Fröccs

Tokaji bormúzeum nyílik Shanghajban

November 21. 11:05
Nagy érdeklődés mutatkozott a magyar borok iránt idén a Prowine China-n, ahol tizenegy hazai kiállító képviseltette magát.
 
Kína egyik legnagyobb bor és szeszesital szakkiállításán, a ProWine-on 32 ország 510 kiállítója vett részt, a látogatók száma pedig meghaladta a 6000 főt. A magyar borok iránt egyébként nagy érdeklődés mutatkozott az ázsiai partnerek részéről, sőt, a shanghaji Tokaji Borkedvelők Köre még az idén „Tokaji Bormúzeumot" nyit a nagyváros egyik üzletközpontjában, amelyhez számos lehetséges beszállítóval tárgyaltak a kiállításon
(OBJEKTÍV Hírügynökség)

Ötödször lesz Magyar Szüret Berlinben

November 21. 09:30
A német főváros lakói egy hónappal a karácsonyi ünnepek előtt megismerkedhetnek számos magyarországi szölészet és borászat termékeivel. 
Magyarország Unter den Linden-i diplomáciai központjában november 23.-án 150-200 üzletember, kereskedő, sommelier, étterem és szálloda tulajdonos, valamint a média képviselői vehetnek részt italkóstolással egybekötött workshopokon.
 
Kielmayer Kristian a magyar pezsgők világába kalauzolja el a vendégeket. Horkay András pedig különleges vörösborokat prezentál majd. Az 5. Magyar Szüret nyitónapján Keszler Beáta különleges tokaji édes boroktól az aszúkig kíséri el a meghívottakat. 
 
Természetesen nem csak inni lehet a Spree-parti szüreti „Mulatschágon” - a Kárpát-medence konyhaművészetét is „tesztelhetik” az érdeklődők. A tányérokra első sorban szárnyas és sertéshúsból frissen készített ínyencségek kerülnek majd azon a délutánon.
 
Este VIP-fogadás is lesz, úgy 100-120 fővel. Másnap (a Metro AG bevonásával) szeminárium lesz a nagykövetségen a borászok részére: a német üzleti élet sajátosságairól esik főleg szó, s a piacra jutás esélyeiről és a tartós jelenlét feltételeiről értekeznek majd a szakemberek
(MixOnline)

Ide érdemes egy délutánra kimozdulni!

November 21. 07:12
Etyek bő 20 percre van Budapesttől, ahová még tömegközekedéssel is gyorsan kijut az ember a fővárosből, és élvezheti a vidék hangulatát, a jó borokat és a jobbnál jobb programokat is. Az Etyeki borvidék népszerűsége egyre nő, és ez nagyban Rókusfalvy Pál tevékenységének köszönhető, amelyet a 2000-es évek elejétől végez - írja a Borrajongó.hu.
 
2003-ban a Rókusfalvy által szervezett Pincefesztivállal és az Etyeki Kezes-Lábossal volt tetten érhető a szélesebb közönség számára az a folyamat, amelynek köszönhetően Etyek egyre népszerűbb kirándulóhellyé vált, elsősorban a fővárosiak szemében.

Az egész Etyeket megmozgató tavaszi Pincefesztivált és az őszi Kezes-Lábost fesztivált 2013-ban az évszakonként megrendezésre kerülő Etyeki Piknik váltotta fel.(...) Az Etyeki Borút Egyesület szervezésében, legutóbb októberben megrendezett Etyeki Borangoló is.
 
De már nem is kell feltétlenül szervezett program ahhoz, hogy valaki egy kellemes napot eltöltsön Etyeken, hiszen már eljutottunk oda, hogy számos pince rendszeresen nyitva tart hétvégén, így előzetes bejelentkezés nélkül is be lehet térni néhány bor megkóstolása erejéig. Az Etyekre közlekedő buszjáratokon is egyre gyakrabban látni - főként a fiatalabb korosztályhoz tartozó - párokat, kisebb-nagyobb baráti társaságokat, akik egy fél napra kiruccannak a nagyvárosból "Budapest szőlőskertjébe".

A mézbotránynak nincsen vége

November 20. 19:10
A mézhamisítás gyanújában érintett, nem fogyasztói minőségű termékeket azonnali hatállyal kivonták a forgalomból. Ezt Bognár Lajos országos főállatorvos rendelte el november 19-én.
 
