Magyarország, az egymillió alkoholista hazája

Borászportál
2012. január 16., 10:28


Isten hat nap alatt megteremtette a világot, s a hetedik nap megpihent. A nyolcadik napon kinyitott a Kocsma. A Sátán keze lehetett a dologban, mert a Kocsma azóta is velünk van, hiába küzdünk ellene. A Kocsma társadalmi intézmény, nem lehet csak úgy bezárni. Minden erre irányuló heroikus erőfeszítés megbukott - Szendi Gábor klinikai szakpszichológus és paleo-táplálkozás és élettani szakember írása.
Magyarország, az egymillió alkoholista hazája
 
Az USA-ban a 19. században komoly nemzeti mozgalom indult az alkoholtilalomért, s 1851-től kezdődően egyre több tagállamban tiltották be az alkohol árusítását. 1917-ben módosították az alkotmányt is, majd 1920-ban életbe lépett az alkoholtilalmi törvény. Ettől kezdve azonban soha nem látott méreteket öltött a bűnözés, a szeszcsempészet - és az alkoholfogyasztás. A Kocsmát a föld alá lehetett kényszeríteni, de nem lehetett bezárni. Mindössze 13 évig tartott a Nemes Kísérlet, és az alkoholtilalmat feloldották. Tanulság: az alkoholt be lehet tiltani, az alkoholizmust nem. Hasonló módon, csak gyorsabban bukott meg Gorbacsov papa alkoholtilalma is.
Magyarország lakossága kb. 10 millió. Ebből 1 millió alkoholista, 2-2.5 millió un. probléma ivó. Az összlakosság 30-35%-a alkoholproblémákkal küzd, tehát legalább a felnőtt lakosság fele érintett.
Az alkoholizmus megítélésében alapvetően két megközelítés ütközik. A tradicionális felfogás jellem és erkölcsi problémának látja, a modern felfogás betegségnek minősíti.
A cikk a hirdetés után folytatódik!
 
