„Bor, Kultúra, Mecseknádasd”

(X)
2015. október 05., 21:09


Az év szinte minden hétvégéjén programokkal, kikapcsolódási lehetőségekkel várják a látogatókat Mecseknádasdon. Az oda érkező családok, borkedvelők, kirándulócsoportok, baráti társaságok egy percre sem tudnak unatkozni a faluban és környékén. Borról, kultúráról és ezek összefonódásáról kérdeztük Hetényi Jánost, a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesületének elnökét, a Hetényi családi pincészet alapítóját. 
„Bor, Kultúra, Mecseknádasd”
Mecseknádasd neve mostanában többször is felmerült boros, illetve gasztro-kulturális rendezvények kapcsán. Mi ez az újítás a településen?
 
Nem is újításnak mondanám, inkább nyitásnak a falun kívülről érkező, minél szélesebb vendégkör felé, ugyanis Mecseknádasdon régi hagyománya van a jó ételek és jó borok élvezetének, de eddig ezt csendben, a magunk örömére tettük. A véletlenül betoppanó, leginkább környékben nyaraló, pihenő vendégek visszajelzéseiből viszont úgy gondoltuk, jó az út, amin járunk, hogy akár országos szintűvé növeljük a hagyományos, helyi eseményeket.
 
„Bor, Kultúra, Mecseknádasd”
 
Mik ezek az események és honnan indultak?
 
Az eddigi legsikeresebbnek a Magyarországi Németek Országos Borversenye mondható, mely az évjárattól függően 600-700db nevezett mintát jelent. Ezt az eseményt a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete szervezi, helyi nevén Borbaráti Társaság, mely kezdetben pár helyi borkedvelő, szőlőműves, önképző köreként indult. Az volt a céljuk, hogy megosszák egymással tapasztalataikat a szőlőben és a pincében végzett munkákkal kapcsolatban és így segítsék egymást a minél jobb végeredmény eléréséhez. Később házi borversenyeket is szerveztek maguknak, hogy vakon mérethessék meg egymással boraikat. Ez a családias hangulatú csoport mára széles taglétszámú egyesületté nőtt, ahol tanulmányi kirándulásokon, szakmai előadásokon, szakképzéseken vehetnek részt az érdeklődők.
 
„Bor, Kultúra, Mecseknádasd”
 
A borverseny után egy héttel kerül megrendezésre a borbál, kulturális műsorral, eredményhirdetéssel, vacsorával, ami a helyi, színvonalas tornacsarnokban kap helyet. Az asztaloknál a versenyen indulók kínálják egymásnak boraikat, méltatva vagy éppen kritizálva a bírák döntését.
Mecseknádasdon öt pincesor van, melyeknek mind megvan a saját ünnepe. A Kretzl' Fest május elsején a Schlawake Grundban kerül megrendezésre az ottani pincetulajdonosok által, de ez a rendezvény is tulajdonképpen a borversenyhez kötődik. Gyerekeknek ugrálóvár, felnőtteknek pincejárás adja a szórakozási lehetőséget. Délután egy borász díszvendéggel tartanak beszélgetést a színpadon, előtte-utána sváb élőzene szól. Délután a készlet erejéig a vendégek megkóstolhatják a Magyarországi Németek Országos Borversenyének különdíjas borait.
Régebbi időkben a sváboknál a kakasból nem pörköltet, hanem hagyományos paprikást készítettek. Ezeket az ismereteket a szakács vénával áldottak főzőversenyen kamatoztathatják. Pünkösdvasárnap délután, a falu központjában, egy füves téren, gesztenyefák árnyékában, fával fűtve kezdenek rotyogni a bográcsban az ételek. Vurstli, tombola, kulturális programok, élőzene, este pedig bál várja az érdeklődőket. Az eseményt a Kelet-Mecsek Gyöngyei Falusi Turisztikai Egyesület szervezi.
 
A hagyományos Nádasdi Búcsú augusztus 20-án kerül megrendezésre, amely köré több program is épül. Előző nap a Schlossberg Étterem tart Sörfesztivált, élőzenével, csapolt sörökkel, üveges sörkülönlegességekkel, grill ételekkel. Az Államalapítás Ünnepén vurstli, kirakodóvásár, sváb élőzene és német színház várja az érdeklődő családokat. Az ünnephez legközelebb eső szombaton a Hetényi Pincészet tart Családi Napot, mely színes programokat nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt: játszóház, kirakodóvásár kézműves termékekből és kistermelői élelmiszerekből, kulturális program, Bor-Utca a Rékavölgyi Pincesoron, este koncertek.
 
„Bor, Kultúra, Mecseknádasd”
 
Ebből arra következtetek, hogy az év végére is tartogatnak még érdekes programokat Mecseknádasdon, részletezné ezeket? 
 
Novemberben, Márton naphoz kötődik a hagyományos liba lakoma és az újborok első kóstolása. A Hetényi Pincészet és Mecseknádasd, kétnapos rendezvénnyel várja a bor-gasztronómia kedvelőit. 
 
Novemberben indul a Hetényi Pincészet új kezdeményezése, „Bor, Művészet, Mecseknádasd” címmel, mely során olyan esteket szervezünk, ahol a Pécsi Művészeti Kar zeneművész hallgatói kapnak bemutatkozási lehetőséget. Az előadások a hangulatos és kiváló akusztikájú Borkápolnában lesznek. Az előadás után vacsorára is lehet jelentkezni az étteremben.
 
Decemberben, a Miklós naphoz legközelebbi szombaton Mikulás napi pincejárást tartanak a Trieb Pincesoron. Újbor kóstoló, borlovag avatás, élőzene, meleg vacsora várja az érdeklődőket. További információkat Mecseknádasd honlapján találnak. 
 
„Bor, Kultúra, Mecseknádasd”
 
Ezek valóban nagyon színes programok, melyek szinte lefedik az egész évet. De ha valaki ezeken kívül látogat el a faluba, milyen lehetőségeket talál?
 
A település az erdő ölelésében fekszik, szinte minden ajtóból a természetbe lép az ember. Kiránduló útvonalak, kerékpáros túrák, teniszpálya és horgásztó adnak lehetőséget az aktív kikapcsolódásra. Múzeumok, kézműves műhelyek, kilátók találhatóak a faluban és a szomszédos Óbányán is. A közelben van Szálka is, ahol hangulatos strand és szintén egy horgásztó található. Mecseknádasd, a két megyeszékhely, Szekszárd és Pécs között félúton helyezkedik el. Ezek a városok szinte végtelenre növelik a lehetőségek számát. Nálunk, a Hetényi Pincészetnél a motorral érkező vendégeket is szeretettel várjuk. Nekik személyre szabott túrákat ajánlunk, igény szerint vezetéssel.
 
„Bor, Kultúra, Mecseknádasd”
 
Mindezen ajánlók után, ha valaki Mecseknádasdra látogatna, hol érdemes tájékozódnia például szállás iránt?
 
A Kelet-Mecsek Gyöngyei Falusi Turisztikai Egyesület tömöríti a környék szállásadóit, akiket saját honlapjukon lehet megtalálni. A szállásadók nagy része egész évben várja a vendégeit.