Fröccs

Kiváncsi vagy milyen egy 22 éves aszú?

április 13. 10:04
Március 28-án a Tokaj Grand Nagy Tokaji Kóstoló keretein belül több mesterkurzus is megrendezésre került. Az egyik lenépszerűbb előadás a Disznókő 5 puttonyos Aszú vertikális kóstolója volt, melyet Mészáros László főborász és birtokigazgató, illetve Kovács Zoltán borász és termelési irányító vezényeltek le.
 
A Borrajongo.blog.hu az eseményről való beszámolójában, így ír a Disznókő aszú filozófiájáról: "Az aszú tekintetében a birtok célja, hogy az aszúszemekbe zárt frissességet és tiszta gyümölcsösséget, komplexitást a borban is megjelenítse. Az áztatás 12-60 órát vesz igénybe, hozzá erjedő mustot vagy friss bort használnak. A kilencvenes évek elején elkészített, újhullámos aszúikat rengetegen kritizálták, mindenhol teljes fordulaton pörgött a „reduktív aszú” vita. Azóta az idő a Disznókőt igazolta, hiszen ma már szinte mindenhol cél az aszúszemek friss gyümölcsösségének megőrzése, borba való átmentése."
 
A mesterkurzuson résztvevő vendégek egy 1993-as évjáratú 5 puttonyos aszút is kóstolhattak: "Mély szín. Érett és melegen fűszerezett illat, virággal, aszalt sárgabarackkal. Olajos, testes, még mindig nagyon intenzív. Aszalt sárgabarack és más gyümölcsök, enyhén tropikus jegyek, finom dohányos aromák, mézeskalácsos fűszeresség. A tannin egyértelműen több, mint az előző boroknál és talán durvábban is textúrált. Érett, finom és nagyon hosszú. Remek bor, még messze pályafutásának végétől."
 
A teljes beszámolót itt olvashatod el.

Ilyen volt a szombati Etyeki Piknik

április 13. 06:15
A hétvégén nem lehetett panasz az időjárásra. Szikrázó napsütés volt az országban, Etyeken is. A tavaszi piknikre kilátogató vendégek élvezhették a kiváló ételeket, a nagyszerű borokat és a remek hangulatot is.

25 fok, Piknik hangulat. Várjuk a Ti fotóitokat is! :)

Posted by Etyeki Piknik on 2015. április 11.

12000 pezsgőspalackból épült ez a ház

április 12. 21:51
Hamidullah Ilchibaev 99 négyzetméteres háza külső falait pezsgős üvegek díszítik, amelyeket több mint 3 évbe telt megszereznie. A helyi éttermek és szomszédok segítették a férfit, minden kiürült palackot átadtak neki, hogy véghezvihesse tervét - írja a Like.hu.
 
12000 pezsgőspalackból épült ez a ház

A ház bora: csopaki olaszrizling

április 12. 16:26
A veszprémi Chianti Étterem és a balatonfüredi Baricska Csárda már harmadik éve egyedi címkével kínálja vendégeinek a Guden Kisbirtok olaszrizlingjét. A két vendéglátóhelyen komolyan veszik a helyi bor iránti elkötelezettséget.

Már a harmadik évjárat!Srácok!Köszönjük a töretlen bizalmat!

Posted by Péter Gősi on 2015. április 10.

Eladó balatoni présházról ír a Bors

április 12. 13:30
88 millióért lehet megvenni azt a hegymagasi épületet, amely 1780-ban készült, naiv faragású barokk szobrok díszíik, és a borászati feladatokat ellátó helyiségeken felül 246 nm-nyi lakótér is van benne - olvasható a lap internetes oldalán.

Aggódnak a tokaji termelők

április 12. 10:52
A Népszabadság cikke szerint a hegyaljai termelőket az foglalkoztatja, hogy meg tudnak-e felelni a Tokaj Kereskedőház tavaly meghirdetett magas minőséget előíró új felvásárlási feltételeknek. 
 
A Kerház azt mondja, hogy biztosítják a szakmai támogatást azoknak a termelőknek, akik javítani szeretnének a minőségen, de az ültetvények rossz állapotban vannak. Lesz olyan hely, ahol kiderül, teljes újratelepítésre van szükség, s lesz, ahol más, komoly beavatkozást igényel a szőlő.
 
A kereskedőháznál 2014 végéig 2,2 milliárd forintot ruháztak be, ebből épült meg az új tartálycsarnok első üteme. A tolcsvai telephely teljes megújítása és a szegi látogatóközpont kivitelezése további 17 milliárdot igényel. Idén mintegy kilencmilliárdból fejlesztenek, ebből kijön egy új, tízmilliós kapacitású palackozó is. A projektek eredménye egy teljesen új technológiával működő borászati központ Tolcsván, és egy turisztikai látványosságként is működő borraktár Szegiben. A borvidéknek megígért 100 milliárdos fejlesztési pénzből további 17 milliárd kormányzati egyeztetési fázisban van. Ezt infrastrukturális beruházásokra, a sokak által szorgalmazott dűlőúthálózat fejlesztésére, valamint az oktatási struktúra kialakítására használnák fel.
 
Tovább, a teljes cikkhez erre tessék!

Felpörgött a grúz borpiac

április 12. 08:02
5,1 millió palack grúz bort adtak el külföldre az idei év első negyedévében. A kivitel a tavaly ilyenkor teljesült exporthoz képest nem kevés többletet mutat, egészen pontosan 67 százalék a növekmény. A grúz borokat a kínaiak mellett leginkább a japán és a kanadai fogyasztók várásolják - írja a Globoport.hu.
 

25% az esélye, hogy nem leszel másnapos

április 11. 19:56
Kísérleti módszerekkel sikerült kimutatni, hogy az emberek meglepően nagy része, 20-25% egyszerűen nem lesz málsnapos. Ők akár filmszakadásig ihatják magukat, nem jelentkezik náluk másnap reggel a fejfájás-szédülés-levertség és társai - írja az Index.
 
A cikkből az is kiderül, hogy egy friss dán kutatás szerint az idősebb emberekre kevésbé hat a másnaposság. Egy 52 ezer önkéntessel végzett kutatás azt mutatta, hogy a 18 és 29 év közöttiek sokkal nagyobb arányban számoltak be alkoholfogyasztás után kellemetlen másnapi hatásokról, mint a 60 év fölöttiek. A különbség akkor is jelentős maradt, amikor a kutatók statisztikai módszerekkel kiszűrték az eltérő alkoholfogyasztási szokások torzító hatását.