Fröccs

Főleg a strandokon vizsgálódik a NÉBIH

Július 04. 19:21
Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést. 
 
A július 1. és augusztus 31. közötti időszakban a nyári szezonális ellenőrzés célterületei a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, fesztiválok, vásárok, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégek, utcai vendéglátó egységek, büfékocsik és mozgó vendéglátók.
 
Folytatódik az áprilisban a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács valamint a tejtermelők és -feldolgozók képviselőinek többszöri jelzése alapján áprilisban elrendelt nem magyar előállítású, alacsony áron értékesített fogyasztói UHT tejekre irányuló célellenőrzése.
 
A nyári ellenőrzés során a NÉBIH által koordinált akcióban az ellenőrök kiemelt figyelemmel vizsgálják a külföldi eredetű UHT tejeket, a fagylaltokat, az előre csomagolt, fűszerezett, előkészített baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a sütőolajokat, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket. A kerámiaedények ellenőrzése is kiemelt figyelmet kap idén nyáron, továbbá folytatódik a kistermelői élelmiszerek ellenőrzése is. A hatósági szakemberek által vett mintákat minden esetben a NÉBIH Nemzeti Referencia Laboratóriumaiban vizsgálják.
(Élelmiszer Online)

Összeszedték a Balaton és a Velencei-tó legjobb éttermeit és borozóit

Július 04. 14:13
A Balaton és a Velencei-tó legjobb éttermeit, bisztróit, fogadóit, borászatait gyűjti egybe a Magyar Konyha magazin Balaton 2016 - 336 hely nem csak ínyenceknek című gasztronómiai útikalauza.
 
Nem ez a Magyar Konyha első, Balatonról szóló kiadványa - idézte fel a kötet projektvezetője. Dulka Ágnes emlékeztetett arra, hogy már a folyóirat 2012-es nyári dupla számában szerepelt egy nagy Balaton-összeállítás; ez olyan jól fogyott, hogy a következő évben már önálló útikalauzzal jelentkeztek.
 
A kötet hat régióra osztja fel a Balaton környékét, ezeket a térségeket - előzetes kutatómunka után - a lap egy-egy újságírója alaposan végigjárta egy fotóssal. A szerzők felmérték, melyik helyek milyen típusú ételeket és borokat, milyen alapanyagokból, milyen áron és minőségben kínálnak, de a rövid ajánlók az elérhetőségeket, nyitva tartásokat is feltűntetik.
 
A cél az volt, hogy gyakorlati felhasználásra alkalmas útikönyvet adjanak a laikus olvasó kezébe, ezért a fine dining éttermektől a vendégházakon át a minőségi strandbisztrókig, akár strandbüfékig többféle vendéglátóhely bekerült a kiadványba - mondta el Dulka Ágnes.
 
Azoknak, akik csak néhány napot töltenek a Balatonnál, a régiós és kategóriák szerinti toplisták segítenek a választásban, de a kötetben programkalauz is helyet kapott.
 
A zsebkönyv 2013 óta minden esztendőben frissült, idén azonban a szerzők ismét végigjárták az összes térség új és régi vendéglátóhelyeit egyaránt. A másik újdonság, hogy bekerült a Velencei-tó és Székesfehérvár térsége is, így a kiadvány már nyolc régiót tartalmaz.
 
A Laky Zoltán és Madary Orsolya által szerkesztett útikalauz a Magyar Konyha nyári dupla számával együtt vásárolható meg.
(MTI)

Leginkább olasz lédiget iszunk

Július 04. 10:53
Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege mennyiségben és értékben is pozitív volt, viszont az előző év hasonló időszakához viszonyítva 26 százalékkal, értékben 14 százalékkal csökkent -írja az Agroinform.

Magyarországra kevesebb és kevésbé jó minőségű borok áramlanak, az import 87 százaléka lédig, a többi palackos kiszerelésű volt. A palackozott borok behozatala 29 százalékkal csökkent, a lédig boroké csaknem 3 százalékkal nőtt. A lédig borok (45 ezer hektoliter) 91 százaléka Olaszországból, 8 százaléka Spanyolországból érkezett hazánkba. A palackos borok behozatala közel 7 ezer hektolitert tett ki, aminek 42 százaléka Németországból származott, ugyanakkor nagyobb mennyiséget vásároltunk Olaszországból (28 %) és Spanyolországból (12 %) is.
 
Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok belföldön értékesített mennyisége 8 százalékkal csökkent 2016. január és május között 2015 hasonló időszakához képest. A fehérborok iránt 8 százalékkal lanyhult a kereslet. A vörös- és rozéborok értékesítése csaknem 9 százalékkal esett a megfigyelt időszakban. 
 
További statisztikák a Agrárpiaci Jelentések Zöldség, gyümölcs és bor c. kiadványában.

Hét újabb étterem boros programjait díjazta a Wine Spectator

Július 03. 20:26
A Wine Spectator 1981 óta választja meg a világ éttermeinek legjobb boros programjait. Idén hét új étterem csatlakozott, így már 88 hely birtokolhatja a Grand Award kitüntetést.
 
