Fröccs

Egy magyar sikertörténet: az Árpád-hegyről Veronába

április 16. 12:14
Egy magyar sikertörténet: az Árpád-hegyről Veronába
Fotó: Árpád-hegy Pince Facebook-oldala
 
A szerencsi Árpád-hegy Pince borai is bemutatkoznak Veronában, a Vinitaly nemzetközi borászati szakkiállítás magyar standján. Varkoly Ádám Gál Tibor Emlékdíjas fiatal tokaji borásznak nem ez az első sikere Olaszországban: 2017 májusában Piemonte borvidéktől vehetett át díjat, az átadón ráadásul Tokaj egyik legnagyobb legendájának utódjaként konferálták fel.
 
Az április 18-ig tartó Vinitaly a világ legnagyobb borászati témájú expójának számít. Az 1967 óta évente megrendezett szakkiállításon az idén mintegy 4300 kiállító vesz részt harminc országból. A veronai vásártéren több mint 95 ezer négyzetméteren zajló rendezvényre több mint 150 ezer látogatót várnak Olaszországból és az egész világból szakmai és üzleti találkozókkal, a nemzetközi gasztro- és borászati ágazat képviselőivel, politikusokkal és a szaksajtó részvételével.

Olasz Michelin-csillagos étterem vendégeskedik nyáron Villányban

április 13. 14:49
Villányban a Gere Birtokon idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Gere Jazz Fesztivál. A június 8-9-én megrendezésre kerülő eseményt ezúttal Olaszország tematizálja. A hazai jazz kiválóságok mellett fellép Nicola Conte olasz jazz zenész, gasztronómiai vendégként pedig az olasz Sirk család, a Michelin-csillagos La Subida tulajdonosai hoznak ízelítőt az étterem kínálatából. Erre erősítendő a Gere Birtok Mandula éttermének séfjei is itáliai ízekkel készülnek.

Nicola Conte mellett a zenei vonalat erősíti a Rákfogó zenekar (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Kőszegi Imre), a Kéknyúl Hammond Band, a Balázs Elemér Group és a Barabás Lőrinc Quartet.

5 napig a Corvin Sétányon lesz a London Pride

április 12. 16:39
Április 18 és 22 között immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre a szezonnyitó sörfesztivál a budapesti Corvin Sétányon.  
 
A látogatók több mint 100 sör közül választhatnak a hazai kínálat mellett többek között Csehországból, Angliából, Németországból.  Lehetőség lesz megkóstolni a London Pride-ot, ami a Wikipedia szerint Nagy-Britannia első számú cask ale söre. A cask ale sörök különlegessége, hogy nem érintkeznek gázzal, szén-dioxid (vagy nitrogén, vagy más hajtó-) gáz helyett egy pumpa segítségével csapolják őket.
 
További kiállítók: Bernard, Bigface, Bigfoot, Brewdog, Cerna Hora, Csíki Sör, Domján Sörfőzde, Etyeki Sörmanufktúra, Fehér Nyúl Sörfőzde, Fóti Sörfőzde, Fűtőház Sörfőzde, Kecskeméti Sörmanufaktúra, Krak’n Town, Pilsner, Litovel, Pöhjala, Primátor, Sümegi Sörfőzde, Teddy Bear, Yeast Side.

A fesztiválra a belépés ingyenes.
 

Kiválasztották a V4 országok legjobb borait

április 09. 16:34
A Kristinus Pincészet 2015-ös olaszrizlingje bizonyult a legjobb magyar bornak a Visegrádi Négyek (V4) április 5-én tartott bormustráján. A Várkert Bazárban a Magyar Turisztikai ügynökség közreműködésével szervezett eseményen a szakemberek 3 órán át kóstolták a szlovák, lengyel, cseh és magyar borászatok összesen 20 borát.

Szlovákiából a Vintop Karkó pincészet 2015-ös Cabernet Franc borát választották, Csehországból Johann Winery 2014-es pinot blanc, zöldszilváni, fűszeres tramini és rizling házasításából készített White tételét, míg Lengyelországbó a Winnica Equus Cabernetis Prestige 2017 tételét.
 

Magyar, horváth és német bajnokok a portugieser világbajnokságon

április 09. 13:18
Hét országból összesen kilencvenegy bort neveztek az április 6-8-i Portugieser du Monde borversenyre.  A portugieser, azaz hagyományos nevén kékoportó fajta egyetlen nemzetközi versenyén idén 4 champion-díjat és 28 aranyérmet osztottak ki.
 
A portugieser fajta egész Közép-Európában elterjedt, hívják portugizernek, purtugizacnak, portugalkának, blauer portugiesernek vagy modrý portugalnak, így hasznos mindezeket a borokat egy mezőnyben látni. Nevezni olyan borokkal lehetett, amelyek minimum 50% portugiesert tartalmaznak.
 
