Fröccs

15 magyar étterem vesz részt idén a francia gasztronómia világünnepén

Március 14. 11:16
Gout de France (Franciaország íze) elnevezésű program a francia konyhaművészet vitalitásának ünnepe, amely kapcsolatot teremt a szakácsok között az egész világon, és biztosítja a kultúrák közötti párbeszédet egy közös nyelv, a konyhaművészet révén - emlékeztetett hétfői közleményében Franciaország magyarországi nagykövetsége.
 
Budapestről tizenegy - az Araz Restaurant, a Béterv, a Borssó Bistro, a Café Dumas, az Elysée Bistro & Kávéház, a Jardinette, a Laci Konyha, a Larus Étterem, a Liberté Restaurant & Café, a Paris Budapest Restaurant és a Zóna -, míg vidékről négy étterem - a veszprémi Chianti Étterem, a debreceni Ikon, a győri Lamareda és a miskolci Végállomás Bistorant - csatlakozott a kezdeményezéshez.
 
A március 21-i világünnepen idén öt kontinens 150 országában, több mint kétezer étteremben népszerűsítik a francia konyhát, a csúcskategóriájú éttermektől a minőségi bisztróig. Több mint 250 ezer vendégre számítanak.
 
Az étrendbeli megkötések a menüsor összeállításával kapcsolatos francia hagyomány tiszteletben tartására korlátozódnak, így mindenhol szerepel majd egy "aperitif gazdagon", egy előétel, egy halas és egy húsos főétel, egy sajtválogatás és egy desszert, amelyeket francia borok és pezsgők kísérnek.
 
A részt vevő éttermek menüajánlata megtekinthető: ITT

Az év sommelier bajnoka: Horváth Máté

Március 13. 17:38
A Magyar Sommelier Club által szervezett "Év Sommelier-je 2017" verseny győztese Horváth Máté lett a Mák Bisztróból. A második helyezett Angerman László, Tanti Étterem (a 2016-os év Sommelier bajnoka); és a harmadik helyezést Kovács Norbert a Hotel Steirerschlössl Zeltweg-ből érte el.
 
A  2017-es Sommelier verseny győztese, Horváth Máté képviseli hazánkat idén a Sommelier Európa Bajnokságon!

Újra nyitva áll: Da Vinci szőlőskertje látogatható

Március 13. 09:41
Talán kevesen tudják, de az reneszánsz géniusz szívesen vonult vissza szőlőskertjébe, miközben alkotott. A dűlő alaposan megszenvedte a második világháború pusztításait, most azonban ismét termékeny.
 
Egy kőkemény munkanap után létezik annál kellemesebb lazítás, mint egy jó pohár bor egy nyugalmas helyen? Köszönhetően mecénásának, a milánó herceg Ludovico Sforzának, Leonardónak mindez megadatott. És most nekünk is megadatik, hogy meglátogassuk a szőlőjét, amely Milánó közelében található.

Leonardo 46 éves volt, amikor befejezte az Utolsó vacsora festését, és ekkor kapta ajándékba a 60-szor 175 méteres szőlőskertet a hercegtől. A nagyszerű művésznek voltak borász felmenői, és maga is nagyon szeretett volna egy saját földet, mert ez hozzásegítette, hogy letelepedhessen Milánóban. Da Vinci nagyon kötődött a szőlőhöz, végrendeletében külön megemlékezett róla, és két szolgájára hagyta.

A birtok aztán egyik kézről ment a másikra szállt, a szőlő feledésbe merült, mígnem a huszas években tulajdonosai meg nem bízták Luca Beltrami Leonardo szakértőt, hogy nézzen utána a történetének. Beltrami a reneszánsz dokumentumok alapján lokalizálta a szőlőt, és rá is bukkant néhány fahordóra, amelyeken minden jel szerint Leonardo tervezte pergolák maradtak fenn. Szerencsére le is fotózta őket, ugyanis ezek később egy bombázásban megsemmisültek. A birtok jelenlegi tulajdonosai újra beültették a földet, mégpedig az eredeti rendszer szerint. DNS mintákat vettek a földben található gyökerekből, és arra jutottak, hogy a reneszánsz Lombardiában nagy népszerűségnek örvendő malvasia nevű fehér szőlő termett egykor a vidéken.

