Elfogyott a pénze a Tokaj Kereskedőháznak?

Borászportál
2015. augusztus 03., 12:02


A hosszú távú fejlesztési program ellenére az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház heteken belül kifogyhat a pénzből. A felek optimisták, ám a források csak augusztus végéig elegendőek.
Elfogyott a pénze a Tokaj Kereskedőháznak?
A Világgazdaság úgy tudja, hogy bizonytalan a Tokaj Kereskedőház Zrt. finanszírozása. A fejlesztési program keretében 2,5 milliárd forintból épült fel egy 66 ezer hektoliter kapacitású tartálycsarnok, Tolcsván. A következő lépés – mondta el a lapnak Gaálné Király Enikő, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója – egy modern palackozóüzem felépítése lesz a tartálycsarnok szomszédságában. Ennek a kivelezése szintén elkezdődött, ám a befejezéséhez nem elegendő a kereskedőház feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által nyújtott 4,5 milliárd forintos hitel, amelyből egyébként 1,8 milliárdot szánnak az üzemre.
Tokajban hamarosan megkezdődik a szüret, és a gazdasági lap szerint a szőlő kifizetésére sincs meg a forrás a kereskedőháznál. Az állami cég a régió legnagyobb integrátorának számít, a kerházas borok több mint harmada felvásárolt szőlőből készül, ehhez pedig 1500 gazda, kb 1060 hektárjáról venne szőlőt a társaság.
 
A kereskedőház júniusi bejelentése alapján százezer mázsa szőlő felvásárlását tervezi az idén, a legolcsóbb termésekért kilónként 140-150 forintot adnak, az aszú kilójáért viszont már 2000-2500 forintot ajánlanak
 
Gaálné Király Enikő, a társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy biztos abban, hogy a magyar állam hosszú távon elkötelezett a szőlőfelvásárlás finanszírozása, a kereskedőház fejlesztése és tokaji borvidék megújítása mellett.
 
A lap megkereste a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, ahol a finanszírozást firtató kérdésre azt válaszolták, folyamatban vannak az egyeztetések.
Winelovers borok az olvasás mellé