Fröccs

Rekordszámú pálinka versengett Ongán

Január 23. 19:11
Hetedik alaklommal rendezték meg az ongai pálinkaversenyt, amelyre rekordszámú nevezés érkezett. Magyarországon eddig még soha egyetlen egy pálinka és párlat megmérettetésre sem neveztek 1132 mintával.
 
A pálinkákat, párlatokat magyar, osztrák és román szakértők bírálták el, újdonság volt az úgynevezett „száraz próba", a kiürült pohár vizsgálata, amely eddig még sehol nem volt része a bírálatoknak. Ez is azt a célt szolgálta, hogy minél többféle szempont vizsgálata alapján, a lehető legtöbb szűrőn megtalálva dőljenek el a helyezések.
 
A zsűri döntése alapján arany oklevelet 125, ezüst oklevelet 276  míg bronz oklevelet 305 pálinka és párlat kapott, míg 45 pálinkát nagyaranyéremmel díjaztak.
 
A nagyaranyérmes pálinkák közül a társadalmi zsűri tagjai pénteken este választják ki a közönségdíjas pálinkát, Kövér László a pálinkaverseny fővédnöke megnyitóját követően.
(MTI)

A tojás, mint szuperélelmiszer

Január 23. 16:12
A tojás rengeteg fehérjének és vitaminnak a forrása, valamint kiváló fogyókúrás reggeli, amely segít abban, hogy kevesebb kalóriával is megelégedjen az ember szervezete. Miért szuperélelmiszer? Az Origo.hu elárulja:
 
Tekintettel arra, hogy milyen mennyiségű és minőségű fehérje található benne, az ára nagyon kedvező. A fehérjében sok a szelén, a D-, B6-és B12-vitamin; az ásványi anyagok közül a cink, a vas és a réz. A sárga rész emellett A-, D-, E-és K-vitaminban gazdag.
 
Található benne koleszterin is, de nem sok: egy közepes méretű tojás a napi szükséglet egyharmadát elégíti ki. Zsír is van benne, azonban tudható, hogy mértéktartással ezek nem okoznak bajt a szervezetben, hanem épp ellenkezőleg.
 
A tojásról szóló teljes cikket az Origo.hu oldalán tudod elolvasni!

Bréking: kevesebb alkohol fogyott Oroszországban

Január 23. 12:13
Bréking: kevesebb alkohol fogyott Oroszországban
 
Oroszország tavalyi alkoholimportja rekord mértékben csökkent a rubel gyengülése és a lakosok vásárlóerejének csökkenése miatt.
 
Whiskeyből az import 22,3 százalékkal csökkent és a mennyisége 33,59 millió liter volt. A rumimport 35 százalékkal zuhant 4,76 millió literre, borból pedig 32,6 százalékkal kevesebbet hoztak be, a vámstatisztika adatai szerint - írja a Moscow Timesra hivatkozva a Blikk.
 
A vodkaimport mennyisége csökkent a legnagyobb mértékben, mégpedig négyszeresen, ami arra vezethető vissza, hogy ezt a szeszfajtát Oroszország csaknem kizárólag Ukrajnából importálta. A The Moscow Times szerint ha a rubel tovább gyengül, az importáló orosz vállalatok az áraik emelésére kényszerülnek.

Ha létezik igazi gasztrobulvár, akkor ez az!

Január 23. 09:44
 
Ritka alkalmak egyikeként az egykori ABBA mind a négy tagja megjelent a Mamma Mia! című musical inspirálta stockholmi étterem megnyitóján.
 
Benny Andersson, Agnetha Fältskog és Anni-Frid Lyngstad is ellátogatott szerda este korábbi zenésztársuk, Björn Ulvaeus görög tavernájának megnyitójára. Az ABBA egykori tagjai azonban nem énekeltek együtt és nem álltak össze közös fotózáshoz sem, illetve visszautasították azokat a javaslatokat is, hogy újra fel kellene lépniük együtt. Az étteremben rendezett megnyitó bulira az egykori tagok külön érkeztek és onnan külön is távoztak.
 
Az ABBA 1982-ben oszlott fel, miután a zenekart alkotó két házaspár elvált, azóta nem is léptek fel közösen. Legutóbb 2008-ban jelentek meg mind a négyen együtt.
 
