Fröccs

Híres ételkritikus, aki nem szereti a libamájat

Május 14. 18:35
Luigi Cremon eredeti foglalkozása mérnök volt, de ma már a világ egyik leghíresebb ételkritikusa, és állítólag róla mintázták a L'ecsó című rajzfilmhez Anton Ego alakját. A Bocuse d'Or Europe miatt újra ellátogatott Magyarországra, és nyilatkozott az Origo.hu újságírójának.
 
„​És mit gondol Széll Tamásról, a Bocuse d'Or Europe magyar győzteséről? 
Először is az a gulyásleves jut róla eszembe, amit az Onyxban ettem, fantasztikus szakács. De tágabb értelemben azt gondolom, nagyon jó, hogy egyre több ország versenyez, és egyre jobban is csinálják. Szerintem az ilyen szakácsversenyek komoly változásokat hozhatnak, ez is a dolguk. Jó lenne, ha a skandinávok és a franciák mellett más országok, például a magyarok és a spanyolok is bekerülhetnének az élmezőnybe. 
 
Lehet egy ételkritikusnak kedvenc étele? 
Persze hogy lehet. Úgy általában leginkább a zöldségeket szeretem, azon belül a zöld színűek a kedvenceim: spárga, brokkoli, cukkini, articsóka. Nem vagyok vegetáriánus, egyszerűen szívesebben eszem zöldségeket. Ezt egyébként az olasz konyha egyik nagy előnyének tartom, hogy jóval több zöldséget használ, mint például a francia. 
 
És van olyan étel, amit utál? 
Én tényleg mindent megeszek, de be kell vallanom, hogy a libamájat nem szeretem. Nem elvi okok miatt kerülöm, bár az is tény, hogy a feleségem nagy állatvédő, és ez hatással van rám is. De tényleg nem tartom jóízűnek. Tudom, hogy Magyarországon népszerű étel, remélem, nem sértődnek meg.
 
A teljes interjút az Origo.hu oldalon olvashatod el!
 

Angyal kínálja az aszúeszenciát a Disznókőnél

Május 14. 15:53
Igazán speciális „kínálópohárból” lehet megízlelni a borok legnemesebbikét, az aszúeszenciát a Disznókő Szőlőbirtokon. Az „edény” egy iparművészeknek szóló felhívásra készült. Csodálatos, nem?
 
Angyal kínálja az aszúeszenciát a Disznókőnél

Ezeket az élelmiszereket ne tedd a hűtőbe!

Május 14. 13:43
Vannak olyan élelmiszerek, amelyeknek kifejezettten rosszat tesz, vagy felesleges őket a hűtőben tárolni. Elveszíthetik zamatukat, megkeserednek, rothadni kezdenek vagy kiszáradnak. Ezeket ne tedd a hűtőbe:
 
- paradicsom
- burgonya
- vöröshagyma
- fokhagyma
- kávé
- déligyümölcsök
- alma, körte, birs, naspolya
- kenyér

Ma kezdődik az ágyaspálinkák fesztiválja

Május 14. 10:39
Tizenkét pálinkafajtát, köztük két újdonságot is megkóstolhatnak azok, akik szombaton és vasárnap kilátogatnak a 11. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválra - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény házigazdája és szervezője május 13-án. A két napon kulturális és szórakoztató programok várják ingyenesen a vendégeket.
 
Bolyhos Zoltán elmondta, hogy az újszilvási az egyetlen ágyaspálinka fesztivál az országban, de a rendezvény a pálinkafesztiválok sorában is az elsők között van.
 
Hozzátette: a fesztiválon bemutatkozó ágyaspálinkák indulnak az országos pálinkaversenyen, az idei fesztiválon pedig két különlegesség, két ágyas almapálinka is debütál: egy golden és egy jonatán, mindkettő 50 fokos.
 
A szervező felidézte: kétféle ágyaspálinkával lehet találkozni, az egyik esetben friss gyümölcsön érlelik a pálinkát, a másikban pedig aszalton, így például 3-5 százaléknyi aszalt kajszibarack kerül a palackba és három hónapig kell érlelni.
 
Bolyhos Zoltán elmondta, hogy mivel a hungarikumok listáján szerepel a pálinka, a hungarikumok is fontos szerepet kapnak a rendezvényen. A hungarikumok sátrában például fröccsel is lehet találkozni, de a helyi értéktárban szereplők is megjelennek, egyebek mellett mézkülönlegességek, sajtok, gyümölcslevek.
 
