Fröccs

Te is megkóstolhatod Magyarország legdrágább pálinkáját

Szeptember 29. 15:25
Október 2-4. között a nagyközönség is megkóstolhatja Magyarország legdrágább pálinkáját a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon. Az izgalmas, szuperprémium pálinkát a Márton és Lányai készítette, ez pedig nem más, mint a kristályüveges Crystallum, amelyet debreceni muskotályos szilva és magyar kajszi ízben kóstolhatnak. 

Több évjáratot és lepárlási eljárást egyesít a neves főzde csúcsterméke: „Már korábban elkezdtünk kisszériás, 100-200 üveges mennyiséggel is foglalkozni, ezzel indult be egy folyamat." A Reserve fejlesztési irány, az évjáratoknak és ízeknek egy-egy főzőüstnyi szelekciója. „A fejlődés eredményét a fesztiválon mutatjuk be” - mondta el Márton János az Origo.hu-nak.

„Palackba zárt nyár az esős őszi napokra is”

Szeptember 29. 12:03
A budakalászi Schieszléket inkább vendéglátásukról ismerhetik, de a Borravaló szerint, aki a sváb családi vendéglőbe kijut egyszer, az biztosan emlékezni fog boraikra is. De érdemes megkóstolni az új designnal felruházott 2014-es sauvignon blanc-t.
 
Kibontva friss fehérhúsú gyümölcsök, alma, őszibarack, és némi virág érezhető. Kortyra is alapvetően ezek jönnek. Annyiban érezni, hogy köze van a 2013-ashoz, hogy nem az egres-frissen vágott fű vonal a jellemző ízben sem, hanem inkább az érett alma-körte, citrusok és trópusi gyümölcsök uralkodnak a virgonc savakon és közepesbe hajló testen.

A somlói borok eltarthatósága kivételes

Szeptember 29. 10:04
Az idei évben már harmadik alkalommal rendezi meg a Winelovers csapata az Olaszrizling Októbert, amelynek fő eseménye a Nagy Olaszrizling Kóstoló. Október 10-én miden a szőlőfajta körül fog forogni a Sofitel Hotelben, ahol két mesterkurzussal is készülnek a szervezők. Az egyik előadáson a Kreinbacher Birtok mutatja be mit tud a sajátos mikroklímával rendelkező Somló kihozni az olaszrizlingből. A kurzuson régebbi évjáratokkal is megismerkedhetnek az érdeklődök.
 
A Vinoport.hu kedvcsináló interjújában Bodorkós Norbert szakmai vezetőt, illetve a mesterkurzus két előadóját, Várszegi György borászt és Baráth Sándor turisztikai vezetőt kérdezte.
 
Hogyan viselkedik, mit tud az olaszrizling Somlón?
 
Középérésű fajta, apró szemű és vastagabb a héja, ezért kevésbé hajlamos rothadásra, mint például a juhfark. A szürete általában a furminté és hárslevelűé közé esik, tehát éppen aktuális. Tapasztalataink szerint kiváló terroirbort ad, szépen hozza a minerális ízeket – erre itt, a Balaton-felvidéket is beleértve, igazán szép példákat találni.
 
A sokszor megkérdőjelezhető minőségű olaszrizlingeket új szintre kell emelni – ehhez fontos, hogy megértsük. A feladat kihívásokkal is jár. A zöldmunkára, a szüreti időpontra nagyon oda kell figyelni. A cél, hogy megfelelőek legyenek a savai, érett aromaanyagokkal.
 
Mire számíthatunk a Nagy Olaszrizling Kóstoló Kreinbacher mesterkurzusán?
 
Fajtatisztán és házasításban is bemutatjuk az olaszrizlinget. A legizgalmasabb az lesz, hogy együtt fedezhetjük fel, milyen meglepetéseket tartogatnak a régi évjáratok. Azt feltételeznéd, hogy a közel 10 éves borok már nem élnek, de ez nem igaz, sőt, kifejezetten jó formában vannak. Ez újabb példa arra, hogy a somlói borok eltarthatósága kivételes. A tézis egy olyan fajtánál is megállja a helyét, amelynek nem épp a hosszú élettartam a fő ismertetőjegye.
 
A teljes interjút a Vinoport.hu oldalon olvashatod el.

4 csábító, boros város Toszkánában

Szeptember 28. 20:04
A Travelo.hu egy képzeletbeli toszkán gasztrokalandra hívja olvasóit, amelyben négy várost bemutat a régióból. Tippekkel és tanácsokkal látja el az olasz városokba látogató borrajongókat.
 
A cikk szerzője ezeket ajánlja:
 
Chianti
A Chianti régiót az Arezzo, Grosetto, illetve a reneszánsz arculatú Firenze, és a késő-középkori hangulatú, zseniális Siena között elterülő vadregényes tájon találjuk.

Borok lelőhelyeként nekünk a Siena belvárosában található delikátüzlet, a Consorizo Agrario di Siena jött be, pár lépésnyire a világ legrégebbi, ma is működő bankjának épületétől. Itt a környék gazdálkodóinak jobbnál-jobb termékeiből – így több tucatféle chiantiból – válogathatunk.
 