A Mamma Mia! musical ihlette étterem a görög szigetek hangulatát idézi, de Ulvaeus szerint "ez egy teljesen más történet".
(MTI)

5 remek borfesztivál is lesz ma

Január 23. 06:42
Tegnap volt Vince nap (kedves Vince nevű olvasóinknak ezúton is a legjobbakat kívánjuk). Ebből (mármint a Vince nap) az alkalomból lesz pár jópofa boros esemény ma. Szent Vince ugyanis a borászok és a szőlőtermelők védőszentje. A hagyomány szerint pedig a Vince napján levágott szőlőágból, illetve az aznapi időjárásból meg lehet jósolni a évi termést.
 
Aki esetleg lemaradt volna a tegnapi időjárásról: szikrázóan napos idő volt, csapadék nélkül. Fújt a szél, mint az őrült, északról és méginkább északnyugatról. Nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy kutya hideg volt, hiszen -7 és -11 fok között alakult reggel a hőmérséklet. Délután csak simán volt hideg, olyan -2 fok körül. 
 
No, de térjünk inkább rá a rendezvényekre, ezek lesznek:
 
  • Pincéről Pincére Variációk Vincére - Villány és környéke
  • Borünnep Balatonfüreden - az Anna Hotelben
  • Téli Etyeki Piknik - főleg a Gasztrosétányon, az Újhegyen
  • Dülöngélő Vince - Somló-hegy
  • Borszentelés Tokajon

Kisvasút épül Etyeken?

Január 22. 19:56
A Figyelő és a 444.hu információi szerint Etyeken kisvasút épülhet, amely a tervek szerint Bicskére menne.
 
A 8 milliárdosra becsült vonatot újabb egymilliárd forintért össze lehet kötni a felcsúti kisvasúttal, így a látogatók az alcsútdobozi arborétum, a felcsúti stadion megtekintése után Bicske érintésével mehetnének Etyekre borozni.
 
Az Origó is megszerezte a tanulmányt, ők azt írják, a megvalósíthatósági tanulmány szerzői (SpeciálTerv) úgy számoltak, hogy az etyeki kisvasút a napi 800 főnyi utassal, ha 7,948 milliárdért épül meg, akkor évene 28,6 millió forintot kell az üzemeltétsre még fordítani, tehát nyereséges nem lesz. 

Ilyen egy tokaji narancsbor

Január 22. 16:56
A megújult Breintenbach pincénél nemcsak a palack dizájn változott meg, hanem a beltartalmuk is. A 2007-ben alapított borászat 2013-ban egy különleges narancsbort készített furmintból. A tételhez az alapanyagot későn szüretelték, 25-28 mustfokkal, majd három hónapig áztatták a héjám.
 
Bronzba hajló narancsszín, de nem opálos egyáltalán. Illatában a száraz és édes szamorodnik jegyei vegyülnek. A kortyban Sherry XO, narancshéj, aszalt szilva. Ásványos és a magas alkoholtól kissé lakkos. Enyhe cseranyag is érezhető. Édesfűszerekbe fut ki a vastagsághoz képest viszonylag rövidebb lecsengése - jellemzi a tételt a Borravaló.hu.
 
A teljes cikket a Borravaló.hu oldalon tudod elolvasni!

Nyílt lesz az idei Sommelier Bajnokság

Január 22. 13:48
 Magyar Sommelier Szövetség idén is megrendezi a szakmabeliek országos bajnokságát, amelyre február 21-én, vasárnap a Hotel Corinthia konferenciaközpontban, a Kávébár Bazár keretében kerül sor.
 
A bajnokság célja, hogy magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítson a vendéglátás azon dolgozóinak, akik a sommelier szakmát művelik, vagy annak művelése munkakörük része. A szervezők célja továbbá a meglévő szakmai kapcsolatok erősítése és új személyes kapcsolatok kialakítása, valamint a sommelier munka további népszerűsítése.
 
A korábbi évek gyakorlatától eltérően ezúttal nyílt versenyt tartanak, vagyis a megmérettetésen nemcsak a szövetség tagjai, hanem minden olyan szakember részt vehet, aki tudásáról ebben a formában is számot kíván adni. A verseny első körében a részvevőknek előbb írásbeli feladatokat (tesztlap kitöltése, két-két párlat és bor kóstolás utáni megnevezése, illetve részletes leírása) kell megoldani, majd egy vörösbort kell dekantálni és egy választott idegen nyelven bemutatni, továbbá megfelelő ételt ajánlani hozzá.A döntőbe három versenyző jut, akikre hat gyakorlati feladat megoldása vár a nagyközönség előtt.
 
A részvétel iránt érdeklődők a nevezéssel kapcsolatban a Magyar Sommelier Szövetség főtitkárától, Schneider Miklóstól kaphatnak bővebb információkat (telefon: +36 30 992 92 22).