Fröccs

Nem drágul a balatoni horgászjegy

Január 01. 20:05
2016-ban sem drágulnak a balatoni horgászjegyek, így már öt éve változatlan áron lehet megvásárolni őket. A horgászjegyek fajtái, árai nem változnak, újdonság viszont, hogy 3 napos behúzós horgászengedéllyel bővül a választék - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója.
 
Az állami tulajdonban lévő társaság az idén mintegy 60 ezer területi engedélyt értékesített, a tavalyinál 10 százalékkal többet, ami mintegy 610 millió forintos bevételt hozott. 
 
A Balatonon az idén tavasztól először engedélyezett bojlis, vagy más néven behúzós horgászat. Szári Zsolt elmondta, 10 millió forint alatt vásároltak a horgászok ilyen típusú horgászjegyeket, ami elmarad a várakozásoktól. Ennek oka részben az, hogy kevés a lehetőség a több napi kivonulást igénylő bojlis horgászatra. 
 
Kifejtette, a BHN a horgászturizmus másik nagy fejlesztési lehetőségét a csónakból és vitorlásról űzhető süllőhorgászat feltételeinek javításában látja, amelyhez jövőre kísérőket képeznek ki, és bérelhető hajókat is biztosítani fognak.
 
A társaság az idén 366 ezer kilogramm pontyot telepített, 32 ezer kilogrammal túlteljesítve a kötelezettségét. Csukából 256 ezer darabot, süllőből 6700 kilónyit engedtek a Balatonba, továbbá 1500 kiló compót (az előírt 200 kilogramm helyett), és a terveken felül 1100 kilogramm széleskárászt, 750 kiló kétnyaras harcsát és 200 darab kétnyaras balint is telepítettek. 
 
A Balaton történetében az idén először 650 darab menyhalat is a tóba engedtek. Ez a halfaj őshonos itt, de az angolna kiszorította a Balatonból. Újrahonosítását a következő években folytatni kívánják.
 
A vezérigazgató beszámolója szerint a BHN tógazdaságaiban termelt halakat a jövő év elején nem értékesítik, hanem már januárban megkezdik a kitelepítésüket a horgászturizmus jobb kiszolgálása érdekében. 
 
A haltelepítésekért, halőrzésért, és a Balaton mellett a Kis-Balaton ökológiai egyensúlyáért is felelős BHN évi 750-800 millió forintos költségvetésből gazdálkodik. A társaság az idei évet az előzetes számítások szerint a tavalyi 100 millió forintnál szerényebb, de a tervezettnél nagyobb nyereséggel fogja zárni.
(MTI)

Egy egyedi terroir bor Sopronból

Január 01. 17:10
A Soproni borvidék egyik fő szőlőfajtája a kékfrankos. A Fertő tó melletti régióban a Ráspi Borászatnál, Horváth József is készít egy különleges válogatást a fajtából, amelyet nemrég a Metropol.hu le is tesztelt. A 2012-es Gneisz:
 
A fémes, tűzköves ásványosság mellett jönnek a fajta meggyes, borsos jegyei, melyet kék virágokra emlékeztető jegyek egészítenek ki. Egyedi, elegáns, mégis laza karakter. Szájban koncentrált és feszes és lendületes.(...) Izgalmas karakter, izgalmas ízekkel és zamatokkal. Remek gasztrobor, sokféle étel mellett megállja a helyét.

Kutyaharapást szőrivel? Avagy mivel lehet legyőzni a másnaposságot?

Január 01. 14:40
A gyógysör hatékonysága nem bizonyított, sőt nem érdemes tovább gyötörni a másnapos szervezetet. De akkor mivel lehet legyőzni a másnaposságot? A fájdalomcsillapító helyett a vitamin vagy két szem szőlőcukor hasznosabb lehet - tanácsolja az Origo.hu
 
Amíg a májat lefoglalja az alkohol feldolgozása, nem tud elég hatékonyan cukrot bontani az agy számára – éppen ezért az amúgy is remekül hidratáló cukros-citromos fekete tea (ami nem túl erős) vagy valami nem túl savas gyümölcslé enyhítheti a problémákat. A testedzés fokozza a vérkeringést, és meggyorsítja a méreganyagok kiürülését. A lényeg, hogy a szervezet vízveszteségét pótolni kell, így ajánlot a víz fogyasztása.
 
Egy jó tányér húsleves is segíthet legyőzni a macskajajt, úgy mint a banán, a paradicsom, a főtt tojás vagy a dió.

Minden kocsmát bezáratnak egy Indiai államban

Január 01. 09:42
A délnyugat-indiai Kerala államban a bíróság döntése alapján tilos alkoholt értékesíteni a bárokban. A bíróság elutasította azt a bártulajdonosok által benyújtott petíciót is, aminek célja a szeszesital-értékesítés tilalmának feloldása volt az ötcsillagos szállodák bárjaiban.
 
