Fröccs

Már semmi sem tabu a csempészeknek

November 04. 15:29
43 millió forint értékű kaviárt csempésztek volna át egy halottszállítónak álcázott kisbuszban. Gyorshajtás miatt állítottak meg egy Nissan Civilian kisbuszt a közlekedési rendőrök a habarovszki határterületen átvezető autópálya 34-es kilométerszelvényében október 27-én - írja a Hvg.hu. Azonban a rendőrök gyanút fogtak, és hamar be is igazolódott, hogy a sofőr és kísérője hazudik a szállítandó áruról.
 
480 kg kecsegeikrát próbáltak meg átcsempészni, amelynek értéke körülbelül 43 millió forint. A hatóságok igyekeznek felderíteni, hogy melyik kaviármaffia csoport áll az ügy hátterében. A sofőrt és kísérőjét a rendőrség letartóztatta, hiába hozták fel védelmükre, hogy nem tudták mit szállítanak.

Ígéretes borok készülnek a fiatal egri borászatnál

November 04. 13:14
A Böjt Borászatról körülbelül két éves emlékei lehetnek a borrajongóknak, hiszen ekkor kerültek piacra az első tételek. A fiatal ostorsi borászat tételeivel egyre gyakrabban találkozhatunk mind a kereskedőknél, mind a médiában. A Borrajongo.blog.hu „új egri csillagként” emlegeti a pincészetet:
 
A Böjt Pincészet első, illetve második generációs borászcsalád: az édesapa, Böjt László 1993-ban kezdett borászkodni 3 hektáron. Most már a gyermekek, Boglárka és Gergő a pincészet arcai, de édesapjuk máig kiveszi a részét a munkából. Böjt Gergő szőlész-borászként végzett, majd Kaliforniában és Új-Zélandon dolgozott, húga, Boglárka pedig most koptatja az iskolapadokat. Böjt Gergő hazatérése után indult el az új Böjt márka, amely a 2013-as Egri Csillaggal és a 2012-es Egri Bikavérrel lépett a piacra.

Pinceáron vásárolhatsz borokat a kecskeméti szaküzletben

November 04. 11:08
Koch Csaba, a Koch Borászat tulajdonosa borkereskedést nyitott Kecskeméten, és felkarolta a térség borászatait. Annak bora kerülhet a polcokra, aki vállalja a termelői árat. November 2-án, délelőtt ünnepélyes megnyitóra gyűltek össze Kecskeméten a közéleti szereplők, borászok és a borkedvelők. Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke üzletnyitó köszöntőjében áttörésnek nevezte, hogy Kecskeméten kaphatóak lesznek mostantól termelői áron, egyedülálló, kiváló alföldi borok.
 
Cél a termelői áron való értékesítés, hogy ne kelljen megtennie a fogyasztóknak a hosszú utat a megyében egy pincéig, hanem itt, ebben a szaküzletben vásárolhassanak a térség boraiból. A Kecskeméti Koch Borkereskedés üzletvezetője Fehér Anna, nemzetközi borbíráló, aki mindenkinek készséggel segít majd a választásban.
 
Pinceáron vásárolhatsz borokat a kecskeméti szaküzletben
Fehér Anna és Koch Csaba

November 4-én éjfélig kedvezményesen vehetsz jegyet!

November 04. 10:16
Ha eddig elfelejtettél jegyet venni a november 14-én megrendezésre kerülő Mitiszol Fesztiválra, akkor ma éjfélig (november 4.) még ezt megteheted kedvezményesen . A szervezők javasolják az elővételes jegyvásárlást, november 5-e után is, hiszen idén is előfordulhat, hogy a helyszínen már nem tudnak belépőt biztosítani.
 
További tudnivalók a fesztiválról, valamint jegyvsárlás: itt!

Kihirdették 2015 Legjobb Sörfőzdéjét

November 04. 09:31
A Főzdefeszt és a Sörszövetség által november 3-án megrendezett Jubileumi Díjkiosztó Gálaesten átadták az év legfontosabb sörszakmai díjait, valamint a kézműves sör jövőjéről is szó esett. 2015. Legjobb Sörfőzdéje a Monyó Brewing Co., a díj, azt a főzdét jutalmazza, amely ebben „az évben a legjobban elkapta a fejlődő piac ritmusát". A Legszebb Sörcímke díját pedig a Hübris gerillafőzde Chorongi nevű söre kapta. A sörszövetség az este folyamán Puska Tamás, a Kocsmablog alapítójának munkáját díjazta a Sör mi több Médiadíjával.

Szűcs László, a Főzdefeszt ügyvezetője az is elmondta, hogy jelentősen növelhető a magyar kézműves sörök eladása mind bel-, mind pedig külföldön.
 
Tájékoztatása szerint a magyar kézműves sörök külföldi eladása ma még nem jelentős, ám szeretnék elérni, hogy a magyar kézműves sörexport a jövőben dinamikusan emelkedjen. Többek között ezt is tartalmazza a Főzdefeszt Klaszter új fejlesztési stratégiája.
A stratégiát kedden ismertették a Főzdefeszt Klaszter és a Magyar Sörgyártók Szövetsége (Sörszövetség) által közösen rendezett gálaesten kedden Budapesten, amelyen átadták az év legfontosabb sörszakmai díjait.
 