Jelenleg a szőlő már terem, és a ház nyitva áll a látogatók számára, azonban arra még kell néhány évet várni, hogy bor is készüljön.
diningguide.hu

888 bor vetélkedett a CBA idei borversenyén

Március 10. 09:23
Idén 121 magyar borászat 888 bormintáját értékelik a CBA 11. országos borversenyén. Ebben az évben először a Magyar Bor Akadémia védnökségével zajló eseményre csütörtökön került sor Alsónémediben.
 
Fodor Attila, a kiskereskedelmi üzletlánc kommunikációs igazgatója emlékeztetett: a 11 éve indult program célja, hogy a vásárlók számára kiváló minőséget és ár-érték arányt kínáljanak, míg a magyar borászoknak megjelenési lehetőséget biztosítsanak. A program beváltotta a hozzáfűzött reményeket, a legkiválóbbak bekerülnek a hálózat kínálatába.
 
Fodor Attila elmondta, hogy a borkínálatukat évről évre felülvizsgálják,
nincs tehát bérelt hely
- ezzel biztosítják, hogy mindig a legkiválóbb tételek kerüljenek be. A borverseny eredményeként tavaly 421 fajta jelent meg a hálózat polcain.
 
Módos Péter, a bírálóbizottság elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy „a magyar borászat színe-java van jelen a legszebb boraival". A bírálatban részt vesz Magyarország két legtekintélyesebb borászati szakmai szervezetének, a Magyar Bor Akadémiának és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke is, Zilai Zoltán és Légli Ottó - emelte ki.
MTI

Mundus Vini: 1 világverseny, 20 magyar érem

Március 09. 14:47
11 aranyérem és kilenc ezüst. A nyertes borok a düsseldorfi ProWein Mundus Vini kóstolóján mutatkozhatnak be.
 
Ez a világ legnagyobb boripari kiállítása és vására, amelyet idén március 19-21 között rendeznek meg.
 
A díjnyertes borok értékes díjakat kapnak a kiállítás első napján. A MIDMIS VINI bizottság személyesen minősíti a nyertes borászatokat.
 
Az eredményeket február 28-án jelentették be. Közel 200 nemzetközi borszakértő érkezett 44 országból, hogy elbírálja 40 ország közel 6167 borát. 150-nél is több borrégióból világszerte, amelyek közül a legjobbakat MUNDUS VINI medállal tüntették ki. Ebben az évben szerepelt a legtöbb bor a MUNDUS VINI-n. Az országok nem hivatalos versenyében idén Spanyolország vitte el a legtöbb medált, összesen 486 darabot, bebizonyítva az ottnai borok magas minőségét. A spanyolokat Olaszország követi, összesen 484 éremmel. A harmadik helyezett Franciaország 337 medállal, őket követi Portugália (302) és Németország (285).
 
A MUNDUS VINI 20. évfordulóján, amelyik mára a világ egyik legmegbecsültebb borászati versenyévé nőtte ki magát 275 külföldi habzó, csendes és desszertbor kapott helyezést, és a kevésbé ismert bortermelő országokból, Örményországból, Mexikóból, Oroszországból és Kínából is érkeztek díjazottak.
 
Magyarország összesen 20 érmet, 11 aranyat és 9 ezüstöt kapott.

Díjazott magyar borok:
 
  1. A legismertebb vörösbor a 2012-es villányi Kővilla Válogatás Cabernet Sauvignon
  2. A show legjobb fehérbora a 2013-as Szent Tamás Furmint Tokajból.
 
Más aranyérmesek:
 
  • Dúzsi Pentaton Cuvée, Szekszárd, 2012
  • Figula Chardonnay Barrique, Balatonfüred, 2015
  • Bognár Art Lovassy Illatos Rosé Cuvée, Dunántúli PGI, 2015
  • Tokajicum Tokaji Aszú 6 puttonyos, Tokaj, 2012
  • Krokodilbor Olaszrizling Jégbor, Csali Estate, Balaton, 2013
  • Szent Tamás Szamorodni, Tokaj, 2013
  • Hétszőlő Tokaji Aszú 5 puttonyos, Tokaj, 2013
  • Grand Tokaj Tokaji Aszú, Tokaj PDO, 2013
  • Grand Tokaj Tokaji Aszú 6 puttonyos, Tokaj, 2013
  • Vinart villanyi-cabernet-sauvignon-premium-2012
 
Ezüstérmesek:
 
  • Dubicz Szürkebarát, Mátra, 2016
  • Kővágó Pince Dér Ferenc Abasári Tramini, Mátra, 2016
  • Günzer Bocor Grandior Merlot, Villány, 2012
  • Rosébud Olaszrizling Jégbor, Csali Estate, Balaton, 2014
  • Koch Villányi Cabernet Sauvignon, Vin Art, Villány, 2012
  • Aranymetszés Szürkebarát Late Harvested, Varga Winery, Balaton, 2015
  • Top Selection Grófi Juhfark, Tornai Winery, 2015
  • Francois President Rosé Brut, Törley Winery, 2015
  • Grand Tokaj Kővágó Furmint PDO, Tokaj, 2015
 
A MUNDUS VINI-t 16 éve alapította meg a Meininger Verlag kiadó, a rendezvény pedig hamar a legnagyobb boros versenyek egyikévé nőtte ki magát. A pályázatokat mindig tavasszal és későnyáron írják ki. 

