Fröccs

Sajtból készült a monumentális szendvics szobor

Szeptember 22. 17:52
Megalkották és felavatták a világ legnagyobb sajtszobrát szeptember 18-án, pénteken a Nemzetközi Sajtburger Napon. A mű a San Franciscó-i, The Melt nevű burgerlánc anyagi támogatásával láthatta meg a napvilágot, amely Cheddarból jött létre és 1524 fontot, azaz körülbelül 691 kg-ot nyom - írja az Élelmiszer.hu
 
A nagyközönségn a Los Angeles-i Hollywood & Highland bevásárló központ The Melt egységben tekintheti meg, a közel 1,22 méter magas és 0,97 méter széles élelmiszert. 

Kihirdették a Kadarka Szalon Nagydíjat nyert borát

Szeptember 22. 13:51
2015. szeptember 17-én, este 6 órakor a Gundel Szent Orbán borpincéjében rendezték meg immár nyolcadik alkalommal a Kadarka Kör szezon nyitó vacsoráját, ahol Koch Csaba a 2015. évi meghívásos nemzetközi kadarka verseny Champion díjasa mutatta be kadarkáit.
 
A borász már három éve is részt vett egy ilyen vacsorán. Ismételt meghívásának oka, hogy idén az ő kadarkája nyerte el a Kadarka Szalon Nagydíját. Ennek az estének a sztárja tehát a 2013. évi Hajós-Bajai Kadarka volt, de a vendégek poharába került 2011 és 2012-es évjárat is. Ráadásnak megkóstolhatták a 2012-es Hajós-Bajai Kékfrankost is. A borokhoz kadarkával illatosított zöldséges borjúragut szolgáltak fel házi szalvétagombóccal, desszertként pedig egy különleges marcipános csokoládétortát kaptak a vendégek, amelyet a séfek a 2011-es Kadarkához komponáltak.

Még több ok, hogy a hétvégét Tállyán töltsed

Szeptember 22. 10:49
Szőlőszentelés, hegyaljai pinsézetek és kézművesek, borvacsora, zenei és gasztronómiai élmények, futás a szőlőben és még sok más programmal várnak Tállyán szeptember 25-27 között.
 
A Szent Vencel-napi szőlőszentelő búcsú és Őszi Tállya Fesztivál szeptember végén kerül megrendezésre. A közismerten borszerető cseh fejedelem, Szent Vencel a vincellérek védőszentje is egyben. Tállyai hagyománya fél évezredes, az oltárkép, amelyen éppen szőlőt présel, a tállyai római katolikus templom megbecsült ereklyéje. Az 1600-as évek óta minden ősszel lezajló, az országban és Európában egyetlen ilyen jellegű eseményként számon tartott szőlős búcsú a szüreti időszak kitüntetett eseménye. Az egyházi szőlőszentelő ünnep mellett színes fesztiválprogrammal is várják az erre a hétvégére Tállyára érkezőket: nemcsak a tállyai pincészetek várják szeretettel és finom borokkal, több helyszínen a zarándokokat és a borkedvelőket, de nagyszabású közösségi, zenei és gasztronómiai élményben is részesülhetsz, ha Tállyára látogatsz.
 
Még több ok, hogy a hétvégét Tállyán töltsed
 
A háromnapos eseményen hegyaljai kézművesek árusítják termékeiket, esténként olyan népszerű előadók előadásai és rétegzenei vagy populáris koncertjei szórakoztatják a közönséget, mint a Dumaszínház humoristája, Dombóvári István; a Compact Discóból jól ismert DJ, Lotfi Begi, aki szombat este különleges fényfestéssel fűszerezett remixekben egyszerre hozza el hozzánk Rúzsa Magdi, ByeAlex, Majka és Curtis, az Ivan & The Parazoló vagy éppen a Skorpió legjobb dalait; vagy a jazzkedvelők örömére a Louis Armstrong életművét felidéző az Elek István Quartet, akik a népszerű Tállyai BorBár rendezvénysorozat részeként lépnek fel a fesztiválon.
 
Ha a gasztronómiának és a jó boroknak egyszerre hódolnál, Tállya nagymúltú borvendéglőjében, az Oroszlános Borvendéglőben megteheted. Az étterem egy csodálatos kúriaépületben, 400 éves, szárnyas tölgyfakapu mögött őrzi egy meghitt, patinás világ hangulatát, történelmi pincéjében pedig a környék legszebb borait. Péntek és szombat este is különleges, több fogásos borvacsorán vehetsz részt, amelynek során megismerheted a hegyaljai alapanyagokra, a minőségre és a szezonalitásra építő gasztronómiát, valamint az ételekhez legjobban illő tokaji borokat.
 
A Szent Vencel-napi ünnepségek keretén belül tavaly a település elhatározta, hogy átfutnak Mádról Tállyára, és elhívnak mindenkit, akinek fontos Tokaj-Hegyalja, az itt élő közösség és az összetartás erősítése. A Mád-Tállya futásra jöttek is szép számmal a futók: a vérbeli profik, a lelkes amatőrök, a dűlők között esténként titokban edzők, a kocafutók, a tájban gyönyörködők, a kicsik és nagyok, a kihívást keresők, az elkötelezett Hegyalja rajongók, a sétálók és a biciklivel nekivágók. Idén Szent Vencel napján, 2015. szeptember 26-án újra futhatsz. Mád és Tállya között a borvidék legszebb szőlői és leghangulatosabb épületei sorakoznak, őszi fényekkel megfűszerezve ez az útvonal minden futó álma. Az erre a napra lezárt útvonal mentén a környék borászai kínálják a frissítőt a megszomjazóknak, persze csak azok, akik nem maguk is futnak éppen.
 