A szakmaközi szervezet gyanúja szerint a Kínából importált mézek nem minden esetben természetesek, hanem mesterségesen hozzáadott anyagokat is tartalmaznak. A kialakult mézpiaci helyzetre való tekintettel a NÉBIH fokozottan ellenőrzi az Európai Unión kívülről érkező mézszállítmányokat, melyhez a hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködését is kérte - írja az Élelmiszer.hu.

Erdélyi pince volt a legjobb a 10. Kárpát-medencei Borversenyen

November 20. 13:44
November 19-én tizedik alkalommal került megrendezésre Budapesten a Kárpát-medencei Borverseny, a határon túli magyar borászok legjelentősebb borversenye. A megmérettetést a Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Zászlósborok Rendje és a Soós István Borászati Szakközépiskola valósítja meg évről-évre. A versenyen kizárólag palackozott borok szerepelhettek, a nevezés ingyenes volt. A zsűriben nem csak magyarországi szakemberek, hanem a nevezők, a határon túli magyar borászok közül is többen dolgoztak.
 
Idén rekord számú nevezés érkezett: a borversenyen 127 minta vett részt öt országból: Horvátország (Dél-Baranya), Románia (Erdély), Szlovákia (Felvidék), Szlovénia (Muravidék), Szerbia (Vajdaság). A borokat 39 borászat nevezte. A nevezett minták közül 86 fehér-, 33 vörösbor és 8 rosé vagy siller volt. 
 
A hagyományos 100 pontos bírálati rendszer alapján összesen 88 érem került kiosztásra. Nagyarany-érmet 3 bor kapott: az erdélyi Balla Géza „Aradinum Cuvée” 2009-es vörösbora és „Feketeleányka Sziklabor” 2013-as vörösbora, valamint a vajdasági Dibonis Pincészet „Shiraz” 2009-es vörösbora. Ezen kívül 20 aranyérem, 32 ezüstérem, és 33 bronzérem született. 

Egy tökéletes belépőbor Hegyaljáról

November 20. 11:29
A Tokaj Kereskedőház minőségi fejlődését minden borrajongó megtapasztalhatta az elmúlt évben a különböző kóstolók keretein belül. Nem is olyan régen Áts Károlyt kérdeztük a változásokkal kapcsolatban. A 2014-es évjáratban elkészített Tokaji Cuvée-ről pedig dícsérő szavakat írt a Metropol.hu. A pincészet és egyben a borvidék belépőbora is ez a tétel:
 
„A furmint és hárs adja a feszes, mélyebb vázat, míg a sárgamuskotály intenzívebbé és kedvesebbé teszi asz összhangot. Ebben a borban jók az arányok, a hárs és a furmint hasonló súllyal került a latba, míg a muskotályból tényleg csak egy kevés került bele, hogy ne vigye el túlzottan illatos irányba, s a szerkezetet se vékonyítsa el.”

Megveszik a Dreher tulajdonosát

November 20. 09:41
Nagy átalakulás készül a globális sörpiacon, a négy vezető sörgyártó közül a legnagyobb AB InBev megveszi a listán utána következő SABMillert - írja az Index.
 
A tovább gyarapodó AB InBev 7 éve létezik mai formájában, és egy csomó cég fokozatos összeolvadásából keletkezett. Így a világ sörpiacának több mint a fele az ő kezükben lesz, az új társaság lesz a világ egyik legnagyobb napi fogyasztási cikkeket gyártó cége.
 
Az AB InBev 106 milliárd dollárért veszi meg kisebb versenytársát.
 
További érdekességek a fúzióról az Indexen.

Ezét egészséges a krumpli

November 20. 06:27
Sokan azt gondolják, hogy a burgonya az egyik legegészségtelenebb zöldség, amit eszünk. De valójában tele van vitaminnal, ásványi anyaggal. Az Origo.hu összegyűjtötte a krumpli mellett az érveit:
 
  • Egy közepes méretű burgonya 164 kalóriát tartalmaz. Ez a mennyiség fedezi a napi kalciumszükséglet 2 százalékát, a C-vitaminnak az 51 százalékát, a vasnak 30 százalékát, a B-vitaminnak 6 százalékát, a magnéziumnak és káliumnak pedig 25 százalékát. Magában hordozza ezen kívül a foszfort, a cinket, a niacint és a folsavat. Alfa-liponsav nevű összetevője részt vesz a cukor energiává való átalakításában.
  • A héjában található flavonoidok erőteljes gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásúak is egyben.
  • Jótékonyan hat a csontozatra, a szív működésére. A krumpli közvetetten csökkenti az infarktus veszélyét is.
  • A krumpliban található folsav a rákmegelőzés szempontjából fontos.
  • A burgonya rostban bővelkedik.