Fröccs

A badacsonyi borászok újradefiniálják a kéknyelűt

Július 10. 09:03
2018. július 4-én Tóti-hegyen az Istvándy Pincészetnél tartották az első Kéknyelű Ízlelő elnevezésű szakmai nappal összekötött sétálókóstolót. Az eseményre közel 30 borász hozta el a fajta 1-1 borát, amelyet vakkóstolón együtt végig is kóstoltak, majd Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnökének részvételével átbeszéltek, melyik borok állnak legközelebb az origóhoz, azaz mely borok képviselik azt a stílust, amelyet a későbbiekben egységesen követnének majd a borászok.
 
„Ez az esemény egy mérföldkő lett a fajta életében. A kéknyelűből szép borok készülhetnek, különböző stílusban: frissen, reduktívan is nagyon szép és élvezhető, valamint hosszabb érlelés után is lehet még forgalmazni a bort, nem fogunk benne csalódni. Mivel kevés ültetvény van belőle, így mindenképpen az egyediséget kell keresni benne. A fajta különlegessége az érlelésben rejlik, ez pedig más fajtákhoz képest többletet jelent. Ezt kell a gyakorlatba közösen átültetni” – osztotta meg a gondolatait a házigazda Istvándy Gergely.
 
A top 10-es Origó listába végül a következő borok kerültek be:
 
Szászi Birtok 2017
Szabó Pince 2017
Skizo Borház 2017
Folly Arborétum és Borászat 2017
Sipos Borház 2016
Fölföldi Béla 2016
Istvándy Pincészet 2016
Istvándy Pincészet 2015
Csendes Dűlő Szőlőbirtok 2013

 
A délelőtti szakmai kóstolást délután egy nyilvános sétálókóstoló követte, ezen a közönség is megismerkedhetett a badacsonyi kéknyelűvel.
 

Villányból érkezik a magyar "superfood"

Július 03. 10:37
Június utolsó napjaiban mutatták be a Bock Borászat új termékét, a rágható étrend-kiegészítő tablettát. A villányi borvidéken a kékszőlő feldolgozása után nagy mennyiségben rendelkezésre álló szőlőmag hasznosítására épült üzem Európai Uniós pályázatának záróeseménye is volt egyben a bemutató.

A pályázat által egy korszerű kékszőlőmag-feldolgozó üzem jött létre, valamint egy egyedi gyártási technológia kifejlesztésére is sor került. Ennek segítségével a Bock pince hagyományos kékszőlőmag-alapú termékei mellett egy új, a kékszőlőmag és a szőlőhéj értékes hatóanyagait megőrző és azok felszívódását jelentősen növelő, rágható tabletta is készül a jövőben.

„Borászatunk már 2010 óta hasznosítja a kékszőlő feldolgozásának egyik legfontosabb melléktermékét, a szőlőmagot. Mivel mikroőrlemény formájában a kékszőlőmag kiemelkedően értékes antioxidánsainak és bioaktív anyagainak felszívódása és hasznosulása korlátozott, ezért egy jobb, hatékonyabb megoldást akartunk keresni, amelyben a Pécsi Tudományegyetem és a Szent István Egyetem kutatói nyújtottak számunkra nélkülözhetetlen segítséget.” – mondta el Bock József, akinek ezzel egy nagy álma vált valóra.
 
A borász által említett kutatások megerősítették, a villányi kékszőlő illetve annak magja és héja igazi „szuperfood”, rendkívül gazdag antioxidáns hatású polifenolokban, amelyek természetes módon járulnak hozzá a szervezet önvédő mechanizmusainak hatékonyabb működéséhez.
A szőlőmagból készült élelmiszerek nem csak egészségesek, de a mindennapi étkezésbe is sokoldalúan beilleszthetők. Erről tanuskodik Marton Adrienn séf és gasztroműsor-vezető videója, ahol kékszőlőmag mikroörleményével készít epres-banános turmixot.

Átadták a legjobb sommelier-eknek járó diplomákat

Június 28. 12:00
Tegnap került sor a díjátadóra, ahol hárman vehették át az International A.S.I. Sommelier Diplomát. A Magyar Sommelier Club 2018. március 24-én a Continental Hotel Budapestben harmadik alkalommal rendezte meg a versenyt, amiről bővebben már ITT írtunk. 
 
Soha nem tapasztalt elismerése a magyar sommelier szakmának, hogy két arany és egy ezüst diplomát kaptak a kiválóan felkészült versenyzők: Horváth Máté (Mák Bisztró) és Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl, Ausztria) arany, Rácz Imre (Mák Bisztró) ezüst diplomás.

A tavalyi A.S.I. diplomással, Angerman Lászlóval együtt már négyen vannak idehaza, akik az „International A.S.I. Sommelier Diploma” büszke birtokosai, és mindegyikük a Magyar Sommelier Club tagja.
 