A részletes program az esemény Facebook-oldalán:
A Mád-Tállya futás résztetei: itt

A legjobb éttermekben ehetsz potom pénzért

Szeptember 22. 09:44
Kilencedszer is Országos Étteremhét Magyarországon. Az eredeti árak töredékéért lehet majd enni az ország legjobb éttermeiben október 12 és 18 között. 
 
A tavaly ősszel megtartott étteremhéten 117 étteremben rekordszámú, 23 ezer vendég fogyasztotta az összeállított háromfogásos menüket, de azoknak a száma is látványosan megnőtt, akik az egy hét alatt több étterem kínálatát is megkóstolták. A programban idén is több olyan étterem vesz részt, amely szerepel az ötven legjobb magyar étterem között.
 
Az eseményre kizárólag online lehet helyetfoglalni, a Diningcity.hu oldalán. Érdemes sietni, mert hamar elkapkodják a helyeket, ugyanis csak korlátozott férőhely megengedett egy étteremben. A magyar konyha mellett, olasz, francia, mexikói, japán sem maradhatott ki, így a kulináris élvezetek garantáltak az éttermek részéről.
 
Jó hír még, hogy nem csak budapesti, hanem vidéki vendéglátóhelyek is részt vesznek az akcióban. 
 
A háromfogásos ebéd- vagy vacsoramenü 3300 forintos áron kapható, de lehetőség van a prémium menüre is az egyes éttermekben, amelyért 4900 forintot kérnek majd. Így az érdeklődők megkóstolhatják a legdrágább, csúcskategóriájú vendéglátóegységek kínálatát is. 

A csípős ételek tényleg fiatalon tartanak?

Szeptember 22. 06:48
Egy britt szaklapban az áll, hogy nagy valószínűséggel a csipős, fűszeres ételek hozzájárulnak a fiatalság megőrzéséhez. A British Medical Journal tanulmányában  félmillió felnőtt vett részt, akiknek táplálkozási és életmódbeli szokásait hét éven át figyelték meg.
 
Az eredmények azt mutatták, hogy akik hetente egy vagy két alkalommal fogyasztottak valamilyen fűszeres ételt, azoknál tíz százalékkal alacsonyabb volt a korai elhalálozás kockázata – beleértve az átlagos egészségi állapotú és a daganatos betegségben szenvedő alanyokat is – azokhoz képest, akik heti egy alkalomnál ritkábban fogyasztottak ilyen fogásokat - írja a Dívány.hu.
 
Azonban csak a kínai lakosságot vizsgálták, önbevallásos módszerrel, így nem vonható le általános következtetés. 

Magyarország kapta a legjobb európai turisztikai videó címet

Szeptember 21. 20:05
Hazánk imázsfilmje nyerte el az ENSZ turisztikia világszervezetének európai díját, amely versenyt 21. alakalommal hirdettek meg. 51 videó indult a megmérettetésen, melyre a UNWTO Európai Regionális Tanácsának felhívására nevezte be az MT Zrt. 2013-banűforgatott Hungary - More than expected című imázsfilmjét. A nyerteseket régiónként választotta ki a szakmai zsűri, így a győzelemmel hazánk bemutatkozó filmje lett Európa legjobbja - írja a Turizmusonline.hu.
 
A régiós nyertesek:
Európa: Magyarország
Afrika: Tunézia
Amerika: Ecuador
Kelet-Ázsia és a Csendes-óceáni térség: Makaó (Kína)
Dél-Ázsia: Maldív-szigetek
Közel-Kelet: Palesztína
 
A közönségszavazás nyertese: Kolumbia
 

Hét borászat lesz ott a Puttonyos Fesztiválon

Szeptember 21. 17:15
Lesz gyerekjátszó, pihenősziget és ART-placc is, utóbbin Vincze Bálint és Franyuk József fotóit lehet majd megnézni. A közönséget három koncerttel várják, a Másképp zenekar, Sir Vive és a Wellhello muzsikál majd Pakson, a Sárgödör téren.
 
A fesztivál másik főszereplője - a borok mellett - a füstölt sajtos tócsi lesz - írja a Teol.hu.

Top 10 étel, amit a legjobban utálnak a magyarok

Szeptember 21. 15:08
A Hvg.hu a legszeretettebb ételek helyett a legutálatisabbakat keresték. Állításuk szerint ráuntak a pozitív leglegekre. A lista összeállításához széles körben kérdeztek szakmabelieket, amatőröket, háziasszonyokat és háziembereket a legjobban utált ételekről.
 
Top 10-es lista:
 
1. Finomfőzelék
2. Kelkáposzta-főzelék
3. Tökfőzelék
4. Paradicsomos káposzta
5. Sárgaborsó-főzelék
6. Káposztás tészta
7. Krumplis tészta
8. Tojásleves
9. Pacal
10. Zúzapörkölt

Így néz ki az új furmint pohár

Szeptember 21. 11:23
A Tokaji Ősz keretein belül, szeptember 18-án mutatták be az új furmint poharat a nagyközönségnek. A fejlesztést a Riedel cég készítette el. Íme a pohár: