Fröccs

Óriási sikert aratott a magyar whisky

Október 30. 10:08
A Destillata 2015-ös győztese ismét az Agárdi Pálinkafőzde lett. A versenyt sokan a párlatok Európa-bajnokságának is nevezik, ahol külön öröm volt, hogy a főzde több aranyérmes pálinkája mellett a 12 éves Single Malt whiskyje is elnyerte kategóriájában az Év Párlata díjat -írja az Élelmiszer.hu.
 
A komoly elismerést szerző prémium whiskyből összesen 1200 palack kerül kereskedelmi forgalomba, amely hazánkban először november 7-én a Whisky Show Budapest 2015 eseményen mutatkozik be. 
 
2003-ban Angliából vásárolt speciális pörkölt malátából készült a két hordó whisky, ami először új készítésű zempléni tölgyfahordóba került. Majd 9 év után jött az érlelés befejező szakasza azzal, hogy a tétel átkerült addig 6 puttonyos tokaji aszút tartalmazó, fiatal hordókba.

Ilyen almát még soha nem láttál

Október 30. 06:29
Külsőre semmi extra, ugyanazok az ismertetőjegyei, mint a Pink Ladynek. De, amikor beleharapsz, akkor észleled a különbséget! Ugynais a Melissa's Produce nagykereskedő új terményének, a Hidden Rose-nak a húsa is piros.

Az almára jellemző, hogy lédús, ropogós, illetve kiegyensúlyozottan édes és fanyar. Az oregoni eredetű gyümölcs főzés hatására is kemény marad. Az almát szezonálisan, november és december hónapjaiban lehet beszerezni - írja az Élelmiszer.hu.
 
Ilyen almát még soha nem láttál
Forrás: Élelmiszer.hu

Hazai kékfrankosok, amelyekkel nem tudsz mellé lőni

Október 29. 18:05
Egyre több magyarországi pincészet foglalkozik kékfrankossal, a fogyasztók körében pedig egyre népszerűbb a fajta. A Borrajongó.blog.hu egy körképet készített a forgalomban lévő kékfrankosokról. A tesztelők vakon kóstoltak. Íme a legjobb pontszámot elért tételek:
 
Tarjányi Nagyburgundi 2012
Fiatalos, intenzíven gyümölcsös, málnás, szamócás, cseresznyés illat, és erre rímelő aromatika. Sima, selymes korty, légies szerkezet, szinte kadarkás könnyedség.
 
Homola Kékfrankos 2013
Cseresznyés, szamócás, finom egzotikus fűszerességgel. Lendületes, feszes, arányos bor.
 
Losonci Úrráteszi Kékfrankos 2011
Komoly beltartalommal és szerkezettel bír, mostanra egészen össze is simult.
 
Etyeki Kúria Kékfrankos 2013
Határozott hordós fűszeresség, érett erdei gyümölcsök, füstölő, szantál. A tannin még kicsit húz, de összességében a bor ígéretesnek tűnik, egy kis érlelés valószínűleg javára válhat. 
 
Bott Frigyes Kékfrankos 2013
Pörgős savú, lendületes, érintésnyi tanninnal, jó egyensúllyal.
 
Bővebb leírást a tételekről, valamint a teljes borsor kóstolási jegyzetét a Borrajongó.blog.hu oldalon tudod megnézni!

Balaton-felvidéki „champagne” kóstolható

Október 29. 15:12
A Pálffy Pincének elkészült az első pezsgője. A tradícionális erjesztéssel előállított buborékos ital alapanyagát a furmint adta. A pince posztjában „champagne iszik” szerepel, de persze ez a méthode traditionelle-re utal:

Első pezsgőnk!

Szerző: Pálffy Pince2015. október 29.

Az olcsó borok drágulnak a leginkább

Október 29. 12:59
A remek idei termés ellenére drágulhatnak jövőre a borok. A Népszabadság szerint átlagosan 10-15 százalékos áremelkedésre kell számítani.
 
A jelenséget azzal indokolja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, hogy emelkedtek a szőlőtermesztés költségei. A jobb minőség miatt szerintük majd drágább lesz a szőlő, amit a pincészetek átterhelnek majd a fogyasztókra.
 
