Fröccs

Ezt az öt sört ki ne hagyd a hétvégén!

Június 01. 14:49
Holnap kezdődik az Utolsó Sörfesztivál a Budai Várban, ahol több mint kétszáz főzetet kell végigkóstolnia annak, aki minden sörfajtát kipróbálna. Nem szégyen, ha ez soknak tűnik, úgyhogy itt van öt, amit a szervezők ajánlanak:
 
  1. A legbódítóbb Belga: a Delirium Nocturnum: Lehet, hogy reánk ült a rózsaszínű elefánt? – kérdezik a testes Kelet-Flandriai sör megalkotói. A Huyghe Sörfőzde 1654 óta készíti el a feketébe hajló, mélyvörös főzetet, ami bódító hatásáról, és intenzív ízvilágáról ismert. Ez a sör mindet tud, már egy kicsit túl sokat is. A harsány emberek itala, ágyba térés előtt ideális főbelövés, és ezt maga a gyártó állítja.
  2. A legjobb ízesített: a Kapucinus barna meggyes: Barna láger, igazi hazai mentalitással. A készítők ugyanis azt vallják: ha kézműves sörről van szó, az legyen minden cseppjében igazi. Éppen ezért valódi gyümölcsökből készül, tartósítószer nélkül, belga módszerrel, de magyar sörfőzdében.  Eleinte édes, meggyes ízeket kelt, de az elfogyasztása után a barna sörök keserűségével ellensúlyozza a gyümölcsös sörök megszokott hatását.
  3. A leginkább orosz: a Romanov: A fóti főzet igazi klasszikus Russian Imperial Sout ale, hat féle malátából és három féle komlóból. A sűrű, fekete ital testessége egy főétkezésnek is megfelelne, de csak óvatosan: az alkoholtartalma 12% százalék. Állagát és ízvilágát annak köszönheti, hogy a szokásosnál két és félszer több malátával készül, éppen ezért édeskés, mégis testes és tömör. A Vince magazin nagy sörtesztjének nyertese, és a Miskolci Nemzetközi Sörverseny aranyérmese. Ráadásul minden Marvel rajongónak eszébe juttatja a kedvenc női karakterét.
  4. A legnőiesebb: a Floris Kriek belga meggyes búza: A természetes meggylével érlelt, édesen savanykás finomság azokra vár a fesztiválon, akik nem kedvelik igazán a söröket. Habja a brüsszeli csipkére emlékeztet, frissítő ízében a gyümölcs zamata dominál, némi mandulás keserűséggel.
  5. A legtitokzatosabb: a Váci út 83 sörprojekt: Fedőnéven debütál a hazai piac legújabb söre a fesztiválon. A nagyközönségnek és a sörszakértőknek is lehetőségük nyílik a kóstolásra, a sörtankokból egy Hoplager, egy Pilsner, egy IPA és egy APA típusú sört is csapolnak majd. A készítők újhullámos sörfőzdéjéből állítólag minőségi, tartósítószer nélküli főzetek érkeznek a várba, amit nagy precizitással, többféle komlóval és malátával készítenek.
A rendezvényen jól megférnek egymás mellett egyébként a legnagyobb hazai sörgyárak is: a Heineken a Krusovice limitált félbarna és szűretlen búza változataival kínálja majd a közönséget, de a sörimádók találkozhatnak a Soproni sörfőző mestereinek legújabb izgalmas kreációival is. A Dreher a legfrissebb jelzőért indul a listán, Dreher és Pilsner Urquell tanksörökkel várja a fesztiválozókat. A várban a hétvégén nemcsak a jó főzetekből, de finom ételekből is lesz majd választék, a Borsodi a Staropramenhez illő fogásokat kínál majd a cseh gasztronómia jegyében.

Hogyan győzhető le a stresszevés?

Június 01. 11:55
Nagyobb stressz hatására hajlamosak vagyunk az átlagosnál gyakrabban nyitogatni a hűtőt. Az egyetemistáknak lehet ez pótcselekvés a tanulás helyett, a dolgozóknak pedig egyfajta boldogsághormon keresés. A birminghami Alabama egyetem egy új tanulmánya arra mutatott rá, hogy a közvélekedéssel ellentétben, egy kemény edzés után kevésbé vagyunk éhesek - írja a Dívány.hu.  
 
A Medicine and Science in Sports and Exercise folyóiratban publikált tanulmány szerzői 38 egyetemistát vizsgáltak meg, akiket két csoportba soroltak. Arra kérték őket, hogy töltsenek ki egy egyetemi szintű felvételi vizsgát. Ezt követően az egyik csoport kapott 15 perc pihenőt, míg a másik egy magas intenzitású intervall tréningen vett részt. Ezután elvitték őket egy pizzériába. Most jön a csattanó! Azok, akik csak pihentek a vizsgák után, nagyjából 100 kalóriával több ételt vettek magukhoz, mint azok akik mozogtak.
 
