Fröccs

„Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma hazánkban”

Január 04. 09:37
Az alkoholizmus nem attól függ, hogy mennyit iszik valaki, hanem attól, hogy az ivás szokásként mennyire ivódott bele az életébe - monta el Zacher Gábor toxikológus az M1 csatorna reggeli műsorában január 3-án. Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert „olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle” - tette hozzá.
Elmondása szerint évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt és 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, így szinte minden család érintett.
 
A szakember problémának nevezte azt, hogy Magyarországnak nincs alkoholstratégiája, nincs a megelőzést szolgáló mentálhigiénés program. Az alkoholizmus és a gyógyszerfüggőség nagyon mély szociológiai problémákban gyökerezik, amit a megelőzésben is figyelembe kell venni - mondta Zacher Gábor.
(MTI)

Ezt a desszertet el kell készíteni 2016-ban

Január 03. 18:40
Az interneten az egyik legnépszerűbb recept az almarózsa, amely egy villámgyors és finom desszert. A Street Kitchen videójának segítségével pedig biztosan nem rontja el senki, hiszen minden részletre alaposan ügyelnek benne:
 

Food & Wine: Gasztronómiai trendek 2016-ban

Január 03. 15:28
A Food & Wine éttermi trendekről, gasztronómiáról szóló előrejelzésének gerincét az 1 millió éttermet és vendéglátóhelyet tömörítő, s ezzel az iparágban a legbefolyásosabbnak számító National Restaurant Association (NRA) legfrissebb felmérése adja - szögezi le már a cikk elején Csíki Sándor, gasztrobloggel.
 
2016 Top 20 étel trendje – National Restaurant Association (2016)
  1. Helyi eredetű húsok és tengeri alapanyagok használata
  2. A séf által meghatározott fast-casual koncepciók (új)
  3. Helyben termesztett termékek használata
  4. Hiper-lokális beszerzési források (például az étterem kertjéből)
  5. Természetes alapanyagok/ minimálisan feldolgozott élelmiszerek
  6. A környezet fenntarthatósága
  7. Egészséges gyermek ételek
  8. Új metszésű húsok
  9. Fenntartható tengeri élelmiszerek
  10. Házi/ kézműves fagylaltok
  11. Etnikai ízesítők, fűszerek (lásd: Sriracha, az eredeti cikkben)
  12. Autentikus nemzetiségi konyhák
  13. Márkázott tanyasi és birtok-termékek
  14. Kézműves mészárszék
  15. Ősi gabonafélék
  16. Nemzetiségi konyha inspirálta reggelik
  17. Friss/ házi kolbászok (új)
  18. Házi/ kézműves savanyúságok
  19. Az élelmiszer-veszteség csökkentése/ kezelése
  20. Street food/food trucks
 
Az elmúlt 10 évben legnagyobb mértékben növekedett kulináris trendek
  • Helyi beszerzési források 44%
  • Gluténmentes konyha 21%
  • A környezet fenntarthatósága 13%
  • Etnikai konyhák és ízek 12%
  • Az ételek tápláló tulajdonságai 8%
  • Egyéb 1%
 
A teljes cikket ide kattintva tudod elolvasni!

Egy telt és izgalmas olaszrizling Csopakról

Január 03. 11:27
A csopaki olaszrizling az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kap, amelyet a helyi termelők közös munkájának is köszönhet a fajta. A Szent Donát pince 2013-as Meszes névre "hallgató" olaszrizlingje egy telt és izgalmas karakterű bor, amely a termőterületi lenyomatokat is megmutatja - írja a Metropol.hu.
 
A terroir-jegyek mellett hozza a bor a fajtajegyeket is: csonthéjasok, fehérhúsú gyümölcsökre emlékeztető aromák, florális ornamentikával, diszkrét fűszerességgel. Szájban telt, lédús gyümölcsökben gazdag a korty, mellette pedig feszes és lendületes. Jó a struktúra: a jó közepes testhez lendületet adó savak társulnak, melyek hosszan nyújtják el az ízeket.

Újévi fogadalmak közé tartozik a fogyás. Íme egy tipp, hogy sikerüljön

Január 02. 15:29
Az újévi fogadalmak listáját minden bizonnyal a testsúlycsökkentés vágya vezeti, ezért nem csoda, ha januárban mindenki az ételek kalóriatartalmára kíváncsi, és próbál minél kevesebbet enni (legalább egy ideig). Azonban egy új elképzelés szerint inkább arra kellene figyelnünk, mennyire nehéz megemészteni egy ételt - hívja fel az olvasóinak a figyelmét a Házipatika.com.
 
Nemcsak azt kellene figyelni, hogy egy étel mennyi kalóriát tartalmaz, hanem azt is, milyen mértékben van feldolgozva - véli Richard Wrangham és Rachel Carmody, a Harvard biológusai. A feldolgozott élelmiszerekből ugyanis jóval több energia "épül be" a szervezetbe. A feldolgozott ételek ráadásul "puhábbak", vagyis jóval kevesebb energia szükséges a megemésztésükhöz.
 
A fogyás kulcsa abban rejlik, hogy minél kevesebb feldolgozott étel jusson a szervezetbe - állítják a szakértők, akik szerint ha a párolt zöldségeket nyers salátákra, a fehér kenyeret teljes kiőrlésű péksüteményekre, a lágy sajtokat keményebbre cserélik a fogyni vágyók, akkor könnyedén megszabadulhatnak a túlsúlyunktól, még úgy is, hogy a bevitt kalóriákat nem csökkentik drasztikusan.

Ilyen volt a balatoni újévi csobbanás

Január 02. 10:42
Január elsején immár ötödik alkalommal rendezték meg az Újévi csobbanás elnevezésű rendezvényt a szigligeti strandon. A Balaton vízhőmérséklete mindösszesen 3 Celsius-fokos volt 2016-os év első napján. MTI Fotó: Varga György
 
Ilyen volt a balatoni újévi csobbanás

Jó éve volt a budapesti fürdőknek

Január 02. 07:20
2014-ben 3,5 millió, 2015-ben pedig mintegy 3,9 millió vendégük volt. Jó évet zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., tavaly csaknem 4 millióan keresték fel a fővárosi fürdőket - mondta Czinege Szilvia, a cég marketingigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában. 2014-ben 3,5 millió, 2015-ben pedig mintegy 3,9 millió vendégük volt. Nagyon jó nyári szezont is zártak tavaly, de emellett az állandó fürdőknél is "parádés" volt a forgalomnövekedés - emelte ki a marketingigazgató. Decemberben is több mint 20 százalékkal emelkedett a fürdőzők száma. Csak december 30-án csaknem 14 ezer vendége volt állandó fürdőiknek - emelte ki.
 
Czinege Szilvia kitért arra is, hogy egyre több a külföldi vendég, akik elsősorban a történelmi fürdőket keresik fel. A Széchenyi fürdő január elsején 10 órakor nyitott - s mint elmondta - kollégája arról tájékoztatta, hogy már nyitás előtt kígyózó sorban álltak a fürdőzni vágyók. A cég marketingigazgatója elmondta, hogy jól haladnak a fővárosi fürdőfelújítások. Ezek egyben fejlesztések is, amelyekben a strandjellegű fürdőket állandó fürdőhelyekké alakítják át. A munkálatok befejezése után a Paskál és a Palatinus is egész évben nyitva tarthat majd - fejtette ki Czinege Szilvia.
(MTI)