Brunello di Montalcino
A dombtetőre épült Montalcino legfőbb látnivalója a girbe-gurba, hangulatos főutcája és a 14. századi Fortezza (erőd).
 
A brunello di montalcino sangiovese szőlőből készül. Ami fontos különbség, hogy míg a chiantiban bőven van más is, addig a brunello csak ebből a fajtából van. Valamint, hogy a szakértők szerint a sangiovese sehol másutt nem képes hasonló minőségre.
 
Vino nobile di Montepulciano
Montepulciano Toszkána egyik legmagasabban fekvő városa, mely egy keskeny mészkőgerincen épült – érdemes kényelmes cipőt húzni a hol emelkedő, hol meredeken lejtő, kacskaringós utcák felfedezéséhez.
 
A szakértők szerint ezt a bort leginkább Toszkána jellegzetes, vörös húsos fogásai mellé érdemes kipróbálni. Ilyenek a vaddisznó-ragu, vagy a Bistecca alla fiorentina, vagyis a firenzei steak. Előbbit mi egy nagyon turistás étteremben ettük széles metélttel tálalva Monteriggioni főterén, de még egy ilyen helyen is remek volt.
 
Vernacca di San Gimignano
A testes vörösök után végre egy könnyebb fehér: a San Gimignano környéki lejtőkön termő vernaccia szőlőfajtából készülő vernaccia di san gimignanót Olaszország legkiválóbb fehérborai közt tartják számon. Mi azért szeretjük, mert bár odavagyunk a vörösökért, a toszkán nyárban nagyon üdítően hat egy-egy pohár vernaccia.
 
+1: Sajt a bor mellé: Pecorino Pienzából
A legautentikusabb a pecorino, mely juhsajtból készül, a nevét is innen kapta – a pecora szó juhot jelent olaszul. A borokhoz hasonlóan a sajt is szigorú eredetvédelem alá esik. 
 
A legfinomabb verziójaként szőlővel és dióval tálalva, mézbe mártogatva ettünk belőle.

Off road dűlőtúra Varkoly Istvánnal

Szeptember 28. 18:21
Varkoly Istvánnal, a Gróf Degenfeld szőlőbirtok szőlészével jártuk be a borászat által művelt dűlőket. Ehhez pedig egy spéci terepjáró volt a segítségünkre. Szükség is volt rá...
 

Formatervezési díjat kapott egy magyar szakácskönyv

Szeptember 28. 15:49
A grill művészete című szakácskönyv, illetve tervezője Baráth Dávid grafikus megkapta a Magyar Formatervezési Díjat.
 
A 192 oldalas szakácskönyv két fő egységből épül fel: első fejezeteiben a legkorszerűbb táplálkozási alapismeretek illetve a legnépszerűbb fűszerek és fűszerkeverékek leírása kapott helyet, a könyv második részében pedig az ezen elveknek megfelelő, illetve a fűszereket is bátran használó ételek leírásai kerültek. A mintegy hetven receptet a készítők Csonka Gergővel, a villányi Sauska séfjével együtt alkották meg, különös figyelmet fordítva a helyi alapanyagokra, a szezonalitásra, valamint az elkészítési módok kíméletességére - írja a Turizmus Online.
 
A kötet kivitelezése kiemelkedően magas színvonalat képvisel. A könyv minden példánya egyenként, kézzel készített illetve szitázott, dombornyomott borítóval illetve vörös élfestéssel készült el.

Rekordáron kelt el egy francia pezsgő

Szeptember 28. 11:48
A 1915-ös évjáratú Krug cuvée pezsgőt 116 375 dolláros áron árverezték el New Yorkban. Az értékes italból még összesen négy palack létezik, amely soha nem hagyta el a franciaországi borospincét, még az árverés idejére sem. Sőt a győztes licitáló - akinek kilétét nem fedték fel - a helyszínen, a champagne-i borászatban fogyaszthatja el három másik személlyel együtt, akiket a Krug pincészet lát vendégül két napra.

A vevő és három útitársa megkóstolhatja a jelenleg az LVMH csoporthoz tartozó pincészet más ritka évjáratú italait is, sőt egy 3 Michelin-csillagos étterem, a L'Assiette Champenoise főszakácsa, Arnaud Lallement főz rájuk.

A régi pezsgők egyre őrültebb árakat érnek el árveréseken. Egy palack 1841-es Veuve-Clicquot, amely 180 éven át hevert a tenger mélyén egy hajóroncsban a finn partok közelében, 30 ezer euróért talált gazdára, ami akkor rekordnak számított. Még 2008-ban az Acker Merrall & Condit pincészet 84 700 dollárért adott el két üveg 1959-es Dom Pérignon rozét, ami az akkori árfolyamon csak 54 ezer eurónak felelt meg, vagyis ez a pezsgő palackonként kevesebbért kelt el, mint az 1841-es Veuve-Clicquot.
(MTI)