Fröccs

„Erősen tanulófázisban vagyunk még”

Június 21. 12:27

Csite Norbert egykori vezéralakja az Index boros fórumának, a Borbarát magazin egyik meghatározó egyénisége, jelenleg pedig borászként tevékenykedik a Tokaji borvidéken. Csite Norberttel A Művelt Alkoholista készített interjút, amelyben életéről, a magyar borvilágról és garázsborászatáról beszélgettek.

 

A Borbarát egy idő után szinte teljesen Tokaj felé fordult, és most Te magad is egy tokaji garázsborászatot viszel. 15 évvel az első próbálkozások után hogyan látod a tokaji száraz furmint helyzetét?

Még nem teljesen reménytelen! Világsiker nem lesz belőle, ahhoz nem lehet akkora palackszámot produkálni a jelenlegi szemlélettel, tudással, ültetvényszerkezettel, ami alkalmassá tenné. Nem is erre kellene törekedni, ahhoz túl magas termelési költséggel állítható elő a megfelelő minőség. Egy erős jelenléttel kiegyeznék 15 év múlva a borvilágban. Sokszor úgy érzem, türelmetlenek vagyunk, hiszen két-háromévente átgondolják a termelők maguk is a furmint képét. Erősen tanulófázisban vagyunk még.” A teljes interjút itt olvashatod el.

A zalai sárga muskotály

Június 21. 10:08
A csörnyeföldi Bussay Pince nem maradt gazda nélkül, ugyanis dr- Bussay László halálát követően lányai és felesége tovább folytatja a munkát. A sárga muskotály nem tartozik a pincészet fő fajtái közé, ezt jól mutatja az is, hogy 2013-ban mindösszesen 700 palack készült a tételből.
 
„Fiatalos, fürge mozgású, világos citromsárga szín, zöldes reflexeket felvillantó bor, nem a Bussayéktól megszokott olajosabb textúrát mutatja. Időt kell adni neki, hogy kinyíljon, ugyanis eleinte meglehetősen zárkózott, és mitagadás, később sem mászik erőszakosan az ember orrába. (...) Nagyon határozott savgerincre épül - nyugodtan mondhatjuk, hogy savhangsúlyos -, feszes, egyenes vonalvezetésű bor, viszonylag alacsony alkoholtartalommal (12%), magjában egy egészen leheletnyi krémességgel. Elejétől a végéig intenzív citrusosság - konkrétan citromvelő, lime és citromhéj - dominál erősen ízében, mellette, vagy egyelőre inkább mögötte zöldalma, kevés érőfélben lévő körte és ananász, zöldfűszerek, valamint a korty vége felé haladva kis rózsavíz és édesfűszerek. " - írja kóstolójegyzetében a 2013-as Bussay Sárga Muskotály tételről a Borrajongó.hu.

Itt van a szuperegészséges gyümölcsök szezonja

Június 21. 07:26
A piacokon már beszerezhetőek a legegészségesebb gyümölcsök. Igaz valamelyik már a szezonja végén van, de nem kell elkeseredni, mert folyamatosan újabb vitaminbombák jelennek meg a kofák termékpalettáján.
 
„A szamóca, a málna, a ribiszke, a szeder, a faeper, az áfonya és az egres (köszméte) a bogyótermésű gyümölcsök közé tartozik. Ezeknek a friss, lédús gyümölcsöknek a víztartalma 85 % feletti, hozzájárulnak a szervezet folyadékháztartásának egyensúlyban tartásához” - írja a Nosalty.hu oldalán Csernus Annamária dietetikus.
 
Eper: kb. 200 gramm eper fedezi egy felnőtt ember napi C-vitamin bevitelét. E-vitamin- és riboflavintartalma (B2-vitamin) is jelentősnek számít a gyümölcsök között. 10 dekában mindössze 35 kcal van.
 
Málna: alacsony a kalóriatartalma (100 grammban 29 Kcal), C vitamin és pektintartalma jelentős. Magas káliumtartalma segíthet a nátrium – kálium, magnézium arány javításában, a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulásának csökkentésében.
 
Egres: Magyarországon is őshonos gyümölcs. Sok C-vitamint és pektint is tartalmaz.
 
Ribizli: rengeteg káliumot, kalciumot tartalmaz. A feketeribizliben kiemelkedően magas C-vitamin, és antioxidáns hatású vegyületeket is tartalmaz.
 
Áfonya: a gyümölcsök közül a legjobb antioxidáns forrásként tartják számon.
 
Szeder: magas rosttartalma segíti a bélrendszer megfelelő működését. Antioxidáns tartalma kiemelkedő, és tartalmaz luteint is, mely a szemet védi a káros ultraibolya sugárzástól.
 
A teljes cikket itt olvashatod végig.
 

Champagne FM - Iggy Pop

Június 20. 20:46
Nem is tudnánk nagyobb pernahajderrel befejezni a mai Champagne FM adást, mint Iggy Poppal. Iggy a zenélést dobosként kezdte még a középsuliban, egy The Iguanas nevű csapatban, de világhírű a The Stooges-szal lett.
 
Közben lassan bezár a Pezsgő Szalon Nagy Pezsgő Kóstoló. Köszönjük a figyelmet, holnap már a megszokott, bor és gasztro mínuszosokkal jelentkezünk! ;)
 
„I need more than an ordinary grind
And the more I think the more I need
More tars
I'll take more money
More champagne
I can't forget my brain
More floors
More doors
More mustard
Pickle and relish”
 

Champagne FM - The Replacements

Június 20. 19:33
A The Replacements egy 1979-ben alakult csapat, amelyet itthon sajnos kevesen ismernek. A punk zenétől indultak, de az alternatív rock úttörői között is számon tartják őket, tőlük szól a Waitress in the Sky.
 
„Paid my fare, don't want to complain
You get to me, you're always outta champagne
Treat me like a bum, don't wear no tie
'cause you ain't nothin' but a waitress in the sky
You ain't nothin' but a waitress in the sky”
 

Champagne FM - Jerry Lee Lewis

Június 20. 18:47
Újabb nagyon nagy klasszikus! A mikrofonnál Jerry Lee Lewis!
 
„I'm drinking champagne, feeling no pain till early morning
Dining and dancing with every pretty girl I can find”
 

Champagne FM - Ice-T

Június 20. 17:11
Igen, kicsit sz*rházibb vizekre evezünk, így időben fel is hívjuk minden kedves hallgatónk figyelmét, hogy ne nyomja meg a play gombot, hogyha zavarja, amikor valaki indokolatlanul sokszor mondja ki, hogy fuck. De hát Ice-T mindig is olyan volt, hogy sokszor mondta, és ez a dal pedig egy nagy klasszikus a távoli 1991-ből.
 
„The world's insane
While you drink champagne
And I'm livin' in black rain”
 

Champagne FM - Jerry Lee Lewis

Június 20. 14:52
Legendás italok mellé legendás előadókat hallgatunk, miközben a Pezsgő Szalon Nagy Pezsgő Kóstolón már javában zajlanak a mesterkurzusok, és a sétáló kóstoló is megnyitott a vendégek előtt. Szóljon Jerry Lee Lewis Come as You Were című dala!
 
„I'm giving a party tonight
With champagne and pink party lights
I hope you'll attend if you're free
Come as you were before you stopped loving me”