 
Champion-díjak 2018
 
2017-es évjáratú portugieserek Champion-díja:
PZ PLEŠIVICA Portugizac 2017 (Plesivica, Horvátország)
 
Régebbi évjáratú portugieserek Champion-díja:
WEINGUT HUPPERT Portugieser Klassik 2015 (Rheinhessen, Németország)
 
Portugieser-alapú Champion-díja:
VYLYAN PINCÉSZET RedY 2017 (Villány, Magyarország)
 
Portugieser-specialitások Champion-díja:
IVANČIĆ Griffin Rose Sparkling (Plešivica, Horvátország)

 
 
Top 5 "Portugieser 2017"
PZ Plešivica Portugizec 2017 (Horvátország)
Polgár Pince Portugieser 2017 (Magyarország)
Ősi Gábor Portugieser 2017 (Magyarország)
Lelovits Tamás Portugieser 2017 (Magyarország)
Tiffán's  Pincészet  Portugieser 2017 (Magyarország)

 

Top 5 "Régebbi évjáratú Portugieser"
Huppert Blauer Portugieser Klassik 2015 (Németország)
Marcus Schneider Einzelstück Portugieser 2014 (Németország)
Harald Schachl Blauer Portugieser 2016 (Ausztria)
Szende Pince Gábor Portugieser 2016 (Magyarország)
Jackfall Bormanufaktúra Portugieser 2016 (Magyarország)

 
A díjátadó ünnepséget és az azt követő kóstolófesztivált a pécsi Zsolnay Negyedben rendezték meg. Az eseményen mutatkozott be a Villányi borvidék új márkája, a RedY is.

Áprilisban négy hétvégén Budapestre költözik Szicília

április 06. 14:31
Az igazi tavasz beköszöntét valódi mediterrán Sunday Brunch-csal ünneplik a budapesti Araz Étteremben. A négy áprilisi vasárnapon át tartó ebédsorozaton a dél-olasz gasztronómia fellegvára, Szicília mutatkozik be. A vasárnapi ebéd ára tartalmaz egy pohár gyöngyöző pezsgőt, korlátlan étel- és italfogyasztást (ásványvízből, rostos gyümölcslevekből, szénsavas üdítőkből, házi limonádénkból, a ház boraiból) és egy csésze habos kávét. A gyerekek szórakozásáról gyermeksarok és óvónő, a felnőttekéről élő zene is gondoskodik.
 
Menüsor:
 
Levesek:
Édesköményes baby polipleves
Zuppa di Funghi: Gombaleves


Előételek:
Panzanella: Kenyérsaláta
Hideg olasz felvágottak a padlásról 
„Insalata Fantasia di Arance” Szicíliai narancssaláta 
Pirított zöldségek parmezánnal, szárított paradicsommal és olívabogyóval


Főételek:
Pesce impanato: Tengeri halfilé tésztabundában
Tortellini Rinascimentali: Reneszánsz füstölt húsos tortellini
„Polpetti” marhahúsgombóc paradicsomszószban
„Arrosto di maiale al limone” Citromos karaj
Szardellás-kagylós tészta
Saltimbocca: zsályás borjúszeletek


Köretek:
Risotto Alla Sicilia
„Caponata” paradicsomos padlizsánragu 
Édesburgonyás tintahal krokett pecorino szószban
Rántott polentaérmék erdei gombaraguban 
„Fruttata con la ricotta” Ricottás omlett


Desszertek:
Torta di zucca: Töktorta
Panforte senese: Mogyorós-mandulás-narancsos sütemény
Fehércsokoládé mousse levendulás fügelekvárral
„Riso Nero” Csokoládés rizs
 
Időpontok: 2018. április 8., 15., 22., 29. (mindig 12 és 15 óra között)
 
Ár: 7490 Ft/fő (gyermekeknek 6 éves korig a részvétel ingyenes, 12 éves korig 50 %-os kedvezményt biztosítanak.
 
Asztalfoglalás telefonon (+36 1-815-1100) vagy e-mailben az araz@araz.hu címen lehetséges.

Ha most hétvégén mész Pécsre, ezt semmiképp ne hagyd ki

április 05. 14:28
Április 6-7-én a nagyközönség számára is nyitott kóstolófesztivállal egybekötve rendezik pécsen a Portugieser du Monde 2018-at. A Portugieser du Monde a portugieser, vagyis a kékoportó szőlőfajta egyetlen nemzetközi versenye, tavaly 101 bort neveztek rá szerte Európából.  A versenyre a pincészetek portugieser fajtaborral, vagy legalább 50%-ban a szőlőfajtát tartalmazó házasításokkal jelentkezhettek.  
 
