Fröccs

Melyik krumpli mire jó? Kis burgonya ABC

Május 18. 16:12
Salátához, főzni vagy éppen sütni szeretnénk a krumplit? Nem mindegy hogy milyen fajtát vásárolunk be a boltban hozzá. A Food&Wine most egy kis segítséget nyújt, hogy könnyebben tudjunke ligazodni a burgonyák világában: 
 
„Vásárláskor, a burgonyák csomagolásán érdemes ellenőrizni a feltüntetett betűjelzést is, és ennek megfelelően választani. A felhasználhatóságról tájékoztató legelterjedtebb burgonya jelölés nagybetűvel történik. Ezek szerint:
 
„A” – Salátának való burgonya: a “A” jelzéssel ellátott burgonyák nem szétfövő fajták, mint amilyen a Somogyi sárga kifli, a Gülbaba, a Cherie, és az Agata is. A gumója főzés után is egyben marad. Textúrája finomszemcsés. Az „A” jelű burgonyák elsősorban saláták, hidegkonyhai készítmények, tepsis és rakott burgonyák készítéséhez kiválóak.

„B” – Főznivaló burgonya: A “B” jelzésű, asztali minőségi burgonyák az előzőhöz hasonlóan nem szétfövő, illetve csak kissé szétfövő burgonyák. Textúrájuk közepesen finom, kissé lisztes, szappanos. Olyan ismertebb fajták tartoznak ebbe a kategóriába, mint a Desirée, a Balatoni rózsa, a Hópehely, vagy a Red Scarlet. A „B” jelű burgonyák vegyes hasznosításúak. Leginkább főzéshez, raguk, főzelékek, levesek készítésére, de hasábburgonyához is igen alkalmasak lehetnek.

„C” – Sütnivaló burgonya: A “C” jelzésű burgonyák szétfőnek. Ide tartozó fajták az Agria, a Karlena, a Kuroda, a Góliát, a Vénusz Gold és sok más is. Textúrájuk a közepesnél szemcsézettebb, laza szerkezetű, száraz, porhanyós. A „C” jelű burgonyák elsősorban sütéshez, chips- és hasábburgonya, parázsburgonya készítéséhez, de burgonyás tésztához, gombóchoz és püré alapanyagnak is jó választás.
 
Megjegyzés: Valójában valamennyi (A, B, C) fajtából készíthető minden burgonya étel, azonban a jelölések ismerete, és a jelölések szerinti fajtaválasztás jelentősen megkönnyítheti a főzést, csökkenti a hibázás lehetőségét és javítja eredményt.”
 
A teljes cikket elolvashatod a Foodandwine.hu oldalon!

Brit acid jazz csapat is jön idén a Paloznaki Jazz Piknikre

Május 18. 13:23
2016. augusztus 4-5-6-án Paloznak lesz a jazz balatoni fővárosa: a Paloznaki Jazz Piknik ismét világsztárokkal teli fesztiválprogrammal készül!
 
 
A Paloznaki Jazz Piknik a jubileumi ötödik évére három naposra bővült. A fesztivált a nulladik napon a francia Ludovic Navarre house és nu jazz formációja, a világhírű St Germain nyitja. Pénteken és szombaton izgalmas nemzetközi és hazai előadókkal készülnek, fellép a brit acid jazz csapat, az Incognito, a soul, a blues és a jazz határterületein egyensúlyozó olasz énekes, Mario Biondi, a Váczi Eszter Quartet, Harcsa Veronika és a BinJip, Csemer Boggie, a Pankastic!, Marge, a Belau, a Kéknyúl Hammond Band, a Szőke Nikoletta Quartet, a Juhász Gábor trió, valamint Jász András és Barátai. A Sáfránkert melletti színpadon pedig fiatal tehetségek zenélnek majd egy vagy kétszemélyes formációkban.

Az idén később ehetünk majd dinnyét

Május 18. 11:16
Rossz hír a dinnye-rajongóknak, ugyanis a májusi hideg és csapadékos időjárásnak köszönhetően késik a szezonnyitója. A szabadföldi epernek sem kedvez az idő, de a paprikafélék, a dinnye és a csemegekukorica hajtásai is fáznak a földeken. 
 
Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Fruit­Veb) elnöke a Magyar Időknek elmondta: május 16-ra virradóra megjelent fagy hatásait egyelőre nem látják pontosan, az azonban biztos, hogy nem országos jelenségről van szó.
 