A legkisebb áremelkedés a 800-1200 forintos borok kategóriájában várható, drágulni első sorban a nevesebb termelők magasabb minőségű tetelei, valamint a 3-600 forintos, alsó polcos borok fognak.

Még egy ok, hogy november 5-én ne haza menj munka után

Október 29. 11:13
Még egy pincészet, akiknek a borait megkóstolhatod november 5-én a Winelover Afterwork eseményen. Az eddigi hét kiállító borászathoz csatlakozott a Vylyan szőlőbirtok is. Így az esemény teljes kiállítói listája:
  • Szecskő Tamás
  • Gróf Buttler
  • Németh János Pincészete
  • Első Magyar Borház- Szeremley Birtok
  • Éberhardt Pincészet
  • Dúzsi Tamás Pincészete
  • Grál Borpince 
  • Vylyan Pincészet
November 5-én, csütörtökön egy új programmal várják a borkedvelőket a Tokaj Grand, a Kékfrankos MOST!, a Pezsgő Szalon, az Olaszrizling Október és a Bordó Blend szervezői. Az esemény célja, hogy összehozza a munkatársakat, barátokat egy könnyed, mégis tartalmas munka utáni borozásra, egy izgalmas helyszínen.
 
Továbbá nem titok az sem, hogy a Bordó Blend tematikus hónap alkalmából a novemberi Winelovers Afterwork középpontjában a bordói szőlőfajták, valamint az ezekből készült házasítások állnak. Így több pincészet cabernet sauvignon és cabernet franc tételeit tudod összekóstolni. A borászatok sorát megnézve a jó borból nem lesz hiány!
 
További információk az esemény honlapján: www.winelovers.hu/afterwork és Facebook oldalán

Egy izgalmas stílusgyakorlat Szekszárdról

Október 29. 09:18
A Heimann Családi Birtok öreg tőkés kékfrankosa a pincészet egyik legizgalmasabb bora - írja Vörös Attila a Metropol.hu oldalán. Az Alte Reben 2013-as évjárata már kóstolható, amelynek alapanyagát az 1969-ben telepített tőkék adják a Baranya-völgyben.
 
Harmonikus bor, mely éppen most csiszolódik a palackban, s vélhetően néhány év múlva komolyat villant majd. Addig pedig „csak” egy remek kékfrankos, mely irányadó lehet a hazai stílus megtalálásában - fejti ki Vörös Attila.

A szőlő gyökerében találtak rá az antidepresszáns anyagra

Október 29. 06:37
Három és fél év munka után egy nemzetközileg is jelentős felfedezést tett a Pannon Egyetem Georgikon Kara. A felsőoktatási intézmény kertészeti tanszékén a szőlőalanyok gyökeréből kimutattak egy olyan szerves anyagot, amely különösen fontos lehet antidepresszáns gyógyszerek készítésében és daganatos májbetegségek kezelésében, valamint a bőr UV-sugárzás okozta károsodástól való védelmében is - írja az Élelmiszer.hu.

Kocsis László egyetemi tanár, professzor elmondta, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szőlőalanyok gyökerében találták meg a szóban forgó vegyületet. Ez azt jelenti, hogy nagy mennyiségben áll rendelkezésre. Az év ezen időszakában visszavágják a szőlőalanyok gyökerét 50-60 centiméterről 10 centiméterre. A visszavágott mennyiség ott marad a szőlőoltvány-termelőnél.  Csak Magyarországon legkevesebb évi 14 millió oltványt állítanak elő – magyarázta a szakember, aki szerint ez jó forrás lehet a gyógyszer-, illetve kozmetikai iparnak.

Sajtimádók figyelem! Ennél szebb ma már nem lesz!

Október 28. 19:20
Ugye te is a megolvadt, megsült sajtot szereted a legjobban a pizza, a melegszendvics, vagy a pogácsa tetején? Ki nem?
 
Milyen jó lenne, hogyha készülne valami olyan szerkezet, ami sallangoktól mentesen elkészíti...
 
Nem kell tovább várni!!!
 
Sajtimádók figyelem! Ennél szebb ma már nem lesz!
(Via)