Kékfrankos, a mi kis vörösünk – Borkollégium Kékfrankos mesterkurzus

Gonda György
2015. október 27., 06:15


Kékfrankos, amire építeni kell! Miként Gál Péter, egri borász, Junibor tag, a Földművelési Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes-államtitkára is kifejtette nemrég egy szekszárdi konferencián. A kékfrankos az a kékszőlő és vörösbor, amelyre a magyar bor nemzetközi piacon való megjelenésében alapozni kell. Szóval ő a mi kis vörösünk!
Kékfrankos, a mi kis vörösünk – Borkollégium Kékfrankos mesterkurzus
Fotó: Graselly Balázs
A kékfrankos vitathatatlanul a mi fajtánk, a Kárpát-medence szőlője. Jelentős mennyiségben és értelmes minőségben csak Magyarországon, valamint Ausztriában található meg. Tokaj-Hegyalján kívül az összes borvidékünkön előfordul kisebb vagy nagyobb számban, és fontossággal. Ezért a nemzetközi jelenléthez szükséges mennyiség is rendelkezésre áll. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kékfrankos tökéletesen megfelel a mai vörösborízlésnek. Gyümölcsös, lendületes, jól érlelhető, képes nagy borokat adni, és kiváló rozéalapanyagnak is. Elmondható, hogy gyakorlatilag az összes borstílusban megállja a helyét.
Végezetül, ha követni tudjuk Mittelburgenland, Lajta-hegy és Vas-hegy kékfrankosait, akkor mi is felkanyarodhatunk az osztrák vidékek által kitaposott útra. Szerencsére már itthon sincs hiány a fineszes, egyedi kékfrankosokban, csak lennének egy kicsit stabilabbak ezek a borok!
 
Ez is felmerült bennem a kékfrankosról szóló mesterkurzuson a Borkollégiumban. A kóstolt 15 borból 12 izgalmas tétel volt, a maradék 3 pedig használhatatlanul kellemetlenek bizonyult. Igazán elégedett nem lehettem, mert a legtöbb magyar kékfrankosban éreztem egy kis tisztátalanságot, bizonytalanságot. Ezek a problémák feledhetőek lettek volna, mivel az összes borban volt valami egyéniség, hordozták a terroir jellegzetességeit. De a mesterkurzus végén érkezett két osztrák tétel, amelyek megmutatták, hogy egy bor bármennyire is izgalmas, a tisztaság alapkövetelmény, mert különben nem ér semmit az egész. Ezt a problémát mielőbb meg kell oldani.
 
Kékfrankos, a mi kis vörösünk – Borkollégium Kékfrankos mesterkurzus
Fotó: Graselly Balázs
 
Röviden szeretnék beszámolni saját, és a nagyjából 25 fős, vidám, kóstoló társaság kedvenc borairól. Esterházy és Tinhof 2011-es kékfrankosai egyértelműen a mezőny fölé emelkedtek. Illatában mindkettő gazdag, csupa gyümölcs és fűszer. Sűrű szerkezet, lendületes savak, nem elhanyagolható mennyiségű tannin jellemzi a tételeket. Nagy potenciállal rendelkező borok. Ízükben is rengeteg a gyümölcs: málna, meggy, eper, és diszkréten megjelennek a hordófűszerek. Ám nem ezért voltak jobbak a több kóstolt tételnél, hanem az előbbiekben sokat emleget tisztaság, és kiváló hordó használat emelte ki ezeket a társaik közül.
 
A legjobb kékfrankosok sorában szerepelt két szekszárdi termelő, Vida Péter és Mészáros Pál borai. Mit tudnak ezek a tételek, amitől annyira tetszettek? Egyrészt ízig-vérig kékfrankosok, másrészt utolsó cseppig szekszárdiak. Tele vannak gyümölccsel, kis virággal, pici földes jegyekkel. Szájban tüzes, sűrű, vastag és mégis sima, könnyen csúszik, mert jók a savak, van lendület és a potenciálban sincs hiány.
 
Kékfrankos, a mi kis vörösünk – Borkollégium Kékfrankos mesterkurzus
Vida Péter kékfrankos ültetvénye, Hidaspetre (Forrás: Facebook.com/Vidaborbirtok)
 
Végül volt egy izgalmas meglepetés is, hiszen Csopak és Füred vidéke nem a kékfrankosról híres, bár azt már tudjuk, hogy a szőlő itt nagy csodákra képes. Ugyanúgy, ahogy a Homola Pincében Homonna Attila is egy igen pompás kékfrankost készített 2013-ban. Fiatal gyümölcsök, meggy, cseresznye, málna és jó adag ásvány uralja az aromákat. Tüzes, picit alkoholos, de mégis jó egyensúlyú bor, könnyed, jól iható, köszönhetően a szép savaknak.
 
A kóstolt tételek alapján elmondható, hogy a 2012-es és a 2013-as évjárat jól áll a kékfrankosnak. A 2014 felejthető lesz, már az a kevés, ami készült. A 2015-ös év szép reményekkel kecsegtet.
 
Tessék jó sok kékfrankost inni egész évben, mert megéri!
 
Kóstolt tételek:
  • Malatinszky Le Sommelier Villányi Kékfrankos 2008
  • Linnbrunn Kékfrankos Válogatás Villány 2013
  • Homola Kékfrankos Füred-Csopak 2013
  • Vincellér Kékfrankos Sopron 2013
  • Vida Péter Hidaspetre Kékfrankos Szekszárd 2013
  • Garger Imre KÉKfrankos Válogatás Vaskeresztes 2012
  • Gere Tamás és Zsolt Kékfrankos Villány 2012
  • Mészáros Pál Bodzási Kékfrankos Válogatás Szekszárd 2012
  • Vesztergombi Kékfrankos Válogatás 2012
  • Karner Gábor Tavasszal a föld Mátra 2012
  • Bolyki János Kistibrik Kékfrankos 2011
  • Esterházy Leithaberg DAC Kékfrankos 2012
  • Esterházy Blaufrankisch 2011
  • Tinhof Leithaberg DAC 2011
  • Bott Frigyes Kékfrankos Kürt 2013
A Borkollégium korábbi mesterkurzusairól itt írtunk.
 
A Borkollégiumban 2015-ben a következő mesterkurzusok várnak:
 
  • Ausztria mesterkurzus: 2015. október 27. 18:00-22:00
  • 2011 nagy magyar vörösborai mesterkurzus: 2015. november 3. 18:00-22:00
  • Terroir Club – Terra Hungarica: Organikus és biodinamikus borok Európából és Magyarországról: november 5. 17:00-21:30
  • Édesbor = jó bor mesterkurzus: 2015. november 17. 18:00-22:00
  • Pezsgő mesterkurzus: 2015. december 1. 18:00-22:00
  • Dél-Afrika mesterkurzus: 2015. december 8. 18:00-22:00
  • Savszerkezetek mesterkurzus: 2015. december 15. 18:00-22:00
A kóstolók helyszíne: 1026 Budapest, Pasaréti út 14.
 
További információkért ide kattints!
A Borkollégium mesterkurzusaira itt tudsz jelentkezni.
Winelovers borok az olvasás mellé