Hogy szaladnak az évek! Emlékszem a kezdetekre, amikor a budafoki szüreti mulatság közepén állt a rendezvény, összegyűjtve az embereket az Oroszlános Udvarba. Ide menekült mindenki a vursli hangulat elől, mert itt kellemes volt a zene, és kóstolásra érdemes borok kerültek a poharakba.

Aztán jött a „szakítás”, amit szívem szerint nem bánok. Mára már bejáratott helyszínen, és időpontban a nyárelő egyik fontos budapesti borrendezvényévé vált a Kárpát-medencei Borászok Találkozója.

 

Épphogy elindultam haza, kezemben az utolsó korty Lenkey Fordítással, az jutott eszembe először, hogy családbarát fesztiválon voltam. Ezt borrendezvényre ritkán lehet mondani. Itt adva volt egy meseszép kert, ahol kellő óvatosság mellett a kicsiknek lehetett szaladgálni, biciklizni, kézműveskedni. Úgy gondolom, hogy a gyerekek kimondottan jól érezték magukat, míg apáék, anyáék űzték ezt a fura felnőtt szokást, a borkóstolást vagy mit – ugye.

A szombati nap kicsit csendesre sikerült. Egyrészt a borongós időjárás miatt, másrészt azért, mert a rendezvény amolyan majdnem tipikus dél-budai hangulatot öltött magára. A helyszín tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető, a rózsák különlegesség teszik a hangulatot, jó koncertek, finom borok, ételek, és a magyar a borrendezvényekhez képest kimondottan olcsón lehet ezekhez az élvezetekhez jutni.

Számomra hibátlan volt az egész. Erről nem csak a borok és a helyszín tehetett, hanem a príma kis programkínálat is. A most negyvenes korosztálynak Póka Egon a magyar rock- és blueszene egyik emblematikus figurája, aki a Hobo Blues Band mellett, játszott Radics Bélával, Zoránnal, Charlieval. Ő nyomott egy kis „keményet” a délután kezdetén, amihez odatette a maga kis örültségét. 

A folytatásban már jókora csúszással lépett színpadra a Rendhagyó Primástalálkozó Pál István Szalonnával az élen, amelyhez Herczku Ágnes adott hozzá nem is keveset. Olyan magyar népzenét játszanak, amely alapján egyre nehezebben értem a régi mondást: „sírva vigad a magyar”.

 A csúszás azért volt igazán nagy baj, mert nem volt módomban megvárni régi kedvencemet, a rendezvény „reklámarcát” Ferenczi Gyurit és a Rackajamet. Gyurival először 1995 környékén találkoztam, amikor egy budai szórakozóhelyen adott koncertet minden csütörtök este. Társa volt ebben a Herfli Davidson, de már akkor is az egész este egyszemélyes show volt. Gyuri kiült a székre egy szájharmonikával, egy korsó sörrel, szemében huncut csillogás, száján egy pajkos félmosoly, és elkezdődött az őrület a blues és a rockzene klasszikusaival, közös éneklés, rengeteg humor és az emberek nem akartak hazamenni. Garantált volt a teltház. Ma már inkább a városi folk zenét ötvözi, a magyar népzenével, és persze nem hiányozhatnak a blues, rock'n'roll, soul motívumok sem. Gyuri egy halom saját lemez tulajdonosa, és összesen 270 (!) lemezen működött közre. Aki számít a zeneiparban, az már dolgozott vele. Az elmúlt években a Csík Zenekarral együtt lépett fel a Kárpát-medencei Borászok találkozóján. Emellett rendes ember is, mert szereti a bort.

 

Kezdjük az elején: először is ajánlom mindenki figyelmébe a Kő-Papír-Olló olaszrizling sorozatot Csetvei Krisztitől, a móri Csetvei Pince tulajdonos-borászától. Az elsőnek - amely már készen van - a címkéjén a Papír (Tenyér) van a fő helyen, mivel ez a sorozat legkönnyebb, reduktív tagja. Majd jön később a két kicsit nehezebb, fahordós tétel, erejük szerint az Olló és a Kő. A "papír" könnyed darab, szép savakkal, diszkrét fajtajelleges jegyekkel, jól iható, igazi nyári bor Somlóról; a hölgynek nemcsak Mórott, hanem hazánk legkisebb borvidékén is van szőleje. 

