Fröccs

Zsugorodik az egykor virágzó magyar konzervipar

április 15. 15:54
Az elmúlt 10 évben a hűtő- és konzervipar kibocsátása csökkent, a hűtőipar éves termelési mennyisége 190-195 ezer tonnáról 165-170 ezer tonnára, a konzerviparé 450-500 ezerről 420-450 ezer tonnára mérséklődött 2005 és 2015 között - mondta Cseh László, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke.
 
Az elnök emlékeztetett: a zöldség-gyümölcs feldolgozás versenyszféra, aminek az elvárásait, követelményeit a magyar hűtő- és konzervipar csak nehezen tudja teljesíteni. Többek között azért, mert jelentős a technológiai lemaradás. A feltételek hiánya miatt az iparág termékszerkezeti kényszerbe került, specializálódnia kellett, szűkítve a kínálatot. Példaként említette erre a csemegekukoricát, amely a rendszerváltás előtt 15 százalékot képviselt, míg most ez az arány 40 százalék körüli az előállításban.
 
A szakember felhívta a figyelmet: mind a hűtő-, mind a konzerviparban sarkalatos kérdés a megfelelő alapanyag biztosítása a termeléshez. A hozamingadozás évente 25-30 százalék is lehet, ami piaci zavarokat okoz. A termelési volumen csökkenése önköltség-növekedést okoz, amit áremeléssel nem lehet kompenzálni. A klímaváltozás hatásaival szintén számolni kell az iparágban, öntözés nélkül nincs kertészeti termelés - mondta.
 
Kifejtette, az iparág jövőjét a nyersanyag-termelés színvonala határozza meg alapvetően, de emellett szükség van szakképzett munkaerőre, ebből azonban egyre kisebb a kínálat. Biztosítani kell a versenyképes működés feltételeit is, az erőforrásokat ott kell biztosítani, ahol azok a leghatékonyabban hasznosulnak - mondta a szakember.
(MTI)

Birsből készül idén az Év pálinkája

április 15. 13:29
Idén az ország különböző tájain termesztett birs gyümölcsből készült pálinkákat hozza Budapestre a tavasz legnagyobb pálinkás rendezvénye. A belépődíj nélkül látogatható három napos Belváriso Pálinka Napokon az ország 22 főzdéjének legfrissebb kínálatából válogathatnak a vendégek.
 
Prémium pálinkák óriási választékával várja vendégeit a Magyarország vezető kereskedelmi pálinkafőzdéit felvonultató Belvárosi Pálinka Napok, ahol több hónapos várakozás után most mutatkozik be az év tíz legjobb birspálinkájának házasításával készülő Év pálinkája. 
 
„Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az Év pálinkáját, amely célja, hogy bemutassa a fogyasztóknak az adott év gyümölcsét. Az idei rendezvény tökéletes alkalom arra, hogy kiemelkedő minőségű birspárlatokon keresztül ismerkedjenek meg az érdeklődők az azonos gyümölcsből készülő párlatok sokszínűségével ” – mondta Maros Róbert, a fesztivál főszervezője. 

Egy kövidinka lett a Magyarországi Németek Fehérbora

április 15. 10:15
De rozé és vörösbort is válaszott magának a nálunk élő német kisebbség.
 
A soltvadkerti Galántai Családi Pincészet 2015-ös évjáratú kövidinka bora viselheti a Magyarországi Németek Fehérbora 2016 címet; a gyönki Kemler Imre 2015-ös Cabernet Rose bora lett a Magyarországi Németek Rozé Bora 2016-ban, míg a Magyarországi Németek Vörösbora 2016 címet a dunaszekcsői Hauk István 2013-as évjáratú cabernet franc-ja nyerte el - ismertette az Orientpress a Magyarországi Németek 9. Országos Borversenyének eredményeit.
 
A megmérettetésén összesen 610 bor versengett az említett díjak mellett számtalan különdíjért is: összesen 288 fehér, 211 vörös, 99 rozé és 12 siller.

