Fröccs

100 üveg bort rejtenek el a Balaton partján

Augusztus 11. 09:40
100 palack bort visznek Brüsszelbe, hogy megkóstolhassák a balatoni borokat a belgiumi hivatalnokok. Minden balatoni borfajtából visznek néhány üveggel. De a szállítmánnyal megvárják, hogy elkészüljön Európa első újbora, a csabagyöngye.
 
Ennek szüretje néhány napja kezdődött, de szeptember elején már boltokban is kapható lesz. Az akcióval azt szeretnék elérni, hogy a brüsszeli hivatalnokok is többet tudjanak a magyar borokról, később pedig jöjjenek majd el Magyarországra egy-egy bortúrára!
 
A kampány érdekessége, hogy nem klasszikus kóstoltatást szerveznek a brüsszeli hivatalok rendezvénytermeiben, hanem ajándékba adnak egy-egy palackkal az ott dolgozóknak. Mindössze annyit kérnek majd cserébe, hogy az üvegeket akkor bontsák fel, amikor éppen vendég érkezik hozzájuk. Köszöntsék őket ezekkel a minőségi borokkal.
 
A szállítmányból még egy karton bor hiányzik. Ez pedig a Csabagyöngye, amely Európa első újbora. Ezzel a borral még a nagyhatalmakat is megelőzzük majd. A franciák híres újbora a "bozsolé" csak hetekkel később kerül majd piacra. Így az Brüsszelbe is csak később kerül - állítják a szervezők.
 
Az akciót a Nyitott Balaton elnevezésű kampány keretén belül hajtják végre. Száz üveg  bort elrejtenek majd a Balaton partján is. Így nem csak a brüsszeliek, hanem a szerencsés megtalálók is tesztelhetik Európa első újborát is.
 
Aki nem jár sikerrel a keresésben, az néhány heten belül a polcokon is megtalálja a Csabagyöngyét. Mint az a néhány napja szüretelő Varga Pincészet tulajdonosai a sajtónak elmondták: Körülbelül 130.000 kiló Csabagyöngyét dolgoznak fel és ebből körül-belül 100 000 palack bor fog készülni.
 
Mindezekhez Fekete Tamás, a balatoni regionális TDM-szövetség alelnöke. Régóta megfogalmazott elvárás, hogy a Balaton egész évben programokat kínáló régió legyen. Pillanatnyilag a tavasszal, ősszel aktív kikapcsolódást kereső belföldi turisták számára a régió turisztikai kínálata alig létezik. Sőt, a közvélekedés az, hogy a szezonon kívül a Balaton kihalt, nincs nyitva semmi. A Nyitott Balaton - koncepció célja az, hogy májusban, szeptemberben ne egy alvó térség fogadja az érkezőket, hanem nyitott vendéglátóhelyek valamint az évszaknak megfelelő programok. A hamarosan zajló "kincskeresős" játékkal, azokat a pincészeteket szeretnék majd egy kicsit népszerűsíteni, akik ősszel is várják a turistákat.

Ezért olyan drága a fagyi

Augusztus 11. 07:06
Részletesen írja le az Index cikke, hogyan alakul egy gombóc fagyi ára, amíg eléri a 200, az igazán jó minőségű termékek esetében pedig a 300-350 forintot. A végén egy infografikát is találunk, ami nagyon-nagyon röviden összefoglalja a dolog lényegét:
 
Ezért olyan drága a fagyi

Halálra isszák magukat a szlovákok

Augusztus 10. 20:14
Jelentős mértékben, három év alatt 60 százalékkal emelkedett az alkoholfogyasztás okozta betegségek miatti elhalálozások száma Szlovákiában - írta a Sme című szlovák liberális napilap.
 
A lap által ismertetett - a 2012 és 2014 közötti időszakra vonatkozó - állami egészségügyi jelentés szerint míg 2011-ben százezer elhalálozás közül 15 volt írható a mértéktelen szeszfogyasztás számlájára, addig 2014-ben már 24.
 
A vizsgált időszakban az összes halálozási ok közül az alkoholfogyasztással járó betegségek aránya emelkedett a legnagyobb mértékben. A szeszfogyasztás miatt elhunytak legnagyobb hányada májzsugorodásban halt meg.
 
Ivan Novotny, az alkoholfüggőségek kezelésére szakosodott egyik klinikának a lapban idézett szakértője szerint az alkoholfogyasztás miatt halál elsősorban amiatt vált gyakoribbá Szlovákiában, mert egyes kiemelten veszélyeztetett társadalmi rétegekben megnőtt a mértéktelen szeszfogyasztás a megélhetési problémák és az azokkal kapcsolatos frusztráció miatt.
 
A szakértő rámutatott: bár Szlovákiában az elmúlt években országos szinten csökkent az egy lakosra jutó átlagos alkoholfogyasztás, egyes társadalmi csoportokban egyáltalán nem isznak kevesebbet, a komolyan italozók évente 29 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiségű alkoholt fogyasztanak el.
 