Az alkoholizmus, mint betegség
Jól tudjuk, hogy a betegség meglehetősen kultúra és értékfüggő jelenség. Még a testi elváltozások esetén sem egyértelmű mindig, mi beteg és mi egészséges. Jól ismert példa a sarlósejtes anémia, ami a vörösvértestek fejlődési zavara, s amely egyben védelmet jelent a maláriával szemben. Betegnek tekinthető-e az a személy, aki sikeresebben marad életben a malária sújtotta vidéken?
Az emberi viselkedés és lelki élet jelenségei kapcsán még önkényesebb valamit betegségnek vagy zavarnak titulálni. Rögtön bajba kerülünk, ha a betegséget úgy akarjuk meghatározni, mint a normálistól való eltérést. A rabszolgaság idején Amerikában javasolták a "kóros szökési vágy" diagnózis bevezetését, a 18-19 században az önkielégítést súlyos betegségnek tekintették, a Szovjetunióban elmebetegségnek tekintették azt, ha valaki nem hit a szocializmus örökkévalóságában, és sokáig hivatalosan is betegségnek tekintették a homoszexualitást. E kórképekben az a közös, hogy az éppen uralkodó nézeteket tükrözték vissza. A másik, kevésbé nyilvánvaló hasonlóság e diagnózisokban, hogy mindegyik mögött társadalmi érdekek húzódnak meg. A modern pszichiátriai diagnosztikus kategóriák közül sokba pedig egyenesen a gyógyszeripar gazdasági érdeke lehelt életet.
Az alkoholizmus betegségként való felfogását a pszichiátria azzal indokolja, hogy az alkoholtól fizikai függés alakul ki, megvonása súlyos tüneteket okoz, s részben ezért, részben az alkohol tudatmódosító és szorongáscsökkentő hatása miatt, az alkoholról a beteg nem tud lemondani, annak ellenére, hogy ez károsítja szociális, foglalkozási és törvényes kötelezettségei teljesítését. Szokás még a genetikai hajlamot is emlegetni érvként. Az alkoholfüggés tehát úgy van beállítva, mint ami nem az egyén akaratán múlik, s az alkoholfüggő hiába látja alkoholizálása minden káros következményét, alkoholizálásának nem tud véget vetni. Azonban így betegség a lóversenyezés, a szerencsejáték, az internetfüggés, a pornófüggés, a kényszeres vásárlás, stb. De vajon akkor a sorozatgyilkosság miért nem betegség? Pontosan ugyanazok a kritériumok teljesülnek.
Ha a társadalom felől nézzük az alkoholizmust, akkor a betegségként való kezelés egy képmutató kompromisszum. Amerika példája mutatja, hogy az alkoholizálás bűncselekménnyé minősítése nem old meg semmit. Maradva a hazai számoknál, egymillió embert mégsem lehetne börtönbe csukni. Megjegyzem, hogy ugyanakkor a kábítószer-használatot szemrebbenés nélkül bűncselekménynek minősítették. Ugyan mennyivel veszélyesebb? Ez az önkényes különbségtétel is azt bizonyítja, hogy az alkoholizmust azért minősítik betegséggé, mert elterjedtsége miatt a hatalom tehetetlen vele szemben.
Az alkoholizmust (másnéven: alkoholfüggőség) a WHO (Egészségügyi Világszervezet) egyértelműen a betegségek közé sorolja. Olyan idült betegségnek tartják, melynek kezdete alattomos, felismerhető tünetei vannak, s ezek az alkoholizmus súlyosságával arányosak. Az alkoholfüggőség testi és lelki tünetekben jelentkezik. A testi függőséget a toleranciafokozódás (egyre nagyobb mennyiségek ivása ugyanolyan hatás eléréséhez), és az alkohol hiányában vagy a szokottnál kevesebb mennyiségű alkohol fogyasztásakor jelentkező megvonási tünetek jellemzik. A lelki tünetek között szerepel a kontrollvesztés, azaz az ivás a nyilvánvaló egészségkárosító hatása ellenére is folytatódik. Az alkoholizmus fogalmához még a szociális helyzet károsodása is társul, mely a függőségben lévők, ill. családjuk életében jelentkezik. Az alkohol rendszeres fogyasztása akkor minősül betegségnek, ha az alkoholizmus testi, lelki és szociális tünetei már kimutathatóak.
Az alkoholizmus, mint játszma
Claude Steiner szerint, aki az alkoholisták játszmáit leírta, azzal, hogy az alkoholizmust betegségnek nevezték el, többet ártottak, mint használtak. Steiner szerint alkoholistának lenni döntés kérdése, és a beteggé minősítés felment a döntés felelőssége alól. Leegyszerűsítve a kérdést, azt is mondhatnánk, hogy addig alkoholista valaki, amíg nem dönt úgy egy nap, hogy többet nem iszik.
Steiner szerint az alkoholizmus egy játszma. A játszma olyan, mint egy előre megírt színpadi jelenet, amelyet akárhányszor el lehet játszani, vannak benne előre "megírt" szerepek, és minden játékosnak megvan a rejtett nyeresége, azaz motivációja arra, hogy játssza a szerepét.
Túllépve kicsit a steineri elemzés naivitásán, ami általában is jellemzi a játszmaelemzést, mint módszert, azt mondhatjuk, hogy az alkoholista remekül kihasználja azt a paradoxont, amit azáltal teremt a társadalom, hogy betegségnek minősíti az alkoholizmust.
Játszunk el a gondolattal, hogy az alkoholizmust ismét bűncselekménnyé minősítenék. Azonnal semmivé foszlana minden olyan védekezés, hogy "nem tehetek róla", meg "akarom, de nem megy". A törvényt nem érdekelné, miért nem tudott ellenállni az alkoholista, csak a tény érdekelné, hogy ivott. Az akaraterő magánüggyé válna.
Meddig vagyunk képesek uralni saját alkoholfogyasztásunkat?
Az alkoholizmus betegséggé nyilvánítása azonban közüggyé teszi azt a kérdést, hogy miként követelhetünk meg valakitől valamit, miközben nem tehet róla.
Az alkoholista játszmája arra megy ki, hogy nyugodtan ihasson tovább. Ennek érdekében, ha teheti, tagadja, hogy ő iszik, vagy ha ez már nem megy, akkor azt állítja, hogy ura helyzetnek, bármikor abba tudja hagyni, ha akarja. Ha ez sem megy, akkor jön azzal, hogy ő beteg.
Steiner szerint az alkoholisták módszere az, hogy elfogadják, hogy ők rosszak, de bebizonyítják, hogy a környezetük sem jobb náluk. Az alkoholista környezetében szerepeket oszt ki. Az Üldöző az, aki kíméletlenül ostorozza az alkoholistát ivásáért. Neki az a válasz, hogy "Én beteg ember vagyok, hogy bánhatsz velem így?". A Balek egy lehetséges másik szerep. Ő az, aki mindig elhiszi, hogy "ez az utolsó eset". Ha a Baleknak elege lesz abból, hogy mindig megbocsásson, és Üldözővé válik, akkor szembesítve lesz azzal, hogy nem méltányolja az alkoholista igyekezetét, nem érti meg, hogy ez egy betegség. Az alkoholista számára a legnagyszerűbb az, ha valaki elvállalja a Megmentő szerepet. A Megmentő az, aki "hisz" az alkoholistában, látja benne a "jó embert", mindig megbocsát, "küzd érte", mert "meg akarja menteni".
Steiner szerint az alkoholista azon keresztül manipulálja az embereket, hogy mindenki szereti magát "jó embernek" hinni. "Mégiscsak az apám/férjem/testvérem", szokták mondani. Vagyis senki nem meri felvállalni az Üldöző szerepét. A Balek és a Megmentő szerep sokszor társfüggést vagy anyagi kiszolgáltatottságot takar.
Az alkoholista játszmából egyféleképen lehet kilépni, ha úgy tekintünk az alkoholizmusra, mint egy szándékos önpusztításra, amelyhez nem kívánunk Balekként vagy Megmentőként asszisztálni.
Szerkesztette: Németh Richard
Winelovers borok az olvasás mellé