Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Roburral másztam fel a több mint 100 éves Teleki ültette mandulafasorig

Roburral másztam fel a több mint 100 éves Teleki ültette mandulafasorigA május első hétvégéjére szervezett, immár komoly hagyományokkal bíró Villányi BorZsongás Fesztivál programjaira a Csányi Pincészet vendégeként én is meghívást kaptam. Az igazi tavasz beköszöntével ilyenkor nemcsak a természet zsong, hanem az eseménynek otthont adó pincék, udvarok, borteraszok sokasága is. Színes kavalkád, jazz, pop koncertek, stand-up, kézműves programok, grill partik, dűlő- és pincetúrák sétálva, futva, bicajjal, traktorral vagy épp az egykori NDK slágertermékével, a Robur teherautóval.

Csillagokat láttam a Gellértben

Csillagokat láttam a GellértbenIdén is összejöttek a csillagok, méghozzá január 24-én a Gellért Hotelben. Ez a csütörtök este méltó felvezetése volt a hétvégének, egyben kiváló alkalom arra, hogy elvegyüljünk a még éppen feltörekvő, vagy már állócsillagként ragyogó borok és borászatok között.

Minden napra egy vörösbor: Csányi Pincészet, Chateau Teleki Villányi Merlot 2003

Minden napra egy vörösbor: Csányi Pincészet, Chateau Teleki Villányi Merlot 2003Hazánkban a vörösborok népszerűsége továbbra is megelőzi a fehérborokét és a rozékét is. A bordeaux-i szőlőfajták és a bordói stílusú magyar vörösborok pedig továbbra is a legkedveltebbek közé tartoznak, ezért közülük több tétel is bemutatkozik a Bordói November Nagykóstoló Csúcsbor Termében. Figyeld napi ajánlónkat!

Minden napra jut buborék: Teleki Villányi 2,5 bar

Minden napra jut buborék: Teleki Villányi 2,5 barA nyár közeledtével egyre inkább vágyakozunk az üde gyöngyözőborokra és izgalmas pezsgőkre is. Éppen ezért készítettük el napi ajánlónkat; ismerkedj meg a Pezsgő Június legmenőbb tételeivel!
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
09. 04.

Etyeki Pezsgőünnep by Pezsgőkonferencia

Rókusfalvy Birtok, EtyekRókusfalvy Birtok, Etyek
EgyébEgyéb
09. 26.

Winelovers 100 Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
08. 08. - 08. 29.

Szombati borkóstolók a Figula Borkertben

Figula Pincészet, BalatonfüredFigula Pincészet, Balatonfüred
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
augusztus 06.
Elhunyt Garamvári Vencel, a magyar pezsgőkultúra meghatározó alakja
Elhunyt Garamvári Vencel, a magyar pezsgőkultúra meghatározó alakja
július 30.
A Hilltop a 2026-os Sziget Fesztivál hivatalos bora
A Hilltop a 2026-os Sziget Fesztivál hivatalos bora
július 23.
50 év után bezárt a BB balatonboglári üzeme, ahol a hőskorban még Martini is készült
50 év után bezárt a BB balatonboglári üzeme, ahol a hőskorban még Martini is készült
július 22.
Új formában tér vissza a Pezsgőkonferencia: szeptemberben Pezsgőünnep lesz Etyeken
Új formában tér vissza a Pezsgőkonferencia: szeptemberben Pezsgőünnep lesz Etyeken
július 10.
Érdemes volt várni rá: júliusban Budapesten is debütál az Etyeki Kúria új presztízspezsgője
Érdemes volt várni rá: júliusban Budapesten is debütál az Etyeki Kúria új presztízspezsgője
július 01.
Az „Év Pincészete 2026” díj nyertese a mádi HOLDVÖLGY
Az „Év Pincészete 2026” díj nyertese a mádi HOLDVÖLGY
június 16.
Jön a Jó éjszakát, Mád! – bor, pezsgő és kulturális élmények egész hétvégén
Jön a Jó éjszakát, Mád! – bor, pezsgő és kulturális élmények egész hétvégén
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás