Rekordokat dönt a Champagne-fogyasztás

Borászportál
2019. március 25., 16:37


Sokadik fénykorát éli a Champagne, hat éve folyamatosan nő a legnagyobb exportpiaca. Az itthoni fogyasztásával kapcsolatban inkább csak becslések vannak.
Rekordokat dönt a Champagne-fogyasztás
Az amerikai Champagne Bureau a napokban tette közzé a tavalyi évről készült jelentését, ami szerint 2018-ban közel 24 millió palack Champagne talált gazdára a tengerentúlon. Ez 2,7 százalékos növekedés az előző évhez képest, egyben zsinórban a hatodik év, amikor bővült a kereslet. A 652 millió dolláros forgalmával egyébként Franciaország után az USA jelenti a legnagyobb felvevőpiacát az italnak (eladott palackszámot tekintve harmadikak). A világban egyébként évente 300 millió üveg talál gazdára összesen 5,5 milliárd dollár értékben.
 
 
„A növekedést elsősorban a fiatalok generálják, akik egyre inkább az egyedi és minőségi termékeket keresik és ez alól a bor sem kivétel. A Champagne pedig ezen belül is különleges helyet foglal el, hiszen egyetlen borvidéken készíthetik csak és egyedi az íze” – mondta a winebusiness.com-nak a statisztikát készítő szervezet igazgatója.
 
 
A Champagne-fogyasztás Magyaroszágon is nő, pontos adatok nincsenek, de a szakértők pár éve 50 ezer palack körülre tették az éves hazai forgalmat.
 
Ha kedvet kaptál, nézz körül a Winelovers Webshopban, ahol a nagy francia Champagne-házak kínálatából válogathatsz.
Winelovers borok az olvasás mellé