Fröccs

Márkus György: a borászatok többségénél nem látom az eltökéltséget

Június 12. 15:44
„Többször ellátogatok Hegyaljára, ahol alkalomadtán kóstolgatok. Ma is az édes borban érzem a kulcsot, nem a szárazban. Néhány hónapja egy francia társaság kért meg arra, hogy vigyek ki 12 reprezentatív bort minden színből, hogy megkóstolhassák. Több embert megszondáztattam, és azok tanácsára gyűjtöttem össze a mintákat. Kizárólag jól ismert, megbecsült borászatok borai kerültek pohárba, de ha azt mondom, hogy úgy a borok negyede hibás volt, keveset mondok. Egyedül a tokaji édes borok állták a sarat. Voltaképpen ez a tény is aggaszthatna, de inkább az szomorít el, hogy a borászatok többségénél nem látom az akarást, az eltökéltséget, a tüzet, ami úgy 15 évvel ezelőtt lobogott. Ki fogja tovább lendíteni a kereket? Nem olyan régi a hazai magán borkészítés története, hogy már most elfásuljanak a szereplők, és közönybe essenek.”
 
Ezt Márkus György mondta a Művelt Alkoholistának. Ez egész interjút el tudod olvasni itt.

Aranyérmes Koch sikerek a Magyar Bormustrán

Június 12. 13:52
A XXXVI. Országos és Kárpát-medencei Borversenyt immáron új néven, Magyar Bormustra címmel rendezte meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa május 28-29-én. Koch Csaba három aranyéremmel gazdagodott. VinArt Pincészetének Villányi Csanád Cuvée 2012 évjáratú borát első alkalommal mutatta be a nagyközönségnek, amely a Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2011 és a Koch Borászat Hajós-Bajai Kékfrankos 2012 boraival együtt aranyérmes helyezést ért el, ezzel bekerültek Magyarország TOP 20 vörösborai közé.

Tőtikézni lehet este a Magyarság Házában - de nem úgy, ahogy elsőre gondolnád!

Június 12. 11:38
Kóstolóval egybekötve mutatják be péntek este Nyisztor Tinka néprajzkutató Hétköznapok és ünnepnapok című moldvai csángó táplálkozásáról szóló könyvét a Magyarság Házában.
 
A néprajzkutató az M1 péntek reggeli műsorában elmondta, hogy a moldvai csángók között még él az a pár száz évvel ezelőtt Magyarországon is jellemző archaikus szokás, hogy naponta csupán két alkalommal esznek. Emellett a csángók étkezése teljes egészében szezonális jellegű, tavasszal a megszokott zöldségek, gyümölcsök mellett a vadonélő növények - például a csalán vagy a cikórialevél - is gyakran kerülnek a fazékba, főzelékek és levesek készülnek belőlük.
 
Bár Magyarországon sokat hallani a csángókról, mégis keveset tudunk róluk, és ritkák az olyan alkalmak, ahol testközelből ismerhetjük meg a moldvai magyarok kultúráját, életét - hangsúlyozta a műsorban Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója. 
 
A pénteki könyvbemutató este 19 órakor kezdődik a Magyarság Házában, az eseményen hagyományos csángó ételeket, tőtikét és kalácsot lehet kóstolni. Nyisztor Tinka könyvét szombaton bemutatják Bonyhádon, a XV. Völgységi Könyvfesztiválon is.
(MTI)

Ez történik a borokkal a VinAgorán

Június 12. 09:11
Vajon mi történik egy nemzetközi borversenyen? 6 szerencsés most megtudhatja, méghozzá testközelből, a 16. VinAgora Nemzetközi Borversenyen, ráadás borkóstolóval a borverseny boraiból! Mit kell tenned? Nézd meg az alábbi videót, majd katt ide!
 
