„Kiemelkedően magas magnéziumtartalma miatt párját ritkító pozitív élettani hatásokkal bír”

Geri Ádám
2020. október 15., 19:18


Új csillag lehet a magyar bor egén a csobánci Bakos Pincészet, akik idén debütálnak az Olaszrizling Októberen. Bakos Aranka, a családi pincészet tagja a vele készített bemutatkozó interjúban bevallja, nem mindig volt a kedvence az olaszrizling, ez azonban gyorsan megváltozott a saját borok megszületésével.
„Kiemelkedően magas magnéziumtartalma miatt párját ritkító pozitív élettani hatásokkal bír”
 
Nagyon új történetről van szó az Önök esetében, 2019-ben kezdték értékesíteni a boraikat. Kérem, mutassa be a Bakos Pincészetet!
 
Bár férjem gépészmérnök, én pedig andragógus vagyok, van kötődésünk a földhöz családilag, igaz, a szőlőhöz eddig utoljára nagyapámnak volt köze. 2013-ban alapítottuk a birtokot, akkor vettük az első négy ültetvényünket szürkebarát és olaszrizling tőkékkel. Két évre rá újabb területeket vásároltunk, ide már mi telepítettünk pinot blanc-t és furmintot. Azért ezekkel a fajtákkal dolgozunk, mert a Csobáncon ezek mind évszázadok óta jelen vannak. Jelenleg összesen 3 és fél hektárról készítünk bort. Az ásványosság nálunk központi kérdés, kizárólag terroir borokat készítünk szigorú terméskorlátozás mellett, a prémium minőségre törekedve. Nagyon nagy büszkeség, hogy máris elismerik a munkánkat, a 2018-as olaszrizlingünk megkapta a Balatonfelvidéki Nemzeti Park  védjegyoltalmát.

Említette, hogy nincs boros „előéletük”, segíti valaki a munkájukat a szőlőben és a pincében?

A csapat tagja még Knolmajer Ferenc, a Szent György-hegy Hegyközség elnöke, a Badacsonyi Borlovagrend nagymestere és Nádasi András sommelier. A döntéseket is mindig velük együtt hozzuk meg. És már úton az utánpótlás is: fiúnk másodéves a keszthelyi Georgikon szőlész-borász szakán, lányunk pedig gyógyszerész, kutatási témája az ételek és az italok egészségre gyakorolt hatásai és gyógyszerek interakciói, a fehérborok egészségre gyakorolt hatásáról előadásokat is szokott tartani.
 

Mire jutott a lánya az olaszrizlinggel kapcsolatban?

Nálunk kiemelkedően magas az olaszrizling borok magnéziumtartalma, ez párját ritkító pozitív élettani hatásokkal bír. Ez az ásványosság a keserű mandulás aromával és a savassággal együtt olyan elegyet alkot, hogy általa én is nagyon megszerettem a fajtát, pedig korábban nem tartozott a kedvenceim közé. Nem véletlen, hogy kiemelt fajta a borvidéken és országosan is, ami azért is jó, mert nagyon sok helyen lehet kóstolni, ami által mi is tanulunk, fejlődünk.

Milyen tételeket visznek a szombati Olaszrizling Októberre?

A 2016-os, első forgalomba hozott olaszrizlingüntől kezdve a 2019-esig bezárólag a teljes sorunkat, ezen kívül visszük a furmint és a pinot blanc tételünket, valamint a pinot blanc-szürkebarát házasításunkat. Utóbbi szerintünk egy nagyon különleges bor, de majd a közönség megmondja, valóban így van-e.

A piacra lépésük után nem sokkal jött a járvány. Gondolom, nem ilyen indulásról álmodtak.

Nagyon megterveztük a piacra lépést és szerencsére a Covid ellenére sikeres időszakot tudhatunk magunk mögött. Ebben az évben öt rangos eseményen tudunk résztvenni, a legkiemelkedőbb közülük talán az Olaszrizling Október, amit már nagyon várunk, kíváncsiak vagyunk a visszajelzésekre. Ezen kívül szerveztünk Kecskeméten a lakhelyünkön három darab 40 fős kóstolót, azok is nagyon jól sikerültek. És a járvány abban sem akadályozott meg minket, hogy 2020-ban elkészítsük az első késői szüretelésű borunkat, ami egy szürkebarát lesz és amire már készültünk egy ideje. Az idősebb borászoktól folyamatosan azt halljuk, hogy a Csobáncon milyen fantasztikus édes borokat is lehet készíteni, úgyhogy mi is belevágtunk.
 
Winelovers borok az olvasás mellé