Az idén többek között magyar, osztrák svéd, svájci és szlovén tagokból álló nemzetközi zsűri április 6-án kóstolja a borokat, míg másnap a Zsolnay Negyed m21 galériájában adják át a díjakat. Itt kóstolhatja meg a nagyközönség is a nevezett borok nagy részét, valamint a Pécsre érkező borászatok portugiesereken túli kínálatát és itt ismerkedhet meg először Villány új márkájával, a RedY-vel.
 

Japán meghódítja Neszmélyt

április 04. 12:35
Japán meghódítja Neszmélyt
 
Április 28-29-én második alkalommal rendeznek Japán Sushi Hétvégét a neszmélyi Hilltop Borhotel & Étteremben. Az autentikus ételekről a 10 éve japán ételekkel foglalkozó Kiss Krisztián vendég séf fog gondoskodni, aki a vendégek között kialakított látványkonyhán fog dolgozni. Április 28-án szombaton este japán borvacsorát (4 fogással és a hozzá kínált borokkal) készít az érdeklődőknek, illetve speciális japán étlappal várja az a la carte vendégeket mindkét napon.
 
A Japán Sushi Hétvége étlapja:

előételek:
- japán morzsában sült tigrisrák tonkatsu szósszal 
- forrázott szójabab 

levesek:
- miso leves tofuval, tengeri algával
- Ramen leves tigrisrákkal 


wokos ételek:
- pikáns sült tészta csirkemellel
- sült zöldségek pirított kesudióval,csirkével
- pikáns sült rízs 


nigirik:
- lazaccal, tonhallal, tigrisrákkal, kacsamájjal, tengeri süllővel

makik:
- avokádóval, uborkával, lazaccal, tonhallal, tigrisrákkal, kacsamájjal

vegyes sashimi:
- tonhal lazac tigrisrák tilápia

vastag tekercsek (8 falat):
- tg speciál: tonhal lazac ráksaláta, majonéz 

speciális tekercsek:
- green orange: lazac avokádóba göngyölve 
- speciális vega: avokádó, zöld spárga, sárgarépa, uborkába göngyölve 
- california: surimi, avokádó, uborka
- rainbow: tonhal, lazac, tilápia, avokádó ,uborka,surimi 


Asztalfoglalás a borvacsorára és az a la carte étkezés esetén egyaránt szükséges.

Telefon: +36 70 772 6663; +36 70 774 6663
E-mail: hotel@hilltopborhotel.hu 
Facebook esemény: 2. Japán Hétvége

Ők lesznek a Tavaszi Etyeki Piknik kiállítói

április 04. 10:00
Tavasszal végre kiszabadulhatunk a négy fal közül, és kereshetünk kinti programokat. Bár az etyeki Gasztrosétány egész évben várja vendégeit, ilyenkor mégis érződik az újjászületés a természeti környezeten és a helyiek, valamint a látogatók hangulatán egyaránt. A hagyományoknak megfelelően 10.00 órától borkóstolók, gasztronómiai különlegességek, kézműves kiállítás és vásár, főzőverseny, gyermekprogramok, „pohárral a kézben” pincetúra és megannyi élmény várja az érdeklődőket. A fergeteges hangulatról olyan zenekarok gondoskodnak, mint a Canarro Manouche Swing, az Ádám István Emlékzenekar vagy a Básits Branka Trió.
 
Lássuk, hogy mivel készülnek a helyiek vendégeik fogadására:
 
Piknik Liget
Népi játszótér és „pónilovi” gyermeklovagoltatás
                                                            
Aubergine Terasz        
Padlizsán- és zakuszkakrém csészében
Barbecue sültek: oldalas, pulled pork és csirkeszárny
Csángó gulyás és grill húsok
100%-os gyümölcslevek
 
Desszert Pince
Tavaszi répatorta pirított dióval
Házi somlói galuska és epres csokitorta
 
Gradowski Birtok
Gradowski Birtok borai Szekszárd-Görögszóból
WineTailors: Személyre szabott borok - világpremier! Válassza ki a kedvenc fajtáját, stílusát partner pincészeteink borai közül és készítse el saját borát!
 