VinAgora - A bor útja

Vajon mi történik egy nemzetközi borversenyen? 6 szerencsés most megtudhatja, méghozzá testközelből, a 16. #VinAgora Nemzetközi Borversenyen, ráadás borkóstolóval a borverseny boraiból! Mit kell tenned? Nézd meg az alábbi videót, majd katt ide: http://bit.ly/1KYrQCy

Posted by Budavári Borfesztivál on 2015. június 11.

Egy hétvége Magyarország egyik legszebb vidékén

Június 12. 06:28
A Balaton északi partjától néhány kilóméterre terül el a Káli-medence, amely vidéket az utóbbi időben egyre többen felfedeznek maguknak. Nemcsak a gyönyörű táj, hanem a jó borok és a minőségi vendéglátás is ide vonnza az embereket. A Borrajongó oldalán egy baráti társasággal eltöltött hétvége emlékét örökítette meg erről a vidékről a szerző.
 
A pünkösdi hétvégét baráti társaságban a Káli-medencében töltöttem, és természetesen a bor központi szerepet játszott a program kialakításában. Szombaton Köveskálon ettünk-ittunk, vasárnap pedig az immár hagyományosnak mondható pünkösdi pincetúrán vettünk részt Szentbékkállán. - írja a Borrajongó. A cikkben részeletesen beszámol a Trombitás Borházról, a Káli Kövek Borászatról és a Pálffy Pincéről is.
 

Bearanyozódott Günzer Tamás Pincészete

Június 11. 19:09
A Villány Hegyközség 2015. április 15-én rendezett borversenyén jópár érmet begyűjtött Günzer Tamás Pincészete. A Grandior Merlot 2012 nagy arany, az Ördögárok Merlot 2012, a Mátyás 2011, a Bocor Cuvée 2011, a Mont Blanc 2014, és a Chardonnay 2013 pedig aranyérmet kapott.
 
Bearanyozódott Günzer Tamás Pincészete

A szamaraknak befellegzett

Június 11. 17:06
A Kaposvár melletti Bőszénfán a húsukért tartják a parlagi szamarakat. A közeli Zselicvad étteremben meg is kóstolható a belőlük készült steak és ragu is. A vadfeldolgozó a Kaposvári Egyetem tulajdonában van.
(MTI)
 

Nagy a készülődés Gerééknél

Június 11. 15:06
Már lázasan dolgoznak a villányi Gere Attila Pincészetnél, hiszen június 12-től kezdődik a Gere Jazz Fesztivál. Jó időt mondanak a hétvégére, így a jéghideg fröccsökről is gondoskodnak a szervezők, de természetesen a vörösborokról sem feletkeznek meg.

Épülünk, holnaptól GERE Jazz Fesztivál...Öröm, Zene, Nyár, napsütés, jéghideg fröccsök, este pedig szép vörösborok, mi már nagyon készülünk, találkozunk a hétvégén! 😎

Posted by Gere Attila Pincészete on 2015. június 10.

Másodszor lesz fröccsfesztivál Budapesten

Június 11. 12:20
A tradicionális italok mellett különleges vodka, illetve whiskeyalapú fröccsöket és grillrácsokon készülő sülteket kínál a II. Fröccs és Barbecue Fesztivál, melyet idén a fővárosi Egyetemisták Parkjában rendeznek meg péntektől vasárnapig.
 
Az ország különböző tájairól érkező több mint tizenöt borász kínálja borait a fröccsök számtalan változatához: a házmestertől a hosszúlépésen és a mafláson át a Krúdy- és a kőműves fröccsig bármit kérhetnek a fesztivál vendégei - mondta el az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Necz István főszervező.
 
A helyben sütött húsok kóstolása mellett a látogatók közös grillezésen és élményfőzésen is részt vehetnek. A rendezvényen kiállító éttermeknél magyar és nemzetközi ízvilágú hús- és zöldségfélék grillezett formáit ízlelhetik meg. A szakmai ismeretek bővítéséről Kis Zoltán Döme mesterszakács gondoskodik. 
(MTI)