Fröccs

Toplistás étterem, ami soha nem is létezett

Augusztus 18. 16:06
Toplistás étteremről derült ki, hogy nem is létezik. Pedig a vendégek egekbe magasztalták az értékeléseikkel - írja a Hvg.hu.
 
Az éttermek és hotelek vendégértékeléseit gyűjtő, meglehetősen népszerű nemzetközi portált már egy ideje azzal vádolják, hogy nem kontrollálják megfeleleően a vendégek valósságát. A hotelesek, vendéglátósok szerint a konkurensek felbérelhetnek véleményezőket egymás ellen, amelyet az oldal nem ellenőriz vissza kellő odafigyeléssel.
 
A legutóbb Olaszországban  kipattant botrányt történetesen egy újság, az Italia di Tavola gerjesztette egy fantom étteremmel - tudtuk meg a Hvg.hu oldalról. A hírforrások szerint a Garda tó környékén egy bizonyos La Scaletta nevű hely kapott sorra kiváló értékeléseket, és egy hónap alatt toplistás lett a portálon, amelyről kiderült, hogy nem létezik. A helyzet az, hogy a tréfás kedvű lapszerkesztők találták ki ezt a fiktív helyet, hogy felhívják a figyelmet a portál manipulhatóságára.
 
A TripAdvisor-on természetesen már nem található meg az étterem, de szerintük a rendszerük, amit egy évtizede fejlesztenek, képes kiszűrni megfelelő technológiával a csalók által alkalmazott módszereket. Itt csak egy kis hiba történt, kis porszem került a gépezetbe. Nem csalás, csak ámítás - véli a Hvg.hu.

Harminc éve főzik a sört Martfűn

Augusztus 18. 12:43
A Martfűi Sörgyárban 1985-ben kezdték meg a termelést, ahol a kezdetekben 250 ezer hektoliter sört készítettek. Ma már 700 ezer hektoliterre emelkedett ez a szám, és a gyár 70 emberenek ad munkát. 
 
A kormány támogatja azokat a cégeket, amelyek munkahelyeket teremtenek, fejlesztenek, beruházásokat hoznak létre, amilyen a Heineken is - hangsúlyozta Budai Gyula, a külgazdasági és külügyminisztérium miniszteri biztosa augusztus 17-én, hétfőn Martfűn, ahol a HeinekenHungária Sörgyárak Zrt. Martfűi Sörgyárának harmincéves fennállását ünnepelték.
 
Budai Gyula megjegyezte, hogy Martfű bevételének mintegy húsz százalékát biztosítja a cégcsoport, amely szavai szerint a profit mellett a magyar érdekeket is szem előtt tartja - írja az Élelmiszeronline.hu.
 
Joris Huijsmans, a Heineken Hungária vezérigazgatója a martfűit a Heinken legmodernebb sörgyárának nevezte, amely az elmúlt 30 év alatt kiválóan teljesített. Kitért arra, hogy  a Heineken másik hazai , soproni gyára 1895-ben kezdte meg tevékenységét, mintegy két évtizeddel azután, hogy későbbi anyavállalata a Heineken Amszterdamban, 1873-ban megalakult. A cég Magyarországon Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. néven működik 2004 óta - tette hozzá.     A nyilvános cégadatok szerint a Heinken Hungária Sörgyárak Zrt. tavalyi éves értékesítési nettó árbevétele  2014-ben meghaladta a 50,7 milliárdot, 2013-ban  49, 5 milliárd forint volt. A bevétel exportból származó összege 2014-ben 2,16 milliárd, 2013-ban 1, 91 milliárd forint körül alakult. A társaság adózott eredménye két évvel ezelőtt 406 millió forint volt, míg tavaly 224 millió forint volt a veszteség.
 
Percenként mintegy 12,5 ezer palack Heineken fogy világszerte, ami évi 22,1 millió hektoliter sört jelent.

A tányér és az evőeszköz mérete is hozzájárul a jóllakottság érzéséhez

Augusztus 18. 09:53
Ha nagyobb tányérból étkeznek az emberek, akkor többet is fogyasztanak, mint a megszokott adagjuk - jelentette ki még 2013-ban Journal of Experimental Psychology szaklapban megjelenő publikáció. Ezt azzal magyarázták, hogy ilyen edényekben kevesebbnek tűnik a kiszedett étel mennyisége. 
 
