Közülük kerül ki a következő Borászok Borásza

Borászportál
2016. december 01., 09:00


Nyilvánosságra hozták azt az 50 fős listát, amelyet a korábbi díjazottak javaslatai alapján állított össze a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma. Szerinted ki lesz a befutó?
Közülük kerül ki a következő Borászok Borásza
Fotó: boraszokborasza.hu
A Borászok Borásza díjat az érdemli ki az adott évben, aki a jelöltállítás, majd a kétkörös szavazás után a legtöbb voksot kapja. A jelöltállítás menete a következő: felkérik az előző évek Borászok Borászait – Demeter Zoltánt (2007), dr. Lőrincz Györgyöt (2008), Szepsy Istvánt (2009), Légli Ottót (2010), Kaló Imrét (2011), Györgykovács Imrét (2012), Szentesi Józsefet (2013), Berecz Stéphanie-t (2014) és Bacsó Andrást (2016) -, hogy nevezzék meg azt az 50 magyar borászt, aki szerintük az adott évben megérdemelné, hogy belépjen a Borászok Borásza „elit klubjába”. A Borászok Borászának 2015-ben dr. Bussay Lászlót választották, aki sajnos 2014-ben hunyt el.
 
Dr. Prónay Bence kuratóriumi elnök előbb felkérte az eddigi nyerteseket, hogy adják le a saját jelöltjeiket a díjra, majd a beérkezett listákat a kuratórium összesítette, és így lett meg az az 50 fős névsor, akik közül egy valaki biztos, hogy elnyeri a Borászok Borásza díjat.

 
Ezután a jelöltek is szavaznak, egy borászt kell megjelölniük az 50-ből, amivel előbb 5 fősre szűkül a mezőny, a második körben pedig – szintén az 50-es lista tagjai – kiválasztják a végső győztest. Amennyiben szavazategyenlőség áll fenn, úgy a Borászok Borásza korelnök tagja dönt.
 
1. Árvay János - Árvay Pincészet, Tokaj-Hegyaljai borvidék
2. Áts Károly - Tokaj Kereskedőház, Tokaj-Hegyaljai borvidék
3. Bakó Ambrus - Bakó Ambrus Pincészete, Badacsonyi borvidék
4. Balassa István - Balassa Bor Kft., Tokaj-Hegyaljai borvidék
5. Balla Géza - Balla Géza Pincészet, Ménesi Borvidék
6. Bárdos Sarolta - Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, Tokaj-Hegyaljai borvidék
7. Barta Károly - Barta Pince, Tokaj-Hegyaljai borvidék
8. Bock József - Bock Pincészet, Villányi borvidék
9. Bodó Judit - Bott Pince, Tokaj-Hegyaljai borvidék
10. Bolyki János - Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Egri borvidék
11. Bott Frigyes - Bott Frigyes Borászat, Garam-mente borvidék
12. Bukolyi Marcell - Bukolyi Családi Birtok, Egri borvidék
13. Dúzsi Tamás - Dúzsi Tamás és Családja Pincészete, Szekszárdi borvidék
14. Eszterbauer János - Eszterbauer borászat, Szekszárdi borvidék
15. Figula Mihály - Figula Wines, Balatonfüred-Csopaki borvidék
16. Gál Tibor ifj. - Gál Tibor Pincészet, Egri borvidék
17. Gere Attila - Gere Attila Pincészete, Villányi borvidék
18. Heimann Zoltán - Heimann Családi Birtok, Szekszárdi borvidék
19. Homonna Attila - Homonna Pincészet, Tokaj-Hegyaljai borvidék
20. Horváth Ráspi József - Ráspi Étterem és Borászat. Soproni borvidék
21. Ipacs Szabó István - Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Villányi borvidék
22. Jásdi István - Jásdi Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
23. Karner Gábor - Karner Gábor Kézműves Borászat, Mátrai borvidék
24. Kiss Gábor - Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete, Villányi borvidék
25. Konyári János - Konyári Pincészet, Balatonboglári borvidék
26. Kovács Tibor dr. - Tokaj Hétszőlő, Tokaj-Hegyaljai borvidék
27. Laposa Bence - Laposa Pincészet, Badacsonyi borvidék
28. Latorczai László - Sauska Pincészet, Villányi borvidék
29. Légli Géza - Kislaki Bormanufaktúra, Balatonboglári borvidék
30. Liptai Zsolt - Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék
31. Losonci Bálint - Losonci Pince, Mátrai borvidék
32. Luka Enikő - Luka Pincészet, Soproni borvidék
33. Malatinszky Csaba - Malatinszky Kúria, Villányi borvidék
34. Mauer Oszkár - Maurer Pincészet, Szerémi borvidék
35. Mérész Sándor - Etyeki Kúria, Etyek-Budai borvidék
36. Mészáros László - Disznókő, Tokaj-Hegyaljai borvidék
37. Molnár Péter - Patricius Borház, Tokaj-Hegyaljai borvidék
38. Nyári Ödön - Nyári Pince, Balaton-felvidéki borvidék
39. Szászi Endre - Szászi Pince, Badacsonyi borvidék
40. Szecskő Tamás - Szecskő Pince, Mátrai borvidék
41. Szepsy István ifj. - Szent Tamás Pincészet, Tokaj-Hegyaljai borvidék
42. Szilágyi László - Gizella Pince, Tokaj-Hegyaljai borvidék
43. Takács Lajos, Tokaj-Hegyaljai borvidék
44. Takler Ferenc - Takler Pince, Szekszárdi borvidék
45. Tarnóczi Zoltán - Orsolya Pince, Egri borvidék
46. Thummerer Vilmos - Thummerer Pince, Egri borvidék
47. Tiffán Ede - Tiffán Ede és Zsolt Pincészete, Villányi borvidék
48. Vida Péter - Vida Családi Borbirtok, Szekszárdi borvidék
49. Weninger Franz - Weninger Pincészet, Soproni borvidék
50. Wille-Baumkauff Márta - Pendits Pincészet, Tokaj-Hegyaljai borvidék
 
Nézze meg a 2016-os díjátadóról készült videónkat!

 
Megválasztják a Borászok Barátját is
 
A Borászok Borásza „klub” tagjai megjelölhetnek egy civil személyiséget is, aki tevékenységével nagymértékben segítette a magyar borászok munkáját. Az eddigi győztesek mellé - Freund Tamás (2012), Borbás Marcsi (2013), Dr. Mészáros Gabriella (2014), Alkonyi László (2015) és Gál Helga (2016) – most is egy jelölt csatlakozhat, az 5 jelölt közül szintén az aktuális 50 lehetséges Borászok Borásza választ.
 
Az idei jelöltek a Borászok Barátja díjra a következők:
 
  • Ambrus Lajos József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője
  • Dr. Csizmadia András gasztrofilozófus, a Bor-Schola alapítója és vezetője
  • Caroline Gilby, Master of Wine
  • Herczeg Ágnes borszakértő, a londoni WSET diplomása, a Masters of Wine intézetének első magyar női hallgatója
  • Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Közhasznú Egyesület elnöke
 
Az eredményhirdetésre és a díjátadó gálára 2017 tavaszán kerül sor.
Winelovers borok az olvasás mellé