Viszlát Kanizsai Sör!

Borászportál
2012. január 20., 04:51


Nemhogy Kanizsai Sör nem lesz többé, de feltételezhetően annak sörgyára is bezár, melyben mementóként még megmaradt a malátagyártás. A helyi Fidesz képviselői három évvel ezelőtt még a sörgyár újjáélesztésének lehetőségéről beszéltek, most azonban erősen úgy tűnik, hogy az a maradék 30 ott dolgozó is az utcára kerül.
Viszlát Kanizsai Sör!
 
A téma a legutóbbi közgyűlésen került újra elő, amikor Marton István képviselő (Kanizsáért Közéleti Egyesület) azt firtatta: lett-e eredményük a tárgyalásoknak, melyekről két többségi városatya, Karádi Ferenc és Tóth Nándor három éve sajtótájékoztatón beszélt. A városatyák 2008-ban jelentették be: újra lehet kanizsai sörgyár! Az újjászületés viszont még várat magára, sőt, az épületben épp megszűnt a malátagyártás – írja a Zalai Hírlap.
A cikk a hirdetés után folytatódik!
 
„A fő cél 2008-ban az volt, hogy a kanizsai sör mint fogalom ne vesszen ki a köztudatból” - emlékeztetett Karádi Ferenc, aki azóta a város alpolgármestere lett. A hajdan népszerű márka életben tartásához már az is némi segítség, ha újra meg újra beszélünk a dél-zalai sörgyártás múltjáról és jövőjéről – tette hozzá. Ezen túl azt is szerették volna feltérképezni, milyen realitása van a termelés újraindításának.
Az adatgyűjtés után összeállt egy tanulmány, amit Cseresnyés Péter polgármester kiajánlott befektetőknek. Ez alapján zajlottak is tapogatózó tárgyalások több érdeklődővel, de a fokozódó válság miatt aztán sajnos megszakadtak. Az alpolgármester szerint most itt az idő az újabb kísérletre, és bízik benne: ismét lehet sörgyártás Kanizsán. A régi szakembergárda több tagja is támogatja az elképzelést.
Egyikük, Bajnóczi Sándor volt termelésvezető például máig őrzi a Korona, a Balatoni Világos, a Paracelsus, a Platán és a Kinizsi sörök receptjeit. „Ha Nagykanizsa vissza akarja kapni régi dicsőségét, újra kell indítani a termelést, mert a sör viszi a város nevét” – szögezte le a szakember, aki nyugdíj mellett is szívesen visszamenne, hogy tanítsa a szakma fogásait. Szerinte a legolcsóbb az lenne, ha Németországból vásárolnának lecserélt, de még jó minőségű gépeket.
Az egykori nagy hírű sörgyárból mementónak csak a malátagyártás maradt meg a Malterie Soufflet Magyarország Kft. nevű cég révén. Melyről hetek óta azt hallani: lehúzza a rolót, az ott dolgozók nagy része, körülbelül harminc fő pedig az utcára kerül. Az ügyvezető igazgató nem kívánt nyilatkozni, ám a szóbeszédből viszont bizonyosság lett: a malátagyártás már karácsony előtt leállt, csak a sörárpa-termeltetés és a felvásárlás marad.
Szerkesztette: Németh Richard
Winelovers borok az olvasás mellé