Fröccs

Újabb kutatás a paleo diéta ellen

Augusztus 16. 16:52
Napjaink legnépszerűbb diétája a paleo, amelynek egyszerűen a lényege az, hogy magas fehérje- és alacsony szénhidrátbevitelre épít, és úgy általában a feldolgozott élelmiszerek kerülésére ösztönöz. A hús, hal és a legtöbb zöldség és gyümölcs jöhet, a gabona, krumpli és hasonlók nem.
 
A Quarterly Review of Biology folyóiratban megjelent új tanulmány szerint viszont őseinknek ugyanakkora szükségük volt a szénhidrátra, mint nekünk, és szerették is a magas szénhidráttartalmú ételeket, még ha gyűjtögetéssel szerezték is be növénytermesztés helyett - írja az Index.hu.
 
A kutatók régészeti, genetikai és fiziológiai szempontokat is figyelembe vettek. Őseink előszeretettel fogyasztottak keményítőben gazdag gumós növényeket, amelyek kiszámítható tápanyagforrásnak számítottak, könnyebben és hatékonyabban lehetett beszerezni őket a föld alól, mint vadászni.
 
Emellett az evolúcióval és az emberi tápanyagszükséglettel kapcsolatos tapasztalatokból is arra következtetnek a kutatók, hogy a fejlődéshez szükséges nagy energia nem származhatott volna kizárólag a húsban megtalálható fehérjéből, ami túlzásba véve még ártalmas is lehet. Ezt támasztja alá az is, hogy a nyál összetétele úgy változott, hogy könnyebben lebonthassa a keményítőben gazdag növényeket.
 
Korábbi kutatások is megkérdőjelezték már a paleo diétának a paleolit kor emberének étrendjével kapcsolatos feltételezéseit. A Georgiai Állami Egyetem kutatója például arra jutott, hogy az ősembernek nem volt speciális az étrendje, megette, amibe épp belebotlott.
 
A teljes cikket az Index.hu oldalán tudod elolvasni.

Mit kóstolj meg Wachauban a jó borokon kívül?

Augusztus 16. 13:05
A Cink.hu újságírója az osztrák Wachauban járt, beszámolójában pedig kivételes nem a borokról esett szó. A cikk szerzője szerint a biciklis turizmusra teljesen ráálltak a helyiek és „Van, aki mindezt borkóstolással szereti kombinálni, én viszont a zöldveltelinit is nehezen tudom megkülönböztetni a rizlingtől (ez a két legtipikusabb bor a vidéken), úgyhogy nem ez volt az utazás fő célja. Noha amit kóstoltam, az mind jó volt!”
 
Na és mi maradt meg a leginkább Wachauból a szerzőnek? Ezek:
  • sárgabarack: nemcsak szezonja volt most, de amúgy a bortermelés mellett Wachau másik fő büszkesége. például: wachaui barackos gombóc
  • fejek a vízben: a Duna erős sodrása miatt csak a helybeliek mernek benne lubickolni, mert ők ismerik jól az áramlatot.
  • Heuriger: a bicikliutak mellett egymást váltják majd a kis borvendéglők, azaz a heurigerek, ahol olcsón lehet házias ételeket enni. Ha arra járnátok, ne bénázzatok, inkább nézzétek meg a heurigernaptárt (mert ilyen is van), megéri.
A teljes beszámolót itt tudod elolvasni.

Telnek a szüretelőládák Badacsonyban is

Augusztus 16. 10:16
Megkezdődött Badacsonyban is a szüret. A kánikulának köszönhetően előre tolódik a szüret időpontja minden borvidékünkön (legalábbis az eddigi előrejelzések ezt mutatjá), az illatos fajták szedésével kezdik meg a pincészetetk a 2015-ös évjárat „betakarítását”. A Borbély Családi Pincészet Bóbita gyöngyözőborukat Irsai Olivérből készítik el, amelynek alapanyagát a napokban szüretelték le műanyagládákban. 

Szerinted miért zárt be az alkoholmentes bár Új-Zélandon?

Augusztus 16. 07:05
A válasz nagyon egyszerű, mert senki nem járt oda. A nyitástól számítva minösszesen öt hét telt el. A bevétele nem volt túl nagy, mert csak csapvízre tért be az a kevés vendég is.
 
A bárt egy Grady Elliott nevű vállalkozó nyitotta Aucklandben, akinek a koncepciója a követlező volt: a helyi klubokból szerette volna átcsábítja a részeg embereket egy alkoholmentes italra.  A helyre még belépőt is szedtek, vasárnaponként pedig reggel 8-ig nyitva volt, hogy a bűnös italozók rögtön templomba mehessenek a bulika után - írja az Index.hu.
 
Elliott bárja nemsokára újranyit, de most már alkoholos italokkal együtt. 

Miért nem a helyi, kisüzemi sört csapolják a kocsmában?

Augusztus 15. 19:13
„Képzeljük el, hogy elutazunk Villányba, és egy helyi étteremben azzal szembesülünk, hogy nem ihatunk villányi bort, mert egy gazdagabb egri borász kitiltotta onnan a helyieket. A magyar sörpiacon sajnos épp ilyen abszurd a helyzet” – állítja Bukovinszky Béla a Heti Válasz augusztus 13-i számában. 
 
