A kékfrankos vitathatatlanul a mi fajtánk, a Kárpát-medence szőlője. Jelentős mennyiségben és értelmes minőségben csak Magyarországon, valamint Ausztriában található meg. Tokaj-Hegyalján kívül az összes borvidékünkön előfordul kisebb vagy nagyobb számban, és fontossággal. Ezért a nemzetközi jelenléthez szükséges mennyiség is rendelkezésre áll. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kékfrankos tökéletesen megfelel a mai vörösborízlésnek. Gyümölcsös, lendületes, jól érlelhető, képes nagy borokat adni, és kiváló rozéalapanyagnak is. Elmondható, hogy gyakorlatilag az összes borstílusban megállja a helyét.

Végezetül, ha követni tudjuk Mittelburgenland, Lajta-hegy és Vas-hegy kékfrankosait, akkor mi is felkanyarodhatunk az osztrák vidékek által kitaposott útra. Szerencsére már itthon sincs hiány a fineszes, egyedi kékfrankosokban, csak lennének egy kicsit stabilabbak ezek a borok!

 

Ez is felmerült bennem a kékfrankosról szóló mesterkurzuson a Borkollégiumban. A kóstolt 15 borból 12 izgalmas tétel volt, a maradék 3 pedig használhatatlanul kellemetlenek bizonyult. Igazán elégedett nem lehettem, mert a legtöbb magyar kékfrankosban éreztem egy kis tisztátalanságot, bizonytalanságot. Ezek a problémák feledhetőek lettek volna, mivel az összes borban volt valami egyéniség, hordozták a terroir jellegzetességeit. De a mesterkurzus végén érkezett két osztrák tétel, amelyek megmutatták, hogy egy bor bármennyire is izgalmas, a tisztaság alapkövetelmény, mert különben nem ér semmit az egész. Ezt a problémát mielőbb meg kell oldani.

 

 

Röviden szeretnék beszámolni saját, és a nagyjából 25 fős, vidám, kóstoló társaság kedvenc borairól. Esterházy és Tinhof 2011-es kékfrankosai egyértelműen a mezőny fölé emelkedtek. Illatában mindkettő gazdag, csupa gyümölcs és fűszer. Sűrű szerkezet, lendületes savak, nem elhanyagolható mennyiségű tannin jellemzi a tételeket. Nagy potenciállal rendelkező borok. Ízükben is rengeteg a gyümölcs: málna, meggy, eper, és diszkréten megjelennek a hordófűszerek. Ám nem ezért voltak jobbak a több kóstolt tételnél, hanem az előbbiekben sokat emleget tisztaság, és kiváló hordó használat emelte ki ezeket a társaik közül.

 

A legjobb kékfrankosok sorában szerepelt két szekszárdi termelő, Vida Péter és Mészáros Pál borai. Mit tudnak ezek a tételek, amitől annyira tetszettek? Egyrészt ízig-vérig kékfrankosok, másrészt utolsó cseppig szekszárdiak. Tele vannak gyümölccsel, kis virággal, pici földes jegyekkel. Szájban tüzes, sűrű, vastag és mégis sima, könnyen csúszik, mert jók a savak, van lendület és a potenciálban sincs hiány.

 

 

Végül volt egy izgalmas meglepetés is, hiszen Csopak és Füred vidéke nem a kékfrankosról híres, bár azt már tudjuk, hogy a szőlő itt nagy csodákra képes. Ugyanúgy, ahogy a Homola Pincében Homonna Attila is egy igen pompás kékfrankost készített 2013-ban. Fiatal gyümölcsök, meggy, cseresznye, málna és jó adag ásvány uralja az aromákat. Tüzes, picit alkoholos, de mégis jó egyensúlyú bor, könnyed, jól iható, köszönhetően a szép savaknak.

 

A kóstolt tételek alapján elmondható, hogy a 2012-es és a 2013-as évjárat jól áll a kékfrankosnak. A 2014 felejthető lesz, már az a kevés, ami készült. A 2015-ös év szép reményekkel kecsegtet.

 

Tessék jó sok kékfrankost inni egész évben, mert megéri!

 

A Borkollégium korábbi mesterkurzusairól itt írtunk.