Fröccs

Már Pécsen is lehet szőlész-borász képzésre jelentkezni

Január 18. 15:11
Új szőlész-borász mérnök alapképzés indul a Pécsi Tudományegyetemen - írja a Pecsiujsag.hu. Az egyetem Természettudományi Karán nyílt napot szerveznek január 19-én, ahol az érdeklődő fiatalok közelebbről is megismerkedhetnek a képzéssel.
 
A Pécsi Tudományegyetem vonzáskörzetébe több mint 10 ezer hektár szőlőterület tartozik, a képzés vonzáskörzete pedig kiterjed a horvátországi Drávaszög területén található baranyai borútra, illetve a szerbiai Bácska-Bánát gyümölcstermő vidékére is. 
 
A régió szőlészetei és borászatai komoly szerepet vállalnak a képzésben: szakmai gyakorlatos képzőhelyként lehetőséget biztosítanak a gyakorlati ismeretek elsajátítására. Ebben olyan kiváló villányi, szekszárdi és hajós-bajai borászok, mint Bock József, Gere Attila, Takler Ferenc, Heimann Zoltán, Koch Csaba támogatják a képzést.
 
A szakmai elméleti és gyakorlati képzés egyedülálló lehetőségét biztosítják a PTE magasan képzett oktatói és kutatói. A PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben található hazánk leggazdagabb szőlő génbankja, ami ma több mint 1500 tételből áll, mely a biológiai alapját adja a legaktívabb és legsikeresebb hazai szőlőnemesítési munkának.
 
A képzésbe külföldi nemzetközi szaktekintélyek is bekapcsolódnak. Dr. Petar Cindric, az Újvidéki Egyetem (Szerbia) emeritus professzora, a PTE díszdoktora olyan sikeres fajták, mint a Bácska és a Panonija nemesítője, 50 év szőlészeti tapasztalatát adhatja át a képzés során. A ménesi (Románia) borvidék elismert borásza, dr. Balla Géza, a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem adjunktusa talán azt is elárulja majd jövendő diákjainak, hogyan készül nagyhírű kadarkája.
 
További információk a Pecsiujsag.hu oldalon!

Az interkontinentális best buy bor

Január 18. 12:15
Ezzel a jelzővel illette A Művelt Alkoholista a 2014-es Telmo Rodriguez Al-muvedre tételét. A spanyolországi Alicante-ból származó mourvedre egy igazi vaddisznó - írja a cikk szerzője.

Érésben utolsó, bogyóban apró, héjban vastag. Borként mindene nagy: sav, alkohol, tannin. Illatban, ízben, kalóriában és lendületben az Al-muvedre a kategóriaátlag szorozva kettővel. Iszunk két kortyot, és minden porcikánkat átjárja. Gyümölcsös, földes, fanyar.
 
A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni.

Reszketnek a gombák a Penny Market salátájától

Január 18. 11:50
Reszketnek a gombák a Penny Market salátájától
 
Határérték feletti folpet növényvédő szer hatóanyag-maradékot mutatott ki a Penny Market Kft. logisztikai központjában vett, fejes saláta mintában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.
 
A termék visszahívása, eredetének, termelőjének azonosítása folyamatban van. A mért növényvédőszer-maradék nem jelent akut egészségügyi kockázatot. A 2016. január 12-én vett fejes saláta mintában a hivatal szolnoki laboratóriuma folpet növényvédőszer-maradékot mutatott ki a megengedettnél nagyobb mennyiségben: 2 mg/kg helyett 5,67 mg/kg értéket mértek - írja az Origo.
 
A tétel mennyisége 1200 db volt. A folpet gombaölő növényvédőszer-hatóanyag a termesztett növényeinket károsító, számos gombafaj ellen nyújt hatékony védelmet. A tétel visszahívása, eredetének, termelőjének azonosítása folyamatban van.

Egy tokaji bor a palackban: Ahogy termett

Január 18. 10:42
A Tokaj Nobilis borászat 2007-ben egy különleges, édes szamorodnit készített, amely az Ahogy termett fantázianevet kapta. A bor alapanyagát a Barakonyi-dűlő aszúsodott furmint fürtjei biztosították. 
 
Illata elég sokrétű, bár nem különösebben intenzív: sárgabarack, őszibarackbefőtt a két vezető szólam, virágos, rózsás aláfestéssel, körtebefőttes, enyhe trópusi gyümölcsös villanásokkal. Szájban aztán erre jócskán rátesz egy lapáttal, igazi gyümölcskavalkáddal kényeztet: sárgabarack, körtebefőtt, narancslekvár, mangó, a háttérben finom vaníliakrém, virágméz és egy csipetnyi dohány. Krémes, simogatóan selymes, cserességnek nyoma sincs, egyensúlya az édesség felé billen, de nem émelyítő és egy icipici botritiszes kesernye is ellentart - jellemzi a 2007-es bort a Borrajongó.blog.hu. Miért nem nevezhetik törvényileg szamarodninak a Tokaj Nobilis tételét? Elárulja a Borrajongó.blog.hu a bejegyzésében. 

