Fröccs

„Sikerre mindenkinek szüksége van”

Június 06. 17:44
Tornai Tamás meghatározó személyiség a magyar borászatban, nemcsak a somlói Tornai Pincészet ügyvezetője, hanem a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának is az elnöke.  
 
Apám több szempontból is úttörő borász volt. Ő volt az első a Somló hegyen, aki szalagszerű kordontámrendszerrel telepítette újra szőlőjét. Emellett több újítás is fűződik a nevéhez, a nyolcvanas évek első felében ő volt az első termelő, akinek a borát saját névvel, címkézett termékként lehetett kapni Magyarországon.(...) A legfontosabb, amit megtanultam tőle, hogy tanulni nem csak az iskolapadban lehet. Nem úgy nevelt, hogy leültünk és jó tanácsokat osztott, nála a személyes példamutatás volt a legfontosabb. Én magam is azt tartom a leghatékonyabbnak – nemcsak családon belül, hanem a kollégáimmal is –, ha olyan értékeket tud az ember felmutatni, amelyek az közösség számára elfogadhatók, ilyen esetben még talán követni is fogják.
 
Bármennyire nagyzolónak tűnik, szeretnék hozzájárulni a vidék gyarapodásához, ugyanis meggyőződésem, hogy a vidék támogatására égetően szükség van. Ha a vidék sorvad, a városokba vándorolnak az emberek, annak nagyon nagy társadalmi költségei vannak. Az az elv vezérel, hogy a vidékieket vidéken kell tartani. Természetesen nem erőszakkal, hanem érdekeltséggel, úgy, hogy jövedelem termelődjön.
 
Örülök, ha tudok időt szakítani arra, hogy a saját kis külön területemen dolgozzak, mert ha az ember a saját kezével kapál meg egy szőlőt, annak rögtön látja az eredményét. Vezetőként az ember munkájának következményével csak nagyon hosszú idő után, esetleg évek, évtizedek elteltével szembesülhet. Sikerre mindenkinek szüksége van, és bár ez apró sikerélmény, de mégis öröm, ha valamit sikerül jól elvégezni.” Tornai Tamás az Élemiszer magazinnak adott interjút. A teljes cikket itt olvashatod el.

Mi a kapcsolat a bor és a koalapisi között?

Június 06. 14:37
A válasz az, hogy a borban szereplő vegyület hasonlít a koala vizeletében található laktonnal - írja az Origo.hu. A laktonok az észterek speciális csoportjába tartozó, jellegzetes szagú molekulák.
 
Ha a palackban lévő bornak gyümölcsös, édeskés vagy enyhe kókuszos illata van, akkor az nagyjából megegyezik a koalavizelet szagával a cikk szerint. Azonban ezt a laktont nem a borban fedezték fel először, hanem a koalavizeletben 1975-ben, de ez utóbbinak a pontos szerkezetét nem ismerik, így nem tudni, hogy ugyanaz a vegyület van-e az italban és a koalapisiben.

Canabis és bor párosító kóstoló: ez az új divat amerikában

Június 06. 11:25
Egy denveri városi pincészet tulajdonosa, Ben Parsons bor és marihuánat párosító kóstolókat szervez - számol be a Borravaló.hu.
 
„Egyértelmű trend, hogy a cannabis egyes márkái, fajtái, nemesítései ugyanolyan, vagy hasonló pályafutást fognak befutni, mint tették azt a ma már ismert borászatok, borok vagy sztárborászok. Ezért teljesen evidens, hogy számomra is fontos kérdés a THC-val ízesített borok világa, ill. a bor és marihuána minden más módon való párosítása.” - jelentette ki Ben Parson a The Canabist című szaklapnap a Borravaló értesülései szerint. A teljes cikket itt olvashatod el.

Magyar termékek a csúcson Brüsszelben

Június 06. 09:16
Nyolc magyar termék kapott kitüntetést a Nemzetközi Íz és Minőség Intézet (iTQi) Kiváló Íz Díjátadó (Superior Taste Award) ünnepségén. A lagmagasabb elismerést, a három csillagot a Tutti Kft. Tutti jegeskávé italpora és a Borecet Kft. 5 éves, tokaji aszúból készült ecete kapta meg - írja az MTI.hu.
 
Két aranycsillagot kapott Borecet Kft. gránátalmás balzsamecete, a Gyulahús Kft. által készített gyulai kolbász, a Nobilis Zrt. által nevezett étcsokoládéval borított almachips, a Pacific Ócean Kft. epres kenhető különlegessége és a Panta Aqua Vízpalackozó Zrt. két ásványvize is.

9+1 egészségügyi érv a sörivás mellett!

Június 06. 07:03
Mert a sörnek is vannak a jótékony hatásai. A Dívány.hu oldalon megjelent cikkben 9+1 érvet felsorakoztattak a sörivás mellett.
 
1. Kisebb eséllyel alakul ki szívbetegség.
2. Megelőzhető vele az Alzheimer kór.
3. Hatékony lehet a cukorbetegség ellen.
4. Közel felére csökkenti a vesekő esélyét.
5. Megelőzhető vele a prosztata- és mellrák.
6. Árpasörrel karbantartható a koleszterinszint.
7. Kevesebb eséllyel lesz magas a vérnyomás.
8. Az időskori csontritkulás kialakulásának kockázata is kisebb a rendszeres sörfogyasztók körében.
9. Segít megőrizni a vérrögök kialakulását.
9+1. A sör csodát tesz a korpás hajjal.
 
Fontos a mértékletesség! A teljes cikket itt olvashatod el.

Mit ne felejts otthon a hétvégén?

Június 05. 19:19
Az Etyeki Piknik szervezői felhívják a figyelmedet, hogy otthon ne felejtsed a nepszemüvegedet, mert ilyen idő várható június első hétvégéjén:

Az előrejelzéshez nem kell semmit hozzátenni. Készüljetek naptejjel, napszemüveggel, szalmakalappal is! :)Ti mikor jöttök ki a hétvégén a Piknikre? ;)

Posted by Etyeki Piknik on 2015. június 5.

Ezzel várnak nyáron Mádon

Június 05. 15:52
Az Első Mádi Borház új sárgamuskotály a palackokban:

Címke kerül az Első Mádi Borház friss Sárgamuskotályára. Jöhet a nyár!

Posted by Szent Tamás Pincészet on 2015. június 5.

Köztestületté alakulhat a Pálinka Nemzeti Tanács

Június 05. 11:19
Köztestületté nyilvánítanák a Pálinka Nemzeti Tanácsot – jelentette ki Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti meghallgatásán. A megváltoztatott jogi státusszal ugyanis a szervezet szélesebb körű felhatalmazással működhetne, amellyel jobban támogathatná a szektort.
 
A pálinkák népszerűsítésére a testület nyújtotta lehetőségeken kívül ki kell használni a turizmust is  – tette hozzá Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese. Így a testület kibővített hatásköre melett egyéb formában is segíteni kellene a magyar pálinkák hírnevének öregbítését - írja az Agrárszektor.hu.