A fesztivál nemcsak a régióban népszerű, hanem a határon túlról is érkeznek vendégek - hívta fel a figyelmet. A 2800 lakosú Újszilvásra ilyenkor naponta mintegy 10 ezer látogató érkezik, akiket 10 hektáros fesztiválterület fogad, melynek három „utcájában" 50 árus kínálja portékáját.
 
A nagyszínpadon egymást váltják a fellépők, de a színpadi programok mellett felvonulnak a Magyar Pálinka Lovagrend és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagjai is díszes öltözetben és két testvértelepülés is képviselteti magát, Szlovákiából Szilvásújfalu (Slivník), Németországból Nandlstadt.
(MTI)

Ezért megy tönkre oylan gyorsan a friss zöldfűszer

Május 14. 07:16
Tippek, tanácsok, hogy mit ne tegyél a friss petrezselyemmel. Ha ezeket a tanácsokat megfogadod, akkor tovább felhasználhatod a piacon vásárolt fűszernövényedet. A következő körülmények gyorsítják fel a friss fűszerek elöregedését (Forrás: Origo.hu)
  • Erős fény: a pulton vagy a hűtőben is túl sok a fény, ettől sárgulnak el a levelek.
  • Túl sok oxigén: a szabadon hagyott növény barnulni kezd, mert túl sok levegőt kap.
  • Túl sok nedvesség: túlságosan vizes környezetben a fűszernövény egyszerűen bepenészedik, ezért nem jó megoldás a nejlonzacskó sem.
  • Túl kevés nedvesség: ha egyáltalán nem kap vizet, hamar kiszárad.

Készíts vagány avokádórózsát!

Május 13. 18:21
Az avokádó finom és egészséges is, sőt most elkészítheted belőle a trendi avokádórózsát is, ami elég látványos a tányérodon. Lisa Lin gasztroblogger szemléletes kis videót is készített, hogy minél könnyebb legyen leutánozni az egyre terjedő trendet. (Forrás: Origo.hu)
 

Aukcióra bocsátanak egy 1788-as borpárlatot

Május 13. 13:55
A párizsi Tour d'Argent étterem aukcióra bocsátanak egy üveg 1788-as Fine Clos du Griffier Cognac-ot. 
 
A Tour d'Argent 1582-ben kezdte meg a működését, és a (saját maga által is hőn terjesztett) hírek szerint a Föld nevű égitesten konkrétan az első hely volt, ahol villát használtak. A nagy presztízsű étterem egyebek mellett változatlan légköréről és pompájáról is nevezetes - írja az Élelmiszer.hu.
 
A várakozások szerint minimum 23 ezer dollárért (manapság kb. 6 350 000 forintért) fog gazdára találni a francia forradalom előtt készített konyakmatuzsálem. 

Széll Tamás a norvégokat várta az élre

Május 13. 09:15
A skandináv mezőnyt, főként a norvég csapatot tartotta esélyesnek a győzelemre a Bocuse d'Or európai döntőjében Széll Tamás séf, aki csapatával végül megnyerte a világ legrangosabb szakácsversenyének budapesti kontinensdöntőjét.
 
Széll Tamás az M1 aktuális csatorna csütörtök esti adásában elárulta, hogy amikor a norvégok lettek a másodikak, csak akkor merült fel benne a gondolat, hogy nekik kell hazavinniük az első díjat.
 
„Amikor végeztünk a munkával, és azt gondoltuk, hogy a hal és a hús is közel tökéletes állapotban készült el, akkor nagyon sok mindent elárult az, hogy a konyhazsűrik tülekedtek a backstage-ben, hátul a konyha mögött, hogy egy kis maradék húst vagy szószt kóstolhassanak” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a verseny során szervezetten és tervszerűen tudtak dolgozni.
 
Mint mondta, a kecsegét bátran ízesítették, többek között finomra vágott savanyított medvehagymával, amelyet barnított vajjal kevertek össze.
 
Azon, hogy a jövő évi lyoni világdöntőre milyen ételeket készítsenek, még nem gondolkodtak, de már most feljegyzéseket készítettek, hogy a konyhai munkát még jobban tökéletesítsék, és jövőre még több pontot érjenek el - tette hozzá Széll Tamás.
 
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke kiemelte, hogy a konyhai zsűri adta a legtöbb pontot a magyar csapatnak. A zsűri a csapatmunkát, a szervezettséget, a tisztaságot értékelte, és 20 pontból 18-at ítélt Széll Tamás csapatának.
 
Hangsúlyozta, hogy erős és kiegyensúlyozott volt az idei mezőny, a verseny megszervezése pedig igazi csapatmunka volt. Mint mondta, Jérome Bocuse, az alapító Paul Bocuse fia szerint a budapesti verseny volt az egyik legjobb európai döntő a Bocuse d'Or történetében.
(MTI)