Ám fagy nélkül is megsínylik a szokatlanul hűvös időt a növények, a szántóföldeken termelt zöldségek fejlődését alaposan hátráltatja a hideg. A legnagyobb baj – mutatott rá Ledó Ferenc –, hogy a talaj hőmérséklete is alacsony, amit az eső még tovább hűt, emiatt a palánták nem tudják felvenni a szükséges tápanyagot. A fejletlen gyökérzet pedig később a virágzásra, illetve a várható termés mennyiségére és minőségére is negatív hatással lesz. – Elképzelhető, hogy lesznek olyan növények, amelyek gyökérzete elhal, míg a többség a jó idő megérkeztével néhány napon belül új erőre kaphat – mondta a szakember.
 
Bár a dinnyeszezonig még sok idő van, a hideg miatt vélhetően később kerülhet magyar dinnye a piacra – jegyezte meg Ledó. A gyümölcsösökben vélhetően már nem tett nagy kárt az enyhe fagy, a pontos jelentések a napokban várhatók az egyes területekről. 
 

Egy pazar chardonnay a Fertő-tó partjáról

Május 18. 09:46
Bár a chardonnay elsődleges termőterleteiről nem a Fertő-tó jut eszünkbe, de a Weingut Velich Darscho (100% chardonnay) borát kóstolva már biztosan a top tételek között fogjuk emlegetni. Az ausztriai pincészetet 1930-ban alapította a család, és a Fertő-tó körüli vályogos, kavicsos, homokos talajon leginkább chardonnay-t termesztenek. A Metropol most a 2012-es Darschot tesztelte:

„A bor a Fertő-tó körül megtalálható számtalan sekély tavacskáról kapta a nevét.(...)  A Darscho-hoz használt ültetvényen a tőkék 20 és 40 év közöttiek. Az érett alapanyag, a magas minőségű hordó és a hozzáértés nagyszerű bort eredményezett.(...) Nagyszerű harmónia. Lédús gyümölcsökben gazdag a korty, a vége pedig ásványos. Óhatatlanul Burgundia nagy fehérborai villannak fel a kóstolás során. Ez a bor abszolút nem burgundiai, mégis hasonló magasságokat képes megugrani.”
 
A teljes bejegyzést a Metropol.hu oldalon tudod elolvasni!

Egészséges tavaszi fűszernövények, használd őket!

Május 18. 06:22
A friss fűszernövények nemcsak az ételeket tezsik ízletesebbé, hanem az egészségre is jótékony hatással vannak. Nézzünk néhány példát!
 
Kakukkfű: Magas cserzőanyag- és keserű ízanyagtartalma miatt ételeink ízesítőjeként felhasználva emésztést segítő hatású. Teaként fogyasztva kitűnő köhögéscsillapító, fürdővízbe téve immunrendszer erősítő tulajdonsággal bír.
 
Petrezselyemzöld: Szinte bármely leves vagy rizses étel első rendű fűszere. Kiemelkedő C-vitamin tartalma (160 mg/100g) közismert tény.
 
Koriander: Levesekhez, húsokhoz, de akár friss salátákhoz és mártásokba is érdemes használni. Görcsös és felfúvódásos panaszok esetén nyújt segítséget.
 
A teljes cikket a Nosalty.hu oldalon tudod elolvasni!

Valódi gaszrtonómiai paradicsom a dél-amerikai város

Május 17. 19:08
A világ legjobb éttermeinek listájában ez első 15-ben két limai hely is szerepel, és ez egyetlen másik városról sem mondható el a világban. A perui főváros gasztronómiáját járta körbe a Magyar Konyha:
 
Az itteni halászokra települt rá több tucat szabadtéri étterem, amelyekben a főfogás természetesen a perui konyha ikonikus fogása, a ceviche. De talán még az étterem szó is túlzás, ezek a cevicheríák egyszerű bádogtetővel fedett kiülők, vagy még azok sem, csak egy pult műanyag tányérokkal, sőt lehetőség van akár arra is, hogy a halászoknál vegye meg az ember a neki tetsző halat, és a cevichería szakácsnője azt készítse el.(...)
 
A hagyományos ceviche a piacokon akár órákon keresztül is pácolódhat, a modern gasztronómiában inkább a pár perces elkészítés a tipikus, hogy a hal minél többet megőrizzen feszes nyerseségéből. A tálalásnál kerül még a tányérra némi édesburgonya, kukorica, saláta köretnek, bár igazából talán ez az a rész, amely rést képez a ceviche tökéletességének pajzsán. Friss ropogós kenyérrel ugyanis még jobb volna.(...)
 
