Lelkifröccs - interjú Dr. Csernus Imrével

Borászportál
2012. június 04., 15:51


Életmód - Csernus doktor bortermelésre adta a fejét. Az Egri Borvidéken ugyanis harmadmagával szőlőbirtokot alapított. A pszichiátert Csutorás Ferenc borásszal és Mészáros Péterrel kötött barátságáról, az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokról, és első közös borukról, a Lelkifröccsről, és új életmódjáról Mészáros Zita kérdezte.
Lelkifröccs - interjú Dr. Csernus Imrével
 
Hogy jött a borkészítés ötlete?
Néhány évvel ezelőtt a Gundelben találkoztam Csutorás Ferenccel, az egri borásszal. Odajött hozzám és mit tagadjam, az első gondolatom az volt, hogy ő is egyike azoknak, akik az ismertségemből akarnak maguknak is előnyt kovácsolni. Fűzött – ráadásul rettentő kitartóan –, hogy menjek el Egerbe, a Bikavérünnepre, s én végül beadtam a derekam. Elmentem, „locsoltam” a Nagyapa borát és jól éreztem magam. Ott tapasztaltam, hogy azért tud jó bort csinálni és másoknak örömet okozni és, mert tiszta a szíve.
Ha ő úgy gondolja, hogy ehhez én is hozzá tudok tenni valamit, akkor örömmel hozzáteszem. Így kezdődött. Azután sokat beszélgettünk, sok bort megkóstoltunk együtt és barátok lettünk. Az életem ezzel teljesen megváltozott. Eger, Csuti, a borok, na és a föld illata úgy húztak magukkal, hogy nemrég letelepedtem Eger mellett, Szomolyán. Csutival és Mészáros Petivel pedig megalapítottuk az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot. Nagyon komolyan gondolom. Én bármi mellett is teszem le a voksomat, addig ott maradok, amíg ki nem rúgnak, vagy meg nem halok. És a társaimat is ilyen embereknek ismerem.
 