Badacsony New Yorkban április 5-én

Március 09. 10:19
A Badacsonyi Borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a „Világ Legszebb Kávéházában”, az impozáns New York Palotában.
 
Badacsonytomaj, a borvidék központja éppen 30 évvel ezelőtt nyerte el a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” kitüntető címet. Idén erre a díjra esik a fókusz:előtérbe kerülnek a muzeális borok, a badacsonyi borászaink személyesen töltika friss és régi évjáratok nagy borait szakmai partnereik és a borkedvelők poharaiba.
 
Kitűnő alkalom ez, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, kérdéseikre közvetlenül tőlük kapjanak választ. A kisebb borászatoktól a legnagyobbakig, a kézműves termelőktől a nagy pincészetekig mindenki jelen lesz, hogy az általuk kínált válogatott borok kóstolása, és a velük való beszélgetés által elevenedjen meg a Badacsonyi borvidék hangulata. A kóstolón résztvevő borokat egy borászokból álló bizottság vakkóstoló során előminősíti, annak érdekében, hogy a rendezvény vendégei kizárólag a borvidéki kínálat legjavával találkozzanak.
 
A tavalyi évhez hasonlóan mesterkurzusok is színesítik a rendezvényt, amelyeket neves szakemberek tartanak majd. A szervezők ígérik, hogy izgalmasak lesznek az előadók, a témák, és a borok is.
 
További információ: ITT

Útjára indult a pincetúrák.hu

Március 08. 11:04
Útjára indították a pincetúrák.hu foglalási oldalt, amellyel a borbarátok néhány kattintással bortúrájukat valós idejű foglalásokkal szervezhetik a partner pincészetekbe. Az oldal a Balaton-felvidék 10 pincészetével indult el, most a kínálat bővítésén és az oldal ismertségének növelésén dolgoznak.
 
Facebook oldalukat ITT lehet megtalálni. 

A Mátrai borvidék nagysága

Március 07. 18:34
Hiába hazánk második legnagyobb kiterjedésű borvidéke a Mátrai, a legutóbbi időkig a súlyához mérten mégis csak kevés szó esett róla.A most alakult Magna Mátra szervezetnek viszont már közös víziója van arról, hogy miként válhat a régió erős identitású termőhellyé.
 
A nyolc alapító pince (Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H2 Pince, Kékhegy Pince, Levente Szőlőbirtok és Pince, Losonci Pince, Nagygombos Borászat, Szignárovits-Maka Pince) szándéka az, hogy Kárpát-medencei fajtákkal adjanak önálló karaktert a borvidéknek. Ennek érdekében a következő néhány évben arra koncentrálnak majd, hogy megtalálják azokat a hazai vörös és fehér fajtákat, amelyek a borvidék elsődleges arcaivá válhatnak. Ebben kiemelkedő szerepet szánnak a kékfrankosnak és később a kadarkának is, de további őshonos szőlőfajtákkal is kísérleteznek.
 
Meggyőződésük, hogy a Mátrai borvidék természeti adottságai kiemelkedőek. A borvidék egészére jellemző jó vízháztartású talajok és a meleg, de nem szélsőségesen forró klíma együttesen aromagazdag, jó egyensúlyú, érett csersavú borokat adnak. A kitűnő alapadottságokon felül hisznek abban, hogy vannak különleges értékeket felmutató dűlőik, ezek karakterének felkutatása és kibontása garantálja a fejlődés lehetőségét a borminőség terén.
 
Zászlósterméküknek a Magna bort tekintik, aminek el is készítették a szabályozását. Véleményük szerint az egyediség megőrzésének kulcsa abban rejlik, ha az egyedi jelleg elfedése helyett érvényesülni hagyják a kizárólag a természet adta értékeket.
 
Ennek érdekében a Magna borok kizárólag Kárpát-medencei fajtákból készülhetnek, tőkénként legfeljebb 1 kg-os terheléssel.
 
