Az 1999-ben kijelölt Ásotthalmot, Domaszéket, Mórahalmot, Röszkét, Zákányszéket érintő Móra-túraként ismert útvonalat főleg az elmúlt 10 év időjárási viszonyai, rongálásai és lopásai miatt újították fel. A fejlesztés eredményeképpen mostantól hétféle, különböző nehézségi szintű útvonal vált újra bejárhatóvá. Ehhez az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Programjának pályázata teremtett lehetőséget. A túraútvonalak sokszor érintik a szikesedő, vizenyős védett területeket, illetve több tanösvényt is. A tájékozódást 60 új tábla és egy 20 ezer példányszámban elkészült, többnyelvű kiadvány segíti, de szakvezetés is kérhetünk.
A Móra-Túrán 4, de akár 40 kilométert is lehet gyalogolni
A legrövidebb túra útvonala (4,5 km) Mórahalomtól a nagyszéksósi iskoláig vezet. Ez utóbbi egy régi tanyasi iskola remekül felújított épülete, ahol nemcsak iskolai kirándulásokat, de szilveszteri bulikat is lehet szervezni. Előnye, hogy a lakott településtől távol (Mórahalom 6 kilométer) található, így itt senkit nem zavar, ha hangos a zene, vagy ha hajnalig megy az őrjöngés. Az egykori kisvasút állomásépülete jelenleg ebédlőként működik, ahol igény szerint főznek is ránk.
Ez összesen 50 fő elszállásolására alkalmas, három különálló épületben újak az emeletes ágyak és a zuhanyzók. A vendégvárók szerveznek pincelátogatást és termálfürdős programot, vagy lovaglást, de lehet kerékpárt bérelni, a zárt udvarban tűzet rakni, és ami a legjobb, hogy internet-kapcsolattal is szolgálnak.
Valamivel fárasztóbb, de annál kalandosabb a Zákányi Túra, amely biciklivel 30, lóháton vagy szekéren 34 kilométer hosszú. A turisták megnézhetik a Kiri-keresztet, a Városszéki tavat, Papp Béla tanyáját, majd egy helyi falusi vendéglátónál kalácsot süthetnek és bort kóstolhatnak. A továbbiakban érdekes történeteket hallgathatnak a Lourdes barlangról, amelyet egy helyi család fogadalomból építetett egy balesetből megmenekült kisfiú, és egy Recskről visszatért férj emlékére. A túra keretében még a 130 éves kocsányos tölgy és a Lódri-tó vár a kirándulókra.
Kellemesnek ígérkezik az a 24 kilométeres túra, amelyet kerékpárral és gyalogosan is teljesíthetünk, és nem sűrít magába sok látnivalót viszont megejtően szép útvonalon vezeti a kirándulókat. A programban szerepel a Kancsal Tó Paprika múzeum Forró Fogadó és Kemping.
Klebelsberg Kunó emléktúra
Mórahalom, amely az egykori Szeged-alsóközpont tanyavilágából emelkedett városi rangra, a néhai miniszter Klebelsberg Kunó szellemiségéhez híven - részben az ő hivatali ideje alatt épült tanyai iskolaépületek rendbehozatalával és újrahasznosításával, és ezek bemutatásának szándékával - hozta létre ezt a túraútvonalat. Az emléktúrát végigjárva a kirándulók ellátogathatnak Klebelsberg sírjához a szegedi Fogadalmi Templomhoz, és a Mórahalom külterületén található konferenciaközpontként működő Királyhalmi Iskolában. Itt egy rendhagyó történelemóra keretén belül ismerkednek meg többek között az 1883-as királylátogatás történetével, valamint Klebelsberg életével és munkásságával, illetve az általa vezetett iskolareform jelentőségével.
A túra kalandosabb része Szegedtől nyugatra folyatódik, ahol végre megérthetik a Homokhátság kialakulását és olyan jellegzetességeit, mint az egykor nagyhírű tanyasi iskolákat. Személyesen élhetik át a tanyán élő gyerekek sokszor igen nehéz életét, amit talán csak az alföldi táj szélfútta homokdűnéin, rétjein és semelyéin át az iskolába vezető mindennapos útjuk szépített meg.
Mórahalmon nem érdemes kihagyni a Varga Csárdát, ahol a közel 20 dekás adagokban mérik a mórahalmi haltepertőt hagymakarikákkal. Mindenképp érdemes betérni, mert az árak is igen kecsegtetőek.
A homoki bor
Mórahalom az Alföldi szőlőtermő tájhoz, azon belül a Csongrádi Borvidékhez tartozik. A Csongrádi Borvidék körzetei: Csongrádi, Mórahalmi, Pusztamérgesi, Kisteleki, és a Hódmezővásárhelyi bortermő hely.
A Mórahalmi Körzethez tartoznak Ásotthalom, Bordány, Domaszék, Kiskundorozsma, Mórahalom, Zákányszék határrészei.
Számosan azt vallják, hogy ezen a borvidéken, a kedvező időjárási adottságok nyomán, és a lelkiismeretes műveléssel a bortermelők minőségi borokat tudnak előállítani. A korábbi honos hagyományos fajták (kövidinka, kadarka) mellett az utóbbi 25 évben új, minőségi borokat adó fajták jelentek meg a telepítések nyomán.
Napjainkban az alábbi termesztett szőlőfajták és belőle készült borok találhatók a körzetben:
Fehérbor szőlőfajták: Kövidinka, Rajnai rizling, Chasselas, Zalagyöngye, Chardonnay, Ottonel, Muskotály Kunleány.
Vörösbor szőlőfajták: Kadarka, Kékfrankos, Oportó, Zweigelt, Cabernet Franc
Számosan azt vallják, hogy a pusztamérgesi és mórahalmi körzet löszös homoktalaján, a kedvező időjárási adottságok nyomán, és a lelkiismeretes műveléssel a bortermelők jobb ízt tudnak elérni, mint más Alföldi vidéken.
Mindenesetre, az biztos, hogy a bőséges napsugárzás hatására kitűnő minőségű, könnyű, üde ízharmóniájú minőségi borok készülnek, melyeket minden kirándulónak okvetlenül ki kell próbálnia.