Summer Party a Dunánál, igazi nyári borokkal

Gonda György
2018. július 02., 14:01


Melengető nyári este, csillagos ég, vidám zsivaj, laza borok, teltház. Gondolom, így tervezte a Winelovers Afterwork csapata és a vendégsereg is a nyárköszöntő Summer Party-t a Kopaszi-gáton, a Cactus Juice-ban. Csakhogy megjött a júniusi ősz, a lehűlés és az eső, és mindez némi aggodalomra adott okot. Mire eljött a várva várt nap, az időjárás szerencsére szebbre fordult, bár a nyári langymeleg és a csillagos ég elmaradt. 
Summer Party a Dunánál, igazi nyári borokkal
Fotók: Gellér Anna
 
A terv többi része megvalósult, sőt, akkora volt az érdeklődés, hogy lesz második forduló is. Reméljük, akkor már az időjárás sem űz tréfát velünk. Panaszra persze most sem volt okunk, mert így is igazán pazar volt az este.

Szakmai szempontból szükségtelen alaposan elemezni a kóstolt borokat, mert itt elsősorban az élvezeten van a hangsúly. Jobb is ilyenkor nem foglalkozni az egyensúlyokkal, fajtajelleggel, technológiával és így tovább, el kell engedni a tudományos borkóstolást. Maradjunk az alapvető eldöntető kérdésnél: ízlik vagy nem?
 
 
Tulajdonképpen mit várunk egy nyári bortól? Legyen könnyed, élénk, alacsony alkoholtartalmú, illatos és frissítő. 
 
Arról mindenféleképpen szót kell ejteni, hogy a kóstolt tételek kiváló választást nyújtanak azoknak, akiket nem érdekelnek az egyforma ízű rozék vagy készpénzt termelő, súlytalan buborékos termékek. A laza borozgatásokhoz van ezeken kívül is – és csak ezeken kívül van – választási lehetőség. Arra is kaptunk választ, hogy ilyen típusú borokat nem csak parfümös, egynyári fajtákból lehet készíteni. Nyújthatnak jó ár-értékű arányú lehetőséget a furmintok, szürkebarátok, és a rajnai rizlingek is. Meglepő módon jól is szerepeltek ezek a fajták, pedig nem a nyári kategóriában szoktak indulni. A Hétszőlő furmintja és Kamocsay-féle szürkebarát igazán jól sikerültek.
 
Summer Party a Dunánál, igazi nyári borokkal

Reduktív vagy nagyon minimális hordózással megtámogatott tételeket iszunk ilyenkor szívesen, ahol elvárás az alacsony alkoholtartalom, üdeség, lendület és az érezhető, de semmiképpen sem tolakodó gyümölcsösség, ízgazdagság. A vörösöknél a visszafogottabb tannin is kérés. Ezeket szeretjük a nyári szezonban. A legtöbb meghívott pincészet ilyen tételeket kívánt bemutatni, még akkor is, ha Villányból jöttek, ahol ezek a típusú borok csak az elmúlt 4-5 évjáratban jelentek meg. A beszédes és fantáziadús, a sváb gyökerekre is utaló nevű Tüchtig a Günzer Pincészettől pont ilyen volt.

A jó borokhoz kell egy jó hely is. A Kopaszi-gát pedig egy tökéletes választás, itt ugyanis mindenki megtalálja a magáét. Jól érzi magát a futás vagy a jóga megszállottja, a konzervatívan romantikázó pár, a szivárványszínű unikornist kereső cukiskodó, és a legföldhözragadtabban foci vébét akaró is. A Cactus Juiceban futni és jógázni nem nagyon lehet, de a többi adott, és van egy nagy, Dunáig lefutó terasz is. A személyzet a hely megszokott üzletmenetéhez képest sok vendéget is ügyesen, vidáman és gyorsan szolgálta ki. Köszönjük szépen!
 
Summer Party a Dunánál, igazi nyári borokkal

Olyan volt az idei első Winelovers Afterwork Summer Party, amilyennel köszönteni illik a nyarat. Hangulatban felhőtlen, borokban szerethető; aki lemaradt róla, az elmehet a következőre július 26-án.

Kedvenceim voltak ezen az estén: 
  • Haraszthy Pincészet Pinot Grigio 2017
  • Haraszthy Pincészet Pinot Noir Rosé 2017
  • Kamocsay Ákos Sárgamuskotály 2017
  • Kamocsay Ákos Szürkebarát 2015
  • Tokaj Hétszőlő Furmint Birtokbor 2016
  • Vabrik Pince Rajnai Rizling+ 2015
  • Günzer Pincészet Tüchtig 2017 (Portugieser-Kadarka)
 
Kiállítók voltak: 
Gedeon Birtok (Kunság); Günzer Pincészet (Villány); Haraszthy Pincészet (Etyek-Buda); Kamocsy Ákos Prémium Borok (Neszmély); Kiss Attila (Mátra); Ruppert Borház (Villány); Skrabski Pince (Balatonfüred-Csopak); Tokaj Hétszőlő Organic Vineyards (Tokaj-Hegyalja); Vabrik Pince (Etyek-Buda); Várszegi Pincészet (Balatonboglár); Vesztergom Pince (Balatonfüred-Csopak)
Winelovers borok az olvasás mellé