A régészek úgy vélik, temetkezéssel kapcsolatos vallási szertartásokhoz készült a barlangban a bor, ahonnan borral átitatódott edénytöredékek mellett egy pohár és egy kupa is előkerült.

A legősibb „borászat” legalább 1000 évvel idősebb, mint az eddig ismert legrégibb borkészítő felszerelés, és érdekes módon ugyanabban a barlangban találták meg, ahol júniusban a legősibb bőrcipő is előkerült.

A barlang akkor néptelenedett el, amikor a teteje beszakadt, de minden alatta lévő szerves anyagot megőrzött az a szinte betonkeménységű juhtrágyaréteg, amely vastagon rárakódva, légmentesen elzárta azt a levegőtől. „Ennek a szokatlan tartósításnak köszönhetően számos olyan dolgot találtunk, ami sehonnan máshonnan eddig – romlékonysága miatt – nem került elő ebből a korai, rézkori időszakból. Szőlőmagvak, fonnyadt és már kipréselt szőlőszemek. Ezek rendkívüli leletek 6100 évvel ezelőttről” – mondta el Gregory Areshian.

 

Az 1 méterszer 0,9 méteres szőlőprés valójában egy sekély, alig 1 méter mély medence volt, amelyből egy lyuk nyílt a szőlőkádba. Mindez nagyon hasonló ahhoz, amelyet a XIX. századig használtak egész Európában. Jól látszik, hogy lábbal taposták ki a medencében a szőlőből a levét, amely a nyíláson át a kádba folyt. A prés körül nagyon sok szőlőmag és préselt szőlő került elő. Botanikusok szerint a magvak a ma is ismert és bortermelésre használt Vitis vinifera fajtól, az úgynevezett bortermő szőlőből származnak.

A mintegy 55 literes szőlőkádat sötétszürke anyag fedte, amelyből a malvidin nevű növényi pigmentet mutatták ki, ez a pigment adja például a szőlő vörös színét is.

Kutatók szerint ugyanakkor az, hogy 6000 éve már ilyen fejlett technológiával készítették a bort, arra utal, hogy a 6000 év sem a borkészítés legkorábbi dátuma, eredete valószínűleg jóval korábbra tehető, amiként eddig már került elő a bor ivására utaló, a mostaninál régebbi lelet.

A barlang Örményország Iránnal határos déli részén, a Zagrosz-hegység közelében található. A kutatók egyelőre nem tudják azonosítani a népességet, amely a barlangot használta és annak közelében lakott, de nyilvánvalóan élénk kereskedelmet folytattak távolabbi vidékekkel. A barlangban talált edények egy része ugyanis messzi vidékről, például a mai Közép-Iránból és Dél-Ázsiából származott, és az eszközök kő alkatrészeit obszidiánból készítették, amelynek legközelebbi lelőhelye is legalább háromnapi járásra esik a barlangtól.

– Mind mostanáig a borkészítésre utaló legkorábbi leletek 7400 évesek voltak, és a Zagrosz-hegységből kerültek elő. Az eddig ismert legkorábbi szőlőmagvak 5150 évesek, és I. Skorpió egyiptomi fáraó sírjából kerültek elő, a szőlőprés pedig ennél is fiatalabb, 3650 éves volt – nyilatkozta Areshian.

Az amerikai kutató azt is elmondta, hogy sokáig úgy vélték, a barlangot az ismeretlen népesség lakóhelyül használta, ám kiderült, hogy valójában temetkezési hely volt. Mivel a borkészítés eszközei közelében több sírhelyet is találtak, úgy vélik, a bort kizárólag arra a vallási szertartásra készítették, amellyel a halottnak megadták a végső tiszteletet, és hosszú útjára bocsátották. „A leletekből az látszik, hogy a barlangban készített bort nem arra használták, hogy egy nehéz nap végén lazítsanak vele, arra valahol a barlangon kívül készített nedűt használták”

– mondta el Areshian. A barlangban a bor az ünnepi ceremónia itala volt, amelyet végül az isteneknek szánt ajándékként hagytak az eltemetettek mellett.