Főoldal - Hírszüret - Viszlát Kanizsai Sör!

Viszlát Kanizsai Sör!

Borászportál
2012. január 20., Péntek 04:51

Se sör, se maláta... Se sör, se maláta...

Nemhogy Kanizsai Sör nem lesz többé, de feltételezhetően annak sörgyára is bezár, melyben mementóként még megmaradt a malátagyártás. A helyi Fidesz képviselői három évvel ezelőtt még a sörgyár újjáélesztésének lehetőségéről beszéltek, most azonban erősen úgy tűnik, hogy az a maradék 30 ott dolgozó is az utcára kerül.


A téma a legutóbbi közgyűlésen került újra elő, amikor Marton István képviselő (Kanizsáért Közéleti Egyesület) azt firtatta: lett-e eredményük a tárgyalásoknak, melyekről két többségi városatya, Karádi Ferenc és Tóth Nándor három éve sajtótájékoztatón beszélt. A városatyák 2008-ban jelentették be: újra lehet kanizsai sörgyár! Az újjászületés viszont még várat magára, sőt, az épületben épp megszűnt a malátagyártás – írja a Zalai Hírlap.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

História

A Nagykanizsai Sörgyárat 1892-ben alapították kanizsai üzletemberek, Gelsei Guttmann Vilmos indítványára, Kanizsa Serfőzde Részvénytársaság néven. A gyárhoz malátagyárat is építettek, a vállalat induló tőkéje 500 000 forint volt. Az épületeket Konecsny és Nedelnik proszniczi építészmérnökök tervezték, a belső berendezést a Ringhofer cég szállította. Az első néhány évben cseh és morva munkások dolgoztak a gyárban, akik betanították a helyi munkaerőt. A sörfőzde 1895. február 5-én kezdte meg tényleges működését. Néhány év elteltével a válallatnak – a magyarországiak mellett – már kocsmái voltak Fiuméban, Triesztben, Splitben, és Pólában is. Nevét 1911-ben Királyi Sörfőzde Részvénytársaságra változtatta. A trianoni békeszerződés miatt korábbi piacainak nagy részét elveszítette, ezért áthidaló megoldásként sertéshízlaldát és kenyérgyárat létesített. 1928-ban a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. vásárolta meg a gyárat. A budapesti székhelyű cég 1933-ban leállíttatta a sör- és malátagyártást nagykanizsai gyárában. 1941-ben azonban ismét felújították és üzembehelyezték a gyártóegységeket, és 120 munkással ismét beindult a sörgyártás a városban. 1992-ben még megünnepelhette fennállásának centenáriumát, majd 1994-ben a Fienierr B.V., a South African Brewery Holland leányvállalata megvásárolta, majd 1997-ben beolvasztatta a másik magyarországi sörgyárába, a Dreher Rt.-be. Ezután 1999-ben leállították a termelést a nagykanizsai gyárban.

„A fő cél 2008-ban az volt, hogy a kanizsai sör mint fogalom ne vesszen ki a köztudatból” - emlékeztetett Karádi Ferenc, aki azóta a város alpolgármestere lett. A hajdan népszerű márka életben tartásához már az is némi segítség, ha újra meg újra beszélünk a dél-zalai sörgyártás múltjáról és jövőjéről – tette hozzá. Ezen túl azt is szerették volna feltérképezni, milyen realitása van a termelés újraindításának.

Az adatgyűjtés után összeállt egy tanulmány, amit Cseresnyés Péter polgármester kiajánlott befektetőknek. Ez alapján zajlottak is tapogatózó tárgyalások több érdeklődővel, de a fokozódó válság miatt aztán sajnos megszakadtak. Az alpolgármester szerint most itt az idő az újabb kísérletre, és bízik benne: ismét lehet sörgyártás Kanizsán. A régi szakembergárda több tagja is támogatja az elképzelést.

Egyikük, Bajnóczi Sándor volt termelésvezető például máig őrzi a Korona, a Balatoni Világos, a Paracelsus, a Platán és a Kinizsi sörök receptjeit. „Ha Nagykanizsa vissza akarja kapni régi dicsőségét, újra kell indítani a termelést, mert a sör viszi a város nevét” – szögezte le a szakember, aki nyugdíj mellett is szívesen visszamenne, hogy tanítsa a szakma fogásait. Szerinte a legolcsóbb az lenne, ha Németországból vásárolnának lecserélt, de még jó minőségű gépeket.

Az egykori nagy hírű sörgyárból mementónak csak a malátagyártás maradt meg a Malterie Soufflet Magyarország Kft. nevű cég révén. Melyről hetek óta azt hallani: lehúzza a rolót, az ott dolgozók nagy része, körülbelül harminc fő pedig az utcára kerül. Az ügyvezető igazgató nem kívánt nyilatkozni, ám a szóbeszédből viszont bizonyosság lett: a malátagyártás már karácsony előtt leállt, csak a sörárpa-termeltetés és a felvásárlás marad.

Szerkesztette: Németh Richard



hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!