Eger, Szomolya, borok, ezek után fogsz még gyógyítani?
Persze! Azt gondolom, hogy ha megszereztem ezt a tudást és tapasztatot, felelősségem van abban, hogy továbbadjam. Azonban azt is tudom, hogyha a gyógyítást nem egészítem ki másfajta tevékenységgel, akkor hiába csinálom jól, előbb-utóbb ki fogok égni és unalomba fordul a munka, ezt pedig nem akarom. Azt is észrevettem magamon, hogy ami nekem energiát ad, azt az önzésig tudom magamban táplálni. Márpedig a belső lelki folyamataim karbantartása mellett most a természet közelsége tölt fel legjobban. Gondolatban eljátszom azzal is, hogy ha már kevesebbet leszek úton az országban és külföldön a munkám miatt, beleásom magam a szőlőművelésbe. Ha tehetem, most is kimegyek az Almagyarra Csutival, csinálok ezt-azt, de ez csak arra elég, hogy belekóstoljak az ízébe, ami viszont nagyon tetszik.
Igaz az, hogy a szőlőben született meg a Lelkifröccs ötlete is?
Igen. A pinot noirt szüreteltük Almagyaron, és bevallom, kóstolgattuk az előző évjáratok borait. Persze csak azért, hogy tudjuk a jó irányt... Egyszer csak a borban szunnyadó géniusz ránk is hatni kezdett és ott, a tőkék között megszületett az első közös borunk neve, a Lelkifröccs. Szeretem, mert ez az elnevezés közös nevezőre hozott a
Lelkifröccs - interjú Dr. Csernus Imrével
borunkkal és mit tagadjam, marketing szempontból is ütősnek találom. Innen már adta magát a Lelkibéke és a Bevállalod? is.
Fogsz valaha sajátkezűleg bort készíteni?
Szerintem igen. Az öregedés ott kezdődik, amikor semmi újba nem merünk belevágni. Pedig rengeteg ismeretlen dolog vár ránk, sikerekkel és kudarcokkal. Nem az a fontos, hogy összejöjjenek a dolgok, hanem az, hogy merjem megcsinálni, hogy teljes értékű életet éljek. Az Almagyarról, a borkészítésről és a társaimról, Csutiról és Mészáros Petiről az is eszembe jut, hogy az egyik legfontosabb dolog adni tudni egymásnak. A legtöbb ember úgy ad, hogy belülről egy csomó kétely, félelem gyötri, pedig jól adni úgy lehet, ha tudod, hogy a helyeden vagy, jól vagy, szereted és értékeled önmagadat. Én a társaimat és a közös üzletünket is ilyennek látom.
Nagy döntést hoztál, amikor letetted a voksodat Eger, Szomolya, az Almagyar és az üzlettársaid mellett. Te könnyen olvasol az emberekben, de mit adott neked az új szituáció, hogy belevágtál ebbe a váltásba?
Jó olyan emberekkel találkozni, akik hasonlóképpen gondolkodnak a világról és önmagukról, mint én. Csuti azzal fogott meg, hogy mer kockáztatva alkotni és hisz abban, amit csinál. Mészáros Peti csendesebb duhaj. Róla sokáig csak azt tudtam, hogy neves és tehetséges vizuális művész, ő csinálja a Csuti címkéit és ezeréves barátok. Most már tudom, hogy okos, és ami nekem ennél még fontosabb, hogy őszinte és az érzéseit is meg meri élni. Nagyon jó közegben, jó emberek között vagyok a cégben és Egerben és ezért hálás is vagyok nekik. Emellett nagyon szeretem a Csuti borait. Olyan természetességgel hozza ki a borokból a föld és a szőlő adottságait, olyan gyümölcsösek és tiszták a borai, hogy nem is értem, miért nem ismerik többen.
Néha közelébe enged a 6-8 éves borainak is, amelyekből már csak kevés dugi palack van, és amelyek egészen elképesztően jók. Kár, hogy nincs elég pénz ennyit várni a borok piacra dobásával. De annak örülök, hogy a Csuti naturális borainak már én is részese és tulajdonosa vagyok. Remélem, a piac is értékelni fogja a jól iható, friss, gyümölcsös borainkat, melyeket nagyon jó, a válságban is vállalható áron forgalmazunk. Az Érseki Titokborok nem lesznek olcsók, de egyedi minőségűek, azokat az ínyenceknek ajánljuk.
Neked mit jelent az Almagyar-dűlő?
Amikor először kivitt Csuti az Almagyar-dombra, lepadlóztam és kis túlzással azonnal eladtam a pesti lakásomat. Tervezünk is az almagyari tőkék közé egy borkóstoló helyet. Azt szeretném, hogy bárki, aki odajön, érezze, hogy része a természetnek, része a napnak, része a pillanatnak.
Hogy működik az új életmódod?
Az biztos, hogy amikor megérkezek Szomolyáról Budapestre, bennem sokkal több pozitív energia feszül, mint a mellettem lévő autósban. Még ott van a szememben a szomolyai bekötő út derengő látványa és a Mátra sziluettje és ez nekem nagyon sokat ad. Aztán megérkezem Pestre és ömlik rám az agresszivitás, a harag, a düh. Szomolyán ezzel szemben megtanultam ragaszkodni a kövekhez, a vadszőlőhöz, az udvarom hangulatához és a diófához a kúttal. Tudom, hogy giccses, de ez van.
Ezt sokan találják romantikusnak, de nem mindenki dönt úgy, hogy ott is akar élni.
Télen csak fával tüzeltem. Egy este nagyon hideg volt és kimentem fáért. Felnéztem az égre és mellbe vágott a csillagos ég. Budapestem odaballagsz a termosztáthoz és a város fényétől nem látsz csillagokat. Itt az udvaron fúj a szél és érzed, hogy vagy, hogy egyedül vagy és kicsi vagy. Furcsa, de a kövek fogtak meg legjobban, mert valamilyen mély folytonosságot érzek bennük, melyek összekötnek a létező világgal. Igazából először Egerhez kezdtem kötődni. Bejártam az összes borvidéket, de, talán kedvenc gyerekkori olvasmányomtól, az Egri Csillagok romantikájától is megérintve, egyszer csak megláttam az Eger táblát a város határában és éreztem, hogy megérkeztem. Most itt tartok az életemben. Azt pedig az emberek majd eldöntik, hogy szeretik-e, amit csinálunk. Mi beletettünk mindent, és szerintem jót alkottunk.
Winelovers borok az olvasás mellé