Itt a 2012-es Gere Kopar!

április 15. 09:05
Itt a 2012-es Gere Kopar!
 
Mától elérhető a Gere Kopar új évjárata, a 2012-es! 2012 az extremitások éve volt - olvasható a borászat honlapján. Hideg téllel, sok hóval indult, majd nagy nyári szárazság következett. Emiatt kisebb méretűek voltak a bogyók, de koncentráltabb a beltartalom. Telt bor, sokrétű gyümölcsösséggel, mellette elegáns hordófűszerek. Kóstolva nagyon gazdag és komplex, a gyümölcsöket csokoládé, fahéj és enyhe borsosság kíséri. Szép egyensúlyú bor, komoly érlelési potenciállal.
 
A poncészet felidézi az eddig készült Koparokat...
 
  • 1997: Fontosnak tartottuk, hogy egy kiemelkedő év terméséből készülhessen el az első Kopar. Ekkor a kb. 40 százaléknyi cabernet sauvignont ugyanennyi merlot és 20 százalék cabernet franc egészített ki. A cuvée alapanyagának szánt borok első töltésű barrique hordóban érlelődtek. Illatában aszalt gyümölcsök jelentkeznek, szilva, áfonya. A tartalmas kortyban szép savak és hordófűszerek egészítik ki az áfonyás ízkaraktert. Méltó debütálás!
  • 1999: Nagyon szép évjárat, amely leginkább az egyensúlyról szólt, a szép savaknak köszönhetően hosszan eltartható borok születtek. A ’99-es Kopar gazdag fűszeressége szépen egészíti ki az érett, szinte édes hatású gyümölcsösséget.
  • 2000: Az egyik Kopar-klasszikus. A rövid, de csapadékos tél után korán beköszöntő, forró nyár és hosszú, száraz ősz következett, ami kedvezett a késői érésű fajtáknak. A végeredmény pazar lett: gazdag, komplex bor, jól strukturálva, eleganciával, harmóniával – nem véletlenül tartják ezt a legnagyobb Koparnak.
  • 2002: Ideális évnek tűnt augusztusig, ám az utána következő esős időszak megnehezítette a szüretet. Nagy jelentősége volt a kiemelt dűlőknek, odafigyelve azonban szép alapanyagot lehetett szüretelni. A változatos év színes, izgalmas Kopart adott: remek egyensúly jellemzi, az érett erdei gyümölcsöket puhán keretezi a hordó fűszeressége.
  • 2003: A hosszú telet forró nyár követte, ami koncentrált, szép borokat eredményezett. Délies stílusú, lehengerlően intenzív bor született az évből, buja, gazdagon gyümölcsös házasítás, csokoládéval, édes keleti fűszerekkel.
  • 2004: Későn induló év, nyáron is az átlagosnál több csapadékkal – mindez szép savakat eredményezett. Nem mutatja meg azonnal az értékeit, de a türelmesek jutalma egy izgalmas bor: illatában gesztenye és erdei gyümölcsök, koncentrált és hosszú a korty, szilvával, szederrel, diszkrét fűszerességgel.
  • 2006: Az egyik legelegánsabb évjárat. A sokáig kitartó tél, a hőség nélküli meleg nyár, majd a hosszú, kiegyenlített ősz sokáig érlelhető, egyensúlyos borokat adott. A Kopar stílusán is változtattunk: innentől a cabernet franc és a merlot dominál, a cabernet sauvignon legfeljebb 10 százalékban kap teret. Kedves, barátságos bor, illatában fekete bogyósok mellett kávé és karamell. Izmos, arányos korty, koncentrált gyümölcsösséggel, majdhogynem édes hangulatban.
  • 2007: Kiemelkedő évjárat meleg nyárral, így az átlagosnál két héttel korábban szüreteltünk az egyensúly megőrzése érdekében. Igazi nagy Kopar született, a komoly test mellett is elegáns marad. Érett, kerek bor, gyümölcsben és fűszerekben is gazdag. Hosszú utóíze újabb és újabb kortyra csábít.
  • 2008: Kiegyensúlyozott év, nyáron sok napsütéssel és kellő mennyiségű csapadékkal, amit hosszú, meleg ősz követett. A bor intenzíven gyümölcsös, illatban meggyel, málnával és csokival, míg a kortyban az áfonya meghatározó, de a fűszeresség is hangsúlyos.
  • 2009: Kihívásokkal teli, de szép évjárat. A tavaszi és a kora nyári csapadékért a napos, meleg nyár és a verőfényes ősz bőven kárpótolt. Sokrétegű, izgalmas illatában füstösség és piros bogyós gyümölcsök keverednek szilvával és étcsokoládéval. Nagytestű, tekintélyt parancsoló bor, jó arányokkal – méltó a jubileumi tizedik Kopar-évjárathoz!
  • 2011: A hideg, hosszú telet szép tavasz, majd csapadékos kora nyár követte. Augusztus elejétől a szüret végéig szép, nyárias volt az idő. A szőlő egész évben egyenletesen fejődött, valószínűleg emiatt is lett ilyen összetett ez a Kopar. Illatában fekete szeder, cseresznye, érett meggy, borsosság, szegfűszeg. A korty is hasonlóan részletgazdag, vibráló savakkal, igazán hosszú lecsengéssel. Kerek, gyümölcsös bor, megfelelő súllyal.
 
