizlingnél a lécet senki nem tette magasra, nekem sem jutott soha eszembe, hogy a számomra elérhető világ legjobb fehérboraival versenyeztessem. Így aztán a léc alatt átfutás is elmaradt, vagy ha mégis bekövetkezett, nem okozott sokkot.” - írja a blog. 
 
A bevezető után pedig a Feind Olaszrizling 2013, a Szent Donát Kishegy Olaszrizling 2013, Bakó Ambrus Badacsony 039/29 Olaszrizling 2013, a Kispál Helén Balaton-felvidéki Olaszrizling 2013, Györgykovács Imre Nagy-Somlói Olaszrizling 2012 leírása következik.

A szőlőt 2050-re Szekszárdon felváltja a datolya

Március 07. 20:41
„A megcsappant területű Balaton már csak korlátozott számban látogatható, és éppen csak bokáig ér, míg a tokaji borvidék termése már csak a nagyszülők emlékezetében él. Sőt, a szőlőt Szekszárdon is felváltja a datolya 2050-re.” Ez a szörnyű - egyelőre csak elképzelt - időjárás-jelentés alapozta meg a Szekszárdi Klímakör, a Zöldtárs Alapítvány és a megyeszékhely önkormányzata által szervezett csütörtöki, Klímajövő a Kárpát-medencében című konferenciát.
 
A rendezvény díszvendége Bencsik János országgyűlési képviselő, a Fenntartható Fejlődés Bizottság alelnöke előadásában kifejtette, hogy a modellezések alapján ritkábban, de nagyobb mennyiségben fog esni, a hőmérséklet pedig folyamatosan emelkedni fog. A változáshoz teljes társadalmi és gazdasági megújulás, értékrend változás kell.
 
A Teol.hu beszámolója itt olvasható.

Borász, kádár és az aszúk megszállotja. Ki ő?

Március 07. 16:10
Ő Matyisák Gábor, a tarcali Matyisák-Vízkeleti Pincétől. A neve az Andrássytól lehet ismerős, ahol évekig borászként dolgozott. Ripka Gergely a saját pincészeténél látogatta meg, ahol "páratlan hosszú sort kóstolhatunk végig 5 és 6 puttonyosból, de aszúesszenciából és natúr esszenciából is. Csupa egyedi ritkaság a Tokaji-hegy tarcali oldaláról" - írja a blogján.
 
A kóstolójegyzeteket érdemes elolvasni és felkészülni, mert Matyisák Gáborral nemsokára találkozhatnak Budapesten is a Nagy Tokaji Kóstolón, március 28-án.
 
 

Laposa Bence az útról, ami jó irányba megy

Március 07. 13:05
A badacsonyi Laposa Birtokot már a második generáció irányítja. A két testvér Zsófia és Bence jó munkamegosztással, lendülettel és szaktudással viszi előre a pincészet hírnevét. Bence a Juniborbar.blog.hu-nak adott interjút, amelyből megtudhatjuk, hogy miként lett borász, mi volt az első bora amit egyedül elkészített, és mesél a jövőről is.
 
„Azt érzem, hogy olyan úton vagyunk, ami jó irányba megy, ezért nem szeretném,ha ebben túl nagy változás állna be. Nyilván rengeteg tervünk van, főleg a technológiai, infrastruktúrális fejlesztéssel kapcsolatban. Minél hamarabb szeretnék egy olyan szintre eljutni, amikor már csak és kizárólag szakmai kérdések merülnek majd fel a birtok irányításával kapcsolatban.” - mondta.

Itt van 3 bor a magyar „Grand Cru”-ről

Március 07. 11:00
A Kovács Nimród Winery Nagy Eged területét Grand Cru névvel ruházta fel. Mi tagadás nem egyszerű a munka ezen az egri területen , minidg is különleges termőtájnak gondolták. A pincészet három tétele született a Nagy Egedről, melyekre láthatóan nagyon büszkék.

Ismerkedj Somlóval egy percben!

Március 07. 07:25
Amit lehetett, azt megpróbálták beletenni Somló egy perces videójába. Kis kedvcsináló, hogy legyen kedvetek élőben is megismerni a borvidéket.