A déli államban a tervek szerint 10 éven belül minden bár bezár. Indiában ugyanis itt a legmagasabb az egy főre jutó alkoholfogyasztás: több mint nyolc liter évente - írja a Globoport.hu.
 
Közel 700 bár zár be Kerala államban. A bártulajdonosok azzal érvelnek, hogy a tilalom súlyosan érinti a turizmust, ami nagy bevételt jelent az országnak, nem beszélve arról, hogy hányan lesznek munkanélküliek. A bíróság azonban kijelentette, hogy a legfőbb cél a népegészség védelme.
 
A hatóságok azonban tettek néhány engedményt: az üzletek továbbra is árusíthatnak kis alkoholtartalmú italokat, így bort és sört is. Nagyon nagy baj tehát azért mégsincs.

Minden kedves olvasónknak jó mulatást és boldog új évet kívánunk!

December 31. 19:59
Nem sok van már hátra ebből az évből. Nézzük csak...
 
Rögtön január elején Nógrád megyében földrengés volt, Litvánia bevezette az eurót, Szacsvay Lászlót választották a nemzet színészei közé, a New Horizons űrszonda elment a Plútó mellett, Észak-Koreában bevezették a phenjani időzónát, a Time magazin szerint Angela Merkel az év embere, forgalomba került az új húszezres, egész jó volt az évjárat, Dr. Bussay László lett a Borászok Borásza, Szöllősi Mihály pedig Az Év Bortermelője.
 
Mulassanak jól, 2016-ban találkozunk!
 

Ha ezt látod, minden rendben van!

December 31. 18:52
Ha ezt látod, minden rendben van!
 
De most már nyomás, ne a laptopot/telefont nyomkodd! Jó ünneplést minden ünneplőnek. Már nem kell sokat várni 2016-ig, amikor olimpia lesz Rio de Janeiroban, foci EB Franciaországban, az év, amikor Kirk Douglas 100 éves lesz, Ferenc József meg 100 éve halt meg, azt pedig, hogy milyen lesz az évjárat, nagyjából 250 nap múlva tudjuk csak megmondani.

Az állam támogatná a Dél-balatoni borvidéket?

December 31. 15:50
Sürgős ráfordítás szükséges a Dél-balatoni borvidék szőlőültetvényeinek felújításához, és megoldást jelentene a termelők problémáira, ha – enyhítendő a kisebb borászatok forráshiányát – a központi költségvetésből is jutna forrás pinceszövetkezetek létrehozására. Mindezek mellett a vevők bizalmát erősítő és a fogyasztást növelő marketingjét is új alapokra helyezné a borvidéknek a Dél-balatoni Borút Egyesület - írja a Magyar Idők.
 
Önkritikus hangú jelentést készített a Somogy Megyei Közgyűlés számára a Dél-balatoni borvidék helyzetéről és fejlesztési teendőiről Gádor Dénes, a Dél-balatoni Borút Egyesület elnöke. A jórészt komoly problémákat felvázoló beszámoló első megdöbbentő adata szerint a Balaton déli partja és az észak-somogyi dombság ölelésében elterülő borvidék ültetvényeinek 70 százaléka 15 évnél idősebb és foghíjas.
 
A dél-balatoni szőlőtermelők azt szeretnék, hogy az ültetvények rekonstrukcióját szerződésben vállaló gazdálkodók állami támogatást kapjanak, a feldolgozás és értékesítés gondjaira pedig szerintük megoldást jelenthetne egy, a szőlőtermelők összefogásával és állami támogatással létrejövő pinceszövetkezet. 
 
A borvidék és a borút egyesület vezetői meghonosítanák a dél-balatoni borok „egyenmatricáját”, és a logó egyben a dél-balatoni bor védjegye lenne.
 
A 2016 és 2020 közötti időszakra szóló fejlesztésekre, illetve intézkedésekre egymilliárd forintos költségvetési tervezetet készített a dél-balatoni borászok egyesülete.

Így NE nyiss pezsgőt ma este!

December 31. 13:42
Jó mulatást, sok finom pezsgőt kívánunk estére minden kedves olvasónknak, de néhány dolgot szeretnénk is kérni egyben.
 
  • Ne rázd fel a pezsgőt a kibontás előtt.
  • Ha mindenáron úgy akarod kinyitni, hogy kilőjön a dugó, legalább az arcát ne célozd senkinek!
  • Az esetek 75%-ában nem fog sikerülni kinyitni karddal/machetével/konyhakéssel a pezsgőt úgy, ahogyan szeretnéd.
  • Foggal nem nyitunk pezsgőt.
  • Más fogával sem.
 
 
Boldog új évet kívánunk!