Az ügyvezető elmondta még azt is, hogy a magyar kézműves sörfőzdék piaci fejlődését támogathatja, hogy Magyarországon világviszonylatban is kiváló minőségű kisüzemi sörgyártó berendezéseket és eszközöket előállító üzem működik, amely termelésének 95 százalékát exportálja. Mindez a magyar kézműves sörök minőségének további javítását is lehetővé teszi. Így kihasználható mind a hazai, mind a külföldi kézműves sörpiacban rejlő lehetőség.  
 
Az eseményen bejelentették, hogy a Magyar Sörgyártók Szövetsége a jövőben pártoló tagokkal bővül, lehetőséget nyújtva a kisebb hazai sörfőzőknek az iparági érdekképviseleti szervezethez való csatlakozásra.
 
A Főzdefeszt 2011-ben született azzal a céllal, hogy átrajzolja a magyar sörkultúrát, helyet teremtsen benne a kis sörfőzdéknek, a sokféleségnek, és a sörgasztronómiának. Az azóta eltelt 5 üzleti évben 10 Főzdefeszt volt, melyre évi 60-80 ezer érdeklődő látogat ki. A magyar kézműves sörfőzdék a becslések szerint évente mintegy 150-200 ezer hektolitert állítanak elő. Most az országban mintegy 40-50 kézműves sörfőzde működik.  
 
A Magyar Sörgyártók Szövetsége a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezete. Tagvállalatai a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt. négy magyarországi gyárban összesen 6,2 millió hektoliter sört termeltek 2014-ben - tájékoztattak a szervezők.
(Forrás: MTI)

Szüreti jelentés Villányból

November 03. 19:48
A Vylyan Pincészet október 29-én befejezte a szüretet - tudtuk meg a borászat Facebook oldaláról.
 
Kiváló, kiemelkedően napsütéses, magas hőösszegű hónapjaink voltak, a nyáron pár hőségriadóval. De a szőlők nem riadtak meg, egészen október közepéig száraz, meleg volt az időjárás. Szeptember elsején kezdődött a ’15-ös szüret, s október 29-én érkezett be az utolsó szüretelőláda. A szőlők egyensúlyos, jó beltartalmúak, a borok pedig szép egyenletesen, arányosan érnek.
 

A fiúk a traktort is feldíszítették színes szalagokkal az utolsó szüreti körére:)

Szerző: Vylyan Pincészet2015. november 2.

Odateszik magukat a villányiak novemberben

November 03. 16:59
A Márton napi Újborünnepnek sok éves tradíciója van a Villányi borvidéken, a hozzá kötődő programokkal pedig mára országos hírű eseménnyé vált a borkedvelők körében. Mivel a néphagyomány szerint a Márton-nap a  negyven napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett, a borosgazdák és a helyi éttermek ilyenkor az újborhoz illő, különleges Márton napi menüvel, koncertekkel és egyéb kulturális programokkal várják a látogatókat. A rendezvényeken a libából készített ételek nagy választéka mellett a Villányi pincészetek újborkínálatából is válogathatnak a látogatók. 
 
Mindig nagyon izgalmas ez az időszak, hiszen először kóstolhatók meg az év újborai. A friss fehérborok, rosék és a portugieserek kerülnek a középpontba, amelyek méltó kísérői a libalakomáknak.
 
November hónap folyamán összesen 22 program várja a Villányi borvidék látogatóit. Az eseményekről itt lehet tájékozódni

Mandula „nagyhatalom” lehet Balatonakali

November 03. 13:06
Balatonakalin komoly hagyományai vannak a mandulatermesztésnek, 1960-ban itt szaporították ki az akali 60-as papírhéjú mandulát. Most egy másfél hektáros ültetvényt telepítettek a községben, amely egy, a közeljövőben megvalósulni látszó 65 hektáros terület alapja lehet.
 
Feldman Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a mandulaültetvény területén kísérleti telep létesítését is tervezik, amely a foglalkoztatás bővülését és a feldolgozóipar fellendítését eredményezheti. Továbbá azt hangsúlyozta, hogy a magyar gasztronómiában tátongó űrt is sikeresen szűntetheti majd meg a balatonakali mandula.
 
Koncz Imre, a település független polgármestere úgy fogalmazott, hogy egy kis település nagy ünnepe a 466 darabos mandulaültetvény megteremtése, mely szavai szerint a legnagyobb önkormányzati tulajdonban lévő ilyen létesítmény, ahová a közeljövőben egy feldolgozó üzemet is terveznek. 
(Forrás: MTI)

Újabb amerikai híresség büszkélkedik saját bormárkával

November 03. 11:09
John Legend, a kilenc Grammy díjas énekes saját bormárkát indított útjára Napában. A híresség a Raymond Vineyards birtokkal dolgozik együtt, amelynek eredménye az úgynevezett Legend Vineyard Exclusive, vagy LVE - írja a Thedriknsbusiness.com.
 
A borászat biodinamikusan műveli a szőlőterületeit, amelynek burgundiai kötődése is van. A borász Stephanie Putnam. Az énekes-dalszerző John az Instagram oldalán osztotta meg követőivel a saját bormárkájának hírét. „Első alkalommal készült el a saját bormárkám a Raymond Vineyards együttműködésével: LVE!” Posztolja John Legend.
 
Újabb amerikai híresség büszkélkedik saját bormárkával
John Legend az LVE bor palackjával (Forrás: Thedrinksbusiness)