Alföldi borásznak lenni vállalás, villányinak lenni pedig kihívás

Borászportál
2017. július 05., 08:26


Koch Csaba pontosan 25 évvel ezelőtt kezdett borászkodásba, a nagyapjától kapott 0,2 hektáron. 
Alföldi borásznak lenni vállalás, villányinak lenni pedig kihívás
A borotai területek azóta 140 hektárra duzzadtak, és a borász a Villányi borvidéken is megvette lábát. A jubileumi alkalmat a prémium, dűlőszelektált Frisch borcsalád debütálásával is ünnepli. 
 
"Minden út jó, aminek a vége egy egészséges, hibátlan, tiszta ízű bor, és minden bor jó, amely valamely fogyasztó örömére szolgál" – vallja Koch Csaba, akinek családja nemzedékek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. 1746-ban Hajósra érkezett, majd 1748-ban Császártöltésen telepedett le Koch József, aki a falut alapító 13 család egyike volt. A térség első kereskedője azonnal szőlőtermesztésbe és borászkodásba kezdett és ez 10 generáción keresztül szállt tovább apáról fiúra. 
 
Nagyapám felnőtté válásomig nagy hatással volt rám. Ő tanított meg a szőlőtermesztés és a borászat alapjaira, sőt a borkereskedelemben is nagy múlttal rendelkezett
– mesélte a borász, aki agrármérnök és vadgazda üzemmérnök diplomával, szőlész-borász szakmérnöki végzettséggel és MSC Agrármérnök diplomával is büszkélkedhet, mára pedig összesen 150 hektárnyi területen gazdálkodik, és a borkészítés minden egyes fázisára őszinte rajongással tekint. 
"Szerencsésnek mondhatom magam, hogy természet közeli ember vagyok, aki szívesen kutatja, vizsgálja a szőlőt. Számomra minden a növénnyel kezdődik. A sorok között járva tervezem meg a fajták, a dűlők és a parcellákon érő szőlő jövőjét. A pincében szigorú vagyok önmagammal és a dolgozóimmal szemben is, mert nem engedhetek meg semmilyen kompromisszumot a minőséggel szemben" – magyarázta, a borotai és villányi területekre egyaránt utalva. 
 
Alföldi borásznak lenni vállalás, villányinak lenni pedig kihívás
 
Előbbi esetében egyébként szőlő mintakert, magas színvonalú panzió, borkóstoló épület, a kádár szakmát bemutató múzeum és autentikus kádárlakás együttese is várja a borai és bortermelési filozófiája iránt érdeklődőket. A Hajós-Bajai borvidéken saját szőlőművelés módot alakítottak ki saját szőlőtermesztési technológiával; a szigorú metszés és a sylvoz művelésre jellemző szálvessző lekötés után a vegetációs időszakban nem bújtatják a hajtásokat, nem korlátozzák a szőlőtőke szabad növekedését. Nagy szellős lombozatot érnek így el, a növény igényei szerint növekszik és kapaszkodik a huzaltartó drótokhoz, kialakítva számára a legkedvezőbb, és a fotoszintézis szempontjából leghatékonyabb lombozatot. Nyár végén egyszer, csekély módon csonkázzák. Az eredmény magas minőség és alacsony önköltség, hiszen rengeteg kézimunka erőt spórolhatnak meg.
 
A szőlőtőke pedig boldog, hiszen a lehető legtöbb napfényt tudja hasznosítani.
 
A villányi Vin Art pince esetében Koch Csabának azonban semmi más törekvése nincs, mint a legjobb borokat elkészíteni. A Diósviszlói Imre-völgyben található ültetvényeket korlátozzák, gondos kézi szüreteléssel szedik, majd kisfahordós érlelést és hosszú palackos érlelést alkalmaznak. Az innen származó cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot ültetvények legnagyobb gonddal készített bora a fiáról elnevezett Villányi Csanád Cuvée, amelynek 2012-es és 2013-as évjárata is sorra éri el az igencsak előkelő helyezéseket a legkomolyabb borversenyen.
 
Alföldi borásznak lenni vállalás, villányinak lenni pedig kihívás
 
Itt azonban koránt sincs vége; az innováció és a társadalmi szerepvállalás is roppant fontos feladat Csaba számára. Idén áprilisban például magyar és szerb kutatók, valamint a Koch Borászat együttműködésének köszönhetően új, vegyszermentesen művelhető szőlőfajtákból álló mintaültetvény létesült a Hajós-Bajai pincészet borotai birtokán. A fajtagyűjtemény, amely génbank és bemutató kert is egyben, lehetővé teszi az új, rezisztens fajták megismerését és megfigyelését az Alföld agroökológiai körülményei között.
 
Mindezek mellett Koch Csaba bő egy évtizede vállal szerepet szakmai szervezetek irányító testületeiben; a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában az elnökség tagja, elnöke a Duna Borrégió Tanácsának, a Duna Borrégió Borút Egyesületnek, valamint a Hajós-Bajai Borvidék Hegyközségi Tanácsának, illetve a Magyar Bor Akadémia tagja és a szervezet ellenőrző bizottságának elnöke.
 
Szerkesztőségünk nevében gratulálunk Koch Csabának 25 éves munkássága alkalmából!
Winelovers borok az olvasás mellé