A mozgás olyan hormonokat aktivál, amelyek az éhségért és a jóllakottságért felelősek, és ezáltal csökken az éhségérzet. Ezen hasznos funkciók mellett pedig, mentálisan is felszabadít és segíti azokat, akik szellemi munkát végeznek. 

Elhunyt Bozóky István

Június 01. 09:59
Elhunyt Bozóky István
 
Elhunyt Bozóky István, a Móri borvidék egyik legismertebb borásza - adta hírül a Feol.hu.
 
Hetven éves korában elhunyt Bozóky István, a móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend alapító tiszteletbeli nagymestere, meghatározó móri borász.
 
Bozóky István az egykori Móri Állami Gazdaságban végzett ereményes tevékenysége és munkássága után több mint két évtizede foglalkozott saját borászatával.
 
Kiemeltként kezetle az ezerjó fajtát és évről évre halmozta az érmeket, borai sok hazai és külföldi kitüntetést kaptak.

Tölcséres kávé a valódi ínyenceknek

Június 01. 06:14
A tölcséres kávé ötlete egy Dayne Levinrad nevű baristának köszönhető, hosszas kísérletezés után sikerült megalkotnia a speciális tölcsért. 
 
A dél-afrikai szakember találmányának lényege, hogy az édes ostya négy rétegű, amelyet belülről csokoládéval vonnak be, így a meleg hatására ez beleolvad a forró italba. A fogyasztónak körülbelül tíz perce van meginni a kávéját.
 
Maga a barista is elismeri, hogy a tölcséres kávé elsősorban marketingcélokat szolgál, fontos szerepet játszik a kávézó népszerűsítésében - írja az Origo.hu.
 
 

Vadgasztronómiai fesztivált rendeznek hazánkban

Május 31. 18:52
Főként dámvadból készült ételekkel, folklór- és gyermekprogramokkal várja a közönséget Tamásiban a Trófea Vadgasztronómiai Fesztivál, amelyet június 4-én tizedik alkalommal rendeznek meg a miklósvári parkerdőben.
 
A fesztivál egyik célja a vadhús fogyasztásának népszerűsítése - mondta Gál László, a házigazda Gyulaj Zrt. erdőművelési és közjóléti ágazatvezetője. Ennek jegyében rendezik meg visszatérően mintegy ötven csoporttal a vadételek főzőversenyét, és nyitnak éttermet vadhúsból készült fogásokkal. A versenyzők jellemzően dámvadból, vadkacsából, vaddisznóból főznek, de lesz muflonból készült étel is - tette hozzá. 
 
Az egész napos programban a gyerekeknek vetélkedőket, ügyességi versenyeket, kézműves foglalkozásokat szerveznek, lesz fotó- és bábszínház, néptánc-, illetve népzenei előadások. Tartanak solymász és erdélyi kopó fajtabemutatót, és ezúttal is hirdettek pályázatot a Deerparade elnevezésű street art akcióra, amikor egy kiválasztott alkotó festhet ki egy életnagyságú dámszobrot. 
 
A fesztivál idei újdonsága, hogy a parkerdő melletti lőtéren rendezik meg az elöltöltős fegyverek lövészversenyét, ami egyben a világverseny hazai selejtezője is lesz. Az 1800-as éveket idéző, fekete lőporos fegyverrel napjainkban ismét lehet vadászni; a vetélkedést a fesztivál közönsége is láthatja. 
 
Az eseményre mintegy háromezer embert várnak. 

(MTI)

Most valóra válhat az, amiről eddig csak álmodtál!

Május 31. 16:54
Ennek a készüléknek a segítségével, minden kávé addiktív fogyasztó álma valóra válik. Megszületett a kávégéppel egybekötött ébresztő óra. Ki ne szeretné a reggeli nyújtózkodás közben elfogyasztani forró, fekete kávéját? 
 
A The Barisieur névű rendkívül designos új kávégép, pont ezen az elképzelésen alapszik, egyetlen egy probléma van vele kapcsolatban, hogy egyelőre, csak a prototípus létezik. A tervezők erősen lobbiznak annak érdekében, hogy beindulhasson a tömeggyártás és valóra válhason mindenki álma. Használata egyszerű, egyetlen egy gomb megnyomásával máris ágyba kaphatjuk reggeli életmentő kávénkat - írja az Origo.hu. 

