Már közel háromezren futottak a Nemzeti Bor Maratonon

Borászportál
2015. május 27., 14:25


Közel jár az 1000 kilométerhez a világrekord kísérlet, négy napja futnak folyamatosan Magyarország borvidékein az indulók. Már Laposa Bence és Rippel Ferenc is teljesített egy-egy szakaszt.
Már közel háromezren futottak a Nemzeti Bor Maratonon
A Balaton déli partja után a nyugati, majd az északi part településein jártak a Nemzeti Bor Maraton futói 2015. május 26-án. Ez idő alatt három borvidéket is érintettek a 22-ből, (Balaton-felvidéki, Badacsonyi, Balatonfüred-Csopaki). A nap első esős, szeles óráiban a Páka, Söjtör és Zalaegerszeg által kijelölt szakaszokat foganatosították a bormaratonosok, majd egy félmaratoni távval néztek szembe az indulók Zalaszentgrótról Hévízre. Innen Keszthely és Balatongyörök következett. Utóbbi állomásról Laposa Bence borász is részt vett  a mozgásban egy Badacsonytomajon át Révfülöpig tartó futással. A következő megálló Hévíz volt, innen pedig egy hivatalos maratoni táv indult - már napsütéses időben -  Balatonfüredre. Végül Lovas és Szentantalfa jelölt ki egy-egy éjszakai futamot éjfélig.
A 11 szakasz rajt-cél állomásai közül Balatonfüred volt a Nemzeti Bor Maraton kiemelt helyszíne. Itt a Tagore sétányon a városi zenekar és néptánc csoport bemutatkozásával, valamint Orbán napi programokkal és borverseny eredményhirdetéssel csatlakozott a Balatonfüred-Csopaki hegyközség a rendezvényhez. A Nemzeti Bor Maraton aranyfokozatú támogatója, az AXA Bank interaktív, játékos programmal és banki szolgáltatások bemutatásával fogadta a kilátogatókat és a jóleső futás után megpihenőket. Nagy taps köszöntötte 19:12-kor a környék fiatal borászaiból álló RizlinGeneráció tagjait, majd a következő szakasz indulóit egy közös visszaszámlálással indították el a szurkolók. A rajt  pisztolyt Szabó István hegyközségi elnök lőtte el. A Nemzeti Bor Maraton rajtkapuja alatt ott volt Balatonfüred delegáltjaként Rippel Ferenc artista is. Az estét a New Level Empire koncertje zárta. 
 
Ezen a napon is sok, elsősorban általános és középiskolás csatlakozott a Nemzeti Bor Maraton világrekord kísérlet támogató futóinak sorába, ők a lakóhelyük közigazgatási határain belül  kísérték a szakaszok nevezőit és a települések delegáltjait. Az ő részvételükkel már közel  3000 ember vett részt a Nemzeti Bor Maraton eddigi 800 kilométerjének teljesítésében.
Winelovers borok az olvasás mellé