Jövőre Horváth Máté fogja képviselni Magyarországot Belgiumban a "Contest of the Best Sommelier of the World 2019" (március 10-15) nemzetközi versenyen. Kovács Norbert az ez év november 9-11-én Belgrádban megrendezésre kerülő "Balkan Sommelier's Challange 2018." versenyen képviseli hazánkat.
 
A nemzetközi diplomákat Kovács Gábor a Magyar Sommelier Club elnöke adja át a nagy tudásról számot adó szakembereknek.

Száznál is több bor az Egri Bikavér Ünnepen

Június 27. 18:00
Július 5-én indul Eger egyik legjobban várt nyári rendezvénye, az Egri Bikavér Ünnep. A borvidék legnagyobb borgasztronómiai fesztiválját már huszonkettedik alkalommal szervezi meg Eger Város Hegyközsége. Több tízezer látogatót vár a borvidék harminc borászata, és száznál is több féle Egri Bikavért, Egri Csillagot és rozét kínálnak majd. Tizenhárom étterem pedig a borokhoz párosított ételkülönlegességekkel készül.

A borünnep mind a négy napján ingyenes koncertek várják az érdeklődőket; a fesztivál minden napján este hat és nyolc óra között kreatív foglalkozásokra hívjáka gyerekeket.  Szombaton délután traktorok és veterán járművek felvonulása szórakoztatja az érdeklődőket, és sor kerül az Egri Bikavér Lovagrend új tagjainak ünnepélyes avatására is. A Magyar Vöröskereszt a „bikavéradóknak” egy pohár egri borral köszöni meg életmentő hozzájárulásukat.
 
 

Német sörfesztivállal zárul Budapesten a foci VB

Június 27. 11:07
A Cseh Sörfesztivált váltva a labdarúgó-VB utolsó két hetében a II. Német Sörfesztivál kerül megrendezésre a WestEnd bevásárlóközpont tetőkertjén. A június 30-tól július 15-ig tartó fesztiválon Németországból származó házi, kisüzemi, és nagyüzemi sörfőzdék mutatkoznak be. Számos olyan sort kóstolhatnak meg a kilátogatók, amivel Magyarországon egyébként ritkán vagy egyáltalán nem találkozni.
 
A rendezvényen standdal lesz jelen többek között a Bitburger, Büble, Dab, Eichbaum, Erdinger Urweisse, Fischer's, Fóti Sörfőzde, Hacker-Pschorr, Krombacher, Kösritzer, Maissel's Weisse, Paulaner, Radeberger, Rotburger, Scherdel, Schöfferhofer, Thurn und Taxis, Warsteiner, Weinheinstephan és a Wernesgrüner.
 
A sösök mellett az érdeklődők olyan ételeket fogyaszthatnak, amelyek kifejezetten a német gasztronómiához kapcsolódnak.  Amikor pedig nem a VB-meccsek mennek a kivetítőn, Katona Csaba, az MTA történésze tart előadást többek között a német sörök történetéről és az 502 éves német tisztasági törvényről. Tovább színesítik a rendezvényt sörkóstolók, sörivó versenyek és sramli zenét játszó zenekarok.
 

Ingyenes utcabál, gálakoncert és hajókirándulás a hétvégén Budapesten

Június 26. 14:58
Ingyenes programsorozat és dunai hajójárat várja június 30-án szombaton a Várkert Bazárhoz és a Művészetek Palotájához (MÜPA) látogatókat. A V4 Évadzáró Ünnep, vagyis A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnökség záróeseménye mindkét helyszínen különleges koncertekkel fejeződik be, a Várkert Bazárnál utcabállal, a MÜPÁ-ban Operettgálával, amelyet mozikoncert és látványos fényeffektek kísérnek. A két helyszín között egész nap hajójárat közlekedik.
 
A Magyar Turisztikai Ügynökség változatos és színes programkínálattal készül gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt már délelőtt 10 órától kezdődően mindkét helyszínen. A bábelőadásoktól és a fimvetítésektől kezdve a hangszerkészítő workshopon, az utcabálon és a táncházon át a komoly- és könnyűzenei koncertekig mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb programot. A zenei élmények mellett mindkét helyszínen a négy tagország, azaz a cseh, lengyel, szlovák és magyar gasztro-különlegességeket is megízlelhetik a látogatók.
 
Az egész napos programsorozatot a Várkert Bazárnál Egri Péter és a Mystery Gang, valamint Heinz Gábor Biga koncertjei zárják, a MÜPA színpadán pedig 19 órától a négy ország sztárjai lépnek fel egy nagyszabású Operettgálán. A V4 gáláról azok sem maradnak le, akik nem jutnak be a MÜPÁ-ba. Ők az épület mellett óriáskivetítőn nézhetik végig Rost Andrea és a Nemzeti Filharmonikusok előadását.
 