Halfesztivált rendeznek a Millenárison

Január 18. 09:25
Február 12-14 között rendezik meg a Budapesti Halfesztivált a Millenáris parkban. A szervezők közleménye szerint idén a több mint 200 kiállító számos különlegességgel, például szegedi óriásbográccsal és óriás harcsasütéssel is készül az eseményre. 
 
A rendezvényen kitüntetett figyelmet kap a szürkeharcsa, a magyar vizek legnagyobb hala, de ki lehet próbálni számos halászlé fajtát vagy olyan halból készült különlegességet is, mint a halkolbász. A nemzetközi konyha számos remekét is felvonultatja a program, így szusit, pad thai tésztát, orosz kaviárt, francia hallevest, olasz branzinót (tengeri süllőt), afrikai tüdős harcsa szalámit vagy fish & chipset is lehet majd kóstolni.
 
A fesztivállal a szervezők szándéka, hogy népszerűsítsék a magyar halak fogyasztást, erősítsék a hal szerepét a magyar gasztronómiában, valamint hangsúlyozzák annak egészségmegőrző hatását.
 
A gasztronómiai kínálat mellett interaktív horgászfaluval, élőhal bemutatóval gyermekprogramokkal és könnyűzenei koncertekkel várják a látogatókat. A színpadra lép a hétvége folyamán mások mellett Caramel, az Irigy Hónaljmirigy, Dobrády Ákos, a 100 Folk Celsius és a Beatrice is.

(MTI)
 

A libamáj barátai találkoztak Brüsszelben

Január 17. 16:51
A libamáj melletti kiállásunkkal egy magyar nemzeti értéket, a mögötte álló egyedülálló kultúrát és jórészt hátrányos helyzetű vidéki térségekben élő magyar gazdákat védünk meg az indokolatlan támadásokkal szemben – emelte ki kedden Erdős Norbert európai parlamenti képviselő az Európai Libamáj Szövetség „A libamáj barátai” elnevezésű találkozóján, Brüsszelben - írja az Élelmiszer.hu.
 
A kezdeményezést tavaly, francia és magyar európai parlamenti képviselők közösen indították el.
 
A szakszerű és kíméletes libatömés az uniós szabályozás értelmében jogszerűen folytatható minden tagállamban. Ezt az Európai Bizottság is elismeri. Erdős Norbert kiemelte, hogy a hízott libamáj hagyományos mezőgazdasági termék, így a Lisszaboni Szerződés védelme alatt áll.
A nemzeti értéken túl a libamáj fontos exportcikkünk. Exportunk értéke évente mintegy 40 millió euró, azaz 10-11 milliárd forint értékben viszünk ki libatermékeket, túlnyomó részben májat – emelte ki Erdős Norbert.

Ezeket a hibákat ne kövesd el az étteremben

Január 17. 15:11
Hibák, tévedések az étteremben, pedig lehet nem is akar a vendég rosszat. A Dívány.hu most összegyűjtött hét jellemző bakit, amit jobb, ha elkerül az, aki betér egy vendéglátóhelyre:
 
  1. Ne halmozd egymásra az üres tányérokat!
  2. Ne érj a felszolgálóhoz!
  3. Ne szaglászd a borosüveg dugójá!
  4. Szólj, ha probléma van!
  5. Ne dörzsöld össze az eldobható pálcikákat!
  6. Ne kérj jeget a whiskeybe!
  7. Óvatosan a szójaszósszal!

Ez a somlói tétel sokféle borkedvelőnek képes örömet szerezni

Január 17. 10:59
A Kreinbacher Birtok 2012-es Nagy-Somlói Cuvée-jét illette a Metropol.hu a címben elhangzott fő jellemzővel. A házasítás olaszrizlingből, traminiből, szürkebarátból és hárslevelűből áll. A termőtáj karaktere határozottan megfigyelhető a borban, de mégsem nehezedik rá. 
 
Illatát kezdetben a Somló elképesztően erős és karakteres lenyomata jellemzi. Ahogy szellőzik, úgy bújnak elő a kövek mögül a gyümölcsös, fűszeres jegyek. Szárazmézes, körtés, érett citrusos, meszes, fémes, tűzköves , fűszeres az illat. Már illatban érezni, hogy nem az a könnyed reduktív szösszenet, súlya van - írja a Metropol.hu.

Megvan az első sör, ami igazán magyar termék

Január 17. 07:36
A Pécsi Sörfőzde az első hazai sörfőzde, amely használhatja a Magyar termék védjegyet. Nem mellesleg a dél-dunántúli sörgyár a legrégebb óta működő főzde Magyarországon. 
 
A Pécsi Sörfőzde Szalon márkacsaládja: a Szalon világos, a Szalon Barna, a Szalon alkoholmentes és a Pannonia dobozos sör váltak jogosulttá a „Magyar termék” védjegy használatára - írja az Élelmsizer.hu.
 
A magyar termékek vásárlása a jó minőség és magyar eredet mellett azon további előnyöket is hordozzák, hogy azok vásárlásával hazai munkahelyek fenntartásához járulunk hozzá, sok esetben ezzel egy-egy nagy múltú magyar termék sikeres „életéhez” is segítséget nyújtva - fejti ki az Élelmiszer.hu.