Egy átmeneti időszak után ezek a borok csak ökológiai szőlőterületről származhatnak, spontán erjesztve, a pincetechnológiák minimalizálásával. Az elkészült borokat közös kóstolás után, a tagok legalább kétharmadának jóváhagyásával fogadják el, egy-egy pince évjáratonként legfeljebb egy fehér és egy vörös Magna bort készíthet.
 
Elsődlegesen nem marketingcélok vezetik a szervezetet, tudják, hogy még az út elején járnak, és többen kellenek ahhoz, hogy a Mátrát az őt megillető helyre emeljék. Szeretnének tanulni, a borvidék jövője mellett a múltja is fontos, tisztelik a hagyományait.
 
Nyolc pince vág most bele ebbe az izgalmas kalandba, de bíznak benne, hogy az irány, amit kijelöltek, mások számára is követendő példának bizonyul, és idővel egyre több hiteles és magas színvonalat képviselő birtok csatlakozik majd hozzájuk. A szervezet első, nyilvános bemutatkozását 2017. március 20-án tartja a Pesti Vigadóban. A kóstolóval kapcsolatos további részletek elérhetőek a Magna Mátra honlapján.

Borjog és Bormarketing 2017: konstruktív viták és egy stratégiai együttműködés aláírása!

Március 06. 11:44
A Boscolo New York Palace hotelben tartották meg a 2017-es Borjog és Bormarketing Konferenciát, ahol többek között azt is megtudtuk, hogy a hogy a borászok által megpályázható pénzekből eddig 3,66 milliárdot igényeltek. Ez azért megdöbbentő, mert maga a keret majd 13 milliárd forint. Az Európai Bizottság tanácsadója, azt is elmondta, hogy számos olyan lépést terveznek, ami egyszerüsíti a szőlőterületek nyilvántartását, de a legfontosabb, hogy 2019. július elsejétől az összes papíralapú dokumentumot ki fogják iktatni, sőt az unión belül a számlázási rendszer is teljesen elektronikus lesz. Az a hír pedig kacsa, hogy nem lehet pezsgő feliratot jelölni a boron. 
 
Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára nyitotta meg az 5. Borjog és Bormarketing Konferenciát, amelynek főtámogatója a Magyar Turisztikai Ügynökség, fő szakmai partnerei pedig a Miniszterelnökség, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Földművelésügyi Minisztérium voltak.
 
Kis Miklós Zsolt, a megnyitót követő előadásában kifejtette, hogy a kormány milyen támogatásokkal járul ehhez hozzá a következő időszakban. A közösségi bormarketing tevékenység összehangolt és hatékony ellátása érdekében megállapodás született az állam és a szőlőbor ágazatot képviselő HNT között. Az együttműködési megállapodást az 5. Borjog és Bormarketing Konferencián írták alá: a szerződést Magyar Turisztikai Ügynökség részéről dr. Guller Zoltán vezérigazgató, a Hegyközségen Nemzeti Tanácsa részéről pedig Légli Ottó elnök látta el kézjegyével. 
 
A HNT részéről a szervezet főtitkára, Dr. Brazsil Dávid bemutatta a szőlőbor ágazat stratégiáját, a konferencia nemzetközi előadói pedig az európai lehetőségekről és eredményekről adtak elő. Jacques Stanislas Nadolski, az Európai Bizottság tanácsadója az Európai Unióban várható borreformokról tájékoztatta a hallgatókat, Josef Glatt, az Osztrák Bortermelők Szövetségének igazgatója pedig az „Osztrák csoda a borász szemével” című előadásában a nyugati szomszédainknál már bevált módszerről beszélt.

Jó volt látni, hogy a dr. Prónay Bence, jogász és Rókusfalvy Pál, borász, marketingszakember által szervezett konferencia ismét elérte  alapvető célját, izgalmas, konstruktív párbeszéd alakult ki az ágazat véleményformáló szakemberei és a borkedvelő, borértő érdeklődők között.
 
Fontos volt, hogy ez a kommunikáció nem csupán a rendezvény hagyományos záró programja, a Dr. Brazsil Dávid, Csetényi Csaba, Herczeg Ágnes, Kling József, Dr. Tábor István, Tóth Tamás Antal és Dr. Török András részvételével zajló Bormarketing Kerekasztal keretein belül valósult meg, hanem valódi diskurzus alakult ki a hallgatóság aktív részvételével.
 
Részletes beszámolót a konferenciáról ITT olvashattok.