Fröccs

Próbálunk egészségesebben étkezni

Szeptember 01. 14:45
A magyarok több mint fele törekszik étrendjét úgy alakítani, hogy egyrészt bio élelmiszert, illetve kevés zsírt, szénhidrátot és hasonlókat tartalmazó ennivalókat fogyasszon. Másrészt pedig arra, hogy elkerüljön olyan összetevőket, amelyekre érzékeny, allergiás, vagy amelyek ütköznek valamilyen meggyőződésével. Nálunk a fogyasztók kétharmada  (68%) hajlandó többet is fizetni olyan ételekért és italokért, amelyekben nincs általuk nemkívánatosnak tartott alkotóelem. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen egészség és adalékanyagok megítélésére vonatkozó kutatása, amit hatvanhárom országban, köztük Magyarországon végeztek - írja az Élelmiszer.hu.
 
Ebből a szempontból a magyarok egészségtudatosabbak, mint az európai átlag. Hazánkban ugyanis a válaszadók 54 százaléka mondta, hogy étkezései során csökkenti vagy megszüntette néhány összetevő fogyasztását. Az európai átlag 44 százalék, a világszerte vizsgált hatvanhárom országban pedig a megkérdezettek átlag 64 százaléka alakítja étrendjét tudatosan a fenti szempontok alapján.

Minden a furmintról szól hétvégén Mádon

Szeptember 01. 12:00
Tradicionális őszi szüreti mulatsággal ünneplik a hétvégén Mádon a furmintot, Tokaj-hegyalja hagyományos szőlőjét és borát.
 
A szervezők tájékoztatása szerint pénteken és szombaton 27 helyszínen nyitott pincékkel és udvarokkal, dűlőtúrával, szüreti hagyományokat bemutató programokkal, felvonulással, koncertekkel, kiállításokkal, kézműves portékákkal és ételekkel várnak minden Mádra érkezőt.
 
A Mádi Furmint Ünnepen fellép a Csík Zenekar és Rúzsa Magdi, a Parno Graszt, Zséda és a Kvartett, a Bürkös Zenekar, a Karakter Zenekar, a Hegyalja Folk, valamint a Göncöl és a Bodrog Néptáncegyüttes.
 
Mád főutcáján Furmint korzó nyílik. Itt egyebek mellett helyi kézművesek kínálják portékáikat, de a vásári forgatagban szabó, szatócs, borbély, cipész és cipőpucoló is ajánlja szolgáltatásait.
(MTI)

Videó a kulisszák mögül: így készül a Népszabadság Top 100 Bor kiadványa

Szeptember 01. 08:21
Leglábbis, ami a borok kóstolását illeti. 
 
A megújuló Top 100 Bor magazin idei bírálatán összesen 210 darab, nagy gonddal, meghatározott irányelvek alapján kiválasztott magyar bort kóstolt meg 19 nemzetközi borakadémikus és 5 gasztronómiai szakember. Pontszámaik alapján áll össze Magyarország 100 legjobb borának 2016-os listája.
 
 

Itt szavazhatsz a legmenőbb boroscímkékre

Augusztus 31. 18:49
A Cégér boroscímke pályázat hamarosan lezárul, a közönségszavazás van már csak hátra. Jobbnál-jobb címkékre lehet voksolni a Facebookon, megmutatjuk melyekre:
 
A képre kattintva galéria nyílik!
 
A legtöbb lájkot begyűjtő tervező díja, egy nettó 150.000 forint értékű SPAR vásárlásiutalvány. A szavazók közül 3 szerencsés pedig egy-egy borválogatást nyer.
 
Szavazni itt tudsz.

Kárpát-medencei borkonferencia lesz Szombathelyen

Augusztus 31. 10:48
Ga-Liba Fesztivál címmel rendeznek háromnapos gasztrofesztivált szeptember 9-11 között Szombathelyen - közölték sajtótájékoztatójukon kedden a szervezők
 
Parais István, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója elmondta: a vasi ízekre specializálódott kulináris eseménysorozat apropóját az adja, hogy immár hetedik alkalommal ünneplik meg Szombathelyen szeptember első vasárnapján a Magyar dal napját, amelyhez csatlakozik egy a külhoni magyar borászatokat bemutató borfesztivál és a magyar verbunk tánc hagyományit ápoló verbunk nap is.
 
A gasztronómiai fesztivál nulladik napján, szeptember 8-án az Őrvidék Házban Kárpát-medencei borkonferenciát rendeznek, neves előadók és jeles külhoni borászok részvételével - közölte a sajtótájékoztatón Farkas Csaba, az intézmény igazgatója.
 