Nehéz volt elmenni dr. Laposa József, Balla Géza, Bott Frici, Maurer Oszi és boraik mellett, de hát nem olyan rég volt módon mindegyikből bőven kóstolni. Felvidéki barátainknál persze muszáj volt valahol megállni, így Mátyás András egyik borára esett a választásom. Egy kevésbé népszerű fajtát választottam, a Pinot Blanc-t. Ízletes, ízben gazdag az előzőeknél, kicsit izmosabb bor.

Három meglepetéssel is szolgált a nap. Tagadhatatlan, hogy imádója vagyok Tokajnak és elsősorban a mádi termelőknek. Régóta figyelem Lenkey Géza munkáját, amely jó példa arra, hogy a kemény munka, a tanulás mindig meghozza gyümölcsét. Egy olyan bor kerül hamarosan a piacra, amely 2008 óta vára sorára a pince mélyén. Neve szerintem kicsit Gézára is ráillik: Túlélő. Furmintból, hárslevelűből és sárgamuskotályból készült házasítás. Azért kapta ezt a nevet, mert összesen kb. 3000 (Géza mondta a számot, de ezekben nem vagyok jó) üveg élte túl a birtok egyik legnagyobb lisztharmat támadását. Igazi mádi bor, tele van ásvánnyal, mellette egy kevés hordóaroma, finom almás, körtés jegyek, amit megdob egy diszkrét muskotályos lebbenés. Hibátlan szerkezet, de csak azoknak ajánlom, akik a borban szeretik a gondolatokat, a felfedezés örömét, csak úgy iszogatni ezt a bort nem lehet!

A második meglepetés egy beregszászi pince volt. Azért volt meglepetés, mert sohasem ittam még innen semmit. Számunkra kissé nehezen érthető léptekben dolgozik a Chateau Chizay, aki a Borászportál standja mellett rendezkedett be, és fogadott számos érdeklődőt. Összesen 300 ha területen van szőlőjük, de vásárolnak is hozzá. 8 év orosz tanulás után nagy nehezen kibogoztam, hogy az egyik palackban Sauvignon van, ami itt Blanc-t jelent. A vöröst egyszerűen Cabernet-nak címkézik. Nem túl izgalmas, de nagyon korrekt, harmonikus, reduktív bor került a pohárba, amiből több százezer palackkal készítenek. Aki Beregszászon jár és megteheti, keresse fel a birtokot, ahol felszerelt kóstolóterem, egyéb nem boros programlehetőség áll a szomjas emberek rendelkezésére.

A harmadik, nem is meglepetés, hanem öröm volt Wunderlich Lojzit jókedvvel telve újra látni. Emellett itt voltak saját borai, a régi Wunderlich címkékkel. Nagyon nagy kedvvel ittam a 2006-os Merlot-t. Először picit megijedtem a bor majdnem fekete színétől, mert eszembe jutott, hogy Villányban szeretik ezt a fajtát is túlpörgetni. De elég volt egy gyorsat beleszagolni és megnyugodtam. Kicsit szilvás, kicsit cseresznyés, kicsit fűszeres, picit fás és még elsősorban gyümölcsös jegyekkel. Ízében kellően koncentrált, de nem eltúlzott, savai és tannin is a helyére került mára. Ízében is elsősorban a sötét színű gyümölcsök vannak hangsúlyban és egy pici fa. Egy nagyon kellemes vörösbor, a gasztróban is helye van.

A búcsú szomorú pillanatához egyértelmű volt a választás: Lenkey-féle 2000-es évjáratú édes fordítás. Mi is ez a fordítás? Hivatalosan tokaji borkülönlegesség, aminek lényege, hogy a már aszúkészítésnél egyszer felhasznált, de még ízekkel, energiával teli törkölyt újra felöntik musttal vagy újborral. Az aszúszemekben lévő cukor beindítja az erjesztés, és kinyerődik a szemekből a maradék csoda. Az első korty után botritisszel van tele az orr, és a száj is. Emellett a teljes aromatikát uralják a csonthéjasok, alma, aszalt füge, és a több mint egy évtizedes érés. Az, hogy mennyi cukor maradt benne, nem kardinális kérdés. A bor nem erről szól, persze érezni, hogy van benne, de a szép savak egyrészt letompítják, másrészt, ami fontosabb, hogy a botritiszes tokaji borra jellemző ízjegyek átveszik a hatalmat. Mindemellett maradt benne valami könnyedség, ami miatt nem okozna gondot több pohárral is elfogyasztani belőle egy este.