Ezek nélkül ne kezdj el pezsgőzni!

Borászportál
2015. június 19., 21:17


Szombaton lesz az első Pezsgő Szalon Nagy Pezsgő Kóstoló rendezvény a Corinthiában. Villogj te is a többieknek olyan sztorikkal, amiket csak kevesen tudnak, de közben ne vessz el a bézik infók között sem. Gyorstalpaló.
Ezek nélkül ne kezdj el pezsgőzni!
Röviden:
 
A klasszikus pezsgő nem más, mint kétszer erjedt bor, amiből a második erjedés a palackban történik. Az alapborba tesznek egy lényegében élesztőből és cukorból álló keveréket, amely újból elindítja az erjedést, és innen indul a pezsgő sztorija.
 
Tudtad, hogy mi a közös a Lánchídban, a Magyar Tudományos Akadémiában és a pezsgőben?
 
Hát az, hogy mindegyik körül ott sertepertélt Gróf Széchenyi István. A Wikipédia azt írja, hogy a pezsgő szó is az ő nevéhez fűződik, hiszen a gróf a Hitelben nevezte először a franciák champagnierét pezsgőnek. A pozsonyi Esch és Társa pezsgőgyár 1835-ben még Széchenyi pezsgőt is gyártott.
 
Ezek nélkül ne kezdj el pezsgőzni!
 
Amúgy a pezsgő igazi sikersztori volt Magyarországon, a XIX. század végére már nyolc komoly pezsgőgyárunk volt, és évi 1,75 millió palackkal készült hazánkban ebből az italból.
 
A pezsgő alapbora nem valami finom
 
Mindig a kivétel erősíti a szabályt, így bátran állíthatjuk, hogy a pezsgők alapborából nem poharazgatnál te sem szívesen. Sok esetben ugyanis a pezsgőnek szánt szőlőt igen korán leszedik, így a cukortartalom még nincs a topon, a savak viszont nagyon jó erőben vannak. 
 
Így készíthető pezsgő:
 
  • Methode traditionelle – a klasszikus, palackos erjesztés, amiről Garamvári Vencel, a Garamvári Szőlőbirtok és Pezsgőpince tulajdonosa elmondott mindent itt. Az ő pezsgői ilyenek.
  • Methode transvasée – ez is palackos erjesztést jelöl, de ebben az esetben magnum palackban erjed az ital, és a degorzsáláskor kerülhet át 0,75-ös palackba. Ebből a legismertebb itthon a Hungaria Extra Dry.
  • Methode charmant – ez pedig a jól ismert tankpezsgő. Tudod, a BB, az alap Törley, satöbbi.
  • Van még olyan is, hogy méthode rurale, amikor a must az elsődleges erjesztés során válik szénsavassá (Asti)
Az extra dry nem is a legszárazabb?
 
A klasszikus pezsgők ízét a degorzsálás során „állítják be”, ekkor kerülhet a palackba az expedíciós likőr.
 
  • Brut nature van ráírva a palackra, hogyha kevesebb mint 3 g/l az ital cukortartalma
  • Extra brut: 0-6 g/l
  • Brut: kevesebb mint 15 g/l
  • Extra dry: 12-20 g/l
  • Sec: 17-35 g/l
  • Demi sec: 33-50 g/l
  • Doux: 50 g/l, vagy még ennél is több
 
Minden fehér pezsgő fehér szőlőből van?
 
Nem. Előszeretettel használják például a pinot noir fajtát pezsgőkészítéshez, amelyről igaz ugyan, hogy nem épp a combosabb színanyagáról híre,s de azért fehérszőlőnek véletlenül sem mondaná senki. Blancs de blancs-nak nevezzük a fehér szőlőből készült fehér, és Blancs de noirs-nak a kékszőlőből készült fehér pezsgőket.
Winelovers borok az olvasás mellé