Prieger Szabolcs, az AGORA igazgatóhelyettese részletezte: csütörtök este a Savaria Szimfonikus Zenekar ad ingyenes koncertet a főtéri színpadon, pénteken délután pedig előbb a helyiek által jól ismert Spektrum Trió és a Holdosi Attila-Újvári Tímea duó szórakoztatja a közönséget.
 
A gasztrofesztivál ünnepélyes megnyitója pénteken este hét órakor kezdődik, majd nagyszabású nótakaraoke veszi kezdetét.
 
Szombaton a verbunk kerül a fesztivál középpontjába, délután két órától a csornai, a kapuvári, a vitnyédi, a gencsapáti, valamint szombathelyi táncosok és zenészek lépnek egymást váltva a színpadra, este nyolc órától pedig a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar műsorát láthatják az érdeklődők.
 
Vasárnap, a Magyar dal napján a B the Firts, Danics Dóra, a Lóci játszik, Török Ádám és a Mini, az Ocho Macho, a Sky Fanatic, az Újvilág utca, a Soulwave és a Mokka Tribute ad koncertet a főtéren felállított két színpadon.
(MTI)

Lovagkeresztet kapott Dúzsi Tamás

Augusztus 31. 07:09
Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata elismerést kapta az államfőtől Dúzsi Tamás valamint Koczor Kálmán borász. 
 
Dúzsi Tamás a magyar borkultúra nemzetközi hírnevét erősítő, a Szekszárdi borvidék kincseit kamatoztató és a borkészítési tradíciók innovatív módszerekkel történő ötvözésével világsikereket hozó munkája, valamint a kultúrát, a sportot és az ifjúság nevelését támogató tevékenysége elismeréseként, Koczor Kálmán pedig a magyar borok hírnevének öregbítése mellett a magyar borászszakma összefogásában és képviseletében is jelentős szakmai és társadalmi munkája elismeréseként. Gratulálunk!
(Via)

Hosszú távon számítanak a Borfesztiválra a Várban

Augusztus 30. 14:20
Hosszú távon számítanak a Borfesztiválra a Várban - mondta Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál főszervezője kedden a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. A fesztivál helyszíne emblematikus, egyedi adottság, amelyet meg kell őrizni - fogalmazott.
 
Az első rendezvény 25 éve nyitotta meg kapuit (akkor mér a Vörösmarty téren). A fesztivál együtt nőtt fel a rendszerváltás után újjáéledő borkultúrával: támogatta a kilencvenes évek nagyjait, kihagyhatatlan és nemzetközi tömegrendezvénnyé vált a kétezres évek elején, és rendületlenül segíti a generációváltást napjainkban is - írják közleményükben a szervezők.
 
A Budapest Borfesztviál jövőjével kapcsolatban továbbá elhangzott, hogy a magyar bormarketingnek is jelentős eszköze lehet a rendezvény, valamint a főváros idegenforgalmi vonzerejét is növeli. A szervezők a jövőben a VinCE magazin csapatával összefogva fokozzák majd a borfesztivál kommunikációs intenzitását - derül ki a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a 25. fesztivál kedvcsináló kisfilmjét is:
 

A diónak is odacsapott a jég

Augusztus 30. 09:40
Hamarosan megkezdődik az idei diószedés. A magyar héjasdió-export Németországba irányul, míg a dióbelet Franciaországba és az Egyesült Királyságba is szállítják, ám a tavaszi fagyok okoztak károkat. Ahol a fagy nem pusztított, ott a hideg miatt nem lett termés - írja a hétfői Magyar Hírlap.
 
Gara Miklós, a Boglárkert Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta: az idén gyenge-közepes termésre számít. Ha jó a diótermés, akkor hektáronként két tonnát takarítanak be, a közepes termés másfél tonnát jelent.
 
A Somogy megyei Karádon dolgozó diótermesztő-kertészmérnök hozzáfűzte:ebben az évben a mély fekvésű településeken a tavaszi fagyok okoztak károkat, ahol a fagy nem pusztított, ott az elhúzódó hideg időjárás miatt számos virágból nem lett termés.
 
Magyarországon jelentős dióültetvények találhatóak a Somogy megyei Lengyeltótiban, Dunaföldváron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.
 
A többség ötven-száz hektár közötti területen termeszt diót, de van csaknem háromszáz hektáros ültetvény is. Gara Miklós hangsúlyozta: a jó minőségű, már szeptemberben szedhető magyar dió kedvelt csemege külföldön, jól értékesíthető.
(MTI)