Ma már elmondható, hogy nemcsak a tányérjaink, hanem az evőeszközeink mérete is jelentősen befolyásolhatja elménket az ételadagok megválasztásakor – írja az Élelmiszer.hu a The Daily Meal írására hivatkozva.
 
Érdekes, hogy a kisebb evőeszközökkel táplálkozó személyek ugyancsak többet esznek meg az eléjük helyezett élelemből. A Journal of Consumer Research folyóiratban megjelent, egyik közelmúltbeli tanulmány alapján ennek az az oka, hogy a kisebb evőeszközöket használó embereknek a „jóllakottság érzéséhez” a nagyobb villát, kést stb. használó társaiknál több falatot kell a szájukhoz emelniük.
 
Hogy mekkora egy megfelelő méretű porció? Az értekezés arra a következtetésre jut, hogy „az emberek nem kapnak belső figyelmeztetést az elfogyasztandó, testhezálló adagra vonatkozóan”. Az tehát ebből a tanulság, hogy jobb, ha nem hagyjuk, hogy az éttermi tányérok vagy evőeszközök mérete befolyásolja az általunk bekebelezett eleség mennyiségét.

Még kedvezményesen vehetsz jegyet a Budavári Borfesztiválra

Augusztus 18. 06:46
Augusztus 23-ig még kedvezményesen vásárolhatsz jegyet a Budavári Borfesztiválra. Az öt napos fesztivált 24. alkalommal rendezik meg, amelynek egyedülálló hangulatot biztosít a Budai Vár. A borászatok mellett a gasztronómia is fő szerepet kap minden évben az eseményen, és mindezek mellett kapcsolódó programokkal, koncertekkel várnak mindenkit a szervezők.
 
Még kedvezményesen vehetsz jegyet a Budavári Borfesztiválra
 
A kedvezményes jegyet ezen a linken tudod megvásárolni: www.aborfesztival.hu/jegyvasarlas

Milyen egy igazi lecsó?

Augusztus 17. 19:35
A lecsó szezonja már dübörög, de felvetődik a kérdés, hogy milyen is az igazi lecsó? Az Origo.hu 10 kérdés alapján megpróbálta összefoglalni, hogy milyen különbségek lehetnek az egyes receptek között, és a végén egybefoglalni a "konyhai jelenséget".

A lecsó meghatározhatatlan étel, amelynek nincs receptje. Van benne paprika, paradicsom, hagyma, meg egy csomó minden más. Nincs más választásunk, így elfogadjuk a váncsai alaptételt, amely szerint „lecsó az, amit a készítője annak szán.“ 

1. A zöldségek: karika vagy kocka? 
 
2. Milyen zsíron indul? 
A legtöbben apróra vágott szalonna kiolvasztott zsírjára esküsznek, sőt érdekes, hogy mennyire jól látszanak ezen a kérdésen az egyes korok egészségtrendjeinek hullámai. 
 
3. Milyen a zöldségek aránya? 
A váncsai szentírás és a legtöbb szakácskönyv szerint a lecsó alaparányai a következők: Egy rész hagyma, két rész paradicsom, négy rész paprika.
 
4. Mi legyen a paradicsom héjával? 
Hámozzuk vagy sem?
 
5. Milyen zöldségek kerülnek a lecsóba? 
A padlizsánnal, cukkinivel készülő lecsó ugyan technológiáját tekintve is sokban különbözik a magyar lecsóktól, de attól még egy remek étel. 
 
6. Hogyan időzítjük a zöldségeket? 
Az elején, egyben. külön, rétegezve...
 
7. Milyen betéttel készül? 
Rizs, tojás, nokedli, gersli...
 
8. Kell bele hús? 
Lecsókolbász, szárazkolbász, szalonna, virsli, csirkecomb...
 
9. Milyen fűszerekkel? 
Fűszerpaprika, római kömény, majoránna, fekete bors, fokhagyma, csípős paprika...
 
10. Epilógus a tunkolásról 
Csakis friss, ropogós héjú fehér kenyérrel, korlátlanul mártogatni, szaftot törölni, míg tiszta nem lesz a tányér – a szertartás nélkül nem fogyasztható el egy tányér lecsó sem.

Augusztus 20-án rekordméretű kenyér készül szolnokon

Augusztus 17. 15:48
Augusztus 20-án a Kárpát-medence kenyereként egy 250 kilós cipót sütnek Szolnokon, majd felszentelése után szétosztják az ünneplők között.
 