  • Blue Hill at Stone Barns (Pocantico Hills, New York)
  • Epicure (Párizs, Franciaország)
  • Geranium (Koppenhága, Dánia)
  • Jean-Georges (New York, New York)
  • The Modern (New York, New York)
  • Murray Circle (Sausalito, Kalifornia)
  • The Restaurant at Meadowood (St. Helena, Kalifornia)

Évtizedes vita végére kerülhet pont

Július 03. 14:43
A lángost mindemki szereti, hiszen egy strandon heverészős napon nem is kell más ebédre, főleg, hogyha egy jéghideg fröccs is kerül mellé.
 
A lángos kedvelőinek táborában azonban mély, betemethetetlen árkok húzódnak. :(
 
Vannak a fokhagymafetisiszták, a kölön sajt/tejföl hívők és a hedonisták, akik mindent rászórnak a sült tésztára. A mogyorókrém és lekvár felé eltévelyedőkről most nem is beszélünk.
 
De vajon kik vannak többen?
 
Szavazz!
 

50 éve halt meg a Rákóczi túrós megalkotója

Július 03. 11:42
Ötven éve, 1966. július 3-án halt meg Rákóczi János cukrász és mesterszakács, a Rákóczi-túrós és a Rákóczi-rostélyos kitalálója.
 
A magyar közvéleményben számos tévhit él egyes sütemények elnevezésével kapcsolatban. Ezek közé tartozik például a somlói galuska, amely nevét nem a Somló hegyről kapta, mint azt sokan feltételezik, hanem a Fót közelében fekvő Somlyó dombról, amelynek lábánál élt megalkotója, Gollerits Károly. A dobostorta elnevezésnek sincs köze e fenséges csemege ropogósan kemény, dobolásra ingerlő tetejéhez, annál inkább első készítőjéhez, Dobos C. József cukrászmesterhez. A Rákóczi-túrósról is sokan gondolják, hogy történelmi idők tanújaként, II. Rákóczi Ferenc fejedelem legkedvesebb desszertje volt. Holott e finomság a 20. század találmánya, megalkotása Rákóczi János cukrász és mesterszakács nevéhez fűződik.
 
50 éve halt meg a Rákóczi túrós megalkotója
Rákóczi túrós
 
Rákóczi nem fejedelmi családban született, szerény körülmények között látta meg a napvilágot egy Dombóvár melletti uradalmi tanyán, Felsőleperden 1897. szeptember 25-én. Elemi iskoláit Székesfehérvárott végezte, majd 1912-ben Pestre került, a Mágnás Kaszinóban lett szakácstanonc. Az első világháború idején, 1916-tól katonai szolgálatát töltötte, majd 1920-ban visszatért a konyha világába. A Nemzeti Kaszinóban a neves mesterszakács, Kedvessy Nándor keze alatt dolgozott másodszakácsként. Néhány év után Horváth Nándor belvárosi "buffet-jébe" (HÁEN Konyha) került, ahol már első szakácsként tevékenykedett. 1924-ben a konyhaművészet fővárosában, Párizsban dolgozott és tanult a legendás séf, Georges Auguste Escoffier irányítása alatt a Larue Étteremben. Hazatérése után a HÁEN Konyha konyhafőnöke lett, 1930-tól a lillafüredi Palota Szálló, 1933-tól a budapesti Gellért Szálló, majd 1953-tól 1961-es nyugdíjazásáig a Duna Szálló konyhafőnökeként dolgozott.
 
Pályafutása során számos szakácsművészeti kiállításon vett részt, 1933-ban Bécsben, 1936-ban Berlinben, két ízben pedig Frankfurt am Mainban szerzett aranyérmet. Emellett nagy sikerrel szerepelt különböző gasztronómiai bemutatókon Londonban, Münchenben és Bonnban. A konyha minden ágában széles körű tudással rendelkezett, mestere volt a hideg-meleg konyhának, valamint a tésztáknak. Páratlan érzékkel és képzelőerővel elegyítette a magyar és a francia konyha ízeit, fogásait. Híres volt arról, hogy minden kiállításra, bemutatóra nagyon alaposan felkészült, tálait előre megtervezte, lepróbálta, az egyes technológiai mozzanatokat céltudatosan begyakorolta. Meghívott szakácsként szerepelt 1954-ben a londoni olimpiai csarnokban rendezett nemzetközi szakácsművészeti bemutatón és élelmiszer-kiállításon, ahol kóstolót és televíziós műsort is készítettek vele.
 
Pályájának egyik csúcspontja az 1958. évi brüsszeli világkiállítás volt, ahol ő irányította a magyar szakácscsapatot. Az Atomium emlékmű közelében felépített magyar pavilon ötszáz fős étterme és bárja a világkiállítás kétszáz napja alatt telt házzal üzemelt, és elnyerte a Grand Prix-t is. Budapestről repülőgép szállította Brüsszelbe a nyersanyagok egy részét, a szalonnát, libamájat, túrót és a halat. A vendégek körében a paprikás csirke volt a legkapósabb étel, de mázsaszám fogyott a borjúpörkölt, az erdélyi fatányéros, a lecsós szelet, a roston sült balatoni süllő és a rétes is.
 