Bevezetnék a borkultúrát az olasz közoktatásba

Május 31. 16:54
Az olasz parlamentben  A bor civilizációja nevezetű tárgy kötelezővé tételéről döntenek. Mivel Olaszország az egyik legnagyobb bortermelőként pozicionálja magát, elengedhetetlen, hogy polgárai ne rendelkezzenek minimális ismeretekkel a helyi borágazatról - írja a Vitisphere.com.  Ez a kezdeményezés elsősorban a 6-tól 13 éves korig terjedő gyerekeket érinti, akik heti egy órában tanulnának a bor történelméről.
 
Az olasz szenátort, Attilio Scienza, egy egyetemi tanár is támogatja ötlete fejlesztésében, aki szerint szintén fontos, hogy a fiatalok alapvető történelmi és szakmai tudást szerezzenek az olasz bor jelenéről és múltjáról. A bor, mint a mediterrán kultúra egyik eleme, és a mediterrán nép hozzátartozója muszáj, hogy központi szerephez jusson az oktatásban. A bornak nem feltétlenül az alkoholizálást kell szolgálnia, hanem a kulturát, és egy olyan italt, ami mögött történelem van - mondta a professzor. 

Startol az I. Motoros Borok Útja Rallye

Május 31. 16:28
Június 3-án pénteken reggel 8 óra előtt felbőgnek a motorok, és a Kincsem Parkból elrajtol I. Motoros Borok Útja Rallye mezőnye. Az autós Magyar Borok Útja Rallye 20 éves hagyományain alapuló élménytúra a Mátrai és az Egri borvidéket látogatja meg. Az ikonikus olasz Vespa motorgyár – 70 éves fennállásának alkalmából – a versenyzőknek lehetőséget biztosít arra, hogy vadonatúj jubileumi modelljeivel teljesítsék a két nap alatt mintegy 400 kilométeres versenytávot - írja a Trademagazin.hu.
 
Van már Nemzeti Bor Maratonunk, Magyar Borok Útja Rallye,  most pedig egy olyan szegmensnek kedveznek a szervezők, akik motorral tennék meg a kijelölt távot és látogatnának el hazánk szebbnél szebb borvidékeire. A versenyzők nemcsak a táj szépségét élvezhetik, hanem az egyes helyeken különböző feladatokat kell teljesíteniük. Két nap alatt 10 kiváló borászat, és azok legfinomabb borai mutatkoznak be:a Mátrai Borvidékről a Kovács Borház, a Nandi Magdi Borászat és Vendégház, a Molnár és Fiai Pincészet, a Pálinkás Pincészet, a Nyilas Pincészet, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok, az Egri borvidékről a Gróf Buttler Borászat és az Ostorosbor, a Tokaji Borvidékről pedig a Holdvölgy, valamint a Basilicus Borkultúra Központ.
 
Startol az I. Motoros Borok Útja Rallye
 
A már meglévő rendezvénysorozat, a Magyar Borok Útja Rallye célja, mindig is a biztonságos és felelősségteljes közlekedés népszerűsítése volt, és ezzel a nemes céllal hívták életre a Motoros Borok Útja Rallye-t is.  „A motoros élménytúra és a tőlünk megszokott módon kiváló hangulatban zajló baráti és üzleti kapcsolatépítés mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy rendezvényünk társadalmi célt is szolgáljon. Ezért felelősségvállalásunk részeként az évben minden egyes rendezvényünkön a hajléktalanok egészségügyi szűrésére, téli felkészítésére gyűjtünk. Az OxyTeam szakmai stábja, és a Pesti Vigadó Étterme már csatlakozott a programhoz, és bízunk benne, hogy kezdeményezésünk partnereink és barátaink körében további követőkre talál.” –mondta Megay Róbert Péter, a szervezőbizottság elnöke.
 

Ez a sör botránkoztatta meg az internetet

Május 31. 14:42
Ausztráliában a kézműves forradalom nem ismer határokat, ha a cél a megbontránkoztatás volt, akkor jelezzük sikerült. Az ausztrálok olyan kézműves sört dobtak a piacra, ami bálna hányásból készül, pontosabban a bálna által kihányt, megszilárdult ámbra felhasználásával állították elő - írja az Index.hu. A végeredmény meglehetősen bizarr. 
 
Mi is az az ámbra?
 
Az ámbra tudniillik, a bálna gyomrában képződő anyag, amit időnként felöklendezik, a vízben marad, majd a partokon összegyűjtik. Hosszas áztatás után, a kellemetlen szagok távoznak, nem véletlenül a parfümgyártás alapanyaga már évtizedek óta. A tudósok régóta kísérleteznek egy hasonló aromákat adó és hasonló funkciókat betöltő ipari anyag előállításával, de sajnos eredménytelenül. A bálnavadászatok legfőbb okának az ámbrát tartják, hisz egy nagyon drága és egyedi alapanyagról beszélünk, ami megakadályozza az illatok lebomlását. 
 
Ez a sör botránkoztatta meg az internetet