A legfrissebb statisztikák szerint Szlovákiában minden 15 évnél idősebb állampolgárra évente átlagosan mintegy 13 liter tiszta alkohol fogyasztása jut, ezzel az ország az egy főre eső alkoholfogyasztás terén 2012-ben világszinten a 19. helyen volt.
(MTI)

Egy kékfrankos is lehet csúcsbor

Augusztus 10. 14:37
Garger  kékfrankos válogatásával a gasztronómiában és a vinotékákban lehet elsősorban találkozni. Az áprilisi Nagy Kékfrankos Kóstoló alkalmával már kóstolhatáttok a soproni pincészet fajtaborát. Most A Művelt Alkoholista is etesztelte a 2012-es évjáratát a tételnek:
 
"Brunellós asszociációkat keltő sötét, bőrös, diós, fekete meggyes illat, jó közepes test, kicsit nagyobb oktánszámmal a szokásosnál. Jobban is kerekíti a fajtajelleges, élénk savakat, tannin pont jó, nem sok, nem kevés. Totál kesernyés meggy íze van (az jó). Árán felül komoly anyag, bár még kissé kócos és zárkózott, és hogy kötözködjek is, némileg szenesnek és monolitikusnak találtam (sok hordó? túlzó extrakció? oxidatív él? a meleg évjárat átka?); lehetne nyíltabb, szellősebb és frissebb. Mármint a hibátlansághoz – ez egy jó bor, az nem kérdés."

Két hónap múlva jöhet az új borágazati stratégia

Augusztus 10. 11:40
Átlagos termésre, de nagyon jó minőségre számítanak idén a bortermelők - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap kitér arra is, hogy eközben készül a szőlő-bor stratégia, ami a tervek szerint új irányokat is megfogalmaz az ágazat számára.
 
A cikkben azt közlik, hogy a szokásosnál hamarabb - a hungarikumnak számító csabagyöngyével - megkezdődött az idei szüret. A szakemberek szerint az idei évjárat kitűnőnek ígérkezik, mert sok volt a napos órák száma, jégverés csak elszórtan fordult elő és a peronoszpórától sem kell tartani.
 
Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elnöke a Magyar Nemzetnek arról nyilatkozott, hogy zajlik a szőlő-bor ágazat stratégiájának megalkotása. Az elnök emlékeztetett, hogy míg az osztrák közösségi bormarketingre körülbelül évente kétmilliárd forintot fordítanak, addig Magyarországon csak ennek az összegnek a háromnegyedét.
 
Tornai Tamás szavai szerint Magyarországon kevésbé hatékonyan használják fel a forrásokat, a HNT viszont a borászszakma képviselőjeként vállalja, hogy kidolgozza azokat a fő irányokat, amerre érdemes elmozdulni.
 
Azt is elmondta, hogy az ágazati stratégia még nem készült el, de körülbelül két hónap múlva már közérthető formában meg fogják tudni jelentetni a lényeges részleteit.
(MTI)

Kétségbeejtően kevés halat eszünk

Augusztus 10. 09:58
Az egy főre jutó halfogyasztás Magyarországon a legalacsonyabb az egész EU-ban. Sőt, a világon is csak olyan országok vannak mögöttünk, mint Mongólia, Nepál vagy Etiópa, pedig egyébként elég sokat eszünk. Még a szomszédos, de szegényebb Romániában is több hal fogy, igaz, ott van tenger, de például a tengertelen csehek és szlovákok is majdnem kétszer annyi halat esznek, mint mi - írja a 444.hu.
 
Az 1990-es helyzethez képest egyébként kb. 40 százalékkal több halat eszünk, de ez még mindig nagyon kevés (évi 3,7 kiló). A cikkből további érdekes adatok derülnek ki!

Miért jó lecsót enni?

Augusztus 09. 19:23
Vitathatatlanul elkezdődött a lecsó szezonja. A piacok árusainál potom pénzért lehet paprikát és paradicsomot vásárolni, arról nem is beszélve, hogy a kertekben is javában érnek már a lecsó hozzávalói.
 
A NoSalty a következő indokokat találta, hogy miért együnk lecsót?
 
  • Színes, friss, szezonális, változatosan is elkészíthető és finom.
  • Amiért azonban fogyókúrába is jól beilleszthető étel a lecsó, az az alapjául szolgáló zöldségek alacsony energia- és szénhidráttartalma (fehérjét, zsírt ezek a zöldségek nem tartalmaznak). Akár csak a klasszikusokra gondolunk: paradicsom, paprika, vöröshagyma, akár már a kicsit turbózott változatokra: cukkini, padlizsán, patisszon, tök, gomba. Ráadásul ezeket lehet nagy mennyiségben is fogyasztani, ebben rejlik a lecsó telítőértéke.
Vagyis a lecsó egy tökéletes fogyókúrás étel, ráadásul még télire is eltehető, vagy köretként is ehetjük a kedvenc húsunk, halunk mellé.

Elismerték a francia parcella kiváló minőségét

Augusztus 09. 15:07
La Clape hivatalosan is felkerült a franciaországi Languedoc-Roussillon területei közé, vagyis a következő szüretről már AOC La Clape címkés borokat is kóstolhatunk - írja a Vinoport.hu.
 
Mit érdemes még tudni Languedoc-Roussillonról?
 
„A Földközi-tenger partján, a spanyol határ és a francia riviéra között húzódik, Provence szomszédságában. Ez a világ legnagyobb egybefüggő bortermő régiója, 2800 négyzetkilométer. Franciaország itt termeli ki a borai egyharmadát, de volt már olyan év, hogy ez az egyetlen terület több bort adott, mint az Egész Egyesült Államok. Természetesen az itt termelt borok nagy része alacsony minőségű folyóbor.”
 
A teljes cikket a Vinoport oldalán tudod elolvasni.