Noha ma már annak is örülünk, ha december 24-én este a nagy rohanás után beesünk végre a fa alá, nem volt ez mindig így. Amikor még az évszakok ritmusának megfelelően, ráérősebben éltek az emberek, a karácsonyi vagy téli ünnepkör már Katalin napjával (november 24.) kezdetét vette, és tartott egészen Vízkeresztig, azaz január 6-áig. Ez az időszak pedig tele volt különféle közösségi eseményekkel, népi szokásokkal. A jeles napokhoz pedig számos hiedelem fűződött. (A cikk a hirdetés után folytatódik!)

 

December 13-át a Gergely-féle naptárreform előtt az év legrövidebb és így a legsötétebb napjának tartották. Ennek is köszönhető, hogy mindig is számos babona kötődött hozzá. Biztos, ami biztos, azért az erre napra jellemző ételekkel – mint például a Luca napi gombóc vagy pogácsa – ízesítették meg a sötét órákat. Ezekből szemezgettünk. Kezdjük rögtön azzal, ami hozzánk a legközelebb áll: a néphit úgy tartotta, hogy ezen a napon tilos a lányoknak és asszonyoknak bármilyen munkát is végezniük. Mert amit ezen a napon elkezdenek, azt sosem fogják befejezni – némi engedmény persze azért belefért, mint például a tollfosztás. De ha már tilos volt a házimunka, valamivel csak ki kellett tölteni a napot.

Például fel lehetett készülni a gonosz távoltartására, amelyhez jól jött a fokhagyma, de a seprű elrejtése is, nehogy a boszorkány megtalálja és a ház fölött keringjen.

E napon lehet(ett) annak is utána járni, hogy milyen idő várható az elkövetkező egy évben – a meteorológusok most ne figyeljenek ide. A hagymakalendárium elkészítéshez nem kellett más, mint egy fej hagyma 12 rétegre szedve, amit aztán besózva félretettek. Amikor már levet eresztett, abból következtettek arra, milyen idő lesz az egyes hónapokban. De szokás volt az is, hogy a karácsonyig tartó 12 napos időszakot feleltették meg a következő év tizenkét hónapjának, és ebből próbáltak következtetni a várható időjárásra.

Aztán jöhetett a Luca-szék faragása, amely többféle fából, s többféle darabból állt össze, naponta csak egy-egy műveletet volt szabad végezni rajta, de 24-ére el kellett készülnie. A néphit szerint ugyanis, aki az éjféli misén felállt erre, megláthatta a falu boszorkányát, igaz, ezután a széket tűzre kellett vetni. Kapisgálhatjuk is, mit tesz a mondás: úgy készül, mint a Luca széke.

Szeged környékén terjedt el a lucabúza csíráztatása: a búzát beleöntötték egy tálba, amit aztán naponta locsoltak, így karácsonyra pár centis zöld nőtt belőle. Ennek nagyságából következtettek a következő év termésére. Volt, ahol karácsony után a földeken szórták szét a lucabúzát a jobb termés és a zöld mező reményében. Ma is követhetjük e példát, de ne szórjuk ki, inkább együk meg, ugyanis nagyon egészséges.

Bálint Sándor néprajzkutató Ünnepi kalendárium című sorozatában is megemlíti a Luca naphoz kapcsolódó ételeket. A Luca pogácsa például azért volt más, mert szintén jósoltak vele, ehhez pedig madártollak és cetlire felrótt nevek is kellettek. Megjelölték a pogácsákat, beletűzték a tollakat, akié először pörkölődött meg, azt a következő évben valamilyen nagy szomorúság vagy veszteség érte. De cédulákat is el lehett rejteni a tésztában: egyes helyeken a lányok a szóba jöhető jövedőbelik nevét, míg máshol a hétköznapi élethez kapcsolódó jóslatokat írták rájuk. Ugyanígy jártak el a gombócokkal is, de sütő helyett forró vízbe került 12 gombóc, aprócska papíron 12 férfi nevével a belsejében, amelyik a leghamarabb feljött, úgy vélték, hogy abban található a jövendőbeli neve.

A pogácsát készíthetjük olyanra, amilyenhez éppen kedvünk támad. Lehet sima sajtos, burgonyás, de túrót is keverhetünk hozzá. Süthetünk édes változatot, amelyhez búzadarát, diót, mákot, túrót és lekvárt keverünk. Vagy követhetjük Limara péksége példáját, aki egy hajtogatott tepertős pogácsát nevezett ki Luca napinak. Mi most azonban egy egyszerűbb receptet osztunk meg – az ihlet innen van –, szigorúan figyelve arra, hogy tilos e napon a munka. Nagy előnye e pogácsának, hogy kihűlve is finom.