A Kopar 2012 már rendelhető itt!

Kóstolj érmes borokat a Villányi Arany Délutánon!

április 15. 08:43
2016. április 13-án került megrendezésre a 48. Villányi Borverseny a Villány Hegyközség szervezésében. A minden évben komoly presztízsű megmérettetésen, több mint 200 tétel közül kerültek ki a győztesek.
 
Kóstolj érmes borokat a Villányi Arany Délutánon!

Koch Csaba VinArt villányi pincészetének 2012-es évjáratú Villányi Cabernet Sauvignon Prémium bora Nagy Aranyéremben részesült. 
Továbbá aranyéremmel díjazták Villányi Csanád Cuvée 2012 és Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2012 borait.
 
A borverseny ünnepélyes eredményhirdetése a BorZsongás Fesztiválon lesz - május 1-jén a Villányi Rendezvénytéren - , ahol a Villányi Arany Délutánon az összes aranyérmes bort megkóstolhatják az érdeklődők.

Magyar szőlőfajtákat telepítenének Thaiföldön?

április 14. 19:50
Magyar szőlőfajtákat telepítenének Thaiföldön?
Budai Gyula
 
Az idén várhatóan jelentősen növelhető a magyar libamáj kivitele Thaiföldre - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa.
 
Ám Budai Gyula arról is tájékoztatott, hogy a szőlészet és a borászat területén szeretnének szorosabb kapcsolatot teremteni Magarország és Thaiföld között, a már meglévő kapcsolataik mellett a Corvinus Egyetemmel is. A távol-kelei partnerek például kiemelten érdeklődnek a szárazságtűrő szőlőfajták iránt, amelyeket Thaiföldön szeretnének termeszteni.
 
A miniszteri biztos thaiföldi látogatása után Szingapúrba utazik, részt vesz Délkelet-Ázsia legjelentősebb élelmiszeripari kiállításán a Food and Hotel Asia-n, ahol magyar cégek is bemutatkoznak.
(MTI)

Szombathelyről, Körmendről és Kőszegről is indulnak buszok a dél-burgenlandi nyitott pincékhez

április 14. 16:19
Szombathelyről, Körmendről és Kőszegről is indulnak buszok a dél-burgenlandi nyitott pincékhez
 
Az osztrák borvidéken április 30. és május 1. között ötödször rendezik meg a Bortavaszt. A Rohonctól (Rechnitz) Csejkén (Eisenberg), Németlövőn (Deutsch Schützen), Csatér-hegyen (Csaterberg), a winteni hegyen (Pinkatótfalu), Pinkakertesen (Gaas), Nagysároslakon (Moschendorf) át Ókörtvélyesig (Eltendorf) 60 kilométer hosszan húzódó terület legjobb borászatai kb. 350 féle borral várják a vendégeket.
 