„A magyar V4-elnökség alatt a nagyközönségnek szervezett rendezvények fő célja egyfelől az, hogy még jobban megismerjük a visegrádi négyek hagyományait, kultúráját, másfelől pedig az, hogy a családok minél több időt töltsenek el közösen, és minél maradandóbb élményekkel gazdagodjanak a főváros kiemelt turisztikai helyszínein” - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Hozzátette: „Egy ilyen rendezvény, mint a V4 Évadzáró Ünnep tökéletesen teljesíti ezt a célt, hiszen a két helyszínen szervezett kulturális programok hozzájárulnak a V4 nemzetek közösségének erősödéséhez is, közben pedig az egész családnak tartalmas szórakozást adnak.”
 

Eredményt hirdettek a legkülönlegesebb magyar borversenyen

Június 25. 16:02
Június 19-én rendhagyó borverseny eredményhírdetésére került sor. Az idén tizedik alkalommal megrendezett sárvári Nádasdy Történelmi Fesztiválhoz kapcsolódó borverseny különlegessége, hogy arra csak azon borvidékek bortermelői nevezhetnek, ahova elért az egykori Nádasdy uradalom. A várost körülölelő öt hazai borvidék (Sopron, Nagy-Somló, Badacsony, Balaton-felvidék, Zala) mellett két szomszédos ország határmenti területeiről, a szlovéniai Dráva-menti régióból illetve az ausztriai Burgenlandból is érkeztek tételek.
 
Az idei megmérettetés minden rekordot megdöntött. Öt év alatt közel ötszörösére emelkedett a minták száma (47 pincészet 151 borral vett részt), amit immár 4 bizottság 16 zsűritagja értékelt. Összesen 47 arany, 90 ezüst és 14 bronz minősítést osztottak ki. A legjobb minősítést a Badacsonyi borvidékhez tartozó Szent György-hegyről nevezett Szent György Pince Syrah 2011 tétele kapta, egy éven keresztül viselheti a „Nádasdy Fesztivál Bora 2018” címet
 
Az abszolút győztes mellett kiválasztásra kerültek a kategóriák legjobbjai is:
  • Fehér: Weingut Arkadenhof Mandl-Brunner Sauvignon Blanc 2017 – Burgenland, Rohonc
  • Rozé: Iváncsics Pincészet Merlot Rozé 2017 – Soproni borvidék
  • Vörös: Iváncsics Pincészet Merlot 2015 – Soproni borvidék

„Innunk kellene egy jó fröccsöt”, avagy debütál a Koch Borászat új tétele

Június 14. 13:00
 
"Sokszor elhangzik ez a mondat nálunk is minden nyáron a Hajós-bajai Koch Borászatnál, de eddig nem volt tökéletes fröccsborunk" - mesélték a pincészetnél.
 
A tulajdonos- főborász Koch Csaba sokszor mesélt arról, hogy amikor ő gyerek volt, a nagyapjától mindig kapott egy pici pohárba fröccsöt. Nagyszerű, friss, illatos rizlingszilvániból készült. Emlékszik az ízére, és arra, hogy akkor ő is „nagynak” érezte magát. Hasonló nagyszerű bort készített Csaba 2017-ben: egy rizling alapú házasítást rajnai rizling, olasz rizling, chardonnay és egy csipetnyi cserszegi fűszeressel. Az elkészített bor az Olasz Módi nevet kapta, mely most került a nagyközönség elé. Friss gyümölcsösség, játékos savak jellemzik ezen tételünket. Könnyed, mégis izgalmasan egyedi. Egy igazi mediterrán életérzés köszön vissza a borban: lassan kortyolva élvezzük a bort, és egy kicsit magát az életet is. Az ilyen pillanatokhoz készült az Olasz Módi.

Idén is megrendezik a Miskolci Fröccsfesztivált

Június 14. 12:42
Idén is megrendezik a Miskolci Fröccsfesztivált
 
2018. június 22-23-án rendezik a XIII. Miskolci Fröccsfesztivált a Kisavason. A Miskolc belvárosában található Kisavas egykori vigalmi negyedében megrendezésre kerülő fesztivál célja, hogy az újjáéledő avasi pincesor adottságait és hangulatát kihasználva, népszerűsítse a fröccsöt. A rendezvény különlegessége, hogy a szóda ingyenesen jár a fesztiválpoharakba, csak ki kell választani hozzá a kedvenc borokat. A balatoni, bükki, egri és tokaji borászok mellett gasztrovonalon jelen lesz a Keszegsütő, a Sárga Borház Vendéglő, a Bükki Sajt Manufaktúra, a Borsod Burger és a Leves, valamint a fesztiválutcában található Dűlő és Aranykorona Étterem.
 
Az ingyenes 2 napos rendezvény mindkét napján élőzenei koncertek várják a fesztiválozókat, idén már 3 színpadon.  A fellépők között lesz az Agyagbanda Együttes, az Ildi Rider City Folk, a Jazz Inside, a Mizrab, a Mintha zenekar, Stefán Tamás akusztik és a KVHáz Együttes.