A Válasz.hu-n csak néhány részletet tudunk meg a multinacionális sörgyárak és kézműves főzdék párharcáról, de az világosan kiderült, hogy a nagy sörgyárak a Gazdasági Versenyhivatal szerint is tisztességtelen, kizárólagos szerződésekkel betonoznák be részesedésüket. Példának hozták fel a Szent András Sörfőzde tulajdonosát, aki személyesen is látott már olyan szerződést, melyben az egyik nagy sörgyár név szerint kitiltja a békésszentandrási termékeket a helyi kocsmából.
 
A teljes cikket elolvashatod a Heti Válasz augusztus 13-i számában.

Itt vannak a legjobb alkoholos fagyik Budapesten

Augusztus 15. 16:11
A népszerű DrunkenKitchen blog szerkesztői több fagyizóban is megfordult, hogy megtalálja a legjobb alkoholos, jeges édességet készítő cukrászdát. Íme az eredmény: a kelenföldi Erdős és fiai bizonyult a legkiválóbbnak. Aki szereti a rum kokost, a konyakmeggyet, az aperol spritzet, az Irsai Olivért és a mojitót annak kötelező ide ellátogatnia.

Mire érdemes odafigyelni a fesztiválokon?

Augusztus 15. 12:47
A fesztiválok szezonjának a közepén járunk, így nem árt pár dologra odafigyelni, hogy igazán élvezni tudjuk a kikpacsolódást. A Webbeteg.hu összegyűjttt pár hasznos tanácsot.

Balesetek, sérülések 
A sötétben, különösen alkoholfogyasztás után az egyenetlen talajon könnyű megbotlani és elesni. A crowd surfing-ot sok helyen betiltották, mivel nagyon gyakran érik sérülések. A törött üvegek, a konzerves- vagy sörös dobozok is okoznak vágási sebeket, de a forró edényekkel is vigyázni kell.
 
Kényelmes, zárt és biztonságos cipőt viseljetek, a tűsarkút pedig hagyjátok otthon! 
 
Alkohol és drog 
 
Az alkoholfogyasztó fiatalok és az alkoholmérgezések száma drámaian nő. 1990 óta ötszörösére nőtt az alkoholmérgezéssel kórházba szállított fiatalok száma. A fiatalok egyre korábban kipróbálják a drogokat is, legtöbben szintén a közösséghez való tartozás érdekében. Mindezek mellett az érzékek tompításával a balesetek kockázatát is növelik, ráadásul az alkohol vizet von el a szervezettől, így nagy melegben növeli a hőguta kockázatát.
 
Fertőzések, gyomorrontás
 
A WC használata utáni kézmosásról a szórakozás közepette se feledkezzenek el, mert nagyon könnyen el lehet kapni számos kellemetlen fertőző betegséget. A melegben az ételek könnyebben megromlanak, ezért ha lehetőség van rá, hűtőszekrényben tárolják a romlandó ételeket, vagy frissen vásároljanak ennivalót.

Füldugó 
 
Annak érdekében, hogy halláskárosodás nélkül megússzák a fesztiválon töltött napokat, ajánlott füldugót is használni, még jobb a fülvédő. A zene így is élvezhető, mindemellett se maradandó károsodást, se fülzúgást nem okoz.

Megfázás, napszúrás 
 
Számolni kell azzal is, hogy éjszaka lehűlhet a levegő. Vigyenek magukkal meleg ruhát, gumicsizmát és esőkabátot is! A napszúrás elkerülése érdekében a legjobb a kalap viselése, és mivel senki nem szeretne a leégett bőre miatt szenvedni, megéri időt szánni a naptej használatára. A folyadékpótlásra legmegfelelőbb az ásványvíz vagy a legtöbb zenei fesztiválon szabadon használható ivókutak vize.
 
A teljes cikket itt tudod elolvasni. 

Hová tűntik a cukor az idős aszúborból?

Augusztus 15. 07:08
Ezt az érdekes kérdést kezdte el feszegetni A Művelt Alkoholistán megjelent cikk, ahol segítségül hívják Jamie Goodet, a növénybiológia doktorát.

Közismert jelenség, hogy a több évtizedet megélt édesborok kevésbé hatnak édesnek, mint az ugyanakkora maradékcukrú fiatal édesborok. Jamie Goode szerint erről az illósavak tehetnek, illetve az általuk megtévesztett érzékelésünk. Dióhéjban: megtanuljuk, hogy az édesség bizonyos illatokkal jár együtt. Aztán amikor jönnek ezek az illatok, akkor azt is édesnek érezzük, ami nem az. Aztán ha eltűnnek ezek az illatok, azt sem érezzük édesnek, ami az.
 
Egy bor érzékelt édessége vagy szárazsága nemcsak a maradékcukor mennyiségének függvénye, ahnem a savak is befolyásolják és az illatok is.
 
Összegezve: bár nem zárható ki, hogy az idősebb édesborokban érzékelt “édességvesztésnek” valóban valamilyen kémiai folyamat során bekövetkező “cukorvesztés” az oka, könnyen lehet, hogy a bor mégsem “eszi meg a cukrot”, hanem az illósavak, a gyümölcsaromákért felelős tiolok alakulnak át, és ezek hiányában kevésbé érezzük édesnek a bort” - írja A Művelt Alkoholista.
 
A teljes cikket A Művelt Alkoholista oldalán tudod elolvasni.