Valódi gaszrtonómiai paradicsom a dél-amerikai város
Az idei Gourmet Fesztiválon a KIOSK-nál kóstolhattál ceviche-t (Forrás: Facebook.com/GourmetFesztival)
 
Az ember Peruban egy pillanat alatt lesz cevichefüggő, és a peruiak gyakorlatilag mind azok, még ünnepnapja is van a cevichének (június 28.), ám egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy Peru egyételes ország lenne. Sőt, talán nincs is olyan országa a világnak, amely ennyire változatos gasztronómiát kínálna. Aminek alapvetően két oka van – derül ki a gasztronómiai múzeum kiállítótermeiben sétálgatva Lima óvárosában, egy gyarmati palotában.
 
A teljes cikk a Magyar Konyha májusi számában olvasható!
 

Idén is megrendezik a Balatoni Borok Versenyét

Május 17. 15:09
A Balatoni Borok Versenye az egyetlen olyan megmérettetés, amely mind a hat tó körüli borvidékre kiterjed. 
 
Idén már 16. alkalommal hirdeti meg a Balatoni Szövetség. A mintákat 2016. június 1-2-e között várják a hegyközségek. A bírálat lebonyolítását a Pannon Egyetem Georgikon Karának Kertészeti Tanszéke vállalta Keszthelyen. 
 
A bíráló bizottság tagjai neves borászok, borkereskedők, a NÉBIH szakemberei és szakújságírók lesznek. A zsűri június 9-én dönt a helyezésekről, az eredményhirdetés június 24-én lesz Zamárdiban.  A verseny keretében a Balatoni Borrégió Fehér, Vörös, Rosé, Szénsavas és Desszert Bora címet osztják ki. A kategória győztesei a Zamárdiban, 2016. június 24. és 26. között rendezett halfesztiválon mutathatják be díjazott boraikat a nagyközönségnek.

Nagyot ugrott a belföldi vendégforgalom pünkösdkor

Május 17. 13:47
Kihasználják a belföldi utazók a pünkösdi hosszú hétvégét, a Szállás.hu adatai szerint az ünnep nyújtotta háromnapos pihenőre egy átlagos hétvégéhez képest közel négyszer több foglalás érkezett. 
 
A 10 legnépszerűbb úti cél fürdőzési lehetőségeivel vonzza a magyarokat, a lista élén Budapest, Eger és Siófok áll, míg a legkelendőbb szálláshelyek a Balaton és a Velencei-tó partján fekszenek. Népszerű Gyula, Miskolctapolca, Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Balatonföldvár és Hévíz is - áll a Szállás.hu MTI-hez eljuttatott közleményében.
 
Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője elmondta, hogy a nyári szezonon túl a hosszú hétvégéken utaznak el a legtöbben pihenni, ebben az évben erre legközelebb mindenszentekkor lesz lehetőség. A vendégek átlagosan 2 napos csomagokat foglaltak, és 40 ezer forintot fordítanak szállásra - tette hozzá.
 
A pünkösdi hétvégére szóló foglalások negyedét rendezik SZÉP-kártyával a vendégek. A 2014 során feltöltött összegeket éppen a hónap végéig, május 31-éig lehet felhasználni. Ebből adódhat, hogy a SZÉP-kártyával fizetők átlagosan többet, 44 ezer forintot szánnak a hosszú hétvégi kikapcsolódásra - mondta Szigetvári József. A legnépszerűbb ünnepi csomagajánlatokat jellemzően a hotelek nyújtják.
 
(MTI)
 

Elegáns sauvignon blanc a Balatonról

Május 17. 11:23
Szabó Gyula pincészete, a Káli Kövek a Balaton északi partján terül el, ahol csak fehér szőlőfajtákból készített borokat kóstolhatunk. Az olasz- és rajnai rizling mellett a sauvignon blanc-nal találkozhatunk a Káli Kövek palackjaiban. A 2015-ös sauvignon blanc, amelynek eleganciáját fényezi a Borrajongó.blog.hu szerzője:
 
A volume legalább két szinttel a megszokott alá van tekerve, ami nem tompaságot, sokkal inkább több eleganciát jelent. A korty rendezett és tartalmas, a fanyar gyümölcsösséget érzetileg enyhe édesség kerekíti, éretlenségnek ugyanakkor természetesen nyoma sincsen. Helyette van viszont annál több gyümölcs és erőteljes, de nem romboló sav. Hosszú, nincs híján lendületnek sem, de van annyira visszafogott, hogy ne szálljunk ki két pohár után.