Garaguly Birtok és Borpince
Áts Családi Pincészet (Mád), Balla Géza Pincészet (Arad-hegyalja)
 
Milán Pince – Zalán Faház: Gábor konyhája
Csülök és sült kacsacomb párolt káposztával és törtburgonyával
Babgulyás és házi rétes
 
Sobol Pincészet és Erdélyi Ízek Udvara
Húsgombócos erdélyi csorba
Sült tarja muzsdéjjal, erdélyi miccs faszénen sütve
Tarpa pálinka
 
Gombai Pezsgőpince
Tradicionális eljárással készült pezsgők kóstolása
Szablyás pezsgőnyitás
 
Árpás Laci Sonkamester Pincéje
Gervai Pince (Etyek), Günzer Tamás Pincészete (Villány), Nádas Borműhely (Etyek), Tiffán Bor (Villány)
Délvidéki ízek, látvány-malacsütés
Ásós Attila a zongoránál
Kézművesek: Borostyán Bőrdíszmű, Chilion, Emese Műhelye, Greta Handmade Design, Gyurma Trend, Jáger Juli keramikus, Noll tanya levendula manufaktúra, Régmúlt Idők Tárgyai, Sápi Gyümölcsborok, Schubert Méhészet, Sziráczki Glass, Váli-völgyi Kecskefarm
 
Halmi Pince
Folyóborok, borpárlatok, kézműves szörpök és lekvárok
Levendulás, mentás fröccs és fűszeres forralt rozé
Madzag & Csomó karkötők, nyakláncok
 
Takáts Pince
Lepények több ízben, bográcsos ételek
Mustáros flekken steakburgonyával
 
Szent Orbán Pince
Kóstoló a Rókusfalvy Birtok és a Zarándok Pince boraiból.
Etyeki Gezemice-lángos
Gingalló Etyeki Kézműves Csokoládé
 
Zarándok Pince

Kácsor „Kíra” Pince
Etyeki borok, libatepertő-krémes kenyér, juhtúros pogácsa és házi rétes
Kézművesek: Chabo Chili, Etyeki Sörmanufaktúra, Fekete Réka és Hollóssy Béla faművesek, Dr. Meggyes Pro Vobis Alapítvány, Gyöngyi anyu relax cukiságai, Írisztündér Dekor, Marmaladys, Mimmóza, MJ Design, Valaha Tanya
 
Tátrai Pince
A pincészet borainak kóstolója és vására
 
Rezeda Terasz: Anonym Pince (Etyek)
Csirkeláb pörkölt taréjjal megbolondítva
Tavaszi mentás zöldborsókrémleves, juhtúrós és káposztás sztrapacska
Grillsajt salátaágyon, kacsa- és bárány-Burger csipsszel
Répatorta
szombat, 14.00: Egger Géza: Cseh Tamás dalok
 
EtyekVin Pince, ahol vendég a Sonkamester
Helyi borok és grillvarázs
 
Lajvér Borház: Haraszthy Pincészet (Etyek)
 
Berényi Pince: Orosz Gyula Családi Pincészete (Etyek), Vabrik Pince (Etyek)
STELÁZSI – válogatott finomságok a kamrából
Caffé Go
 
Dvorák Vendégudvar
Parasztudvar-látogatás: birka, kecske, liba, kacsa és kicsinyeik
Füstölt vásár és falusi ízek: tavaszi tárkonyos raguleves, csülkös-körmös pacalpörkölt, lecsós oldalas, újhegyi sertéstokány, disznótoros és grilltál
 
Drop Stop: Lucza Családi Borászat (Etyek)
 
Debreczeni Pince: Debreczeni – Ferenczi Családi Borászat (Etyek és Szekszárd)
11:00 - 15:00 óra: Szabadtéri gyermek- és kézműves programok
Szombat
13:00-16:00 óra: Merry Go Round Duo – akusztikus gitár-ének duó
17:00-21:00 óra: Schwab'N'Roll zenekar
Vasárnap
12:00-15:30 óra: Janota Zoltán harmonika
16:00-20:00 óra: Retro Moss Band
Grillhúsok, pecsenyezsíros kenyér, házi szilvásgombóc, palacsinta
Etyeki és szekszárdi borok kóstolója és vására
Kézművesek: Csinta, az Édenkert kézművesei és Judyposter
 
Etyeki Sajtútállomás
Sajtkülönlegességek és túródesszert
Etyeki Czimeres Pálinka
 
Fonó Présház
12.00–15.00 óra: Ádám István Emlékzenekar
15.00-17.00 óra: Básits Branka Trió
 11.00-15.00 óra: Canarro Manouche Swing
 
Rókusfalvy Birtok: Dúzsi Tamás (Szekszárd)
Ínyenc élményeket tálal a Rókusfalvy Fogadó
10:00 óra: Forraltbor-főző verseny (zsűrizés 12.00 órakor)
11:00 óra: „Pohárral a kézben” – két óránként induló rendhagyó pincetúra vezetett borkóstolóval
11.00-16.00 óra: Kézműves foglalkozás gyermekeknek
Szombat, 15.00: Brass On The Road utcazene
 
Buzál–Mórocza Pince
Oldtimer motorkerékpárok kiállítása