A kenyeret a székely Diószegi László mesterpék vezetésével öt határon túli város pékmestere dagasztja, gyúrja egybe augusztus 19-én a Szolnoki Művésztelepen, ahol két évvel ezelőtt épült meg Közép-Európa legnagyobb székely kemencéje - mondta el a részletekről Harcsa Béla, a Szolnok Televízió cégvezető-főszerkesztője, az esemény főszervezője. A hatalmas cipót Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke emelik ki a kemencéből az ünnep reggelén. 
 
A hozzávalók
A Tisza-parti város központi ünnepségen megszentelni tervezett 250 kilós cipóhoz forrásvizet, burgonyát, sót, kovászt és élesztőt küldtek a programot segítő városok. Szolnokon a Kolozsvári Magyar Napokra is készül egy hasonló nagyságú testvérkenyér, amellyel Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke augusztus 20-án reggel indul a nagyvárosba.
 
Határokon átívelő összefogás
Szolnok város és a Szolnok Televízió 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere - 2013-tól a Kárpát-medence kenyere - címet viselő, Szent István király napján megrendezendő programját. Ennek központi eseménye a határokon átívelő összefogással készülő, rekordméretű kenyér megsütése és megszentelése.
(forrás: MTI)

Idén is figyelhetjük a Magyar Termék Nagydíj emblémákat az élelmiszereken

Augusztus 17. 12:23
A Magyar Termék Nagydíj Pályázati Iroda ügyvivő igazgatója augusztus 15-én, vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában közölte, hogy az idei évben is átadják a termékmegjelölésre jogosító Magyar Termék Nagydíjat. Az elismerésre már tizennyolcadik alaklommal pályázhatnak a termelők.
 
A pályázattal elsősorban a fogyasztók nyernek, hiszen folyamatosan ellenőrzött, kiváló minőségű áruhoz jutnak, ha a megjelölt termékeket megvásárolják. Ugyanakkor az embléma pozitív reklámot, ezáltal gazdasági előnyt jelent a gyártónak is - mondta Kiss Károlyné.
 
A legtöbben élelmiszerekkel indulnak, de szerepelnek a pályázó termékek között gépek, berendezések, illetve idén első alkalommal rendezvények, színházi bemutatók is - tette hozzá az igazgató.
 
(forrás: MTI)

A kóla tényleg segít a depresszió és morfiumfüggőség leküzdésében?

Augusztus 17. 09:50
A Coca-Colát kétszáz országban árusítják a világban, így nem meglepő, hogy a legszélesebb körben forgalmazott termékek közé tartozik. 1886-ban idegerősítő üdítőként próbálták még eladni, ma már leginkább egészségkárosító hatásai ismeretesek. Azonban nem volt ez minidg így, például Sigmund Freud depressziót és potenciazavarokat kezelt vele.  
 
Azt gondolták, a kóla segít az ópium- és morfiumfüggőség leküzdésében. Amikor a Coca-Cola megjelent a piacon, nem ez volt az egyetlen termék, amely kokacserjét tartalmazott: volt kokainos bor, likőr, orvosi injekció és cigaretta is - írja az Origo.hu.
 
A márka nevének második tagjáról, a kóláról mindig kevesebb szó esik. A megnevezés az afrikai kóladióból jön, amely valóban egészséges, és ennek köszönhető az ital koffeintartalma is.

A sörkóstolás alapjai

Augusztus 17. 06:41
A Vinoport.hu boros oldalon a következő címen jelent meg cikk: Hogyan kóstoljon egy borkedvelő sört? A témával Szalai Tamás, a Fenékig blog szerzője ír. 
 
„Szerintünk a sört lehet inni. A sört lehet kóstolni. A sört lehet vedelni is. A rossz sör is jól eshet dobozból favágás közben és persze a nagyon jó sör… nos, az mindig nagyon jó. A lényeg, hogy a sört mindenki úgy élvezheti, ahogy neki jól esik, ez a cikk azoknak szól, akik szeretnének legalább a felszínt egy picit megkapirgálni” - írja Szalai Tamás.
 
Nézzük végig a sörkóstolás lépéseit:
1. Vegyünk jó sört!
2. Válasszunk megfelelő poharat!
3. Töltsük ki!
4. Illat!
5. Megjelenés
6. Kóstoljunk
7. Kortyérzet
8. Összbenyomás
 
A teljes cikket a Vinoport.hu oldalon tudod elolvasni.