Nyugdíjba vonulása után a fakanalat tollra cserélte fel, és több mint öt évtizedes pályafutásának tapasztalatait összegezve megírta a Konyhaművészet című könyvét, amely 1964-ben jelent meg. A neves cukrász és mesterszakács 1966. július 3-án hunyt el Budapesten.
 
Rákóczi János Brüsszelben mutatta be a nevét viselő, a magyar cukrászat legjobb hagyományaihoz visszanyúló túrós süteményét, amelynek receptjét már a harmincas évek közepén megalkotta. A népszerű túrós lepényt úgy dolgozta át, hogy tészta helyett keményre vert, cukrozott tojáshab került a rögös túró tetejére, "megbolondítva" egy kis baracklekvárral. A Rákóczi-túrósnak ma már számtalan változatát árusítják, bár a gasztrotudósok szerint ezek csak gyenge utánzatok, nem sok közük van az eredeti recepthez. Például többnyire linzertésztát használnak alapnak, holott Rákóczi süteményében még vaj sincsen, a zsiradékot a tejföl képviseli.
 
A húsimádók szívébe is belopta magát, a nevét viselő Rákóczi-rostélyos jófajta hátszínből készül, a magyar konyha elmaradhatatlan kellékeivel, paprikával, hagymával, szalonnával és gombával.
(MTI)

Gasztrokalauz: itt egyél, ha a Balatonnál jársz

Július 03. 08:09

A Magyar Konyha idén is összegyűjtötte a Balaton legjobb éttermeit - írja a Dívány. A kalauz azoknak nagy segítség, akik kicsit már ráuntak a pizza-gyros-lángos menüsorra, és nem értik miért olyan jó hekkezni, vagyis tengeri halat enni a Balaton mellett. 

 

Éttermeket, halsütőket, cukrászdákat és borászatokat teszteltek a Balaton körül, így született meg Magyarország első regionális gasztronómiai útikalauza, amiben nem csak a fine dining, hanem a hagyományosabb vonal is helyet kapott, sőt a strandbüféket is teszteltek a kiadvány készítői.

 

Még több jó balatoni étterem a Magyar Konyha balatoni különszámában! 

 

Top 10 étterem az északi parton

  • Bistro Sparhelt - Balatonfüred
  • Chianti Étterem - Veszprém
  • Villa Medici - Veszprém
  • Bock Bisztró Balaton - Vonyarcvashegy
  • Pura Vida - Tapolca
  • Söptei Pincészet és Étterem - Csopak
  • Márga Bisztró - Csopak
  • Kővirág Panzió és Étterem - Köveskál
  • Baricska Csárda - Balatonfüred
  • Miakő Étterem és Borház - Köveskál

 

Top 10 Étterem az Déli parton

  • Kistücsök Étterem - Balatonszemes
  • Kristinus Gasztro Műhely - Kéthely
  • Chateau Visz - Visz
  • Mandara Café & Lounge - Siófok
  • Spoon Il Mercato - Balatonakarattya
  • Hubertus-Hof - Balatonfenyves
  • Rozmaring Kiskert - Siófok-Balatonszéplak
  • Majthényi Présház - Balatonlelle
  • Gianpiero's - Balatonboglár
  • János Vendéglő - Siófok-Szabadifürdő

 

Top 10 strandbüfé

  • Neked Főztem - Zánka
  • Kalóz strandbisztró - Balatonudvari-Fövenyes
  • Ibolya Büfé - Balatonboglár
  • Chef Beach - Zamárdi
  • Neked Főztem Klasszik - Alsóörs
  • Kalóz strandbisztró - Badacsonytomaj
  • Kishableány - Badacsony
  • András büfé - Balatonszemes
  • Jóbarátok Halsütöde - Balatonalmádi
  • Sorompó Büfé - Balatonkenese

Nem kapnak elég pénzt italra szegény japán férfiak

Július 02. 20:12
Fukarul bánnak férjükkel a japán nők: a férjek és családapák évtizedek óta nem kaptak tőlük olyan kevés pénzt, mint mostanában - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.
 
Sok japán férfi adja oda teljes fizetését a feleségének még akkor is, ha ő az egyetlen kereső a családban. A hagyományok szerint ugyanis a nő kezeli a családi kasszát és osztja ki a zsebpénzeket.
 
A tokiói Shinsei Bank felmérése szerint egy japán férfi átlagos havi zsebpénze 105 ezer forintnak felel meg. Az 1980-as és 1990-es években még kétszer ennyi pénzből gazdálkodhattak. Az összeg már csak azért sem tűnik túl soknak, mivel a válaszadók szerint havonta átlagosan harmincezer forintnyit költenek csak a munka utáni italozásra a kollégákkal.
 
A felmérésben 1000 húszas-ötvenes éveiben járó férfit kérdeztek meg.
(MTI)