Szombathelyről Eberauba szombaton 9:45-kor és 11:45-kor indulnak buszjáratok az Ady térről, vasárnap reggel 9:45-kor megy a busz. Kőszegről Rohoncra szombaton 10:00-kor és 12:00-kor indulnak buszok az autóbusz-állomásról, vasárnap pedig 10 órakor. A körmendi járatok indulási időpontjai szintén szombat 10:00 és 12:00, vasárnap 10:00. Körmendről Moschendorfba mennek a buszok.
 
A borvidéken belül is közlekednek buszok, szőlőhegytől szőlőhegyig, illetve egy-egy kisrégión belül borásztól borászig. A buszhálózat 1 fővonalból és számos kiegészítő járatból áll. Újdonság ebben az évben, hogy a fővonalon a legforgalmasabb időszakban, azaz szombat délután sűrítve, félóránként járnak a buszok. A magyarországi vendégeket a buszok mindkét este vissza is hozzák Szombathelyre, Kőszegre, illetve Körmendre - írja az Alon.hu.

Nincs mese, ott kell lenni a Facebookon

április 14. 14:55
Az online közösségi bormarketingről olvasható írás a Vinoporton, ahol Nagy Gábor kreatv szakember magyarázza el miért kell jelen lenni egy borászatnak a közösségi médiában. 
 
„Manapság nem az a kérdés, hogy használjuk-e a közösségi marketinget vagy nem, hanem az, hogy elég hatékonyan használjuk-e. Nézzük meg az alapokat; ha ezeket teljesítjük, akkor hatványozottan szélesíthetjük ki a vevőink táborát.
 
Hihetetlen, de még mindig sokszor hallom a címben szereplő mondatot, ezért először is szeretném leszögezni: ami nekünk jó/rossz, az egyáltalán nem biztos, hogy jó/rossz a cégünknek.

Ma már törvényszerűen kötelező - még Közép-Kelet Európában is - a közösségi média használata a marketingben. Sőt, az a hosszútávú tendencia, hogy a vásárlói szokásokra épülve egyre nagyobb hangsúly tevődik az online marketingre, háttérbe szorítva a hagyományos eszközöket - írja.

EU-s borpiac: nagy az egyetértés

április 14. 13:26
A szőlő- és borágazat helyzete és kilátásai, valamint az aktuális uniós szabályozás áttekintése volt a fő témája, az ötvenedik Vinitaly szőlészeti és borászati szakvásár keretében április 11-13. között Veronában megrendezett, uniós borászati fórumnak. Az eseményen Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár képviselte Magyarországot. 
 
A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint Gál Péter pozitívan értékelte az ágazat közös piacszervezés keretében elért eredményeit, és kiemelte a támogatási program folytatásának jelentőségét. Elmondta: a termelők számára egyszerűbbé kell tenni az EU-s szabályozást. 
 
Emellett hangsúlyozta a versenyképesség és hatékonyság növelésének fontosságát, amelyben az eredetvédelemnek kiemelt szerepe van. Az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések, valamint a hagyományos kifejezések az európai kulturális örökség részei, ezek védelme elengedhetetlen a harmadik országokkal folytatott tárgyalások során is.
 
Maurizio Martina olasz agrárminiszter zárszavában ugyancsak elégedetten értékelte, hogy számos kérdésben hasonló volt a résztvevők álláspontja. Megítélése szerint ez lehetőséget biztosít arra is, hogy az érintett tagországok közös javaslatokat fogalmazzanak meg az EU intézményekben és testületekben a témáról folyó viták során.
(MTI)