Van annak valami nagyon magyaros szimbolikája, amikor egy szerkezetkész emelet csupasz betonpadlóján, fekete kisestélyiben játszik egy hárfaművész körülbelül száz főnyi, kolbászra és pogácsára kiéhezett várakozó, féláron bejutott kisnyugdíjas között.

A rendezvény hiányosságainál sokkal jobban meglepett, hogy valaki, aki képes kifizetni ennyi pénzt egy elvileg prémium boros rendezvényért, az nem ismeri Szentesi Józsefet és gátlástalanul kér tőle édes vörösbort. Az vitathatatlan tény, hogy egy drága és puccosnak hirdetett borbemutató mára a mű- és igazi sznobok, és a gazdag sötétek gyülekezőhelye is lett. Reméljük, a rendezvény kap még egy esélyt a fogyasztóktól és a borászoktól. Bár amíg a mennyiségi ívásra lesz lehetőség addig vendég biztosan lesz.

 

Szerencsére a borok választékát sikerült magas színvonalon összeállítani, begyűjteni. Volt furmint és hárslevelű az összes megkerülhetetlen tokaji borásztól, Árvaytól Szepsyig, olaszrizlingek Györgykovácstól Jásdiig, kadarkák Esterbauertől Vidáig, Szentesi József legismeretlenebb tételéivel kiegészítve. Persze volt cserszegi, Irsai, kövidinka, sárfehér, kékfrankos, királyleányka, csóka és a keszthelyi Georgikon Kar különlegességei. Feltűnt néhány témaidegen pinot noir is, a biztonság kedvéért.

Szeretnék mesélni egy-két olyan fajtáról, amelyeket magam sem sokat kóstoltam, a magyar hagyományokba tartoznak és talán lesz belőlük valami.

Kezdjük egy olyannal, amivel már lehet találkozni; ez a zengő nevű hibrid. Ezerjó és bouvier keresztezésével jött létre 1951-ben Király Ferenc munkája révén. Ez a fajta is ugyanazt a vonalat adja, mint a cserszegi és az irsai, csak nekem egy kicsit ízlésesében. A könnyed, illatos, ízes borok közül a magam részéről leginkább a zengőt támogatnám. Főleg azért, mert több élet van benne, mint a cserszegiben és kevesebb bódító virág, mint az Irsaiban.

A feketefájú bajor, bajor, tihanyi kék régi magyar kékszőlő fajták. Érdemes őket egyben emlegetni, mert a belőlük készült bor nagyon hasonló – biztos köztük a rokonság. Silleres színben játszó borok, illatuk emlékeztet egy kicsit a pinot noir-ra. Gazdag cseresznye, meggy, málna és némi fűszeres beütés jellemezi ezeknek az aromaprofilját. Szerkezetükben alacsony tannint találunk, ehhez mérten erős savkészletet, amely lendületessé teszi a bort. Nem különösebben testes, rövid élettartamú. Gyümölcsös, elvárhatóan hosszú ízű ital, egy-két év fogyaszthatósággal, de elsősorban primőrborként találná meg a helyét. Aki odavan a Beaujolais Nouveau-ért, az ezeket imádni fogja. Ugyanabban a világban járunk, de a feketefájú bajor sokkal érdekesebb, mint a gamay. Hiszem, hogy ez a három fajta a járdovánnyal kiegészítve alkalmas további munkára. Pont azt tudják, amiben jó lehetne hazánk: a könnyed, gyümölcsös, savas vörösborokban. Napi fogyasztásra, akár egészségügyi céllal is kiváló, jól illik ételeink mellé és a hosszú érlelés árát megspórolva, barátságos áron is lehetne forgalomba hozni. Ehhez persze az is kell, hogy főleg a fogyasztók egy kicsit lejöjjenek a nagy, tanninos francia fajtákról és megértsük, hogy más is létezik a világon.

A fekete muskotály sem áll messze ettől az imént vázolt, ősi magyar fajták adta vörösboros világtól, már ami a szerkezetét illeti. Ez egy igazi muskotály, határozott, erőteljes, már-már az erőszakosság határát súroló illatokkal. De azért nagyon szép. Ezek a borokat Szentesi József készítette 2012-ben.

Szép hosszú sorban mutatta meg a kertjeiben rejlő ismeretlen fajtákat a keszthelyi Georgikon Kar. Ilyenek voltak a corvinus, vinitor, korona és a pelso, több más mellett. A corvinus, vinitor és a pelso Bakonyi Károlytól való kereszteződések. Ezek a borok az (olaszrizling x ezerjó) x (olaszrizling x szürkebarát) különböző válfajai. A korona is egy Bakonyi keresztezés juhfarkból és Irsai Olivérből. Mivel ezen fajták születése arra az időre tehető, mikor a termelési előnyök picikét fontosabbak voltak, mint a minőség, ezért azok borai nem túl jelentőségteljesek, másképp fogalmazva: minőségi borok készítésére ritkán alkalmasak. Bár lehet, hogy a jövő megcáfol. Viszont korántsem elvetendők, mert nem adnak azért rossz italt és attól, hogy termelésük könnyebb, és mert nagyüzemi körülmények között is jól bírják a megpróbáltatásokat, éppen az 1 000 forint alatti alapborok készítésére lennének alkalmasak. Mindenképpen felveszik a versenyt a nevesincs olasz tömegborokkal, amelyek az éjszaka leple alatt gurulnak be országunkba.

Az viszont biztos, hogy ezek a fajták sohasem fogják felvenni a versenyt azokkal, amelyek már bekerültek a termelők látókörébe és komolyan foglalkoznak velük. Itt gondolok elsősorban a fehérek közül a furmint, hárslevelű, olaszrizling, ezerjó, juhfark ötösre, de a csereszegi, irsai, leányka, királyleányka, kövidinka mindenképpen konkurenciára fog szert tenni, ha ezek a fajták megerősödnek. A vörösöknél is ez a helyzet, bár ott a portugiesernek talán van némi félnivalója, igaz, csak akkor, ha rövid időn belül nem találnak vissza a villányi gazdák a helyes útra…